Henry Morris - Jób csodálatos beszámolója.pdf

Jób csodálatos beszámolója Ószövetségi bölcsesség, modern természettudomány és élő ü zen et

Prof. Dr. Werner Gitt előszavából: Léteznek a Bibliának olyan részei, m e­ lyek csak bizonyos értelmezésben ismer­ tek számunkra. Sokan így lehetnek Jób könyvével is. Hányszor hallottuk már be­ szélgetésekben a következő kérdéseket: Miért engedi meg Isten a szenvedést? Jób könyvének célja és fő témája a szenvedés titkának a megközelítése. Henry M. Morris rám u tat Jó b k ö n yvén ek egy m ásik fő céljára, mely meglepő a számunkra, mégis érthető. R észletesen foglalkozik a term észettudományos és történelmi tényekkel, m e­ lyek itt különösen nagy számban fordulnak elő. Ennek során olyan problémával kerül szem be, m ely egyéb ként a Biblia más helyein is, de itt különösen gyakran felme­ rül: A természettudományos kijelentések szinte végig költői nyelven vannak leírva. Le kell fordítani őket a mai szaknyelvre, hogy feltárhassuk olykor rejtett értelmüket.

Henry Morris

Jób cso d á la to s b eszám olója

Ószövetségi bölcsesség, modern természettudomány és élő üzenet

EVANGÉLIUM I

KIADÓ

A mű eredeti címe: The remarkable Record of Job © by Henry M. Morris

Borító: Dieter Otten, Gummersbach

Magyar kiadás © Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió 1998

ISBN 963 9012 35 1

A magyarországi jogok tulajdonosa és a kiadásér! felel Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió 1066 Budapest, Ó utca 16. Felelős szerkesztő: Vohmann Péter Készült az IM P R IM A T U R B T . nyomdaüzemében

T artalomj egyzék Előszó az angol kiadáshoz ......................................................................... 5 Előszó a német kiadáshoz (Werner G i t t ) ................................................ 6 Ajánlott irod alom .................................................................................. 8 1. A Biblia legmeglepőbb könyve .................................................... A legrégibb könyv ............................................................................. Jób és Úc f ö ld je ................................................................................... Ki volt jób? ......................................................................................... Ki írta Jób könyvét? .......................................................................... A könyv célja ...................................................................................... Jób könyvének félreértett sz á n d ék a ..............................................

9 9 11 12 13 16 18

2. Elmélkedések az ősidők történetéről ........................................... A te re m té s ............................................................................................ A bűnbeesés és az í t é l e t .................................................................... Az ö z ö n v íz ............................................................................................ Az özönvíz vége ................................................................................ A világméretű szétszóratás .............................................................

20 20 21 22 24 26

3. Modern tudományos felismerések Jób k ön y v éb en .................. A víz tudománya (hidrológia) ....................................................... A Föld tudománya (geológia) ....................................................... Az ég csilla g a i...................................................................................... A természeti törvények ...................................................................

29 30 32 35 38

4. Egy istenfélő férfi és a tudományos kísérlet . . . . ............... A Sátán Isten előtt ............................................................................. A kor kon flik tu sa................................................................................ Isten tudományos h ip o té z is e .......................................................... A nagy kísérlet ...................................................................................

40 40 43 46 48

5. Rossz v ig a s z ta ló k ................................................................................ Elifáz megoldása ................................................................................ Démoni megtévesztés ...................................................................... Az evangélium Jób szerint ............................................................. Elihú, a szuperkegyes ....................................................................... A Sátán utolsó támadása Jób e lle n .................................................

52 52 55 58 62 65

6. A teremtés gyógyító ü z e n e t e ........................ A teremtés t a n ú ja ................................................................................ A közvetlen teremtésbe vetett hit nagy jelentősége ................ Jőb könyvének tulajdonképpeni c é l ja ...........................................

69 70 73 77

7. Isten tudományos e le m z é s e ............................................................. Isten megbízása az ősid őkből.......................................................... Az akkori világ ................................................................................... A jelenlegi v ilá g ................................................................................... Emberek és á lla t o k ............................................................................

81 81 83 87 88

8. Sárkányok, dinoszauruszok és az ö r d ö g ..................................... A Jóbnak tett szemrehányás .......................................................... A b e h e m ó t............................................................................................ A leviátán ............................................................................................ A kígyó sorsa ......................................................................................

91 91 94 96 100

9. Az Úrtól való v é g ................................................................................ Beismerés és szabad ulás................................................................... Kétszer annyi ...................................................................................... Jób és Krisztus ...................................................................................

103 103 107 109

*

Címszójegyzék

...................................................................................

114

5

Előszó az angol kiadáshoz ‫ ״‬A Biblia legmeglepőbb könyve" - így hangzik Dr. Henry Morris The Remarkable Record of }ob című könyve első fejezetének címe. Néhány bibliakutató talán azt mondaná, hogy ez „a Biblia legkevésbé becsült könyve". Én mégis azt gondolom, hogy Dr. Morris értelmezésének ol­ vasója fenntartások nélkül egyet fog érteni az előző kijelentéssel. A legtöbb Jób-kommentárban a könyv irodalmi stílusát emelik ki. Más szerzők kizárólag a filozófiai tartalomra összpontosítanak. Általá­ ban arra a következtetésre jutnak, hogy Jób könyve egy istenfélő em­ ber szörnyű kétségbeeséséről számol be, aki (valóban létező történelmi vagy merő fikcióként csupán szimbolikus alak volt) nagy szenvedésen megy keresztül, és hiába kísérel meg isteni szándékot látni fájdalmai mögött. Dr. Morris nem ebből a feltevésből indul ki. Kilenc sokatmondó, elemző és gondolkodásra ösztönző fejezetben mutatja meg, hogy Jób könyve... ... leírja a Sátánt és annak gonosz fondorlatait, ... az 1Mózes 1-11. fejezet szó szerinti értelmezése mellett szól és fontos felismeréseket közvetít, ... nem elsősorban az istenfélő emberek szenvedésének problémájá­ val foglalkozik. Véleménye szerint ez a könyv kettős célt szolgál. Hangsúlyozni kí­ vánja Isten szuverenitását a (jó és rossz) angyalok és a már megdicső­ ített hívők fölött is. Ezenkívül ismét rá akarja irányítani figyelmünket Isten eredeti teremtési művének jelentőségére. Morris világossá teszi, hogy a teremtés az alapja a valódi krisztológiának, a hitnek, a szaba­ dulásnak, az Istennel való közösségnek és az emberek közötti békének. Véleményem szerint Dr. Morris olyan könyvet írt, mely - az első fejezet címével élve - a ]óbról szóló legmeglepőbb könyv. Harold L. Willmington

6

Előszó a német kiadáshoz Vannak a Bibliának olyan részeg melyek csak bizonyos értelmezés­ ben ismertek számunkra. Sokan így lehetnek jób könyvével is. Hány­ szor hallottuk már beszélgetésekben a következő kérdéseket: Miért en­ gedi meg Isten a szenvedést? Ha mindenható és irgalmas, nem kellene-e megakadályoznia a szenvedést, különösen az igazakét? Jób könyvének célja és fő témája a szenvedés titkának a megközelítése. Henry M. Morris rámutat Jób könyvének egy másik fő céljára, mely meglepő a számunkra, mégis érthető. Részletesen foglalkozik a természettudományos és történelmi té­ nyekkel, melyek itt különösen nagy számban fordulnak elő. Mindenütt a következtető gondolkodás módszerét alkalmazza, hogy a mai kor számára feltárja a Biblia egyik legrégibb könyvének tartalmát. Ennek során olyan problémával kerül szembe, mely egyébként a Biblia más helyein is, de itt különösen gyakran felmerül: A természettudományos kijelentések szinte végig költői nyelven vannak leírva. Le kell fordítani őket a mai szaknyelvre, hogy feltárhassuk olykor rejtett értelmüket. Ez nagy gondosságot igényel, hogy egyrészt ne veszítsünk el semmit a korabeli üzenet gazdagságából, másrészt ne magyarázzunk bele a szö­ vegbe olyasmit, ami nem mondandója. Véleményem szerint Morris si­ keresen táncolt a borotvaélen. Alkalmanként megkockáztat egy-egy merész értelmezést, mint például Jób 38,7 esetében, ahol ‫ ״‬együtt vigadoznak a hajnali csillagok", melyben már utalást lát a modern rádió­ asztronómiára. Morris ebben a példában is kellő óvatossággal fogalmaz és kommentál, amikor hozzáteszi: ‫ ״‬Lehetséges - noha megkérdőjelez­ hető -, hogy itt egy további asztrofizikai előrejelzésről van szó." Ör­ vendetes, hogy Morris minden következtetése után megvizsgálja, hogy az beleillik-e az egész Biblia összefüggésébe. A szenvedés hagyományosan erős hangsúlyozása ellenére Morris azt fejti ki ebben az írásában, hogy Jób könyve a teremtés rendkívüli tanúbizonysága. Jób barátai újabb és újabb megfogalmazásban kitarta­ nak amellett, hogy Jób képmutató, aki tagadja bűneit, és hogy szenve­ dése Isten ítélete. Jób elhárítja ezeket a támadásokat, és hűségesen ki­ tart Isten mellett, noha nem tudja megmagyarázni szenvedéseit. Isten

7

azonban négy fejezetet átfogó monológjában (jób 38-41) egyetlen szó­ val sem tér ki a szenvedés szóban forgó kérdésére, kizárólag teremtési műveiről beszél. E téma fontosságát 77 szónoki kérdés húzza alá, me­ lyek mind a teremtésre vonatkoznak. Morris ebből joggal következtet: ‫ ״‬Ezért minden emberi szükségletre és problémára a teremtés a válasz, ahogy azt a Bibliában leírja." A teremtés a Biblia nem mellékes, hanem alapvető tanítása. Aki hisz az Úr Jézusban, a Megváltóban, az Terem­ tőként sem mellőzheti. Morris ezzel összhangban hangsúlyozza: ‫ ״‬A te­ remtés a Biblia szerint egyben az evangélizáció és a misszió alapja." Könyvének végén Morris megmutatja, hol található már meg Krisztus Jób könyvében. Szeretnék széles terjesztést kívánni ennek a könyvnek, mivel Jób könyvének új megközelítését kínálja, és részletesen kifejti a teremtés üzenetét, mint központi keresztyén tanítást. Werner Gitt 1995. szeptember

8

Ajánlott irodalom Drüeke, S.: Utazás a dinoszauruszok korába (Evangéliumi Kiadó) Gitt, W.: Ha az állatok beszélni tudnának (Evangéliumi Kiadó) Gitt, W.: Logosz vagy káosz? (Evangéliumi Kiadó) Gitt, W.: Teremtés + evolúció = ? (Evangéliumi Kiadó) Gitt, W.: Gypkran feltett kérdések (Evangéliumi Kiadó) Gitt, W.: A teremtés bibliai tanúságtétele (Evangéliumi Kiadó) Gitt, W.: jelek a mindenségből (Evangéliumi Kiadó) Gitt, W.: Meg van írva (Evangéliumi Kiadó) Gitt, W.: És a többi vallás (Evangéliumi Kiadó) Gitt, W.: Kezdetben volt az információ (Evangéliumi Kiadó) Junker, R.: Adámtól származik az ember? (Evangéliumi Kiadó) McDowell, l.-Stewart, D.: Biblia kontra evolúció (Bethlehem Teremtéskutató Csoport) Ouweneel, W.: Teremtés vagy evolúció (Evangéliumi Kiadó) Rohrbach, H.: Természettudomány, világkép, hit (Evangéliumi Kiadó) Szentpétery Péter: ‫ ״‬Hol voltál...?" (Miért nem fogadom el az evolúciót?) Iskolakultúra 1996/10 102-110. o. Török Tibor: Természettudomány, világkép, világnézet, istenhit (Evangéliumi Kiadó) Wilder-Smith, A. E.: Aki gondolkodik, annak hinnie kell (Evangéliumi Kiadó) Mücher, W.: Teremtés és bűneset (Evangéliumi Kiadó)

9

1. A Biblia legmeglepőbb könyve Jób könyve, ez az irodalmi remekmű, nemzedékeken keresztül bilin­ cselte le az olvasókat. Noha nagyon régi, felismerései bámulatosan mo­ dernek, üzenete pedig manapság időszerűbb, mint valaha. Noha oly­ kor nehéz követni a hosszú beszédeket, sőt néha fölöslegesnek látsza­ nak, mégis csodálatosan költőiek és tele vannak mély érzésekkel. Ez az, ami rabul ejti a gondolkodó olvasót. Felismerései az emberhez szól­ nak, előrevetítik a modern tudományt, és Isten szívét kutatják. Mindez a szerző számára Jób könyvét a Biblia egyik legérdekesebb könyvévé teszi. Üzenete fölöttébb oknyomozó és főként Isten népének erősítését szolgálja a széles körben elterjedt humanizmus és evolúció­ tan mai világában. Jób könyvének sokfajta értelmezése született már - liberális csakúgy mint konzervatív -, de csak kevés szerző engedi a könyvet magáért beszélni. Sokan bele magyarázzák a könyvbe saját véleményüket. Azok a szerzők, akik emberközpontú problémákra keresnek válaszokat, gyak­ ran figyelmen kívül hagyják Jób istenközpontú üzenetét. Fontos, hogy szem előtt tartsuk azt az égre irányuló perspektívát, mellyel a könyv kezdődik és befejeződik. Különben megtörténhet, hogy hatalmába ke­ ni a befelé irányuló humanista filozófia, melyet maga Isten vet el.

A legrégibb könyv Jób könyve tudomásunk szerint a Biblia legrégibb könyve, kivéve talán Mózes első könyvének első tizenegy fejezetét. Nem lehet kétsé­ ges, hogy a patriarchák korára tehető. Jób egész biztosan Mózes előtt élt, sőt, talán még Ábrahám előtt. A Jób könyvében leírt események azelőtt történtek, mielőtt Isten szövetséget kötött Izráel népével és kiválasztott népévé tette. Ezért nincs benne sehol utalás Mózesre, Ábrahámra vagy Izráel királyaira és pró­ fétáira. Mégis, Izráel gyermekei Jób könyvét mindig is a Biblia egyik kanonikus könyvének tekintették. Még jelentősebb az a tény, hogy a könyv a tízparancsolatot és Mózes törvényeit sem említi egyetlen szóval sem. A könyvben sok beszéd

10

témája az igazságosság és igazságtalanság, a bűn és az ítélet, a jutalma­ zás és a büntetés, de sohasem Istennek a Sínai hegyen tett kinyilatkoz­ tatásával kapcsolatban. Az emberek már jóval Mózes előtt kaptak isteni parancsokat. Ábrahámot is ilyen parancsok vezérelték: ‫ ״‬...mert hallgatott Ábrahám a sza­ vamra, és megtartotta a megtartandókat: parancsolataimat, rendelkezé­ seimet és utasításaimat" (IMóz 26,5). Hogy miképpen és milyen formában kapták ezeket a parancsokat és előírásokat, azt nem tudjuk. Ez nem maradt az utókorra. Helyükre ké­ sőbb a mózesi törvény, majd Krisztus törvénye lépett. Kétségtelen azonban, hogy Ábrahám és elődei számára ismertek voltak. Jób is is­ merte őket, hiszen ezt mondta: ‫ ״‬Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait" (jób 23,12). Jób barátai is ismerték őket. Szóvivőjük, Elifáz így sürgette Jóbot: ‫ ״‬Fogadd el szájából a taní­ tást, és szívleld meg mondásait" (Jób 22,22). A mózesi törvényekben az áldozatnak kitüntetett szerepe volt. Lévi törzse volt kiválasztva arra, hogy a nép bűneiért áldozatot mutasson be. Mielőtt ezt a rendszert bevezették, a mindenkori családfő mutatta be az áldozatot, mint például Nőé és Ábrahám (IMóz 8,20; 22,13). Jób is mutatott be áldozatot (Jób 1,5), sőt barátai is (Jób 42,7-9). Talán a legfontosabb bizonyíték arra nézve, hogy Jób története meg­ előzte a mózesi törvényeket, az a tény, hogy a Jób könyvében említett népeket még nem érte el a korai népek vonzalma a panteista* bálvány­ imádás iránt a bábeli torony építését követően. Az úci Jób, a témáni Elifáz, a súahi Bildád, a naamái Cófár és a bűzi Elihú a teremtés igazi Istenében hittek. Istennek az emberekkel való bánásmódjáról alkotott elképzeléseik nem voltak helyesek, de nem is fordultak más istenek­ hez. A könyv egyetlen helyén sem találunk utalást a panteizmusra, a politeizmusra, a bálványimádásra vagy az evolúciótanra. Ilyesmi el­ képzelhetetlen volt az Ábrahám utáni időben. Azonkívül Jób könyvében gyakran történik utalás azokra a korai eseményekre, melyekről Mózes első könyve számol be: a teremtésre, a bűnbeesésre, az özönvízre és a szétszóratásra. A nemzetségek listája panteizmus = Istent a természettel azonosító filozófiai irányzat **

polileizmus = többistenhit

11

(IMóz 10) és a Biblia egyéb, nagyon korán keletkezett részei megemlí­ tenek egy sor régi törzset, mint a sébaiakat, a káldeusokat és az ofirokat. Ezek egyikének sincs jelentősége a későbbi korokban. Jób a könyvben leírt események után még 140 évig élt (Jób 42,16). Korát csak becsülhetjük (nem maradt az utókorra, de szenvedése előtt már tíz felnőtt gyermeke volt). Mindenesetre élete a korai patriarchák korára tehető, valamikor Kr. e. 2000-re. Jób és Úc földje A könyv színhelye Úc földje, a pontos hely azonban nem ismert. A Biblia két Úc nevű férfit említ. Az egyik Arám (az arameusok őse) fia, Sém unokája és Nőé dédunokája volt. A másik a hóri Széir egyik uno­ kája, aki a későbbi Széir hegység területét először népesítette be, mely­ ből aztán Edóm lett (lásd IMóz 36,8.20.21.28). Lehetséges, hogy a má­ sodik Úcot az első után nevezték el, aki vélhetően az őse volt. Úc földjét a Jeremiás siralmai 4,21 együtt említi Edóm földjével: ‫ ״‬Örülj, örvendezz, Edóm népe, aki Úc földjén laksz!" Ez a vers arra enged következtetni, hogy a földet már Úcnak hívták, mielőtt az edomiták benépesítették. Mindenesetre azon a területen belül vagy annak a közelében helyez­ kedett el, mely később Edómként vált ismertté, a Holt-tengertől dél­ nyugatra és délkeletre. Noha manapság nagyobbrészt sivatagos terület, Abrahám és később Ezsau idején nyilván sűrűn lakott, nagyon termé­ keny és kívánatos föld volt. Jóbot az ország fejedelmei és vezetői na­ gyon tisztelték (Jób 29,7-10), becsülték és mindenki szerette, kivéve azokat a gonosztevőket, akik magukra vonták ítéletét. Jób ‫ ״‬tekintélye­ sebb volt minden keleti embernél" (Jób 1,3), és saját kijelentése szerint úgy lakott közöttük, ‫ ״‬mint egy király a csapatában, mint aki gyászoló­ kat vigasztal" (Jób 29,25).

12

Ki volt Jób? Kételkedők és liberálisok tagadják, hogy Jób valaha is élt. Vélemé­ nyük szerint története vallási kitalálás - kétségtelenül nagy drámai mű, de nem történelmi, és a többi hősköltemény közé sorolandó. Ennek ellentmond az a tény, hogy Jób könyvét mind a régi zsidók, mind a korai keresztyének hiteles beszámolóként fogadták el. Az akkori emberek biztosan többet tudtak az eseményekről, mint a modern kritiku­ sok, akik darabokra szedik a Bibliát, hogy összhangba hozzák saját humanista elképzeléseikkel. Jób könyvének írója arra tart igényt, hogy igazi beszámolót írt, és istenkáromlás lett volna leírni az égi eseménye­ ket és négy fejezetet szentelni Isten Igéje szó szerinti visszaadásának, ha ez csak eszköz lett volna a szerző saját filozófiájának bemutatására. Azonkívül Ezékiel próféta Jóbot Noéval és Dániellel együtt az igaz­ ságosság történelmi példaképének nevezi (Ez 14,14). Jakab is úgy beszél Jóbról az Újszövetségben, mint példaképről: ‫ ״‬Jób állhatatosságáról hal­ lottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr" (Jak 5,11). Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség Isten által ihletett szerzői Jóbot olyan emberként fogadták el, aki valóban élt, és olyan férfiként, kinek igazságossága és türelme páratlan volt. Nevének jelentése nem bizonyított, de elfogadott, hogy ‫ ״‬gyűlölt" vagy ‫ ״‬üldözött" értelemben használták. Issakár egyik fiát, aki Jákobbal - nagyapjával - Egyiptomba költözött, szintén Jóbnak hívták (lMóz 46,13), és a Biblia több Jóbáb nevű férfit említ, közöttük Edóm egyik királyát (lMóz 36,33). Azonban egyikük sem Jób idejében élt. Érdekes, hogy Nóé az özönvíz után még 350 évet, Sém pedig 502 évet élt (lMóz 9,28; 11,10-11). Tehát egyáltalán nem lehetetlen, hogy Jób élete e nagy patriarchák korába nyúlt. Ha abból indulunk ki, hogy a masszóra az a szöveg, mely a legközelebb áll az Ószövetség eredeti Zsidó tudósok szövegkritikai munkájának megjelölése. A csak mássalhang­ zókból álló szövegbe bevezették a magánhangzókat, hogy az Ószövetség olvashatóbb legyen, a szavak pedig egyértelműbbek.

héber kézirataihoz, és hogy Mózes 1,11-től az időrendi és származástani nemzetségi jegyzékekben minden nemzedék föl van sorolva, Ábrahám csupán 292 évvel az özönvíz után született. Ezeket a feltevéseket sok konzervatív értelmező visszautasítja, a szerző véleménye szerint viszont teljességgel tarthatóak.* Mindenesetre Jób és kortársai ismerték és imádták Nóé és Sém Iste­ nét, noha nem közvetlenül Nóé és Ábrahám vonalából származnak, és ezáltal nem vonatkozott rájuk az ígéret. Jób beszédei arról tanúskod­ nak, hogy nagyon jól ismerte az ősi időket, ahogy azok az lMózes 1-11 fejezetekben le vannak írva. Nyilvánvaló, hogy hozzáfért ugyanazok­ hoz a beszámolókhoz (ha nem is ugyanabban a formában), melyeket később Mózes használt fel első könyve első fejezeteinek összeállításá­ hoz és leírásához. Valóban hitt Istenben, és olyan őszintén követte, hogy maga Isten mondta: ‫ ״‬Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat" (Jób 1,8). Ki írta Jób könyvét? Liberális teológusok gyakran foglalkoztak Jób könyvével azzal a ha­ mis feltételezéssel, hogy azt egy ismeretlen szerző írta a zsidók babiloni fogságának idején, Kr. e. 400 körül. Ez az állítás azonban tarthatatlan, és egyetlen korai zsidó vagy keresztyén írásmagyarázó sem indult ki ebből a feltevésből. Jób könyvének bizonyos részeit megtalálták a holt­ tengeri tekercsek között, melyek a Krisztus előtti első évszázadban ke­ letkeztek. Ez arra utal, hogy Jób könyve már jóval korábban az Ószö­ vetség kanonikus iratai közé tartozott. Az Újszövetség szerzői ugyan­ úgy idéznek Jób könyvéből, mint az Ószövetség többi könyvéből (pl. lKor 3,19 idézi Jób 5,13-at). Sok kohzervatív tudós nem tartja hitelesnek ezt a bibliai könyvet. Azzal indokolják kétségüket, hogy olyan szerzőnek tulajdonítják, aki Salamon király idején élt. Ezért ezt a könyvet sokszor az Ószövetség

E rövid kronológia alátámasztását illetően lásd Henry M. Morris könyvét The Genesis Record címmel (Grand Rapids, Baker Book House, 1976, 278-29Ü oldal).

14

úgynevezett ‫ ״‬költői-tanítói" könyvei közé sorolják, melyhez a Zsoltá­ rok könyve, a Példabeszédek könyve, a Prédikátor könyve és az Éne­ kek éneke is tartozik. Mint nagy drámai költemény jobban illik ehhez a négy könyvhöz (melyeket Salamon idején írtak vagy gyűjtöttek), mint a történelmi vagy prófétai könyvekhez, bár nincs rá bizonyíték, hogy ebben az időben írták. A könyv néhány része hasonlít a Zsoltárok könyve, a Példabeszédek könyve és a Prédikátor könyve bizonyos részleteihez, de föl kell tételezni, hogy ezekre éppen Jób könyve volt befolyással, és nem fordítva. Mint már említettük, a színhely, a téma és a kölcsönös utalások in­ kább Mózes első könyvére vonatkoznak, mint a Biblia valamely más' részére. Ez egybevág azzal a ténnyel, hogy a korai zsidó hagyomány Mózesből indult ki, mint. szerzőből, és nem a salamoni idők vagy a száműzetés valamely ismeretlen drámaírójából. Azonkívül régészeti kutatások is megerősítik azt a feltevést, hogy Jób könyvének szerzője nagy valószínűséggel sokkal korábban élt, mint Mózes. A Jób nevet megtalálták egy sor táblácskán, melyek Kr. e. 2000-ből (Abrahám kora) vagy még korábbról származnak. A Bildád nevet is megemlítik egy ebből a korból származó ékírásos szövegben. Végül egy sor sumér dokumentumban megtalálható az igaz szenvedő irodalmi motívuma. Mindenesetre ezek a régészeti leletek nem közvetlenül a bibliai be­ számolóra vonatkoznak. Ennek ellenére megerősítik, hogy ezt a bibliai könyvet nagy valószínűséggel körülbelül ebben a korban írták. A sok évszázaddal későbbi írók aligha tudhattak ezekről a régészeti adatokról. Abból indulhatunk ki, hogy Mózes Jób könyvét a hagyomány alap­ ján állította össze, csakúgy, mint első könyvének első tizenegy fejeze­ tét. A két beszámolóban szereplő események jóval Mózes születése előtt történtek, ezért korábbi leírásokat kellett segítségül hívnia. Mózes első könyvének 1-11 fejezete úgy állhatott össze, hogy a patriarchák által írt táblácskák Ádám óta öröklődtek apáról fiúra. Ezeket a táblács­ kákat összegyűjtötték, végül Mózes összefoglalta őket.* Ezt a koncepciót előszűr P. J. Wiseman dolgozta ki New Discoveries in Babylonia about Genesis című könyvében (London, Marshall, Morgan and Scott, 1946, 143. oldal).

15

Hasonló módon juthatott Mózes azokhoz a táblácskákhoz, melyek Jób tapasztalatairól számoltak be. Ezekben egy rendkívül fontos kinyi­ latkoztatást ismert föl Istennek az emberekkel való bánásmódjáról, be­ leértve azokat is, akik kívül estek az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal való szövetségi kapcsolatán. Ahogy első könyvét saját személyes fel­ jegyzéseivel együtt feldolgozta a többi négy könyvben, úgy készítette elő Jób könyvét az izraeliták későbbi nemzedékei számára, melyek ha­ marosan felismerték benne az Isten által ihletett Igét. Abból indulhatunk ki, hogy Mózes ezekhez a dokumentumokhoz negyvenéves száműzetése idején juthatott Midján földjén (Csel 7,2330), mely szomszédos volt Edómmal és Uccal. Elképzelhető, hogy Mó­ zes ezalatt megismerte Jób néhány leszármazottját, és rábeszélte őket, hogy adják át neki a táblácskákat. Ezekből Mózes többet tudhatott meg Istenről és talán jobban megértette azt a sanyargattatást, melyet ő és Izráel népe elszenvedett. Ekkor feltehetően még nem jutott hozzá azokhoz a teremtési dokumentumokhoz, melyeket Jákob hagyott hátra és valószínűleg Gósen földjén őriztek, ahol Izráel népe lakott. Később ezek a kezébe kerültek és láthatta, milyen csodálatos módon egészítik ki Jób könyvét. Ezek természetesen csak feltevések, de ésszerűbbek, mint az a felté­ telezés, mely szerint Jób könyvét sok száz évvel Mózes után írták. Nem légből kapott a zsidóknak az a meggyőződése, hogy Jób könyvének a szerzője Mózes. Ezzel azonban még nem tisztázódott a könyv szerzőségének a kér­ dése. Mózes első könyvéhez hasonlóan Jób könyvét is - a beszédek részletes leírásával - csak szemtanú írhatta. A beszélgetéseket vagy egyidejűleg írták le, vagy természetfölötti módon emlékezetben tartot­ ták (ahogyan ezt Jézus Krisztus ígéri tanítványainak saját beszédeivel kapcsolatban - lásd: Jn 14,26), hogy később lejegyezhessék. Ezért a szerzőnek magának Jóbnak kellett lennie, a Szent Szellem ihletése által (2Tim 3,16). Szó szerint adta vissza az eseményeket és a beszélgetéseket. A prológus egyes részeit (Jób 1,6-12; 2,1-7) bizonnyal Isten nyilatkoztatta ki vagy Jóbnak, vagy később Mózesnek. Jób szerzőségét alátámasztja kiáltása szenvedéseinek tetőpontján: ‫ ״‬Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, vas író­ vesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék!" (Jób 19,23-

16

24). Szenvedéseinek végén, miután mind ő, mind Isten igazoltatott a Sátán és az egész világ előtt, Jobban felmerülhetett az igény, hogy fel­ jegyezze figyelemre méltó élményeinek minden részletét. Ezeket találjuk Jób csodálatraméltó könyvében! Olyan szemtanú be­ számolója ez, akinek mérhetetlen szenvedésben és bőséges áldásban is része volt, és aki közvetlenül találkozott magával Istennel, aminek pá­ ratlan jelentősége van. Jól tesszük, ha tanulunk belőle saját mai életün­ ket illetően.

A könyv célja A szerző szándéka nem az volt, hogy versről versre kommentálja Jób könyvét. Jób sok nézete ellentmond barátai nézeteinek, mindkettő te­ hát nem lehet helyes. Mindegyik beszédet Isten ihlette abban az érte­ lemben, hogy pontosan lettek visszaadva, de csak arra szolgálnak, hogy megvilágítsák a tökéletlen emberek hamis érveit és magatartását. Semmi esetre sem Isten hamis kinyilatkoztatásai. Sok értelmező figyel­ men kívül hagyta vagy félreértette Jób könyvének tudományos felis­ meréseit és az ősidőkre történő utalásait. Ezért a szerző inkább ezekkel a szempontokkal foglalkozik, mint a filozófiai és teológiai vonatkozá­ sokkal. Azonban ez utóbbiakat sem szabad figyelmen kívül hagyni, mivel gyakran hamisan értelmezik őket azok, aki elmulasztották tudo­ mányos és történelmi összefüggésbe helyezni a könyvet. Ez a tanulmány a könyvet mint zárt egészet kezeli, és figyelmen kívül hagyja ama kritikusok bizonyíthatatlan és szubjektív megállapí­ tásait, akik szerint egyes részeit (pl. a prológus, Elihú beszéde, Isten üzenete és az epilógus) később fűzték hozzá. A könyv felosztásának alábbi vázlata hozzájárul ahhoz, hogy áttekintést nyerjünk Jób köny­ vének egészéről. 1. Prológus (1-2. rész). Jób és életkörülményeinek rövid bemutatását a Sátán és isten közötti párbeszéd követi a mennyben, majd a kataszt­ rófák leírása, melyek Jóbot sújtják, előidézik szenvedéseit és indokolják három barátja látogatását, akik ‫ ״‬vigasztalni" akarják. 2. Jób kétségbeesett panasza (3. rész) 3. A beszédek első köre (4-14. rész). Elifáz (Témánból, egy régi városból, melyet később Edómban jól ismertek), Bildád (Súahból, egy arameus

17

városból, mely az Eufrátesz középső vidékén feküdt Hárántól délre) és Cófár (Naamából, mely város vélhetően Arábiában, de lehetséges, hogy Edómban volt) Jób nehéz helyzetéről beszélnek. Mindegyik barát be­ szédére Jób védőbeszéde következik. A barátoknak az a véleménye, hogy Jób szenvedése rejtett bűneire vezethető vissza, tehát Isten bün­ tetése. Jób azonban ragaszkodik hozzá, hogy ártatlan. 4. A beszédek második köre (15-21. rész). Jób és barátai kitartanak né­ zetük mellett - hangsúlyozzák a bűnöket és a büntetést; Jób, ha nem is olyan részletesen, mint az első körben, ártatlanságát bizonyítja. 5. A beszédek harmadik köre (22-31. rész). Elifáz még rövidebben beszél, Jób válaszol; ezután Bildád ragadja magához a szót. Cófár hallgat. Jób, aki még mindig ragaszkodik hozzá, hogy ártatlan és nem követett el bűnt tudatosan, részletes és összefoglaló magyarázatot ad. 6. Elihú beszéde (32-37. rész). Egy Elihú nevű fiatalember (Búzból, mely valószínűleg Arábia északi részén feküdt) egy terjedelmes és felfuvalkodott monológgal kapcsolódik be a beszélgetésbe, és azt állítja, hogy mind Jóbot, mind barátait tovább tudja segíteni. De csak kevés lényegeset tesz hozzá, ami ne hangzott volna már el. Ezért Jób nem is válaszol neki. 7. Isten monológja (38-41. rész). Végül egy heves viharból Isten szól az egész társasághoz, mindenekelőtt azonban Jóbhoz. Szemrehányásai elsősorban Elihút illetik, de a három barátot is. Isteni beszédének fő része a teremtés fizikai és biológiai értelmezése. Rövid pihenő után beszéde a két nagy állat, a víziló (behemót) és a krokodil (leviátán) figyelemre méltó leírásában éri el tetőpontját. 8. Epilógus (42. rész). Jób elismeri saját értéktelen voltát. Isten felmen­ ti Jóbot, de felszólítja, hogy imádkozzon barátaiért. Jób meggyógyul, új birtokra és családra tesz szert, és hosszú életet él. Ha Jób könyvét olvassuk, szem előtt kell tartanunk, hogy nem min­ den kijelentés fejez ki isteni igazságot (lásd: Jób barátainak szavait) kivéve Isten szavait a 38-42. részekben, de az isteni ihletés által minden szó pontosan lett visszaadva. Másrészt sok kijelentés valóban fontos igazságokat tartalmaz, sőt gyakran nagyszerű tudományos felismerése­ ket, melyek messze túlmutatnak korukon, és szellemi igazságokat, me­ lyeket a későbbi bibliai kinyilatkoztatás megerősít és részletesen kifejt. Mindegyik részletet egyrészt önmagában, saját összefüggésében, más­

18

részt a Biblia, mint egész, összefüggésében kell szemlélni. Még azok a kijelentések is, melyeket vissza kell utasítanunk, mint hamisakat vagy nem kellően igazakat (pl. az a megállapítás, hogy a szenvedés mindig a bűn következménye), segítenek abban, hogy megértsük az ember lényegét vagy az igazság néhány más szempontját. ‫ ״‬A teljes írás Isten­ től ihletett, és hasznos a tanításra" (2Tim 3,16). Ez Jób könyvének összes versére is illik, noha e tanulmánynak nem célja a vershű értel­ mezés.

Jób könyvének félreértett szándéka Sajnos sok értelmező állítja, hogy a könyv témája a szenvedés titka: ‫ ״‬Miért kell szenvedniük az igazaknak?" Miért engedi a szenvedést egy olyan Isten, aki mindenható és irgalmas (tehát abban a helyzetben van és kész rá, hogy elfordítsa a szenvedést), különösen azoknak az életében, akik nem szolgáltak rá. Ez a kérdés az ateisták fő érve a keresztyénség ellen, és ezáltal a keresztyén apologetika (hitvédelemtan) számos köny­ vének fő témája. Azonban Jób könyvének nem ez a fő témája! A sok ezt tanító tehet­ séges és istenfélő prédikátor és író iránti minden tiszteletünk ellenére be kell látnunk, hogy jób könyve nem válaszol erre a kérdésre. A tény az, hogy Jób végül meggyógyul és gazdagabb lesz, mint bár­ mikor előtte. Sok istenfélő keresztyén megy nagy szenvedésen keresz­ tül anélkül, hogy ilyen helyreállításban részesülne. Sőt, sokan szenved­ tek mártíromságot és ölték meg őket. Gondoljunk például Pál apostol­ ra! A szenvedés kérdésére a jövőbeli élet sem ad választ. Milyen sok ember halt meg Krisztus és ezáltal az örök élet ígérete nélkül, akiknek mérhetetlen szenvedése nem volt semmilyen nyilvánvaló kapcsolatban előzőleg elkövetett bűneikkel. Másrészt sok férfi és nő, aki nyíltan kö­ vetett el bűnöket, kiváló egészségnek, nagy gazdagságnak és hosszú életnek örvend. A Biblia foglalkozik ezekkel a problémákkal, Jób könyve azonban nem kínál megoldást. A barátok ragaszkodnak egy nyilvánvalóan ha­ mis válaszhoz, míg Jób beismeri, hogy nem tudja a választ. Amikor Isten véget vet filozofálásuknak, Ő sem ad választ erre a kérdésre!

19

Négy fejezetet átfogó beszédében még csak meg sem említi a témát, ami különös volna, ha a meg nem érdemelt szenvedés lenne az oka, hogy Isten Jób könyvét a Szentíráshoz fűzte. De ha ez a szándéka, akkor mi? Hogy megértsük és megtanuljuk méltányolni a célt, közelebbről meg kell vizsgálnunk azokat a figye­ lemre méltó tudományos és történelmi tényeket, melyeket ez a könyv közvetít számunkra, mindenekelőtt Isten beszédét az utolsó fejezetek­ ben.

20

2. Elmélkedések az ősidők történetéről Jób könyvének korát tekintve nem csoda, hogy sok utalás található benne a föld kezdeteinek nagy eseményeire. Éppen ezek az utalások 'bizonyítékul szolgálhatnak a könyv korára nézve. Nem a történelem leírásának céljából, hanem csak futólagosán, mintegy mellékesen van­ nak megemlítve, azzal a feltételezéssel, hogy a könyv írásának idején általánosan ismertek és történetileg bizonyítottak voltak. Nem volt arra szükség, hogy hangsúlyozzák a valódiságukat. Ez egyrészt az esemé­ nyek történetisége, másrészt a könyv kora mellett szól. A pogány panteizmus egyre terjedő rendszere az alapját képező feltevésekkel hosszú, ciklikus korszakokról és evolúciós változásokról, mely hamarosan meg­ fertőzte a Bábel után szétszóródott törzseket, Jóbot és barátait még nem érte el. Ebben a fejezetben ezért utalásokat ragadunk ki az előtörténet­ re vonatkozóan, hogy megfelelő hátteret rajzoljunk Jób üzenete szá­ mára.

A teremtés A teremtésről szóló hivatalos beszámolót Isten adta Mózes első könyvének első két fejezetében, vélhetően az első ember, Ádám által. Ezek a nagy fejezetek képezik a Biblia alapját. Az egész Bibliában még sok más utalás található a teremtésre, de egyik sem olyan lenyűgöző, mint a Jób könyvében található. Abból indul ki, hogy Isten minden dolog teremtője. Nincs semmi­ lyen utalás más istenekre vagy arra, hogy a világ az előidőkből szár­ mazó anyagból fejlődött tovább, ahogy azt a pogány filozófusok taní­ tották korábbi időkben. Az ég Isten általi teremtéséről, aki ‫ ״‬egymaga feszítette ki az eget", a Jób 9,8-ban van szó. Isten emlékezteti Jóbot arra, hogy ‫ ״‬Ő vetett alapot a földnek" (Jób 38,4). A nappal és az éjszaka szétválasztását a föld forgása által a Jób 38,12-14 tárgyalja. A teremtés hetének negyedik napján teremtette Isten a csillagokat (1 Móz 1,16). A Jób 9,9-ben ez áll: ‫ ״‬Ő alkotta a Nagymedvét és a Kaszás­ csillagot, a Fiastyúkot és Dél csillagait", a Jöb 26,13-ban pedig ez: ‫ ״‬Le­ heletétől kiderült az ég".

21

A következő szakasz témája az állatok teremtése: ‫ ״‬Kérdezd csak meg az állatokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, azok is tudósítanak. Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. Ki ne tudná mindezekről, hogy az Úr keze alkotta őket? Az Ő kezében van minden élőnek a léte és a minden emberi testnek adott lélek" (Jób 12,7-10). Az utolsó vers az !Mózes 1,21-re emlékeztet: „És megteremtette Isten a nagy vízi állatokat, a vizekben nyüzsgő különböző fajtájú úszó élőlé­ nyeket." És az !Mózes 2,7-re is: „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából és élet leheletét lehelte az orrába. így lett az ember élőlénnyé." A lehelet a Zsidóknak írt levélben gyakran ugyanazt jelenti, mint a szellem, Jóbnál pedig világos, hogy az ember „lélekből" és „szellemből" áll. Beszédében Elihú hivatkozik erre a versre: „Engem Isten Szelleme (ugyanaz mint Isten lehelete') alkotott, a Mindenható lehelete éltet...agyagból formáltak engem is" (Jób 33,4-6). Lásd még Jób megjegyzését; „...hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van ben­ nem" (Jób 27,3). A Jób 31,33 név szerint említi Adámot (az eredeti szö­ vegben: „emberi" = „ádámi módon"). Feltűnő, hogy Jób könyve gyakrabban említi Istent „Mindenható­ ként", mint a Biblia általában. A megfelelő héber szó saddai, melyet néhány kommentátor helytelenül összefüggésbe hozott a sad szóval, ami héberül mellet jelent. Ezzel arra céloztak, hogy ez a név Istennek, mint táplálónak a szerepét hangsúlyozza, sőt lényének női jelleget is tulajdonítottak. A zsidók azonban, akik többet tudtak saját nyelvük etimológiájáról, mint a később élt pogány tudósok, az Ószövetség gö­ rög fordításában, a Septuagintában pantokrátorral fordították, ami Min­ denhatót jelent és semmi egyebet nem. E szó gyakori használata Jób könyvében bizonyítja, hogy Jób és szemita kortársai Istent mindenható Teremtőként ismerték el.

A bűnbeesés és az ítélet Adám és Éva bűnét Isten ítélete követte, ami a halált jelentette. Ez Jób könyvében erősen érezhető. Elihú például az lMózes 3,19-re utal („vissza fogsz térni a porba"), amikor ezt mondja: „Ha (Isten) csak ma-

gával gondolna, visszavenné magához szellemét és leheletét, egyszerre kimúlna minden test, és az ember visszatérne a porba" (Jób 34,14-15). Az asszony és utódai fölötti ítéletre (lMóz 3,16 - „fájdalommal szü­ löd gyermeked") céloz Jób, amikor ezt mondja: „Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal. Kihajt, mint a virág, majd el­ fonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg... Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli?" (Jób 14,1^1). Elifáz ezt mondja: „Hogyan lehet­ ne tiszta a halandó, és igaz ember az, aki asszonytól született?" (Jób 15,14). További utalások is vannak az ítéletre: „...hanem az ember maga szü­ li a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak" (Jób 5,7). „Emlékezz csak: úgy formáltál engem, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá teszel?" (Jób 10,9) „Hogyan lehetne igaz q halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, ki asszonytól született?" (Jób 25,4). Jób beszédei és befejező panasza egy az Adám bűneire való utalás­ ban érik el tetőpontjukat, melyek előidézték Isten ítéletét a föld fölött: „Ha emberi (eredeti: ádámi) módon eltitkoltam vétkeimet, keblembe rejtve bűnömet" (Jób 31,33). Az ítélet részleteire való utalással fejezi be: „Tövis teremjen búza helyett, és gyom árpa helyett!" (Jób 31,40).

Az özönvíz A világméretű áradás, Isten ítélete Nóé napjaiban, Jób idejében egyáltalán nem volt olyan távoli esemény, mint a teremtés, ezért nem véletlen, hogy Jób könyvében még több utalás található az özönvízre, mint a teremtésre. Ha az lMózes 11 időtáblázatában nincs jelentős hé­ zag, Jób életének eseményei csak kb. 300 évvel az özönvíz után történ­ tek. Isten megsemmisítette a szárazföldet és az összes szárazföldi állatot, kivéve a bárkában levőket, mert „látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül gonosz" (lMóz 6,5). Elifáz harma­ dik beszédében emlékezik erre a tényre: „Követed-e az ősidők ösvé­ nyét, amelyet álnok emberek tapostak, akik időnap előtt ragadtattak el, és alapjukat elmosta az ár? Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk! Mit tehet értünk a Mindenható?" (Jób 22,15-17).

23

Az áradás pusztító erejének bizonyítékai nem csak a Bibliában talál­ hatók meg, hanem a föld geológiai ‫ ״‬arculatán" is. Péter apostol mond­ ta: „Ez áltál az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult" (2Pt 3,6). Erről az egész földet megváltoztató, pusztító ka­ tasztrófáról világszerte megemlékezik a hagyomány. Jób és barátai is megemlékeztek róla. jób ezt mondta egyik beszédében: „Ha O ront le valamit, nem építik fel, ha bezár valakit, nem engedik ki. Ha elzárja a vizeket, kiszárad minden, ha nekiereszti, felforgatják a földet" (Jób 12,14-15). A kiszárítani szó valószínűleg „a boltozat feletti" vizekre vonatkozik (lMóz 1,7), melyet Isten a második napon teremtett. Ezek „üvegházha­ tást" okoztak, mely meggátolta az esőt (lMóz 2,5). Ezt a vízburkot, mely valószínűleg vízgőzből állt. Isten távol tartotta a földtől, hogy Nőé napjaiban elárassza a földet. „Ha bezár valakit, nem engedik ki" (jób 12,14). A meghatározott idő­ ben Nőé bement a bárkába, „ahogyan Isten parancsolta. Az UR pedig bezárta Nőé után az ajtót" (lMóz 7,16). A bárkának csak egy ajtaja volt (IMóz 6,16), azt pedig nem lehetett kinyitni, amíg a világot elborította a nagy áradás. Ugyanaz a szó, mely a nagy áradásra vonatkozik, Jób megelőző be­ szédében is előfordul: „Hegyeket mozdít el (Isten), és nem tudják, hogy ő forgatta föl haragjában. Megrendíti helyén a földet, oszlopai megrendülnek. Ha parancsol a Napnak, nem ragyog fel, és pecséttel zárja le a csillagokat. Egymaga feszítette ki az-eget, lépdel a tenger hullámhegyein" (Jób 9,5-8). Ez a szakasz, a rákövetkező versekkel együtt, összefüggésbe hozza Isten teremtő müvét az özönvíz pusztító művével. A Jób 28,9-ben ez áll: „A legkeményebb követ is megmunkálja, a hegyek tövét is földúl­ ja." Megnyíltak a mélység forrásai és az ég zsilipjei, és hamarosan el­ borította a víz a hegyeket és elmosta a csúcsokat. A Jób 26,11-14 versekben az áradás páratlan nagyságáról és hatásai­ ról van szó: „Az egek oszlopai meginognak, és megrendülnek fenye­ getésétől. Erejével lecsillapította a tengert, értelmével szétzúzta a ször­ nyeteget. ...pedig ez csak a szegélye útjának! S milyen halk szót hal­ lunk tőle! De hatalmas mennydörgését ki tudná elviselni?"

24 A nyilvánvalóan jelképes beszéd ellenére a leírás nagyon valószerű. Nem voltak oszlopok, melyek az eget tartották, és ablakok sem voltak az égen. De amikor a vízáradat a történelem során először lezúdult ‫ ״‬a boltozat feletti" vizekből (lMóz 1,7), azt a látszatot keltette, mintha hirtelen leomlottak volna az égi víztároló zsilipjeit tartó hatalmas osz­ lopok. Egyidejűleg szétváltak az özönvíz előtti tengerek, szétnyílt az ősi­ dők földkérge, és a víz keresztülhatolt a repedéseken. A tengerek eme szétválásának semmi köze sincs Izráel gyermekeinek átvonulásához a Vörös-tengeren az Egyiptomból való kivonulást követően, mivel ez jó­ val azután történt, hogy Jób kimondta e szavakat. Ezek csak az özönvíz általi pusztításra vonatkoztathatók, amikor Isten ‫ ״‬szétzúzta a szörnye­ teget" (a szörnyeteg itt az Istennel szembeni ellenséges hatalmak jel­ képe - a fordító). Mégis, ahogy jób mondja, ez csak kis része hatalmá­ nak. ‫ ״‬Hatalmas mennydörgését" ítéletének még hátralévő, nagy napjá­ ra tartogatja.

Az özönvíz vége Az özönvíz nagy törést okozott mind az emberi történelem folyásá­ ban, mind a természeti folyamatok normális menetében, melyeket Isten kezdetben természetfölötti módon teremtett. A legtöbb geológiai folya­ matot (mint az erózió, a rétegképződés, a tektonizmus és a vulkanizmus) az özönvíz jelentősen felgyorsította. Isten végül szabad folyást engedett az árnak, melynek elmúltával ezek a folyamatok fokozatosan ismét lelassultak. Jób utal arra az időre is, amikor a föld ismét kiszáradt. ‫ ״‬Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat, de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt" (Jób 14,11-12). Szóhasználata tükrözi Isten Noénak tett ígéretét az özönvíz után: ‫ ״‬Amíg csak Föld lesz" (lMóz 8,22), az özönvíz nem fog megismétlődni, és a természet alapvető ál­ landói (a Föld tengelyforgása és a bolygók keringési pályái, melyek meghatározzák a nappal és az éjszaka, valamint az évszakok váltako­ zását) változatlanok maradnak a feltámadás napjáig az idők végezetén. A természet megbízhatósága és Isten ígérete, hogy nem bocsát többé özönvizet a Földre, más helyeken is témája Jób könyvének: Például:

25

‫ ״‬Határt szabott a vizeknek, ott, ahol a világosság találkozik a sötétség­ gel" (Jób 26,10). Itt ismét Isten ígéretére céloz: ‫ ״‬Amíg csak Föld lesz, nem *szűnik meg...a nappal és az éjszaka" és ‫ ״‬nem lesz többé özönvíz a föld elpusztítására" (lMóz 8,22; 9,11). Isten a következő szavakkal emlékezteti Jóbot az özönvízre: ‫ ״‬Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyomrából, amikor felhőbe öltöztettem, és sűrű homállyal takartam be, amikor határt szabtam neki, zárat és ajtókat raktam rá, és ezt mondtam: Eddig jöhetsz, tovább nem! Ez ellene áll büszke hullámaidnak!" (Jób 38,8-11). Ez a szakasz nyilvánvalóan arra a vízre vonatkozik, mely azon az itéletes napon, amikor az özönvíz elkezdődött, a víz alatti mélységekből előtört: ‫ ״‬...fölfakadt ezen a na­ pon a nagy mélység minden forrása" (lMóz 7,11). Még az özönvíz utáni jégkorszakra is találunk utalásokat mindenütt Jób könyvében. Amikor a vízgőzből álló réteg (a boltozat feletti vizek) az özönvíz során a földre zúdult, eltűnt az üvegház-atmoszféra. A sark­ köri szélességeken havazni kezdett, és Európa, Ázsia és Eszak-Amerika északi területeire vastag jégréteg rakódott. Ez a jégkorszak nem egy­ millió évig tartott, ahogy a geológusok el akarják hitetni velünk, de néhány száz évig eltarthatott. A jégtakaró nem terjedt a Biblia földjéig, de bizonyosan befolyásolta az ottani éghajlatot azáltal, hogy gyakrabban esett az eső és a hó, mint mostanában. Manapság ez a terület forró éghajlatú és aszályos. Következésképpen nagy jelentősége van annak, hogy Jób könyvé­ ben több az utalás a hidegre, a hóra, a jégre és a fagyra, mint a Biblia bármely más könyvében. Lehetséges, hogy Jób és barátai történeteket hallottak az északi országokat borító jégről, még ha maguk nem is lát­ ták. Mindenesetre meg kell említenünk néhány megjegyzést a hideggel kapcsolatban. Például: ‫ ״‬Kamrájából előjön a szélvihar, észak csillagzata felől a hideg. Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncél lesz" (Jób 37,9-10). Különösen érdekesek, ha mégoly talányosak is Isten utolsó üzene­ tében Jóbhoz intézett szavai: ‫ ״‬Eljutottál-e a hó raktárához? A jégeső raktárát láttad-e? A nyomorúság idejére tartogatom ezt, a harc és há­ ború napjára" (Jób 38,22-23). A Jób 38,29-30 versekben pedig egy talán még fontosabb kijelentést találunk, legalábbis ha abból indulunk ki,

26

hogy Jób tudott a befagyott északi tavakról és tengerekről: ‫ ״‬Kinek a méhéből származik a jég, és az égből hulló darát ki nemzette? Össze­ sűrűsödnek a vizek, mint a kő, és befedik a mélység felszínét." Az anyaölből előbújó jég képe vonatkozhatna a gleccserek lassú növeke­ désére. Természetesen ezeket a részleteket másképp is lehet értelmezni. En­ nek ellenére jelentősége van annak, hogy Jób könyve ilyen jól megért­ hető egy olyan világgal a háttérben, mely csak nemrég heverte ki egy nagy áradás pusztításait.

A világméretű szétszóratás Az ősidők egy másik, világot átformáló eseménye volt a nyelvek összezavarása Bábelben és a népek azt követő szétszóródása. Ezt az !Mózes 10. és 11. fejezetekben leírt eseményt Jób könyve is megemlíti. Amikor Nóé és fiai az özönvíz után elhagyták a bárkát, Isten ezt mondta nekik: ‫ ״‬Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet" (IMóz 9,1). Utódaik (talán Sém és néhány fia kivételével) azonban el­ határozták, hogy Nimród (Kús fia, Hám unokája - IMóz 10,8-10) ve­ zetésével Bábelben maradnak. Hogy megfékezze ezt az egyre növekvő lázadást, és érvényt szerezzen parancsának a föld benépesítésére, ‫ ״‬összezavarta az ÚR az egész föld nyelvét, és szétszélesztette őket on­ nan az ÚR az egész föld színére" (IMóz 11,9). Úgy tűnik, hogy a népek e traumatikus születése áll Jób könyve 12. fejezete második felének középpontjában, miután a 14-16. versekben Jób utalt az özönvízre. A 17. versben ez áll: ‫ ״‬Tanácsadókat tesz bolond­ dá (valószínűleg utalás Nimród és a lázadók tanácskozására, hogy fel­ lázadjanak Isten ellen - lásd IMóz 11,3-6), és bírákból űz gúnyt", mivel érthetetlen szavakat fecsegnek! ‫ ״‬Megbízhatóktól vonja meg a szót, vé­ nek ítélőképességét veszi el. Előkelőkre zúdít megvetést, hatalmasok övét lazítja meg. Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a ho­ mályos dolgokat" (Jób 12,20-22). Itt valószínűleg a Sátánról van szó, aki rábeszélte Nimródot, hogy égig érő tornyot építsen, a tetejére aszt­ rológiai jeleket helyezzen és imádja az égi sereget, a Sátán vezetésével fellázadt angyalokat.

27

Ezután következett több család szétszélesztése Bábelből. Ezek mind arra kényszerültek, hogy új helyet keressenek maguknak, és megala­ pítsák saját kultúrájukat. Némelyiknek sikerült, mások kihaltak. ‫ ״‬Né­ peket tesz naggyá, majd elpusztítja őket, népek határát terjeszti ki, az­ után elűzi őket. Elveszi az ország népe vezetőinek eszét, és hagyja, hogy bolyongjanak az úttalan pusztában. Sötétben tapogatóznak vi­ lágosság nélkül, hagyja, hogy bolyongjanak, mint a részegek" (Jób 12,23-25). Figyelemre méltó, hogy Jób könyve megemlíti egy sor olyan törzs nevét, melyek először a népek lajstromában bukkannak fel (lMóz 10). Ez hetven nemzetet sorol fel, melyek nyilvánvalóan a bábeli szétszóratás által keletkeztek. Vessünk egy pillantást a következő listára: Úc Sebá Ófir Kús Szebá

(lMóz (lMóz (lMóz (lMóz (lMóz

10,23; 10,7.28; 10,29; 10,6; 10,7;

-

Jób Jób Jób Jób Jób

1,1) 6,19) 28,16) 28,19) 1,15)

Ez az összehasonlítás egyben bizonyíték Jób könyvének korára néz­ ve. A kaldeusok (lásd Jób 1,17) először Ábrahám hazájával, Úrral kap­ csolatban fordulnak elő (lMóz 11,28), de Úr korábban lehetett Uruk vagy Erek is (lMóz 10,10). További törzsnevek Jób könyvében: Témá, Izmáéi egyik fia (lMóz 25,15; lásd Jób 6,19), Témán, Ézsau unokája (lMóz 36,15; lásd Jób 2,11), Súah (Ábrahámnak Ketúrától való fia, ahogy lMóz 25,2-ben fel van sorolva, és valószínűleg a súahi Bildád elődje, lásd Jób 2,11) és Búz (Ábrahám unokaöccse, lMóz 22,21-ben felsorolva, Elihú elődje, mint Jób 32,2 állítja). E törzsek mindegyike jóval Mózes előtt élt. E törzseken és népeken, melyeket Mózes első könyvének első feje­ zetei sorolnak föl, valamint a világi történelemből ismerteken kívül, sok nép kihalt számunkra ismeretlen okból (talán képtelenek voltak gondoskodni magukról, esetleg degenerált szokások vagy betegségek miatt). Ezek közé tartoznak valószínűleg a ‫ ״‬barlangi emberek" és má­ sok, akiket csak fosszíliák és durva szerszámok alapján lehetett töké-

28

letlenül azonosítani, és akiket gyakran hibásan ‫ ״‬majomembereknek" neveztek, melyekből állítólag az emberek kifejlődtek. Jób és kortársai nyilvánvalóan tudtak ilyen degenerált emberek lé­ tezéséről, akik a túlélésért harcoltak. Úgy beszél róluk, mint olyan em­ berekről, akik úttalan pusztában bolyonganak vagy sötétségben tapo­ gatóznak, ahol nincs világosság (Jób 12,24-25). Vélhetően pusztákban, barlangokban vagy a dzsungelben éltek. Nézzük meg más degenerált emberekről adott leírását is: ‫ ״‬ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. Völ­ gyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. A bok­ rok között kiáltoznak, a csalánok alatt gyülekeznek. Bolondok, sőt becstelenek is, akiket korbáccsal vertek ki az országból" (Jób 30,3-8). Jób könyvében számos utalás enged következtetni a korára. Az at­ moszféra Mózes első könyvére emlékeztet. Jób vélhetően valamikor Ábrahám és Mózes között élt, de nem tartozott az Ábrahámtól Mózesig vezető közvetlen vonalba. Istennek jó oka volt rá, hogy kiválassza Ábrahámot, Izsákot és Jáko­ bot, de nem felejtette el ‫ ״‬a más akolból való juhokat" sem (Jn 10,16). Valóban, bizonyára maga Isten mondta, hogy az egész világon senki sem volt, aki ‫ ״‬a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt" (Ef 3,10) jobb tanúbizonyságot tett volna Isten megváltó kegyelméről és igazságosságáról, mint szolgája, Jób.

29

3. M odem tudományos felismerések Jób könyvében A Biblia valószínűleg legrégibb könyvében figyelemre méltóan sok utalás található a modern tudomány felfedezéseire vagy problémáira. A teremtésre és az özönvízre való sok történelmi utalás mellett a Jób könyvében olvasható beszédek nagyon gyakran azokra a természeti rendszerekre és folyamatokra vonatkoznak, melyeket ma az emberek tudományos körülmények között tanulmányoznak. Ezek a kereszthi­ vatkozások helytállnak a modern perspektívákkal szemben, és mente­ sek azoktól a mitikus túlzásoktól és hibáktól is, melyek annyira jellem­ zőek más régi írásokra. Jób könyve tizenöt vagy még több olyan tényt említ meg, melyeket a tudósok csak az elmúlt évszázadokban fedeztek fel. A Biblia többi könyvében is találhatók ilyen előremutató, modern tudományos felismerések, de nem olyan nagy számban, mint Jób köny­ vében. Ez egyfelől isteni ihletettségre, másfelől ama korai népek és törzsek figyelemre méltó tudományos megfigyeléseire utal. A természet bálványimádó tisztelete Bábelben kezdődött, és a nyel­ vek összezavarodása által az egész világon elterjedt. Ez az istentelen rendszer - valójában az evolúciós panteizmus korai formája, mely még ma is uralkodó a világ intellektuális vallási intézményeiben - hamaro­ san kiszorította a valódi Isten imádatát, csakúgy, mint a természetről és a teremtés céljáról szóló, ősidőkből származó kinyilatkoztatásainak nagy részét. Jób idejében azonban még megvolt ez a közös örökség és mindenekelőtt bizonyos törzsek, Nóé és Sém, utódai ápolták. Ezért tartalmaznak Jób és barátainak beszédei sok igazságot, még ha nem is mindent isteni ihletésre mondtak (Isten maga mondja Jób 42,7ben, hogy sok nézetük hamis) - tudományosakat éppúgy, mint erköl­ csieket és szellemieket. A következőkben összefoglalunk néhány tudo­ mányos felismerést.

30

A víz tudománya (hidrológia) A hidrológia vagy víztan a víz természetes formában való előfor­ dulásával és viselkedésével foglalkozik. A levegő és a víz az atmoszfé­ rának és a hidroszférának a második napon történt megteremtése óta a két legfontosabb elem az élet fennmaradása szempontjából. A ‫ ״‬hid­ rológiai‫ ״‬körforgás leírja az atmoszféra és a hidroszféra együttműkö­ dését az élet összes formájának napi igényét kielégítő friss vízkészlet biztosításában. Nagy jelentősége miatt a világ teremtése óta minden nép és törzs legelső gondja saját vízellátása. Ezt tanúsítják a korai csa­ tornák, öntözőrendszerek, víztározók és szennyvízhálózatok maradványai. A körforgás fázisait (párolgás, légköri cirkuláció, lecsapódás, csapa­ dék és lefolyás) csak a múlt században fedezték fel (vagy talán újra felfedezték). Jób könyvében azonban van néhány jelentős utalás, mely egybevág a modern hidrológia és meteorológia állításaival. A jób 28,24-27 versekben például ez áll: „Mert ő (Isten) ellát a föld széléig, mindent lát az ég alatt. Amikor megszabta a szél erejét („súlyát" - KároJi-ford.), és megállapította a vizek mértékét, megszabta az esőnek a rendjét és a mennydörgő viharfelhő útját: akkor megtekintette és számba vette, elkészítette és megvizsgálta a bölcsességet." 1udjuk, hogy a levegő és a víz súlyának megfelelő viszonyban kell állnia egymáshoz és a Földhöz mint egészhez képest, hogy az élet le­ hetséges legyen a Földön. A világmindenségben egyetlen más bolygó sem hordoz ilyen mennyiségű levegőt és vizet. A Föld atmoszférája és hidroszférája alapján egyedülálló módon arra lett kiválasztva, hogy lé­ tezhessen rajta élet. Ha a levegő vagy a víz súlya drasztikusan megvál­ tozna, élet az általunk ismert formájában nem lenne többé lehetséges. Ezekből a versekből kiderül továbbá, hogy a levegőnek és a szélnek súlya van. Ez olyan tény, amit testünk érzékszervei nem érzékelhetnek és amit a tudomány csak 300 évvel ezelőtt ismert fel. A légáramlatokkal és azoknak a levegő súlyához való viszonyával foglalkozó tan az aero­ dinamika tudományán belül fejlődött ki, mely a modern légi közleke­ dés alapja. A vízáramlatokkal és azok erejével foglalkozó tudományt hidrodinamikának nevezik. Ez az alapja a hajózásnak, a hidroelektro­ mos létesítményeknek és sok más hidraulikus rendszernek.

31,

Jób könyvének e verseiből kiolvasható célzást, hogy ti. a levegő és a víz viselkedése között párhuzam áll fenn, megerősítették a tizenki­ lencedik század vége felé, amikor az aerodinamika és a hidrodinamika tudományát folyadékok mozgástana néven egyesítették. Ez a fontos tudomány vizsgálja a folyadékok viselkedését, beleértve az olaj és a természetes gázelőfordulás jelenségét, valamint ezek alkalmazását. A fent idézett versek utalnak minderre a jövőbeni fejlődésre. Erede­ tileg azonban csak a hidrológiai körforgásra vonatkoztak. A ‫ ״‬szél sú­ lya" tartja ellenőrzés alatt a légtömegek világméretű mozgásait, melyek az elpárolgott vizet a tenger felől a szárazföld belsejébe szállítják. Ott a víz, Isten által gondosan kimérve, a földre hull, hogy öntözze azt. De hogyan lehetséges mindez? A víz annyival nehezebb a levegőnél, hogyan tartja fenn magát akkor az égen? Itt a megoldás: ‫ ״‬Mert össze­ gyűjti (‫ ״‬magához szívja" - Károli-ford.) a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál, amelyet a fellegek árasztanak, bőségesen hullatnak az emberre" (Jób 36,27-28). A napenergia által a víz gőzzé alakul. Mivel a vízgőz könnyebb a levegőnél, felemelkedik, és a szél a vizet a szárazföld bel­ sejébe szállíthatja, ahol szükség van rá. Ott megfelelő körülmények között a vízgőz kicsapódik a por- és sórészecskék vagy más kondenzá­ ciós magok körül. Ha ez megtörtént, felhők képződnek. A vízgőz láthatatlan, a felhők ellenben parányi vízcseppek halmazai. Felvetődik a kérdés: Hogyan lehetséges, hogy a felhők az égen maradnak? Jób joggal hangsúlyozza e jelenség figyelemre méltó lényegét: ‫ ״‬Tudod-e, miért lebegnek a fellegek?" (Jób 37,16). Az ő idejében még semmit sem tudtak erről az em­ berek. ‫ ״‬Fellegekbe zárta a vizeket, nem hasad meg a felhő alattuk" (Jób 26,8). A titok ismét a ‫ ״‬szél súlyában" rejlik és abban a tényben, hogy ‫ ״‬ma­ gához szívja a vízcseppeket". A vízcseppecskék valójában nagyon ki­ csik és így a felfelé törekvő szelek ereje megtartja a súlyukat. A leve­ gőre ugyanis a hőmérséklet-csökkenés miatt felhajtóerő hat. Hogyan győzetik le végre a fellegek eme lebegése, hogy ‫ ״‬eső szitál­ hasson"? A válasz Jób 37,11-ben található: ‫ ״‬Majd nedvességgel terheli meg a felleget.‫ ״‬Azaz a vízcseppecskék egyre nőnek, míg végül olyan nehezek nem lesznek, hogy súlyuk nagyobb, mint a felfelé törekvő

32

atmoszférikus örvénymozgások ereje. Esőként vagy hóként hullanak a földre. De miért növekszenek ezek a kis cseppecskék? Egyes felhők soha­ sem ürülnek ki, míg mások sötétté és nehézzé válnak. Min múlik ez? A válasz a Jób 28,26-ban található: ‫ ״‬Amikor megszabta az esőnek a rendjét és a mennydörgő viharfelhő útját." A levegőturbulencia és a felhők megfelelő kombinációja esetén az óriási erők elektromos teret gerjesztenek, mely villámok útján sül ki. Ezek az elektromos áramok okozzák, hogy a vízcseppecskék nagyobbakká egyesülnek. Ez a figye­ lemre méltó folyamat teszi lehetővé, hogy az eső végül a szomjas földre hulljon. Ez a témája Isten néhány szónoki kérdésének is, melyeket beszéde során Jóbhoz és barátaihoz intézett. „Ki ásott csatornát a felhőszaka­ dásnak, és utat a mennydörgő viharfelhőnek, hogy esőt adjon a lakat­ lan földre, az ember nem lakta pusztára, hogy bőven megitassa a pusz­ ta sivatagot, és zöldellő növényzetet sarjasszon? Ki az apja az esőnek, és ki nemzette a harmatcseppeket" (Jób 38,25-28)? Az özönvíz után az egész világ pusztaság volt, és nem voltak embe­ rek, akik a talajt megműveljék. Az özönvíz előtti világban nem volt eső (IMóz 2,5). A talajt a napi köd vagy harmat nedvesítette, és az a folyó­ rendszer, melyet a „nagy mélység" föld alatti víztároló rendszere táp­ lált. Az özönvíz előtti „boltozat feletti" és „nagy mélységből" származó vizeket az áradás elszabadította, úgyhogy Istennek új rendszert kellett kigondolnia a föld öntözésére és működésbe hozta azt a csodálatos körforgást‫־‬, amelyet ma hidrológiai körforgásként ismerünk.

A Föld tudománya (geológia) Jób könyve azt a tudományágat is érinti, melyet ma geológiának és geofizikának nevezünk. E tudomány tárgya a Föld - annak tulajdon­ ságai és szerkezete. Kulcsvers ehhez Jób 26,7: „Ő terjesztette ki északot a kietlenség fö­ lött, megerősítette a földet a semmiség fölött." A kietlenséget kifejező szó (héberül tohu) ugyanaz, mint amit az !Mózes 1,2-ben a „kietlen és puszta" jelzővel fordítottak, ami a Föld eredeti állapotára vonatkozik, mielőtt Isten megteremtette a teret és az időt (IMóz 1,1).

33

Tehát Jób nem mond mást, mint hogy az észak felé mutató földten­ gely a földfelszínen túl mérhetetlen távolságokra terjed ki az északi sarkcsillag irányában. E csillagnak fontos szerepe van a tájékozódásban mind a Föld geográfiája, mind a csillagos ég megfelelő csillagai szem­ pontjából. Az ‫ ״‬üres tér" (kietlenség) semmiképp sem teljesen üres, mi­ vel csillagközi porrészecskék, valamint számos különböző részecske- és sugárzásfajta található benne. Mégis ‫ ״‬kietlen és puszta", amilyen a Föld volt az ősidőkben, mielőtt Isten Szelleme lebegett fölötte és alakot kölcsönzött neki azáltal, hogy aktivizálta a nehézségi erőt és Isten saját világossága által energiával látta el. A Föld nem Atlasz vállán nyugodott és nem is valamilyen kozmikus elefánt hátán. Isten ‫ ״‬erősítette meg a semmiség fölött". A Föld a világűr alaktalan ürességében létezik, minden támaszték nélkül. Egy titokzatos erő tartja keringési pályáján, melyet nehézségi erőnek nevezünk, de ugyanúgy nevezhetnénk Isten akaratának is. Jób nemcsak arra utal, hogy a Föld fel van ‫ ״‬függesztve" a világűr­ ben, hanem arra is, hogy saját, észak felé mutató tengelye körül forog. ‫ ״‬Lett-e parancsodra reggel, mióta élsz? Kijelölted-e a hajnalnak a he­ lyét, hogy szélénél fogva megragadja a Földet, és lerázza róla a bűnö­ söket? Formálódik, mint az agyag a pecsét alatt, és előtűnik a föld, mintha, fel volna öltöztetve" (Jób 38,12-14). Noha ez képes beszéd, mégis valóságos fizikai folyamatot ír le. Istent úgy ábrázolja, mint aki a földtengely két végét tartja, és forgatja azt, mintha egy agyaghenger lenne, melybe pecsétet ütnek. A pecsét azonban, mely felé a földet forgatják, nem anyagi minta. Ez a ‫ ״‬hajnal", nyilván a Nap, mely a he­ lyére kerül. A reggel üdvözölt fénye elűzi a Föld alaktalanságát, mely­ be még a sötétség idején burkolózott és felfedi a Föld szerkezetének és növényvilágának a szépségeit. A sötétség a földlakók gonoszságát is elfedi, de ott állnak tetteik, mint egy ruha, mely ki van téve a nappal világosságának. Azokat a folyamatokat, melyek meghatározzák a földfelszín to­ pográfiáját, a geomorfológia vizsgálja. Ezek közül az egyik legfon­ tosabb a víz funkciója az erózióban. A Jób '14,18-19 versek csodála­ tosan leírják ezt a folyamatot: ‫ ״‬Még a hegy is szétomlik, ha ledől, és a kőszikla is elmozdul helyéről. A köveket is lekoptatja a víz, a föld porát is elsodorja az ár. így pusztítod el a halandó reménységét."

34

Talán nem csak a növények tartoznak azok közé a ‫ ״‬dolgok" közé, me­ lyek „a föld porából" nőnek ki, hanem a sokféle ásvány is, melyek először kikristályosodnak, majd különböző közetfélékkel olvadnak össze. Ezek a szétmállás miatt felhasadnak és a víz kimossa őket. Idővel még a hegyek is széttörnek és szikláikat elmossa a víz. „A legkeményebb követ is megmunkálja, a hegyek tövét is földúlja. A sziklákban folyosót hasít, és minden drágaságot meglát a szeme" (Jób 28,9-10). Az özönvíz utáni öntözőrendszer „minden drágaságot" napvilágra hozott, a csodálatos és értékes femeket és ásványokat, melyeket oly nagy becsben tartottak az emberek. A Jób 28 megemlít néhányat: „Ofir aranya, drága ónix vagy zafír" (16. vers), „ezüst" és „kristály" (15-18 vers), és „a Kúsból való topáz" (19. vers). Még a tengerből származó koraitokat és gyöngyöket is megemlíti (18. vers). De mindezen „drága dolgokról" elmondja, hogy kevesebbet érnek, mint a bölcsesség és értelem (a valódi tudás, mondhatnánk), mely csak Isten félelméből származhat. Uc földje feltehetően nem a tenger partján feküdt, úgyhogy Jób va­ lószínűleg sohasem látott tengert. Ennek ellenére könyve számos uta­ lást tartalmaz a földfelszín e fontos ismertetőjegyére. Az egyik legfi­ gyelemreméltóbb Isten kérdése: „Eljutottál-e a tenger forrásáig, bejár­ tad-e a mélység alját" (Jób 38,16)? Noha az ősi időkben sok ember tapasztalt hajós volt, feltehetően nem volt lehetőségük felkutatni a ten­ ger fenekét, ahogyan azt manapság tesszük. A tengerfenék sok édesvi­ zű forrása,, valamint a tenger mélyén levő csatornák és utak az ocea­ nográfia meglepő felfedezései. Mégis, Isten már négyezer évvel ezelőtt beszélt róluk Jóbhoz intézett üzenetében. Az özönvíz vize, a „boltozat feletti vizek" és a „nagy mélységek vi­ zei" az özönvíz előtti földkéreg alatt most az óceánokban gyűltek össze. Miután „a hegyeken is állt a víz" (Zsolt 104,6), a roppant föld­ mozgások létrehozták a magas hegyvonulatokat és nagy tengeri me­ dencéket nyitottak, melyekbe lefolyhatott az áradás vize (Zsolt 104,8). Isten megígérte, hogy nem sújtja többé a Földet özönvízzel. Ezt az ígéretet Jób könyve háromszor említi (26,10; 28,11; 38,8-11). Nyilván­ való ennek az ígéretnek a jelentősége, ha meggondoljuk, milyen érzé-. kény a szárazföld - víz arány a földön. A tengerszintnek csak kicsit

35

kell emelkednie, és a földfelszín nagy része máris víz alá kerül. Isten azonban szavát adta nekünk, és Ő megtartja ígéretét. Rendkívül fontos a Jób 26,10: ‫ ״‬Határt szabott a vizeknek, ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel." A szabott szó (héberül khug) azt jelenti, hogy gömb ala­ kúvá tette. Ez a szó a Példabeszédek 8,27 és az Ézsaiás 40,22 versekben is előfordul ugyanebben a jelentésben. A Föld alakjára vonatkozik, mindenekelőtt a tenger felszínére, mivel ez a Föld geometriai alakjának meghatározó egysége. Az ég csillagai A csillagászat ősidők óta csodálkozásra késztette az emberiséget. Ez az érdeklődés Jób könyvében is visszatükröződik. A Bibliában kételke­ dők azt állítják, hogy a Biblia úgy ábrázolja a kozmoszt, mint egy ku­ polát fenn az égen, melyre fel vannak erősítve a csillagok. Jób könyve azonban nem ezt a képet közvetíti számunkra (egyébként a Biblia egyetlen más helye sem). A modern csillagászat számára a világmin­ denség határtalan/ és ezt a tényt Jób könyve is megerősíti. ‫ ״‬Ki tudod-e találni, mi az Isten titka? A Mindenható tökéletességéig eljuthatsz-e? Magasabb az az égnél. Mit tehetsz? Mélyebb a holtak hazájánál. Mit tudhatsz róla" (Jób 11,7-8)? Ebben a képben az ég magasságát Isten végtelenségével hasonlítja össze. Ez azt jelenti, hogy a világmindenség határtalan, pontosan úgy, ahogy a modern csillagászat állítja. Figyelemre méltó ebben az össze­ függésben a felkiáltás a Jób 22,12-ben: ‫ ״‬Mennyei magasságban van az Isten! Nézd, milyen magasan ragyognak a csillagok!" A Jób 9,8-ban található egy lehetséges utalás a huszadik századi aszt­ rofizika azon elképzelésére, hogy a világmindenség tágul. Itt arról van szó, hogy Isten ‫ ״‬kifeszítette az eget". Lehetséges - noha megkérdő­ jelezhető -, hogy Jób 38,7 utalása az együtt vigadozó ‫ ״‬hajnali csilla­ gokra" további asztrofizikai előrejelzést jelent. Ez a vers valószínű­ leg az angyalokra vonatkozik, de egyben talán célzás a modern rá-

A csillagászat nem azt állítja, hogy a világmindenség végtelen, csak azt, hogy határtalan, mint egy gömb felszíne (Dr. W erner Gitt megjegyzése).

36

diócsillagászatra, mely rádióteleszkópok segítségével fogja a távoli ga­ laxisok ‫ ״‬hang"-jeleit. Még fontosabb a csillagkonstellációk és -mozgások megbízhatóságá­ nak és egyformaságának hangsúlyozása. „Ismered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön" (Jób 38,33)? Az evolúciótan követői különböző elméleteket fejlesztettek ki a csillagok keletkezésé­ ről, de ezek a csillagok és csillagrendszerek nem változtatják konstel­ lációjukat. Mióta csak megfigyeli az ember a csillagokat, relatív hely­ zetük és mozgásuk nem változott. Ezek alapján állapítják meg a pontos időt, a földrajzi szélességet és hosszúságot, számolják ki az irányokat és pozíciókat mindenütt a Földön, ahol követelmény a pontosság. Isten azért teremtette őket, hogy „meghatározó jelei legyenek az ünnepek­ nek, a napoknak és az esztendőknek" (lMóz 1,14). A csillagrendszerek megbízhatósága legjobban a csillagkonstellációk évi mozgásában mutatkozik meg, mely az évszakok szabályos váltako­ zásának a feltétele. „Föl tudod-e kelteni időben az állatöv csillagait? l udod-e vezetni a Nagymedvét fiaival együtt" (jób 38,32)? A minden­ kori állatövi csillagképek az egyes hónapokhoz vannak rendelve és ugyanazok minden nép számára a történelem kezdete óta. Nemcsak az egyes csillagok állandóak, csillagképekké való csopor­ tosulásaik is változatlanok. Még ha az egyes képek csillagai rendszerint nem is kapcsolódnak egymáshoz, állásuk olyan, hogy a földről nézve ezt a látszatot keltik. Ezért foglalják őket össze mindig ugyanolyan módon. E konstellációk hagyományos neveit a csillagászok még ma is használják, noha mára elvesztették asztrológiai és mitológiai jelen­ tésüket. Jób könyve ténylegesen Istent magát nevezi a konstellációk és az egyes csillagok teremtőjének. Több csillagot név szerint felsorol: „Ő alkotta a Nagymedvét és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és Dél csilla­ gait" (Jób 9,9). „Leheletétől kiderült az ég, amikor kezével átdöfte a menekülő kígyót" (Job 26,13). Beszédében Isten ezt kérdezi: „Össze tudod-e kötni a Fiastyúk szálait? A Kaszás-csillag köteleit meg tudod-e oldani? Föl tudod-e kelteni időben az állatöv csillagait? Tudod-e ve­ zetni a Nagymedvét fiaival együtt? ísinered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön" (Jób 38,31-33)?

37

A felsorolt konstellációk egyike sem tartozik az állatöv 12 nagy csil­ lagképéhez, de mindegyik valahogy kapcsolatban áll ezekkel a jelek­ kel. Ezt nyilvánvalóan a következőképpen értelmezhetjük: Isten azt mondta, a csillagok legyenek ‫ ״‬jelek" az ‫ ״‬idők" meghatározására (lMóz 1,14). Mivel Isten semmit sem tett szent cél nélkül, biztosak lehetünk benne, hogy ezek a csillagképek semmilyen asztrológiai célt nem szol­ gáltak. Sőt, Isten Igéje megtiltja az asztrológia praktikáját (pl. Ézs 47, 12—14), mely nagyon sokáig összefüggött az evolúciós partteizmussal és az okkultizmussal. Valamilyen módon ezek a konstellációk az ősidők patriarchái szá­ mára Istennek a teremtéssel kapcsolatos szándékát és a Megváltóra tett ígéretét jelképezték. Az ősidők ezen üzenetét a Sátán az asztrológusok (csillagjósok) agyrémévé torzította. Nekünk, akiknek rendelkezésére áll Isten írott Igéje, már nincs szükségünk erre az üzenetre. A régebbi nemzedékek számára azonban emlékeztetőül szolgáltak azokra az ígé­ retekre, melyeket Ádámnak, Énóknak, Noénak és a kiválasztott patriarchák utódainak tett Isten. Ha a föld felszíne el is pusztult az özönvíz által, a csillagos ég ugyanaz maradt, és továbbította Isten ígéretét a jövőbeni nemzedékek számára, legalább addig, amíg rendelkezésükre nem állt az írott Ige és a csillagoknak erre a jelképes értelmezésére nem volt többé szükség. Napjainkban már lehetetlen megérteni ezt a régi ‫ ״‬csillag-evangéliu­ mot", noha történt rá egy sor kísérlet.* A próbálkozásoknak az az ér­ téke számunkra, akiknek már nincs szüksége erre a kinyilatkoztatásra, hogy egyre jobban megmutatják Isten Igéjének realitását. Mindenesetre ‫ ״‬az egek hirdetik Isten dicsőségét" (Zsolt 19,1), és az Úr Jézus ‫ ״‬Isten dicsőségének a kisugárzása" (Zsid 1,3). ‫ ״‬Isten ugyanis, aki ezt mondta: 'Sötétségből világosság ragyogjon föl', Ő gyújtott vi­ lágosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán" (2Kor 4,6). Biztosan jelentősége van annak, hogy a Biblia legrégibb könyvében több speciális utalás található a csillagkonstellációkra, mint bármely E tanulmányok rövid összefoglalása megtalálható Henry M. Morris The Bib­ lical Basis for Modern Science című művében (Grand Rapids, Baker Book House, 1984, 178-184. oldal).

38 másikban, ami arra enged következtetni, hogy e korszak istenfélő em­ berei nagyon is tudatában voltak az Isten által elrendelt eme csillag­ csoportok isteni jelentőségének. Másrészt feltűnő, hogy Jób könyve nem kifejezetten az ilyen üzenetekkel foglalkozik, ehelyett az összes csillag égi mozgásának rendezett voltát hangsúlyozza, ami teremtőjük bölcsességét és hatalmát mutatja be. Az üzenet ma is ugyanaz, és éppen ebben a korban, amikor visszautasítják és nevetségessé teszik egy min­ denható Teremtő létét, nagyobb szükség van rá, mint valaha.

A természeti törvények Jób könyve újra és újra hangsúlyozza azoknak a törvényeknek és állandóknak a megbízhatóságát, melyek Isten egész teremtett világá­ ban a folyamatokat szabályozzák. Ellentétben más régi könyvekkel, Jób könyvében nincs utalás mágikus cselekvésekre vagy egyéb okkult praktikákra. Isteni csodákról sem tesz említést (kivéve Jób gyógyulását, ha azt csodának lehet tekinteni), noha mind Jób, mind Eli hú arról be­ szél, hogy hisz a test feltámadásában (Jób 19,26; 33,28). Ez különösen meglepő ama sok csoda láttán, melyről a pentateukhosz (Mózes öt könyve) beszámol. Jób beszél egy démoni csapásról (Jób 4,12-21), egyébként azonban a könyv Isten kegyes - nem természetfölötti - ural­ mának megbízhatóságát hangsúlyozza teremtményei fölött. A természet eme szabályossága a modern tudomány alapvető felté­ telezése. Ezenkívül Isten kinyilatkoztatja Jóbnak, hogy ugyanazok a törvények érvényesek az egész világmindenségben - nemcsak a föl­ dön. Ez a Jób 38,33-ban található: ‫ ״‬Ismered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön?" Isten univerzuma egységes. A legjelentősebb érték, mellyel a modern tudománynak a fizikai uni­ verzumban dolga van, az energia. Mindenütt találkozunk az energia valamilyen formájával (pl. hő, hang, elektromosság). Még az anyag is az energia egy formája. Éppenúgy minden, ami történik, egy energia­ átalakulási folyamat - az energia egyik formája átalakul egy másikba, mialatt meghatározott funkciót tölt be. Az energia legfontosabb formája a fény] Valójában minden elektro­ mágneses mező (az energia minden fajtája a nehézségi erőn és a nuk­ leáris erőkön kívül) a fényenergia valamilyen formája, különböző hűl-

39

lámhosszakon. A fénysebesség még a nukleáris erőknél is szerepet ját­ szik. Isten első szava, mellyel a megteremtett világmindenséget aktivi­ zálta, így hangzott: ‫ ״‬Legyen világosság" (lMóz 1,3)! Amikor Isten megszólítja Jóbot, feltesz neki egy kérdést, mely mai modern korunkban különösen aktuális: ‫ ״‬Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez" (Jób 38,19)? Azaz a fény nem korlátozható egy megha­ tározott helyre vagy meghatározott helyzetre. Nem is jelenik meg és tűnik el egyszerűen. A fény utazik! Egy ‫ ״‬úton" lakik, és mindig úton van valahová. Noha szokásos módon hullámként terjed, néha részecs­ keáramokban vándorol, de soha sincs nyugalomban. Isten ezt is kérdezte: ‫ ״‬...és hol a helye a sötétségnek" (Jób 38,19)? Ha a fény nem terjed tovább, akkor ott sötétség van. A sötétség statikus, egy helyben marad, a fény viszont mozgásban van. Ezekbe a fényener­ giákba, az elektromágneses spektrumba (színképbe), továbbá az anyag és energia közti összefüggésbe van ágyazva a fizikai kozmosz összes jelensége. Isten ezt is kérdezte: ‫ ״‬Melyik útról oszlik el a világosság" (Jób 38,24)? Ez talán nem csak a látható fényspektrumra vonatkozik (a vöröstől az ibolyáig), hanem az összes fizikai rendszerre, mely kapcsolatos a fény alapvető értékével. Az energia bámulatos és igazán modern alkalmazására céloz az isteni kérdés: ‫ ״‬Tudsz-e villámokat küldeni útjukra, és mondják-e neked: Itt vagyunk" (Jób 38,35)? A modern tudomány egyik legjelentősebb tech­ nológiai vívmánya az olyan elvek és technikai berendezések kifejlesz­ tése, melyek az elektromos energiát hang- és fényenergiává alakítják át. Ilyen módon üzeneteket vagy akár képeket lehet elektronikus kom­ munikáció útján fénysebességgel nagy távolságokra továbbítani. Lehetnek még egyéb utalások tudományos felfedezésekre ebben a régi könyvben, de talán még jelentősebb az a tény, hogy egy 4000 éves könyvben, melyben oly sok utalás van természeti folyamatokra, nincs egyetlen tudományos hiba vagy tévedés sem. Jób könyve azonban nem tudományos könyvként íródott, hanem olyan könyvként, mely az em­ beri élet alapvető problémáiról szól Istennel és népét illető tervével kapcsolatban.

40

4. Egy istenfélő férfi és a tudományos kísérlet Ha elérkezünk Jób könyvének tényleges tartalmához és üzenetéhez, érdekes látni - egy tudományos utalásokkal teli könyvben hogy ez a lebilincselő dráma Isten próbájának tekinthető, mely egy mai tudo­ mányos kísérlet szabályai szerint folyt le. Az általános definíció szerint a tudományos feltételezés egy kísérleti módszer: A kutató felállít egy tudományos hipotézist. Ezután teszt kö­ vetkezik. Ha ez rosszul sikerül, a hipotézis hibás volt. Ha a hipotézis kiállja a tesztet, az még nem jelenti, hogy helyes: csak azt, hogy a tesztelt feltételek mellett helyes volt. Ezért egy második kísérletet is végrehajtanak más feltételek mellett. És így tovább. Ha a hipotézis nem állja ki valamelyik kísérletet, hamisnak bizonyul és el kell vetni. A kísérleti teszt ugyan megcáfolhat, egy hipotézist, töké­ letesen bizonyítani azonban sohasem tudja, még ha az összes elképzel­ hető feltételt végigtesztelték is. Miután a hipotézis kiállt egy sor ilyen próbát, tudományos elméletnek és végül tudományos törvénynek ne­ vezhetjük. Jób könyve hasonló eljárást ír le. Isten felállít egy hipotézist Jób jellemére és viselkedésére vonatkozóan. A Sátán, az ‫ ״‬ellenfél", kihívja őt, hogy „kísérletileg" ellenőrizzék a feltevést. Jób kiállja a próbát, a Sátán azonban ezután egy második, még nehezebb próbát követel. Jób ebben is helytáll, és ezután nem hallunk többet a Sátánról, leg­ alábbis közvetlenül. Azonban biztosak lehetünk benne, hogy nem adta fel: Jób könyvének befejezése a harmadik próbával foglalkozik, mely az összes közül a legkeményebb.

A Sátán Isten előtt Jób könyvének 1. és 2. fejezete hagyományosan prológusnak, 42. része pedig epilógusnak számít. Lehet, hogy ezeket a kezdő és záró fejezeteket Mózes írta, hogy a könyv megfelelően értelmezhető legyen. Az is lehet, hogy maga Jób írta őket isteni ihletés hatására. Ha ez így

41

van, akkor szenvedése ideje alatt semmit sem tudott nehézségeinek sátáni hátteréről. Ez a háttér valóban figyelemre méltó. Akárhogy is jutott Mózes (vagy aki a prológust írta) az információhoz, e két fejezet által bepil­ lantást nyerünk Isten mennyei székhelyébe. Csodálatos jelenet ez. ‫ ״‬Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ŰR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is" (Jób 1,6). Az istenfiak az angyalok (lásd Jób 38,7), az angyalokat pedig Isten teremtette, hogy ‫ ״‬teljesítsék parancsát és hallgassanak parancsszavára" (Zsolt 103,20). Mit keresett a Sátán közöttük? A ‫׳‬Sátán‫ ׳‬név ellenfelet jelent. Majdnem a kezdetektől Isten nagy ellenfele. Mivel Jób könyve - eltekintve Mózes első könyvének első fejezeteitől - a Biblia legrégibb könyve, itt találkozunk először a nevé­ vel. Kígyó alakjában az Éden-kertben rábeszélte Ádámot és Évát, hogy ne engedelmeskedjenek Isten parancsának és ne figyeljenek Igéjének hangjára. A Biblia utolsó könyve világosan azonosítja mint ‫ ״‬az ősi kí­ gyót, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész föld­ kerekséget" (Jel 12,9). A Sátán azonban nem örök, mint Isten, és nem is ellenfélnek vagy megtévesztőnek teremtette Isten, hanem az összes angyal közül a leg­ magasabbra helyezte (Ez 28,14). Isten ezt mondta neki: ‫ ״‬Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem lett található benned" (Ez 28,15). Ez az álnokság a büszkeség volt - nagy büszkén azt gondolta, hogy letaszíthatja Istent a trónjáról és kormányozhatja az egész teremtett világot. ‫ ״‬Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsessége­ det a fényűzés kedvéért" (Ez 28,17). ‫ ״‬... ezt mondtad magadban: Föl­ megyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat... hasonló le­ szek a Felségeshez" (Ézs 14,13-14). E lázadás miatt dobta ki Isten őt a mennyből. Azok a részek, ahonnan a fent idézett verseket vettük (Ez 28,12-17 és Ézs 14,12-15), eredetileg Tírusz és Babilon királyainak szóltak, ezért sok értelmezőnek az a véleménye, hogy nem a Sátánra vonatkoznak. A legtöbb bibliahívő tudós azonban egyetért abban, hogy ezek a kije­ lentések egészükben nem illenek egyetlen földi királyra sem. Ezt a két királyt nemcsak démonok szállták meg, hanem a Sátán is, ezért Isten

42

nemcsak a földi királyhoz szól, hanem egyben a gonosz szellemhez is, mely hatalmában tartotta. A Bibliában más utalások is vannak a Sátán bukására és számtalan utalás jelenbeli tevékenységére. Az utóbbinak az a célja, hogy meghi­ úsítsa Isten szándékait a teremtett világban, mindenekelőtt a férfiakra és asszonyokra vonatkozó tervét, akiket saját képére teremtett. Továbbra is az a kívánsága, hogy Isten helyébe lépjen. Ez világossá vált, amikor megkísértette Krisztust. Mivel tudta, hogy Jézus a testté lett Ige, vagyis emberi alakban az örök Teremtő, a Sátán igyekezett rávenni Jézust, hogy imádja őt (Mt 4,8-10). Nyilván azt hitte, hogy ez biztosítaná számára az Isten feletti uralmat. Ez természetesen nem si­ került neki, de próbálkozása azt mutatja, hogy bukása nem térítette el őt attól, hogy Isten trónjára törjön. Az utolsó időkig harcolni fog Is­ tennel (Jel 20,7-10), és még mindig azt hiszi, hogy győzhet. Isten ‫ ״‬tele bölcsességgel‫ ״‬teremtette a Sátánt (Ez 28,12), aki minden bizonnyal ismeri az írást (Jézussal való beszélgetése során még idézett is belőle - Mt 4,6). Isten elleni lázadásának oka tehát az, hogy vonako­ dott hinni Isten Igéjének, kételkedett abban, hogy valóban Isten a Te­ remtő, aki abban a helyzetben van, hogy teljesítse ígéreteit. Ez részben magyarázat lehet arra, miért hangsúlyozza Jób könyve újra és újra, hogy mindent Isten teremtett, beleértve az ősidők univer­ zumát a térrel, idővel és anyaggal együtt. Ez lehetett az a környezet, melyben Isten megteremtette a Sátánt és az összes többi angyalt. Noha később látták, hogyan alkotta Isten a Földet, a csillagokat és az élőlényeket, nem fogták föl, hogyan hozta létre a világmindenséget. Ezért a Sátán talán bebeszélte magának, hogy Isten valahogyan az ere­ deti káoszból „fejlődött ki" - vagy talán „egy kvantumingadozásból a semmi ősi állapotában", ahogy a modern fizikusok jelenleg spekulál­ nak. Mindenesetre a Sátánnak az a véleménye, hogy egyenrangú Is­ tennel és csak időnként van alárendelve neki. Ezért volt bátorsága, hogy a szent angyalokkal Isten elé lépjen, és kihívja Ót egy próbára. Bár elvesztette első helyét az angyalok között, Isten nagyfokú szabadságot és hatalmat engedett neki a világban. Még Mihály arkangyal is tisztelettel kezeli (Júd 9), Pál apostol pedig „e világ istenének" nevezi (2Kor 4,4).

43

Mivel nem sikerült legyőznie Jézus Krisztust, a Sátán megpróbálja meghiúsítani Istennek az emberekkel kapcsolatos terveit, rávenni az embereket, hogy forduljanak el Istentől és (többnyire tudatlanul) csat­ lakozzanak a lázadásához. Ebben rendkívül sikeres volt azáltal, hogy létrehozott egy sor panteista vallási rendszert, beleértve a modern evo­ lúciós humanizmust és számtalan más, modern téveszmét. ‫ ״‬Ellensége­ tek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el" (lPt 5,8). Noha a Sátánnak igen nagy a hatalma, nincs mindenütt jelen. Szerte kell járnia és kikeresnie azokat az embereket, akik fellázadnak Isten ellen, ahogyan ő tette. Egy ilyen felderítő út után lépett Isten elé. ‫ ״‬Honnan jössz?" - kérdezte Isten. ‫ ״‬A földön barangoltam, ott jártam-keltem" - válaszolta a Sátán (Jób 1,7). Isten tudta, hogy mi jár a Sátán eszében, ezért rögtön a lényegre tért.

A kor konfliktusa ‫ ״‬Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Eszrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent és kerüli a rosszat" (Jób 1,8). Isten, aki mindentudó, tudta, miért jött a Sátán és azt is, hogy ismeri Jóbot és tanúbizonyságát. Ezzel a kérdéssel alkalmat adott a Sátánnak, hogy előhozakodjon a javaslatával. Nem nyilvánvaló, miért akarta a Sátán ezt a próbát, és miért volt kész Isten ezt megengedni. Ebben kell lennie a kulcsnak Jób könyve céljához és üzenetéhez. Mivel nem ismerjük a választ, csak latolgathatunk. Ennek ellenére rendelkezésünkre áll az, ami nem állt sem Jóbnak, sem Mózesnek a maguk idejében: Isten teljes írott Igéje. Isten Igéjéből pedig elegendő információt kaphatunk, hogy valamennyire megértsük ezt a nagy drá­ mát, a Sátán lázadó kísérletét Isten tervének meghiúsítására a teremtett világban. Ez a terv a férfiak és nők körül forog, akiket Isten saját képére te­ remtett, megváltási műve által bűneiktől megszabadított és akik egy napon személyes közösségben élnek majd vele és örökké szolgálják Őt.

44

Isten az angyalokat az ember előtt teremtette ugyan, de csak ‫ ״‬szol­ gáló szellemek‫ ״‬-ként mindazok számára, akik egy napon „örökölni fogják az üdvösséget" (Zsid 1,14). Noha az angyaloknak módjukban állt nem engedelmeskedni Istennek, őket Isten nem saját képére terem­ tette, mint Adámot és Évát. Nekik az a képesség sem adatott meg, hogy szaporodjanak (lMóz 1,28), mint az emberek. Talán ezek a korlátozások hozzájárultak ahhoz, hogy olyan sok angyal kész volt a Sátánra hall­ gatni és Isten ellen lázadni. Talán alkalmat láttak benne, hogy saját javukra átalakítsák a világmindenséget, ahelyett, hogy egy szaporodó emberfajt szolgáljanak. Valójában a szaporodás figyelemre méltó ké­ pességét (melyet Isten a földlakók számára gondolt ki) is saját céljaik szolgá 1atába állít hatnák. A Sátán kígyó alakjában kihasználta Éva ártatlanságát és rábeszélte az emberpárt, hogy kövessék el a hitetlenség és az engedetlenség bű­ nét. Ugyanazzal a hazugsággal, mellyel saját magát is becsapta, ígérte: „Olyanok lesztek, mint az Isten" (lMóz 3,5). Ezzel a Sátán nem mást állít, mint hogy nem lesz többé lényegi különbség köztük és Teremtő­ jük között azon kívül, hogy O már előttük is létezett. Elcsábította első fiúkat, Káint is, és Nőé idejére gyakorlatilag az egész emberiséget. Ehhez felhasználta az „istenfiakat" is, akik csatla­ koztak lázadásához. Ezek az egykor „szent" angyalok „együtt vigadoztak" a többi istenfiakkal, mikor Isten alapot vetett a földnek (Jób 38,7), ám azután „nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem el­ hagyták saját lakóhelyüket... és idegen test utáni kívánság hajtotta őket" (júd 6-7). „Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek lányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik... Ők azok a vitézkedők, akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak" (lMóz 6,4). Ezek a Mózes első könyvében szereplő „istenfiak" (héberül „bene elohim") ugyanazok voltak, mint akiket Jób könyve említ. Erre enged következtetni a két könyv nyelvhasználata, melyek körülbelül ugyan­ abban a korban keletkeztek és valószínűleg Mózes gyűjtötte össze és írta le őket. Az Ószövetség egyetlen más helyén sem fordul elő ez a kifejezés, még ha előfordulnak is hasonló, angyalokra vonatkozó kife­ jezések
45

használták fel, miként a Sátán is egy kígyó alakjában beszélt Ádámhoz és Évához. Démonokként és gonosz szellemekként uralva a férfiak tes­ tét, általuk nemzettek utódokat, akiket születésüktől fogva hatalmuk­ ban tarthattak. Olyan nagy és olyan gonosz emberek nemzedéke nőtt fel, hogy ‫ ״‬Isten látta, mennyire megromlott a föld, mert mindenki rossz útra tért a földön" (IMóz 6,12). Istennek végül özönvizet kellett a föld­ re bocsátania, hogy elpusztítsa őket a földdel együtt (IMóz 6,13). A Sátán és követőinek stratégiája láthatóan nagyon sikeres volt, egy fontos férfit azonban nem tudtak megközelíteni. ‫ ״‬... Nóé kegyelmet talált'az ÚR előtt" (IMóz 6,8). Ő és családja megmenekült a bárkában, és az özönvíz után benépesítette az egész földet (IMóz 9,19). Isten nem kímélte a bűnös angyalokat, hanem ‫ ״‬az alvilág sötét mély­ ségébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig" (2Pt 2,4). Eltekintve azoktól az emberektől, akik hagyták magukat elcsábítani, a Sátán terve kudarcot vallott, és nem vette többé hasznát sok an­ gyalának. Mégsem volt hajlandó elismerni vereségét. Másként szőtte tervét Nimród királlyal Bábelben. Mivel a világ abban az időben ritkán lakott *volt, túlnyomórészt egy férfin - egy nyilván hatalmas és szeretett ve­ zéren - keresztül dolgozott. Ismét sikerült neki lázadást szítania Isten ellen. Ezt a kísérletét azonban meghiúsította a nyelvek összezavarodása és az azt követő szétszóratás. A Sátánnak ezentúl sokféle népen és kultú­ rán belül és különböző nyelveken kellett munkálkodnia, ami megne­ hezítette az egységes fellépést. Egy fontos pontban azonban sikerrel jártak bábeli fáradozásai. A Sátán és ‫ ״‬a sötétség világának urai", a go­ noszság szellemei vezetésével Nimród egy nagyon hatásos vallási rendszert alkotott. Az imádat egy nagy templom körül forgott a bábeli torony tetején, melybe valószínűleg be voltak vésve az állatövi jegyek, mint sok más ókori templomtornyon, melyet a bábeli torony mintájára építettek. E jelek jelentése feltehetően továbbra is Istenre irányult, de minden valószínűség szerint Nimród rábeszélte az embereket, hogy egyedül ott imádják Istent. Lassanként ezekből a jelekből asztrológiai jelek let­ tek, és az angyalok seregei (a bukott angyalok, akikből különböző, a természet erőit és jelenségeit megszemélyesítő istenek és istennők let­

46

tek) váltak az imádat tárgyává. így kezdődött az a hanyatlás, melyet a Rómaiaknak írt levél 1,21-32 versei olyan találóan írnak le és a követ­ kező szomorú mondatban foglalnak össze: ‫ ״‬Akik az Isten igazságát ha­ zugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké" (Rom 1,25). A szétszóratás által a törzsek az egész világon elterjesztették ezt a vallási rendszert. Noha egy ideig kapták a tudást a teremtés igaz Iste­ néről, végül majdnem mindegyikük egyik vagy másik babiloni val­ lásforma felé fordult, melyet Nimród alatt gyakoroltak. Ezért nevezi a Biblia Babilont ‫ ״‬a föld paráznái és utálatos bálványai anyjának" (Jel 17,5). A világ összes nem egyistenhitű vallása, legyen régi vagy modern, a babiloni rendszerből fejlődött ki. Mindegyik panteista, politeista, asztrológiai*, animista** és bálványimádó. Lényegét tekintve mind­ egyik természeti vallás és tagadja egy valódi teremtő Isten létezését. A világmindenség öröktől való létezéséből indulnak ki, mint végérvé­ nyes realitásból. Ezért az összes ilyen vallás az evolucionizmus egyik formája, és csak jelentéktelen mértékben különbözik a maitól, mely ha­ mis módon azt állítja magáról, hogy modern tudomány.

Isten tudományos hipotézise E fejlemények ellenére Isten aktívan véghez viszi megváltási tervét. Minden korban volt legalább néhány ember - mint Nóé vagy Jób aki továbbra is hitt az igaz Istenben és bízott Igéjében. Az eljövendő Megváltó ősi ígérete mellett is kitartottak. Jób idejében, csupán néhány évszázaddal az özönvíz és röviddel a szétszóratás után, a Sátánnak még nem sikerült világszerte az evolúciós panteizmushoz térítenie az embereket. Sok nép még sokat tudott Isten­ ről és még nem csúszott le a politeista panteizmus szintjére, mely már uralkodott Egyiptomban, Asszíriában és más népek között. Még ezek-

csillagjósláson alapuló aki szerint minden tárgynak megvan a maga szelleme; ezt a tárgyat (szelle­ met) tiszteli és imádja

47

ben az egyistenhitű népekben is kezdtek humanista nézeteket vallani az emberek, és elfelejtették Isten nagy tervét a teremtéssel. Egyre in­ kább önmagukra és közvetlen igényeikre összpontosítottak. Szemük­ ben a személyes tulajdon Isten kegyelmének jele volt. Eme.háttér előtt szólította föl Isten Ábrahámot, hogy hagyja el szü­ lővárosát, a káldeai Űrt, és vándoroljon egy ismeretlen földre. Ábrahám egyedül Istenre és Igéjére hagyatkozott (lMóz 11,31-12,3; Csel 7,2-5; Zsid 11,8-10). E háttér előtt játszódott le Jób drámája is. Ha Jób nem Ábrahám kortársa volt, akkor röviddel előtte vagy utána élt. Még ha Isten Ábrahámot választotta is ki az ígéret továbbvitelére, jóbot akkor is az igazi hit és igazságosság példaképének tekintette, hiszen ezt mondta: ‫ ״‬Nincs hozzá fogható a földön." Háromszor hang­ súlyozza, hogy ‫ ״‬feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és ke­ rüli a rosszat" (Jób 1,1.8; 2,3). Jób ‫ ״‬tekintélyesebb volt minden keleti embernél" (Jób 1,3) és ismert volt bölcsességéről és igazságosságáról. Hitt Isten szavának, akármi­ lyen formában is ismerte, és azon fáradozott, hogy Isten minden tör­ vényének engedelmeskedjék - segítsen a rászorultakon, tanítsa a tu­ datlanokat és általában tegyen meg mindent, ami elvárható egy ember­ iül, aki hisz az igaz Istenben (Jób 23,12; 29,11-25). Sohasem állította, hogy bűntelen (Jób 7,20-21) és tudta, hogy csak helyettesítő áldozat .illái juthat Istenhez. Mint családfő, nem csak önmagáért mutatott be áldozatot, hanem gyermekeiért is (Jób 1,5). Hitt Isten ígéretében, hogy elküldi a Megváltót, és abban, hogy általa örök életet nyer (Jób 19,25-27). A Sátán nagyon jól tudta, hogy Jób a legistenfélőbb ember az egész földön, és valószínűleg Jóbot tette felelőssé azért, hogy olyan sok nép még mindig a teremtés igaz Istenét követte. A Sátán engedte, hogy egy ember, Nóé, kicsússzon az ellenőrzése alól, és ez nagy vereséghez ve­ zetett. Nem nézhette tétlenül, hogy még tovább nő Jób befolyása és talán keresztezi azt a szándékát, hogy elterjessze a panteizmust a vilá­ gon, és ha lehetséges, ha nem akadályozzák benne, világméretű sátá­ nizmussá változtassa. Következésképpen a Sátánnak rá kellett vennie Jóbot, hogy lázadjon föl Isten ellen. Jób volt a legfontosabb példa Isten tervének hatékonyságára, és Isten őt különlegesen megáldotta és védte. Szokásos hazugságaival

48

a Sátán éppoly kevéssé férkőzhetett Jóbhoz, mint Noéhoz az özön­ víz előtt. A Sátánnak el kellett határoznia magát, hogy kihívja Istent, tegyék próbára Jóbot. Isten megengedte ezt neki Adám és Éva esetében is, és fáradozásait siker koronázta. Ha rá tudja venni Jóbot, hogy átkozza meg Istent, talán az egész megváltási terv halálos csapást szenved. Számtalan más hívő csatlakozna Jóbhoz hitszegésében, és az emberi faj elfelejtené Istent. Ez irányba munkálkodott a Sátán.

A nagy kísérlet Isten, aki előre sejtette a Sátán kihívását, felállította saját ‫ ״‬tudo­ mányos hipotézisét", és azt állította, hogy Jób olyan feddhetetlen és becsületes ember, úgy féli Istent és kerüli a rosszat, oly elszánt a hité­ ben, hogy sohasem hagyná magát letéríteni útjáról. A Sátán egy kísér­ letet javasolt. ‫ ״‬De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd pá arra, amije van, majd káromol még téged" (Jób 1,11). Isten nagy gazdagsággal, nagy családdal, sok szolgával és szolgáló­ lánnyal áldotta meg Jóbot, aki nagy tekintélynek örvendett, tanácsait egész népe és a környező népek is követték. Isten, mint azt a Sátán a szemére vetette, ‫ ״‬oltalmazta őt, a házát és mindenét, amije csak van" (Jób 1,10). Nem csoda, hogy hű maradt Istenhez! De vajon ‫ ״‬ok nélkül" is istenfélő maradna (Jób 1,9)? Isten nem mindig áldja meg hű szolgáit nagy gazdagsággal. Gon­ doljunk például Pálra és az összes mártírra, aki meghalt Őérte. Akkor miért éppen Jób? Az ok valószínűleg az, hogy a gazdagság volt az egyik tényező Jób próbatételében. ‫ ״‬Tudja az Isten öröktől fogva min­ den cselekedetét" (Csel 15,18 - Károli-ford.). Isten, a mindentudó tud­ ta, hogy ennek a próbatételnek egy napon el kell jönnie. Egy valóban nehéz megpróbáltatásban a veszteségnek igen nagynak kell lennie. Ezért áldotta meg Jóbot olyan nagy gazdagsággal, mielőtt alávetette e nehéz próbának. Isten megengedte a Sátánnak, hogy véghezvigye tervét. ‫ ״‬Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet" (Jób 1,12). Ezután csapás csapást követ. Jób egyetlen nap alatt elveszíti egész gazdagságát, minden szolgáját és szolgálólányát, tíz gyermekét pedig

49

egy váratlan forgószél öli meg. Jób néhány percen belül értesül a tra­ gikus hírekről (Jób 143-19). Vajon hány keresztyén állná ki manapság a sorscsapások ilyen so­ rozatát anélkül, hogy elveszítené Isten iránti szeretetét és benne való hitét? Sokan már ennél sokkal kisebb szenvedés miatt megtorpantak. Jób azonban ‫ ״‬a földre esve leborult" (Jób 1,20). Ha Isten volt az, aki megáldotta, akkor arra is joga volt, hogy visszavonja áldását. Nem ér­ demeltük meg a jóságát, akkor miért panaszkodunk, ha megvonja tőlünk? Ez volt Jób reakciója. „Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve! Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen" (Jób 1,21-22). Ebből a beszámolóból megtudunk még egy fontos tényt. A Sátán­ nak, mint „a levegő birodalma fejedelmének" és „e világ fejedelmének" (Ef 2,2; Jn 12,31) számottevő ellenőrzési lehetősége van a földi fizikai !folyamatok fölött. Az a nagy bölcsesség, mellyel az ördög és angyalai bírnak, képessé teszi őket arra, hogy szemmel látható csodákat vigye­ nek végbe az adott folyamatot meghatározó fizikai tényezők manipu­ lálása által. Az angyalok nem képesek teremtési csodákra; teremtésre csak isten képes. A Sátán azonban felelős lehet azokért a villámokért, melyek megölték Jób juhait és pásztorait, és azért a forgószélért, mely­ nek Jób gyermekei áldozatul estek. A Sátánnak és démoni szolgáinak ugyanakkor hatalmában áll olyan erős hatást kelteni az istentelen em­ berekben, hogy azok (tudatosan vagy tudatlanul) azt teszik, amit kíván tőlük. Talán ezen a módon vette rá a káldeusokat, hogy vigyék el a megmaradt nyájat és gyilkolják meg Jób szolgáit és szolgálólányait. Nem minden ilyen jelenség a Sátán műve. A világban zajló termé­ szeti folyamatok gyakran keltenek viharokat, és a szent angyalok és maga Isten minden ilyen folyamatot éppen úgy ellenőrizni tud, mint a bukott angyalok. Itt azonban azt látjuk, hogy ezek a jelenségek néha sátáni eredetűek lehetnek, ha Isten ezt engedi. Ugyanez érvényes saját megfontolásainkra és döntéshozási folyamatainkra. Ezért kell imádkoz­ va mérlegelnünk az összes lehetőséget, amikor életünkben nehézségek előtt állunk. Jóbnak fogalma sem volt róla, hogy a Sátán állt az őt sújtó szenve­ dések mögött. Amennyire meg tudjuk ítélni, Jób egyáltalán nem ismer­

50

te a Sátánt, bár talán hallott az éden-kerti kígyóról, és bizonyosan hal­ lott az angyalok bűneiről az özönvíz előtt. Az őt ért váratlan nyomo­ rúságot csak Isten akaratának tulajdoníthatta, és noha nem értette, ki­ tartott Isten iránti bizalma mellett. A Sátán azonban még nem adta fel. Visszatért Istenhez és egy újabb próbát javasolt, mely az elsőnél is nehezebb volt. ‫ ״‬Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed és tedd rá a csontjaira és a húsára, majd káromol még téged" (Jób 2,4-5). Isten ebbe a próbába is beleegyezett. ‫ ״‬A kezedbe adom, csak az éle­ tére vigyázz" (Jób 2,6). A Sátán gyorsan cselekedett, és megfertőzte Jóbot egy nagyon fájdalmas és kínzó betegséggel. Teste tele volt ‫ ״‬rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig" (Jób 2,7). Miután Jóbot, mint koldust és bélpoklost kitiltották a városból, cse­ répdarabokkal vakarta magát (Jób 2,8). Annyira eltorzult, hogy barátai először nem ismertek rá (Jób 2,12). Alig tudott enni (3,24), ‫ ״‬testét férgek és porkéreg borította" (7,5), a lélegzés nehezére esett (9,18), lehelete olyan bűzös volt, hogy a felesége sem tudott közel menni hozzá (19,17). Csontig lesoványodott (19,20), bőre megsötétedett (30,30) és állandóan magas láz gyötörte (30,30). Néhány értelmezőnek az a véleménye, hogy leprában szenvedett, mások szerint elefantiázisban, de kétséges, hogy egyáltalán előfordultak-e ezek a betegségek abban az időben. Minden baj tetejébe Jób még a feleségét is elvesztette. Nem halt meg, mint a gyermekei, hanem cserbenhagyta őt ezekkel a szavakkal: ‫ ״‬Át­ kozd meg Istent, és halj meg" (Jób 2,9). Éppen ebben reménykedett a Sátán. Hitét már nyilván feladta (végül is ugyanúgy elveszítette a tu­ lajdonát és a gyermekeit). Jób azonban rendreutasította és emlékeztette mindarra a jóra, melyet Istentől kaptak. ‫ ״‬Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával" (Jób 2,10). Itt azt látjuk, hogy a Sátán betegségeket bocsáthat az emberekre, ha ez egybevág terveivel és Isten engedi. Pál apostolnak is tapasztalnia kellett ezt: ‫ ״‬Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testem­ be: a Sátán angyala, hogy gyötörjön" (2Kor 12,7). Még egyszer rá kell mutatnunk, hogy a betegség vagy a gyöngeség nem szükségszerűen a Sátán támadása. Ez magyarázat lehet és tekin­ tetbe kell venni, ha a körülmények arra utalnak, de még sok más ok is szóba jöhet. Azonkívül a démoni és sátáni hatalmak gyógyítani is tud-

51

nak, ha az a céljukat szolgálja, legalábbis bizonyos helyzetekben. Az okkult vallásokban sok ilyen gyógyulás van. Az ember alapvető betegsége az öregedési folyamat, mely a halállal zárul, és melynek mindenki alá van vetve. Az egyetemes halál oka az egyetemes bűn, mely szintén minden embert érint. Jób szörnyű betegségét a Sátán bocsátotta rá, d e jó b nem tudhatta ezt. isten akaratának tulajdonította. Noha szenvedése majdnem elvisel­ hetetlen volt, Jób nem adta fel hitét, erkölcsi és szellemi épsége csor­ bítatlan maradt. A Sátán nem tér vissza a mennybe, hogy beismerje vereségét. A pró­ bának még nincs vége. Más dolog néhány napig elviselni a szegénysé­ get, a magányt és a fájdalmat, és egészen más, ha ez az állapot hetekig vagy hónapokig, esetleg évekig elhúzódik anélkül, hogy kilátás lenne a körülmények javulására. Jób szenvedésének hónapokig kell tartania (Jób 29,2) és hitét szakítópróbának kell alávetni.

52

5. Rossz vigasztalók Jób váratlan balszerencséjének híre eljutott más országokba is, ami Jób nagy befolyásának jele. Három különböző régióból érkeztek bará­ tok, hogy saját szemükkel lássák, mi történt, hogy vele gyászoljanak és vigasztalják őt (Jób 2,11). A témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár nyilván magúk is népük tekintélyes vezérei voltak. Mindnyájan jobb időkben ismerték meg Jóbot és saját közösségeikben valószínűleg hasonló pozíciókat töltöttek be, mint ő. Nem derül ki, mennyi időre volt szükségük az utazáshoz. Miután a hírek eljutottak hozzájuk, rendelkezniük kellett távollétük idejére, az­ után következett maga az utazás. Ehhez jött még az utazás időtartama. Amikor megérkeztek Jóbhoz, a látvány visszataszító volt számukra. Annyira eltorzult, hogy először alig ismerték meg. Barátai, sőt a felesé­ ge is vélhetően magára hagyták őt ínségében, hiszen Jób egyedül ült a város szemétdombján. Messziről jött barátai a szomorúságtól nem találtak szavakat. Mellé ültek, és hét teljes napon és éjszakán keresztül osztoztak bú­ suló hallgatásában. Nem tudták, mit kellene mondaniuk. Vigasztalni akarták, de amikor maguk előtt látták ezt a borzalmas helyzetet, kép­ telenek voltak bátorságot és reménységet önteni belé. Csak egy magya­ rázatuk volt a szerencsétlenségre: ennek Isten ítéletének kellett lennie. Noha Jób egész életén keresztül példamutató volt jellemében és maga­ tartásában, nem látszott más magyarázat. A búzi Elihú nyilvánvalóan ez alatt a hét alatt érkezhetett meg, bár ezt kifejezetten nem említi az írás. Ő nem tartozott Jób barátai közé, talán mert jóval fiatalabb volt négyüknél. De ő is hallotta a Jobbal történt szerencsétlenség hírét, és olyan kíváncsi volt e meglepő ese­ mény szellemi jelentőségére, hogy személyesen jött el többet meg­ tudni róla.

Elifáz megoldása Végül megtört a csend. Jób türelmesen viselte a veszteség és szen­ vedés roppant terhét, valószínűleg hónapokon keresztül. A következő

53

beszédek nyilván mind egyetlen napon hangzottak el, azon a napon, amely szenvedéseinek a tetőpontja volt. Túlélte a fájdalom és a veszteség hónapjait anélkül, hogy elvesztette volna Istenben való hitét. ‫ ״‬Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" (Jób 2,10). Ezek voltak vigasztaló szavai felesége pa­ naszaira. De három tekintélyes barátjának hallgatását végül megsokall­ ta. Egyszerre ömleni kezdtek belőle a félelem és szenvedés szavai. Szí­ vesebben meghalna, mint hogy tovább szenvedjen. Sok más szenvedő hívőnek ugyanez volt a kívánsága, de egyikük sem tudta olyan ékesszólóan kifejezni, mint jób. Még ‫ ״‬születése napját is megátkozta" (Jób 3,3), és feleségéhez hasonlóan egy pillanatra ő is elfelejtkezett mindarról a jóról, amelyben részük volt. De még ebben a kitörésében sem átkozta meg Istent, amire felesége buzdította (Jób 2,9), és nem káromolta Őt (Jób 2,5), ahogy azt a Sátán jósolta. Jób bevallja, már gazdagságának napjaiban is félt attól, hogy a jó idők nem tartanak örökké. ‫ ״‬Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem" (Jób 3,25). Bár meg volt róla győződve, hogy istenfélő életet élt, az is világos volt számára, hogy nem érdemelte ki a megtapasztalt áldást, és hogy Isten egy napon visszaveheti tőle. Mint később mondta: ‫ ״‬Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal" (Jób 14,1). Ezzel minden hívőnek tisztában kellene lennie. A megtapasztalt áldás mindig Isten kegyelmé­ nek ajándéka, és nem olyasmi, amit megérdemeltünk. Jól tesszük, ha szellemileg felkészülünk a próbatétel napjaira, amelyek egész biztosan elérkeznek. Jób kitörése végre alkalmat kínált a témáni Elifáznak, amire már ré­ gen várt. Ahelyett, hogy megpróbálta volna vigasztalni és bátorítani barátját, szemrehányó és csüggesztő szavakkal illette. Ezek jellemezték a Bildád és Cófár által adott tanácsokat is. Mielőtt Jóbhoz ért, a három barát nyilván tanácskozott ebben az ügyben, hiszen Elifáz így szólt első beszéde végén: ‫ ״‬Ezt kutattuk ki, így van ez! Hallgass rá és jól jegyezd meg!" (Jób 5,27). Nyilván közösen határozták el, mit fognak mondani Jóbnak, és Elifáz volt a szóvivőjük. Nincs utalás arra, hogy imádkoztak volna Jóbért vagy Jobbal azért, hogy megtalálják a megfe­ lelő szavakat.

54

Hogy miért választották Elifázt szóvivőjüknek és miért voltak olyan biztosak a dolgukban, annak egy figyelemre méltó álom volt az oka, amit akkor látott, amikor Jóbhoz készülődött: ‫ ״‬Titokzatos szó jutott hozzám, de csak suttogást fogott fel belőle a fülem, éjszakai látomásoktól felizgatva, amikor mély álom száll az em­ berekre. Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat. Szellő suhant el az arcom előtt, felborzolódott a szőr a testemen. Megáll, de nem ismerem fel, amit látok. Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok..." (Jób 4,12-16). Ez a titokzatos szellem nem Isten Szent Szelleme volt, mely isteni ihletésre beszélt hozzá, isten később kipellengérezte Elifáz és barátai tanácsát, mely nagyobbrészt e szellem kinyilatkoztatására épült. E gon­ dolatok tehát nem származhattak Isten szent angyalaitól sem. Noha az angyalok akkoriban alkalmanként emberi alakban jelentek meg, üze­ netük és megjelenésük sohasem volt‫ ׳‬olyan, mint Elifáz látomása. Ebből arra következtetünk, hogy egy gonosz szellemről volt szó, aki a jámborság látszatát keltette és féligazságokat mondott. A valóságban megtévesztette a barátokat és tévútra vezette őket, ahogy a Sátán szok­ ta. Néha a ‫ ״‬világosság angyalaként" jelenik meg, angyalszerű szolgái pedig az ‫ ״‬igazság szolgáiként" (2Kor 11,14-15). Tekintve a küldetés fontosságát, az éjszakai látogató talán maga a Sátán volt, vagy leg­ alábbis egyik ‫ ״‬fejedelemsége és hatalmassága", nem pedig egy egysze­ rű démon. De miért éppen ebben az időpontban jelenik meg Elifáznak? Az ok­ nak valami köze lehetett Jób tervezett látogatásához. A Sátán, aki tud­ ta, hogy Elifáz Jób nagyrabecsült barátja és tanácsadója, talán azt gon­ dolta, hogy általa közelítheti meg leginkább Jóbot és veheti rá arra, hogy adja fel hitét Istenben. A nagy tudományos kísérlet még nyilván nem ért véget! A Sátán még nem ismerte be vereségét, Isten pedig, mennyei seregeivel együtt, pontosan megfigyelte a kísérlet alakulását, de a megállapodásnak meg­ felelően nem avatkozott közbe. A Sátán mindent megtehetett, ami ha­ talmában állt, hogy szétzúzza Jób hitét, Isten pedig még meghalni sem engedné Jóbot. Jób nyilván sohasem foglalkozott az öngyilkosság gon­ dolatával, hiszen továbbra is bízott Istenben és tudta, hogy az élete Isten ajándéka. Teljesen magára volt hagyatva, már csak a három ba­

55

rátja volt. Az ördög annyira megtévesztette őket, hogy arra buzdítot­ ták, lépje át nagy hitének határait. A Sátán segédmunkásai lettek, mi­ közben azt hitték, hogy Isten helyett beszélnek. Ez ördögien okos csalás volt, és majdnem sikerült. Elifáz meggyőzte Bildádot és Cófárt saját érveinek igazáról. Arra az esetre, ha a három barátnak nem sikerülne áthangolnia Jóbot, a Sátánnak volt még egy fegyver a tarsolyában - a kegyes fiatal Elihú, akit egy különösen dé­ moni kinyilatkoztatás által felkészített, hogy támadja meg Jób szellemi sértetlenségét.

Démoni megtévesztés A Sátán Elifáznál alkalmazott stratégiájának része volt, hogy üzenete sok igazságot tartalmazott, mégis hazugsággá vált, mivel kimaradt be­ lőle a lényeges igazság. ‫ ״‬Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember? Hi­ szen szolgáiban sem bízhat meg, és angyalaiban is talál hibát. Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban van, és szétmorzsolják, mint a molyt! Reggeltől estig szétzúzzák, észrevétlen elpusztulnak örökre. Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül" (Jób 4,17-21). Mindezek ugyan megfeleltek az igazságnak, üzenetük mégis hamis, mert kimaradt belőle Isten kegyelmének és szeretetének szerfölött fon­ tos ténye. Ezek a keserű szavak a Sátánnak a teremtéshez való hozzá­ állását tükrözik. Mivel Isten meghiúsította tervét az angyalok teremté­ sével, akik ‫ ״‬azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üd­ vösséget" (Zsid 1,14), a Sátán és angyalai gyűlölik Istent és megvetik az embereket. Számukra a férfiak és asszonyok nem mások, mint mú­ landó ‫ ״‬agyagházak", melyek ismét porrá válnak. Feltűnő ebben a szellemi lázító beszédben a bűnökre való utalás hiánya is. A szellem keserűen emlékeztet rá, hogyan hányta az Isten az angyalok szemére hibájukat, de azt nem nevezi a nevén: bűn és lázadás terem tőjük ellen. Még azt Sem ismeri el, hogy a bűnt, amely az embert ilyen szánalmas állapotba hozta, a Sátán kezdeményezte. Az Elifázhoz intézett ‫ ״‬kinyilatkoztatásban" sehol sincs szó arról a nagyszerű igazságról, hogy Isten az embert saját képére teremtette.

56

Nincs utalás Isten ígéretére sem, hogy eljön a Megváltó, aki a Sátánt összes művével együtt megsemmisíti (lMóz 3,15). Azt sem említi, hogy Isten időközben bevezette a helyettesítő állatáldozatot, ami módot ad azoknak az embereknek, akik bűnbánóan és hittel fordulnak Istenhez, hogy engesztelést szerezzenek bűneikért. A szellem üzenete tele volt cinizmussal és kétkedéssel. Alnok módon Elifázra bízta, hogy levonja saját következtetéseit. Mivel az üzenetben, melyről azt hiszi, Istentől ered, nincs szó Isten kegyelméről vagy a megváltásra tett kegyelmes ígéretéről, az egyetlen következtetés, amire Elifáz juthat, az, hogy egy ilyen szentséges Isten­ nek az ok és okozat elve alapján a gonoszt meg kell büntetnie, a jót pedig meg kell áldania. Egyszer minden ember meghal, ezért vélemé­ nye szerint az ideiglenes földi áldás az egyetlen jele annak, hogy az ember összhangban él Isten szentségével. Fordítva, a nélkülözésnek és a szenvedésnek azt kell jelentenie, hogy az illető elvesztette Isten kegyét. Az isteni mindenhatóság és az emberi tehetetlenség jelentésének e démoni elferdítése nagyban befolyásolta a három barát gondolkodását, és ezért azt a tanácsot is, melyet Jóbnak adtak. Mindnyájan hittek még a teremtés Istenében, még nem befolyásolta őket a humanista panteizrnus, mint oly sok embert a szomszédos népek közül. Ismerték Isten parancsait és talán értették valamennyire az ősidőkben tett ígéretét is, de mindezt elferdítette ez az Elifáznak tett látszólagos kinyilatkoztatás az emberi reménytelenségről. Mivel a barátok maguk is gazdagok voltak és tiszteletnek örvendtek, elképzelhetetlen volt számukra, hogy Jób szenvedése nem függ össze a bűneivel. Ez azt jelentené, hogy őket is érheti bármikor hasonló ka­ tasztrófa. Ha az erkölcsi őszinteség és az Istenben való hit nem elegen­ dő, hogy biztosítsa számukra Isten áldását, akkor őket is sújthatják olyan csapások, mint amilyeneket Jóbnak ki kellett állnia. Ezért szemére hányták Jóbnak valamilyen feltételezett bűnét és arra buzdították, hogy vallja be azt, ha ismét egészséges akar lenni és vissza akarja nyerni gazdagságát. Mivel Jób ragaszkodott ahhoz, hogy ártat­ lan és hogy nem tudja, miért bánt így vele Isten, egyre dühödtebben ragaszkodtak érveikhez és vádjaikhoz. Ha Jób valóban ártatlan, mi lesz a saját biztonságukkal?

57

Újra és újra latba vetették a gonosz szellem üzenetét. Még ha Jób valóban nem vétkezett, akkor sem volt joga arra célozni, hogy Isten igazságtalan, ahogy azt a szavaiból kivették. Elifáz például ezt mondta: ‫ ״‬Hogyan lehetne tiszta a halandó, és igaz ember az, ki asszonytól szü­ letett? Hiszen még szentjeiben sem bízhat, a menny sem elég tiszta szemében. Mennyivel kevésbé az utálatos és romlott ember, aki úgy issza az álnokságot, mint a vizet" (Jób 15,14-16). Ezek a szavak Isten átkára céloznak, és még közvetlenebbül vissza­ adják Elifáz éjszakai látogatójának cinikus üzenetét. Itt sem esik szó Isten megváltó kegyelméről. Amikor a barátok látják, hogy nem tudják megingatni Jób tanúbi­ zonyságát ártatlanságáról, feladják, hogy szándékos bűnöket hányja­ nak a szemére. A nyolc közül a legrövidebb beszédben Bildád a szel­ lemnek az ember méltatlanságára való utalására alapozza érvelését. ‫ ״‬Hogyan lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, ki asszonytól született? Nézd a holdat: még az sem elég ragyogó, szemé­ ben még a csillagok sem fényesek. Hát még a halandó, ez a féreg, és az ember fia, ez a hernyó" (Jób 25,4-6). Ahelyett, hogy vigasztalták és bátorították volna, barátai vádolták Jóbot és a reménytelen kétségbeesés szavaival illették. Nem csoda, hogy Jób ezt mondta: ‫ ״‬Ilyesmit eleget hallottam. Nyomorúságos vi­ gasztalók vagytok mindnyájan" (Jób 16,2). Ahelyett, hogy segítettek volna neki, saját helyzetüket tartották szem előtt. Ha Jób valóban nem követett el bűnt, ahogy állítja, akkor ők sem jobbak nála. Ezért nekik is kevés reményük lehetett önmagukat illetően. Az mégis sikerült nekik, hogy Jóbot teherbírásának határáig vigyék. Szavaikkal majdnem arra kényszerítették, hogy számon kérje Isten igazságtalanságát, noha továbbra is kitartott hite mellett. Ez volt a leg­ keményebb próbá, még rosszabb, mint a nélkülözésé és a fájdalomé. Jóbot már nem tisztelték legközelebbi barátai. Neki, aki mindig őszinte volt, azt mondták azok, akik a legjobban ismerték, hogy gyalázatos bűnös. Sőt, még reményt sem tudtak önteni belé. Számára nem maradt más, mint hogy várjon a halálra, de még az sem akart jönni. Mégis kitartott Istenbe vetett hite és bizalma mellett.

58

Az evangélium Jób szerint A meg nem érdemelt szenvedés problémájára az Elifáz, Bildád és Cófár által kínált megoldás az volt, hogy az éppenséggel megérdemelt. A rendkívüli szenvedés mindig egy tudatos vagy nem tudatos bűn eredménye. Ha nem ez a válasz, akkor egyáltalán nincs erkölcsi rend. Az ember egy rakás agyag, és hamarosan elmúlik. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy nem ez a helyes válasz. Nemcsak Jób mondta, hogy hamis. Isten is ezt mondja (Jób 42,7). A bűn nem marad következmények nélkül, ez igaz, és ezek a követ­ kezmények gyakran közvetlenül követik a tettet (lopásért az ember börtönbe kerül, ha ittasan vezet autót, balesetet okozhat és megsérül­ het, ha paráználkodik, annak nemi betegség lehet a következménye). Viszont számtalan esel van, amikor hívők szenvednek mások bűneiért (például ha egy embert elüt egy részeg vezető) vagy egyáltalán nem nyilvánvaló okból. Jób szenvedései viszont nem tulajdoníthatók senki bűnének, sem a sajátjának, sem valaki másénak. Senki nem volt felelős a halálos forgó­ szélért, és a betegséget sem emberek hozták rá. Sem ő, sem más nem vethetett a szemére jogosan semmilyen nyílt vagy rejtett bűnt (még maga Isten sem). Barátainak szidalmai és vádjai alatt Jób szakadatlanul bizonygatta‫־‬ ártatlanságát és zavaradottságát. így könyörgött barátainak: ‫ ״‬Tanítsa­ tok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem" (Jób 6,24). ‫ ״‬Mi a bűnöm, mi a vétkem" (Jób 13,23)? Istenhez így kiáltott: ‫ ״‬Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért pe­ relsz velem" (Jób 10,2). ‫ ״‬Tudod, hogy nem vagyok bűnös" (Jób 10,7). ‫ ״‬Ha bűnös vagyok, jaj nekem! Ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem. Elégedj meg gyalázatommal, lásd meg nyomorúságomat" (Jób 10,15). Sürgette Istent, hogy vizsgálja felül feljegyzéseit a mennyben: ‫ ״‬Pe­ dig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta... Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban" (Jób 16,17-19). Mivel Jób újra és újra hangsúlyozza erkölcsi feddhetetlenségét, sajátbarátai is a büszkeséget és önteltséget hányták a szemére. Világos azon-

59

bán, hogy sohasem állította, hogy bűntelen. Éppen olyan jól tudta, mint a barátai, hogy minden ember bűnösnek születik. így beszélt: ‫ ״‬Van-e tiszta ember tisztátalanság nélkül?" (Jób 14,4). ‫ ״‬Micsoda az em­ ber, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele?" (Jób 7,17). ‫ ״‬Hogy is lehetne igaza az embernek Istennel szemben?" (Jób 9,2). Amellett, hogy elismerte saját bűnös természetét és azt a szakadékot, amelyet ez minden ember és Isten közé ás, Jób kész volt rá, hogy be­ ismerje és elhagyja az általa elkövetett bűnöket, ha a barátai megneve­ zik azokat. Mivel maga semmilyen bűnről sem tudott, mivel tudatosan úgy próbált élni, ahogy Isten elvárta tőle, hazugság, tehát bűn lett volna mást mondani! ‫ ״‬Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenha­ tóra, aki megkeserítette lelkemet, hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből. Igazamhoz ra­ gaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem gyaláz a szívem" (Jób 27,2-6). Nem szabad elfelejtenünk, hogy maga Isten mondta Jóbról, hogy tökéletes és őszinte ember. Azt is emlékezetünkbe kell idézni, hogy Jób rendszeresen mutatott be áldozatokat engesztelésül azokért a bűnökért, melyeket ő vagy a családja akaratlanul elkövethettek. Tudta, hogy saját igaz volta nem elég ahhoz, hogy megálljon a szent Isten előtt. A bűnökért való en~ geszteléshez egy helyettesítő állatáldozatra volt szükség, melynek vé­ rét az oltárra öntötte. Ez így volt Ádám óta. Jób tudta ezt, és engedel­ meskedett ennek a parancsnak. Ezen az alapon imádkozhatott: ‫ ״‬Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok? Miért nem bocsátód meg vétke­ met, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, mire keresel, már nem leszek" (Jób 7,20-21). A menny azonban nem válaszolt, és Jób nem értette, miért nem hall­ gatja meg Isten az imáját. Nem tudhatta, hogy ez is ama mennyei kí­ sérlethez tartozott, melyben próbára teszik őt és a hitét, de nyilván érezte, hogy valamilyen számára rejtélyes okból ez történik. ‫ ״‬Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok"

60

(Jób 23,10). Őt is meglátogatták a gonosz szellemek, akik számára is hasonló üzenetet tartogathattak, mint Elifáz számára. ‫ ״‬Mikor azt gon­ dolom, hogy megvigasztal nyoszolyám, hordozza panaszomat fekhe­ lyem, akkor álmokkal rémítesz, látomásokkal rettentesz engem. Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat" (jób 7,13-15). Jóbnak, akárcsak Elifáznak, fel kellett tételeznie, hogy látomásai Isten­ től valók, és nem értette, miért olyan nyugtalanítók és miért nem segí­ tenek rajta. Érezte, hogy valamilyen meghatározott és titokzatos okból ki van téve ezeknek a különös és ijesztő kísértéseknek, de fogalma sem volt róla, mi lehet ez az ok. Valószínűleg ez volt a hite elleni legna­ gyobb támadás. ‫ ״‬Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a tró­ nusáig, eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem" (Jób 23,3-5). Mivel közvetlenül nem érhette el Istent, közvetítőre vágyakozott valakire, akin keresztül kapcsolatba léphetne Istennel. ‫ ״‬Mert ő nem ember, mint én, akinek azt felelhetném: Menjünk törvénybe egymás­ sal! Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét" (Jób 9,32-33). ‫ ״‬Bárcsak meghallgatna valaki! Ez az utolsó szavam! Vá­ laszoljon a Mindenható, írjon vádiratot, mint vádlóm" (Jób 31,35). Noha Isten kinyilatkoztatott a patriarcháknak bizonyos törvényeket, könyve még nem volt megírva, következésképpen Jób csak keveset tudhatott az örökkévalóságra vonatkozó terveiről vagy arról a konflik­ tusról, melynek tudta nélkül főszereplője lett. Felismerte, hogy ‫ ״‬dön­ tőbíróra" van szüksége, akin keresztül kapcsolatba léphet Istennel, de annak, aki át tudja hidalni az Isten és ember közötti szakadékot, egy­ szerre Istennek és embernek kell lennie, és hol találhatna egy ilyen isten-embert? Jób tudta, hogy Isten ígért egy Megváltót, aki a teremtést újra hely­ reállítja. Talán Ő lenne a régen óhajtott döntőbíró. Időközben a haláltól remélt szabadulást, mivel földi helyzete re­ ménytelennek látszott. ‫ ״‬Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod el­ múltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnáj rám" (Jób 14,13). Isten a történelemben eddig az időpontig kevés kinyilatkoztatást tett a halál utáni életről, és úgy tűnik, Jób azt hitte, hogy teste ismét porrá

61

válik, lelke pedig egyszerűen aludni fog. ‫ ״‬Akkor most feküdnék, és békén lennék. Akkor aludnék, és nyugalmam volna" (Jób 3,13). ‫ ״‬De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz? Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat, de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból" (Jób 14,10-12). Jóbnak ezeket az érzéseit nem szabad isteni ihletésű igazságnak te­ kinteni a halálról, mivel ellentmondanak a későbbi kinyilatkoztatás­ nak, mely egész világosan arról beszél, hogy a hívők lelkei a halál után Krisztusnál lesznek a mennyben (pl. 2Kor 5,1.6.8; Fii 1,21.23). Mégis, isteni ihletésű betekintést nyerhetünk Jób szívébe, aki kereste és áhí­ totta a választ ezekre a kérdésekre. Ha nem is tudta, hová jut a lelke a halála után, hitt egy jövőbeli feltámadásban és helyreállításban. Talán Isten nyilatkozta ezt ki számá­ ra, talán ösztönösen is tudta, hogy a teremtés Istene, akit egész életé­ ben szolgált, nem hagyja szolgáit reménység nélkül. A csodálatos te­ remtett világ különben jelentéktelen volna. Isten akkor szeszélyes és igazságtalan lenne, ami lehetetlen. Ezért tette fel Jób a kérdést baráta­ inak: ‫ ״‬Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni?", és rögtön meg is vála­ szolta: ‫ ״‬Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat" (Jób 14,14). Valamivel később még világosabban erősíti meg hitét a feltámadás­ ban és az örök életben. ‫ ״‬Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim lát­ ják meg, nem más" (Jób 19,25-27). Nyilvánvaló, hogy Jób nem érthette olyan világosan az evangéliu­ mot, mint mi ma az Újszövetségből - vagy Ezsaiás és az Ószövetség más prófétái által. Ennek ellenére sokkal többet értett a megváltás igazi evangéliumából, mint barátai. Testi szenvedésének hónapjai alatt pe­ dig, afölötti keserűségében, hogy legjobb barátai lelkiismeretlen bű­ nösnek tartják, hitébe kapaszkodott, ha minden reményt fel is adott a szabadulásra e földi életben, és nem számolt azzal többé, hogy megérti szenvedésének célját.

62

Sok modern kommentátornak az a véleménye, hogy Jób végül mégis elkeseredett és vádolta Istent meg nem érdemelt és megmagyarázha­ tatlan szenvedése miatt. Ez azonban nincs így, mint ahogy látni fogjuk, és mint maga Isten később megerősíti (Jób 42,7). Aligha található a Bibliában jobb példa a bizakodó és engedelmes hitre, mint Jóbnál, amikor ezt mondja: ‫ ״‬Hiszen megölhet engem! Nem is reménykedem! Csak utaimat akarom védeni előtte. Már az is segítség nekem, hogy elvetemültek nem kerülhetnek elé" (Jób 13,15-16).

Elihú, a szuperkegyes Jób három barátja összes érvével sem képes meggyőzni Jóbot bűnös­ ségéről (amit el szeretnének érni) vagy megingatni a hitét (ami a Sátán terve volt). Végül csendben ülve maradnak Jób mellett, aki továbbra is meg van győződve róla, hogy nem követett el bűnt, és kitart Istenben való hite mellett. Összezavarodott és magányos volt, nem értette, miért bánt vele Isten olyan keményen, de semmi esetre sem ingott meg Is­ tenbe vetett tökéletes bizalma, ami a Sátán szándéka volt. Még utolsó, szívhez szóló beszédében is úgy beszél Istenről, mint az ‫ ״‬Istenről oda­ kint" és mint a ‫ ״‬Mindenhatóról" (Jób 31,28.35). Mindenki más, aki ilyen szenvedésen ment volna keresztül, már régen feladta volna a hitét. Jób azonban bízott Istenben. Ám a Sátánnak volt még egy aduja. Ott volt még számára Elihú. Noha ő nyilván nem ismerte sem Jóbot, sem a többieket, nagyon érde­ kelte a dolog és látszólag puszta kíváncsiságból jött el. Tanult fiatal­ ember volt és érdeklődött a teológiai és filozófiai kérdések iránt, ugyanakkor büszke volt szellemi ismereteire és kereste az alkalmat, hogy megmutassa tudását ezeknek az idősebb és ismertebb tudós fér­ fiúknak. Elihú eddig csendben'hallgatott, most azonban nagy lelkesedéssel ragadja meg a szót. Hat fejezetet átfogó monológja a leghosszabb az egész könyvben, és ennek nagy része saját tanácsaiból és ajánlataiból áll. Például: ‫ ״‬Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez. Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok. ... Mert

63

tele vagyok szavakkal, szorongat engem belül a szellem. ... Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok. ... Most már kinyitom a számat, nyelvem hegyén a szó. Őszinte szívvel szólok, és tudós ajkam tisztán beszél. ... Figyelj, Jób, hallgass rám! Légy csendben, most én beszélek! Ha pedig nem lesz, hallgass rám! Légy csendben, majd én bölcsességre tanítlak. ... Hallgassatok szavaimra, bölcsek, figyeljetek rám, ti tudósok" (Jób 32,9-10.18.20; 33,2-3.31.33; 34,2). Beszédében sok más, hasonló állítás van. Elihú nagyon nagyra tartja szellemi érzékét és filozófiai ismereteit. A szónok szájából elhangzó ennyi öndicséret után joggal várnánk néhány új és kiemelkedő ötletet a korábbi fejezetekben bemutatott problémák és konfliktusok megoldására. Sok kommentátor, akit lehen­ gerelt Elihú dicsekvése, azt állítja, hogy helyesebben látja a problémá­ kat, mint Jób vagy a három barát. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk az érveit, megállapíthatjuk, hogy csak azokat a szemrehányásokat ismételgeti, amelyeket Elifáz, Bildád és Cófár felhozott. Azonkívül elferdíti Jób kijelentéseit és nem veszi figyelembe Istenben való bizalmának ismételt megerősítését. Elihú figyelmen kívül hagyja Jóbnak az ember bűnös természetéről szóló· fejtegetéseit is, arról a lehetőségről, hogy talán akaratlanul vét­ kezett, és azt a kívánságát, hogy megtudja Isten váratlan keménységé­ nek okát. Elihú azzal érvel, hogy Jób vétkezett, mivel kétségbe vonta Isten igazságosságát. „Hiszen vétkét hűtlenséggel tetézi, csapkodja közöt­ tünk a kezét, és szaporítja istenellenes szavait" (Jób 34,37). Elihú elfer­ díti Jób szavait: „Mert ezt mondja: Nem használ az embernek, ha örö­ mét leli Istenben" (Jób 34,9). „Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben? Ha így szólsz: Mit érek vele, mi hasz­ nom abból, ha nem vétkezem?" (Jób 35,2-3). Jób sohasem mondott ilyet. Elihú nyilván Jób következő kijelenté­ sére hivatkozott: „Mert kicsoda a Mindenható, hogy szolgáljuk, és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk?" (Jób 21,15). Elihú azonban kiragadta ezt a mondatot a szövegkörnyezetből. Jób ellen felhozott ér­ vei elferdítésen és megtévesztésen alapszanak. Ez a tény, valamint di-

64 csekvése és szellemi gőgje megkérdőjelezi Istenről tett, egyébként oly kegyes és korrekt kijelentéseinek szavahihetőségét. Elihú szemrehányása Jób ellen így hangzott: ‫ ״‬Te azt mondtad fülem hallatára, és én hallottam hangos szavaidat: Tiszta vagyok, vétség nél­ kül, ártatlan vagyok, nincs bűnöm, Isten mégis talál bennem kifogásol­ nivalót, ellenségnek tart engem" (Jób 33,8-10). Jób kitart amellett, hogy nem tud semmilyen bűnéről, de Elihú el­ engedte a füle mellett, amikor Jób az örökölt bűnről és az esetleg tu­ dattalanul elkövetett bűnökről beszélt. Jób például ezt mondta: ‫ ״‬Ha igazam lenne is, bűnösnek mondana szája, ha feddhetetlen lennék is, hamisnak tartana" (Jób 9,20). Jób sohasem állította magáról, hogy tö­ kéletes, de Isten tanúsította ezt (Jób 1,8; 2,3). A többiekhez hasonlóan Elihú is nyílt bűnökkel vádolja Jóbot, nem csak azzal, hogy kétségbe vonta Istent. ‫ ״‬Melyik ember olyan, mint Jób? Úgy issza a gúnyolódást, mint a vizet, egy társaságban forog a gonosz­ tevőkkel, és a bűnös emberekkel jár!" (Jób 34,7-8). ‫ ״‬De te igaztalan ítélkezéssel vagy tele, és jogosan ér utol az ítélet" (Jób 36,17). A három baráthoz hasonlóan Elihú is ragaszkodik ahhoz, hogy Isten az igazakat megáldja, a bűnösöket pedig megbünteti. ‫ ״‬Nem veszi le szemét az igaz­ ról. ... Ha hallgatnak rá, és szolgálják Őt, napjaikat jólétben töltik, és éveiket boldogságban. De ha nem hallgatnak rá, dárda üti át őket, és kimúlnak tudatlanságuk miatt. Az elvetemült szívűek dacosak marad­ nak, nem kiáltanak Istenhez, ha megkötözi őket. Már fiatalon elhal a lelkűk, és életük, mint a paráznáké" (Jób 36,7.11-14). Elihú hosszú beszédének nagy része vagy Jób érveinek félreértelme­ zése, vagy a három barát érveinek ismétlése. Tartalmaz azonban egy fontos új mozzanatot. Elihú Jób szemére hányja, hogy szenvedése nem csak ismeretlen, múltbeli bűneinek büntetése, hanem annak is, hogy szenvedése miatt kétségbe vonta Isten igazságosságát. Ezután Elihú önkényesen megállapítja, hogy Isten álmokban és szenvedés által is szól az emberekhez (Jóbhoz is) (Jób 33,14-22). Va­ lóban, Jóbot szörnyű szenvedésén túl álmok és látomások is rémisz­ tették (Jób 7,14), ezek azonban nem vitték előbbre, hanem még to­ vább növelték kétségbeesését. Ezen a ponton Elihú azt javasolja, hogy ihletett tanácsai révén ő lehetne az a közvetítő, akit Jób keres.

65

Ha Jób beismerné bűneit, ahogy ő, Elihú tanácsolta, akkor meggyó­ gyulna és újra felépülne: ‫ ״‬Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetítőként mellé áll, és megmondja az embernek kötelességét, akkor könyörül rajta Isten és ezt mondja: Váltsd ki, hogy ne jusson a sírba, elfogadom a váltság­ díjat! Teste duzzad az ifjúságtól, visszatér fiatalsága. Istenhez könyö­ rög, és O kegyelmes lesz hozzá, megengedi, hogy arcát örvendezve nézze, és újból elfogadja őt igaznak. O pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködjék" (Jób 33,23-28). Ez egy figyelemre méltó szakasz, és ha kiemeljük a szövegösszefüg­ gésből, majdnem messiási próféciának hangzik. Sok írásmagyarázó va­ lóban így értelmezte. De szövegkörnyezete és hangneme ellene szól az ilyen értelmezésnek. A valódi prófétákkal ellentétben Elihú telve van büszkeséggel, és túlzottan ragaszkodik ahhoz, hogy tanácsait mint Is­ tentől adottakat kell elfogadni. Arra, hogy Jób közvetítőt keres maga és Isten között, Elihú ezt válaszolja: ‫ ״‬Lásd, én is olyan vagyok Isten előtt, mint te: agyagból formáltak engem is" (Jób 33,6). Azután így kö­ vetelőzik: ‫ ״‬Ha lesz mondanivalód, felelj, beszélj, mert neked szeretnék igazat adni. Ha pedig nem lesz, hallgass rám! Légy csendben, majd én bölcsességre tanítlak" (Jób 33,32-33).

A Sátán utolsó támadása Jób ellen A fiatal teológusnak ez a szemtelen és arrogáns magatartása egy is­ tenfélő és tiszteletnek örvendő patriarchával szemben, aki megmagya­ rázhatatlan szenvedést él át, megbocsáthatatlannak tűnik, elsősorban azért, mert félreértette (vagy elferdítette) Jób szavait. Mégis úgy véli, hogy saját szavait Isten ihlette. Nyilvánvalóan magáról beszélt, amikor így kiáltott fel: ‫ ״‬De csak a szellem az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi. Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez. Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok. ... Mert tele vagyok szavakkal, szorongat engem belül a szellem" (Jób 32,8-10.18).

66 Jó okunk van feltenni a kérdést, vajon a szorongató szellem Isten Szent Szelleme vagy valamilyen idegen szellem volt, aki Elihú által megkísérelte szétrombolni Jób hitét. Elifázt szintén egy ilyen szellem tévesztette meg, és magát Jóbot is gyötörték álmaiban és látomásaiban. Jób mégis mindenben kitartott hi­ te mellett. Úgy tűnik, hogy Istenbe vetett bizalma még erősödött is e drámai nap folyamán és az egész beszéd alatt. Isten igazságosságának látszólagos megkérdőjelezése valójában Isten védelme volt és nem tá­ madás. Mivel tudta, hogy tudatosan igyekezett tisztelni Istent gondolatban, szóban és tettben - még a nélkülözés és szenvedés hónapjaiban is -, Jóbnak nem volt semmi más megvallanivalója. Világos volt számára, hogy ezt Isten is tudja, és csak arra a bizalomra támaszkodhatott, hogy Isten próbára teszi őt valamilyen előtte nem nyilvánvaló okból, ahogy az arany is megtisztul a tűz által (Jób 23,10). Ma közelebbről megvizsgáljuk Elihú látszólagos messiási igényeit, talán fölismerjük a Sátán Jób hite ellen intézett utolsó támadásának körvonalait. Elihú célzott rá Jób előtt, hogy Isten küldene számára ‫ ״‬egy közvetítőt, egyet a sok közül" (Jób 33,23), ha beismerné bűneit. Ez a közvetítő aztán képviselné őt Isten előtt és kérné, hogy ‫ ״‬váltsa meg, hogy ne jusson a sírba" (Jób 33,28), ezt mondván: ‫ ״‬Váltságdíjat talál­ tam" (Jób 33,24 - Károli-ford.). Ebben a szakaszban a közvetítőt ugyanaz a szó fejezi ki, mint az an­ gyalt. Vonatkozhat valamilyen emberi vagy mennyei közvetítőre, vagy akár egy bukott angyalra is. Elihúnak nyilván az volt a véleménye, hogy ő az ég által küldött közvetítő. A váltságdíjat ugyanaz a szó fejezi ki, mint az engesztelést vagy jobb szóval az elfedezést. Elihú azonban egy helyen sem beszél arról, hogy a bűnökért fizetett igazi váltságdíj csak egy ártatlan helyettesítő kiontott vére lehet, és egészen biztos, hogy nem kínálta fel magát erre a célra! Jób ellenben tudta ezt, ami megnyil­ vánul a magáért és családjáért rendszeresen bemutatott áldozatokban. Elihú csak szavakat kínálhatott fel! Szellemi ismereteit és teológiai ér­ zékét illetően úgy tekintette magát, mint ‫ ״‬egyet a sok közül". Röviden szólva, Elihú beszéde nem vitte előbbre Jóbot. Ha beszéde elérte volna a kívánt hatást, akkor éket vert volna Jób és Isten közé. Elifáz, Bildád és Cófár megpróbálták meggyőzni Jóbot, hogy szenve­

67

dése isteni büntetés bűneiért. Ezt félrevezető érvekkel tették, melyeket Jób könnyen meg tudott cáfolni. Elihú ugyanazt kísérelte meg, de ő azt állította, hogy üzenete közvetlenül Istentől való, és azt a kecsegtető ajánlatot tette Jóbnak, hogy visszakapja egészségét és gazdagságát, ha beismeri bűneit. Jób azonban nem tudott semmilyen bűnről. Ez nagy dilemma volt. Ha Elihú szavait valóban Isten ihlette, ahogy ő állította, akkor Isten azt követelte Jóbtól, hogy beismerjen valamit, amiről mindketten tudták, hogy hazugság. Egy ilyen ‫ ״‬isten" nem lehe­ tett az az Isten, akiben Jób bízott és akinek egész életében engedelmes­ kedett. Mégis, szemére hányhatta-e Elihúnak, hogy hazug? Úgy tűnik, hogy az ifjú komolyan beszél, és szavai a teremtés pontos ismeretéről tanúskodnak. Ez minden bizonnyal a sátáni álnokság mesterműve volt. Elihú, ez az intelligens és szellemi érzületű fiatalember, feltehetően nem volt tisztában vele, hogy ilyen módon manipulálták. Sok minden igaz és segítő szándékú volt abból, amit mondott, mindenekelőtt Isten terem­ tési művét és a teremtett világ kegyes megtartását magasztaló beszéde (Jób 36,26-37,24). Hogy miért volt olyan fogékony a sátáni megtévesztésre és összeza­ varásra, mialatt egyidejűleg mint isteni követ játszotta szerepét, annak egyszerűen egy tehetséges fiatal férfi gőgje lehet az oka. Ezért figyel­ mezteti Pál apostol Timóteust, hogy legyen óvatos a vezetők és a gyü­ lekezeti tanítók kiválasztásában. Érettnek kell lennie, „olyannak, aki a maga háza népét jól vezeti. ... Ne újonnan megtért ember legyen, ne­ hogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék" (lTim 3,4-6). Mindenesetre ez a szörnyű dilemma, melyben Jób találta magát, te­ tőpontja volt a több hónapos páratlan szenvedésnek és az egynapos csüggesztő vitának, mely azzal végződött, hogy legközelebbi barátai elutasították a személyét. Egyrészt nem vallhatott be nem létező bűnö­ ket (mert ez azt jelentené, hogy megtagadja az igazság Istenét), más­ részt nem tagadhatta, hogy Isten talán elküldte azt a közvetítőt, akiért imádkozott (mert ez is azt jelentené, hogy megtagadja Istent). És ott volt Elihú, aki teljes komolysággal azt állította, hogy ő a közvetítő. Következésképpen Jób egyáltalán nem válaszolt Elihúnak! Ezzel a döntéssel hű maradt Istenhez, a Sátán elvárásaival és jóslataival szem­ ben. Azonkívül a Sátán túl messzire ment ezzel a megtévesztéssel.

68

Megpróbálta Jóbot olyan helyzetbe hozni, melyben nincs más válasz­ tása, mint hogy megtagadja Istent. Nos, ideje volt, hogy Isten végre megtörje a hallgatását. Jób ‫ ״‬meg­ őrizte a hitet" a súlyos kísértések ellenére, melyekbe a Sátán vitte bele. Vége a próbatételnek, a Sátánról és érveiről pedig nem esik több szó. Istennek azonban még be kell fejeznie befejezetlen művét Jób szívé­ ben és a három jóakaratú, bár önigaz barát életében. Ez elvezet minket a könyv csúcspontjához és üzenetének lényegéhez - a teremtés Istené­ nek nagyszerű beszédéhez.

69

6. A teremtés gyógyító üzenete A rettenetes szenvedés hónapjai után, amit még elviselhetetlenebbé tett az az érzés, hogy elhagyta őt Isten, akit egész életén keresztül szolgált, Jóbot most még a legjobb barátai is elutasították és istentelenséggel és kétszínűséggel vádolták. Élete legrosszabb napjának vége felé még egy arrogáns fiatalember hosszadalmas fejtegetéseit is el kellett viselnie, aki azt állította magáról, hogy üzenete van számára közvetle­ nül Istentől. Arra vágyott, hogy Isten maga szóljon hozzá, vagy egy Isten által küldött ‫ ״‬döntőbíró", de tudta, hogy Elihű üzenete, a fiatal­ ember nyilvánvaló intelligenciája és szellemi indítéka ellenére nem le­ het ez az üzenet. Jób már semmit sem tudott mondani. Végül Isten mégiscsak válaszolt Jób kiáltásaira - nem közvetítő által, hanem közvetlen kinyilatkoztatás útján, egy heves viharból. Üzenete fölöttébb meglepő volt. A dráma, melyet a Sátán azzal a céllal rende­ zett, hogy megcáfolja Istennek Jób igaz voltáról tett kijelentését, a vé­ géhez közeledett. Jób győztesen került ki az összes próbából, amit csak a Sátán ki tudott gondolni, és Isten kijelentése helyesnek bizonyult. A Sátán és az egész angyalsereg tanúja volt, hogyan igazolódott Isten hatékony és megmentő kegyelme. Isten „tudományos hipotézise" a legkeményebb feltételek között is helyesnek bizonyult. Noha a mennyben talán győzelmi ujjongás hallatszott, a földön még hátra volt Jób igazolása és Isten erkölcsi rendjének helyreállítása ama férfiak előtt, akik tanácsokkal látták el. Isten négy fejezetet átfogó közvetlen üzenete, mely Jób könyvének csúcspontja, egyedülálló a Bibliában. Még hitetlen tudósok is elisme­ rik, hogy ez egyike a világirodalom legnagyobb mesterműveinek. De amint látni fogjuk, ennél sokkal több. Istennek ez a közvetlen kinyi­ latkoztatása képessé tesz minket arra, hogy egyedülálló, bár kissé nyugtalanító és meglepő módon értelmezzük nagy szeretetét és örök szándékait. Egyben felkínálja nekünk a régen vágyott kulcsot egy ál­ dott és győzedelmes élethez, nehéz körülmények között is.

70

A teremtés tanúja A Jób, barátai és Elihú közötti vita témája a meg nem érdemelt szen­ vedés nagy problémája volt. Erre a problémára, mellyel minden nem­ zedék foglalkozott filozófiai és teológiai szempontból, eddig még nem találtak megoldást. Ez valószínűleg a legnehezebb az összes emberi probléma közül mind szellemi titokzatossága, mind a vele kapcsolatos kínok miatt. Ez a kérdés feltehetően a leggyakoribb oka annak, hogy az emberek feladják a szeretet és hatalom Istenébe vetett hitüket. A probléma nagyon világosan szembetűnt Jób próbatétele és a közte és barátai között folyó intenzív párbeszéd során. Elifáz, Bildád és Cófár a szenvedés okát egy rejtett bűnben és képmutatásban látják. Noha ez a magyarázat találó lehet bizonyos esetekben, nem mindig helyes, és egész bizonyosan nem az Jób esetében. Mind Jób, mind Isten határo­ zottan visszautasította ezt a szemrehányást (Jób 42,7). Elihú a szemrehányásokat egy kissé más felhanggal ismételte meg. Az volt a véleménye, hogy Jób szenvedését Isten a fegyelmezés eszkö­ zeként használja fel arra, hogy világossá tegyen előtte valamit. Elihú például arra buzdította Jóbot, hogy a következőképpen reagáljon: ‫ ״‬Mondhatja-e valaki Istennek: Megbűnhődtem, nem leszek rossz!? Te taníts meg arra, amit én nem látok. Ha álnokságot követtem el, nem teszem többé" (Jób 34,31-32). Jób ismételten hasonlót mondott, de Elihú figyelmen kívül hagyta. Jób nem tudta, hogyan vehette semmibe Isten akaratát, de vágyott rá, hogy megtudja, ha valóban úgy volt. Tény, hogy szenvedésének nem az volt a célja, hogy Isten megmutassa neki, mi nincs rendben az éle­ tében, hanem hogy megmutassa a Sátánnak, mit munkálhat egy ember életében Isten kegyelme, ha az Ő szolgálatába áll. Mivel Isten Elihúnak nem teszi ugyanazokat a szemrehányásokat, mint Jób három barátjának, néhány értelmezőnek az a véleménye, hogy Elihú üzenete elvben helyes. Mint azt az előző fejezetben meg­ tárgyaltuk, Elihú üzenete pimasz hangú és félrevezető volt. Elihú sze­ rint állítólag Istentől származott. Az a tény, hogy Isten egy szóval sem hivatkozott rá, nem jelenti azt, hogy helyes volt, hanem csak azt, hogy íigyelemre sem méltatta. Nem cáfolta meg kifejezetten, de meg sem erősítette.

71

Az erre történő egyetlen érintőleges utalás Istennek Jóbhoz intézett első kérdésében található: ‫ ״‬Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal?" (Jób 38,2). Elihú azt állította, hogy Jób szá­ mára közvetlen üzenete van Istentől. Isten azonban úgy tett, mintha nem is ismerné Elihút! Kérdése természetesen szónoki kérdés, hiszen Isten mindentudó, de rámutat, hogy Elihú nem tudja, miről beszél. Szerencsétlen módon ugyanazok az értelmezők, akik Elihút az égbe emelik, azzal érvelnek, hogy Isten ezeket a szavakat Jóbnak szánta. Ez azonban lehetetlen, hiszen éppen Elihú - és nem Jób - volt az, aki hosszasan beszélt, mielőtt Isten a viharból félbeszakította. Azonkívül Isten később megerősítette, hogy az, amit Jób mondott, „helyes" volt, nem mondott „értelem nélküli szavakat". A „ki akarja..." kezdetű kér­ dést természetesen Jóbnak tette fel, de Elihúra vonatkozott. Azok a megoldások, melyeket Jób három barátja és Elihú kínált a szenvedés problémájára, nem voltak megfelelők, Jób esetében pedig teljesen hamisak. Jóbnak magának nem volt kész megoldása és kétségbeesetten könyörgött Istenhez, hogy mutasson neki egyet, miközben szilárdan kapaszkodott Istenbe vetett hitébe. Mi volt akkor Isten megoldása? Amikor végül maga is bekapcsolódik a beszélgetésbe/mit mond az emberi szenvedés kínzó problémájáról mindenekelőtt az olyan szenvedésről, mely nem az illető ember bűne­ inek nyilvánvaló következménye. Milyen nagy segítség lenne a szá­ munkra, ha meggyőző és kielégítő válaszunk lenne erre a kérdésre! Ha igaz az az állítás, hogy Jób könyve e probléma megoldása végett író­ dott, akkor mi Isten mondandója ezzel kapcsolatban? Isten meglepő módon hallgat ezen a ponton! Isteni üzenete a vihar­ ból 123 verset fog át négy fejezetben, mégsem találunk benne egyetlen szót sem Jób szenvedésével vagy általában az emberi szenvedéssel kap­ csolatban. Isten fejtegetéseinek témája a teremtés! Az égből hangzó nagyhatású üzenet kizárólag a minden dolog közvetlen Isten általi teremtéséről és az Isten megtartó hatalmáról szóló tanításra vonatkozik. Hangsúlyozza Isten bölcsességét, terveit és szeretetét. Ez először talán meglepőnek tűnik számunkra, de csak azért, mert jelenlegi humanista kultúránkban sok keresztyén is önzővé vált ahe­ lyett, hogy Istenre irányítaná életét. Mi különösen nagy hangsúlyt he­

72

lyezünk a személyes keresztyénségre, a személyes tapasztalatokra, az önmagunkról alkotott képre, az emberek közötti kapcsolatokra és arra, amit az Úr Jézus tehet igényeink kielégítésére. Mindennek helye lehet egy keresztyén ember életében, de csak akkor, ha nem száműzzük Is­ tent és teremtési céljait az őt megillető helyről, hogy végül már csak alárendelt szerepet játsszon gondolatainkban és tetteinkben. Jób és tanácsadói nem vonták kétségbe a teremtés igazságát vagy Isten bölcsességét és hatalmát. Ismételten beszéltek a teremtés néző­ pontjairól. Olvassuk el például Elifáz (Jób 5,9-10), Bildád (Jób 25,2-5), Cófár (Jób 11,7—9) és mindenekelőtt Elihú (Jób 36,26-37,24) szavait. Jóbnak természetesen több mondanivalója volt a teremtésről, mint összes barátjának (Jób 9,4-10; 12,16-25; 26,6-14; 28,1-28). Jób és barátai elis­ merték a teremtés igazságát. Jób könyvében feltehetően több szó van Isten teremtő és megtartó művéről, mint a Biblia összes többi könyvében. Miért ez az egyetlen témája Isten válaszának, melyet Jób és barátai filozófiai, teológiai vitájára adott? Ez a válasz oly oda nem illőnek tű­ nik számunkra, tekintettel arra a tényre, hogy ezek a hívők mennyit fáradoztak azért, hogy választ kapjanak a nagy emberi nyomorúságra. Isten azonban nem szeszélyes, és jó oka van mindarra, amit mond és tesz. Nagyon aggódott Jóbért, annak szenvedése és vívódásai miatt. Ezért Jób könyörgésére adott válaszából nem szabad közönyösségére következtetnünk. Úgy tűnt számára, hogy a hallgatás a megfelelő ‫ ״‬vá­ lasz‫ ״‬Jób barátainak hamis megoldási javaslataira és Jób zavarodott­ ságára. Ez elvezet minket ahhoz a figyelemre méltó következtetéshez, hogy a teremtés korrekt és tökéletes tanítása a válasz minden problémára, amivel a jelenlegi világban találkozhatunk. Jóbnak és barátainak több figyelmet kellett volna szentelnie ennek. A teremtésnek kellett volna elfoglalnia az első helyet gondolkodásukban, függetlenül attól, hogy milyen probléma előtt álltak. Ha maga Isten ilyen nagy hangsúlyt fek­ tetett rá a legnagyobb emberi probléma tárgyalásakor, akkor mi is jól tesszük, ha így járunk el, ha ezzel vagy ennél kisebb problémával ta­ lálkozunk. Mielőtt részletesen foglalkoznánk Isten üzenetével ezek­ ben a fejezetekben, nézzük meg, mit mond a Biblia a teremtés isteni művéről.

73

A közvetlen teremtésbe vetett hit nagy jelentősége Sok modern evangéliumi embernek az a véleménye, hogy a keresz­ tyén kreacionisták túl erősen hangsúlyozzák az Isten által történt köz­ vetlen teremtés tanítását. Még sok lelkész és vezető keresztyén szemé­ lyiség is, aki a világ eredetét illetően nem hajlandó kompromisszumot kötni, látszólag annyira nem tartja fontosnak a teremtést, hogy csak ritkán vagy egyáltalán nem prédikál erről a fontos témáról. A teremtés alapvető jelentőségét elsősorban a Bibliában elfoglalt ki­ emelkedő helye húzza alá. Mózes első könyvének első két fejezete ala­ pozza meg a Biblia összes többi jelentős tanítását. Jób könyvében pe­ dig, a Biblia legrégibb könyvében, azt tapasztaljuk, hogy Isten maga tulajdonítja a teremtésnek a legnagyobb értéket. Azoknak, akiknek az az ellenvetésük, hogy a szabadulás tanítása fontosabb, mint a teremtésé, és ezért nagyobb figyelmet érdemel, tisz­ tában kellene lenniük azzal, hogy minden olyan tanítás, mely kapcso­ latban áll a szabadulással, közvetlenül a teremtésen alapul. Jézus Krisz­ tus volt a Teremtő, jóval azelőtt, hogy Szabadító lett, ‫ ״‬mert benne te­ remtetett minden a mennyen és a földön" (Kol 1,16). Egyben a teremtés a szabadulásunk evangéliumának az alapja, tény, amelyet különösen világossá tesz a Bibliának az evangéliumra vonatkozó utolsó megjegy­ zése. ‫ ״‬És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak, min­ den népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget... és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait" (Jel 14,6-7). Ez az ‫ ״‬örök evangélium" Istennek, mint minden dolog teremtőjének az imádata körül forog. A Biblia komolyan óv min­ ket attól, hogy egy ‫ ״‬mennyből való angyalt" kövessünk, ha az más evangéliumot hirdet, mint Pál (Gál 1,8). Viszont nem lehet kétséges, hogy az az evangélium, melyet a Jelenések angyala hirdet, Krisztusnak ugyanáz az evangéliuma, melyről Pál prédikált. Hasonlóan a hit Krisztusban, aki megszabadított minket és aki által élünk, elsősorban a közvetlen teremtésben való hitet jelenti. Ezt vilá­ gossá teszik a Zsidókhoz írt levél 10,38—11,3 versei. Az igazak (vagyis azok, akik igaznak bizonyultak vagy akiket Isten igaznak ismer el) ‫ ״‬a

74

hitből fognak élni" (Zsid 10,38), mert ők „hisznek, hogy életet nyerje­ nek" (Zsid 10,39). Ez az élő, szabadító hit elsősorban a következőkép­ pen határozható meg: „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható" (Zsid 11,3). Vegyük figyelembe, hogy ez a meghatározás kizárja az evolúciónak, mint „Isten teremtési módszerének" - ahogyan azt sokan gondolják a lehetőségét. Ez esetben ugyanis a „látható" a már létező anyagból jönne létre. Az igazi teremtés azonban ‫ ״‬ex nihilo teremtés", vagy „te­ remtés a semmiből" Isten Igéje által, mely a János 1,1-3.14 szerint maga az Úr Jézus Krisztus. A valódi teremtés tehát egyáltalán nem mellékes, hanem alapvető jelentőségű az igazi keresztyénség szempontjából. Ez Krisztus evangé­ liumának az alapja. Azonkívül, ha a maga valójában akarjuk megismer­ ni az Úr Jézus Krisztust (nem mint egy „másik Jézust", 2Kor 11,4 - vagy mint egy „hamis Krisztust", Mk 13,22), akkor Teremtőként is el kell ismernünk, nem csak Szabadítóként. Végül a Krisztusban való szaba­ dító hit elsősorban a minden dolog Krisztus általi ex nihilo teremtésé­ nek igazságára irányul. Ezért volt helyénvaló, hogy Isten Jóbhoz in­ tézett válaszában kiemelte a közvetlen teremtés fontosságát. A teremtés a Biblia szerint egyben az evangélizáció és a misszió alap­ ja. János evangéliuma egyenesen azért íródott, hogy az embereket Krisztushoz vezesse. János a következőképpen magyarázza szándékát: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az Ő nevében" (20,31). János evan­ géliumának nagy jelei a természetfölötti teremtés hatalmas csodái (pl. a víz borrá változása), melyeket csak maga a Teremtő tudott véghez­ vinni. Ami különösen fontos: János evangéliumát a teremtés kiemelé­ sével és az !Mózes 1 fejezetből vett szavakkal kezdi: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött" (Jn 1,1-3). Ha János, akinek Istentől ihletett szándéka volt, hogy embereket nyerjen meg Krisztus­ nak, könyvét a teremtéssel vezeti be, akkor másoknak is ezt kell ten­ niük, akiknek ugyanez a célja. Ha az emberek azt mondják, hogy nem kell foglalkoznunk a teremtéssel (ahogy gyakran ez a helyzet), hanem csak azzal, hogy embereket nyerjünk meg Krisztusnak, akkor nem vi­ lágos előttük, hogy ez ellentmondás. Foglalkoznunk kell a teremtéssel,

75

ha azt akarjuk, hogy az emberek valóban megszabaduljanak és ne egy ‫ ״‬másik Jézussal" álljanak szóba érzelmeikre hallgatva. Ebből indultak ki az apostolok, amikor a nagy megbízatásnak enge­ delmeskedve először kivonultak, hogy hirdessék az evangéliumot. Bár­ hol is lépett be Pál például egy zsinagógába, kinyitotta az írásokat, hogy megmutassa, Jézus Krisztus beteljesítette a messiási próféciákat. Azután elmagyarázta, hogy az Úr Jézus a régen várt Megváltó, úgy, hogy utalt a halálból való feltámadására. Olvassuk el például a beszá­ molót az antiókhiai (Csel 13,14-43) és a tesszalonikai (Csel 17,1-3) zsi­ dók között teljesített küldetéséről. A zsidók hittek az írásban mint Is­ ten Igéjében, tehát hittek az igaz Istenben és a bibliai teremtéstörténet­ ben is. Erre az alapra építhettek az apostolok. A pogányoknál viszont olyan emberekhez beszéltek, akik nem is­ merték az írásokat és nem is hittek benne. Ők evolucionista panteisták (sztoikusok, epikureusok, gnosztikusok, platonisták, stb.) voltak, akik sem egy legfelsőbb személyes Istenben, sem a közvetlen teremtésben nem hittek. Az ilyen emberek között Pál azzal kezdte a prédikációját, hogy rámutatott: A világot teremtették, és az ember elsősorban Terem­ tőjének tartozik felelősséggel. Lisztrában például így kiáltottak: ‫ ״‬Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hi­ ábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Ő az előző nemze­ dékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és örömet" (Csel 14,15-17). Amikor pedig Pál az athéni filozófusok előtt beszélt, ezt mondta: ‫ ״‬Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valami­ ből; mivel Ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemet egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszí­ nén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait" (Csel 17,24-26).

76

A bármely időben és helyen élő embereknek szükségük van egy szabadítóra és megváltóra, mivel a Teremtőjük elleni lázadás állapotá­ ban vannak. ‫ ״‬Az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, a teremt­ ményt (azaz a világot, annak jelenségeit vagy teremtett dolgait) imád­ ták és szolgálták" (Róm 1,25). Ez illik a modern ateistákra, humanisták­ ra, buddhistákra és az evolucionisták összes változatára éppenúgy, mint a korabeli panteista evolucionistákra. Először minden embert el kell vezetni Teremtőjének elismeréséhez, mielőtt fel tudnák fogni az ellene elkövetett bűnök és az általa történő szabadítás jelentőségét. De ez még nem minden. A teremtés nemcsak a valódi keresztyén tanítás, a valódi hit és a szabadulás, hanem az emberek közötti valódi közösség és béke alapja is. Krisztus fizette meg az árát, ‫ ״‬hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által" (Kol 1,20). Mielőtt az emberek egymással őszintén megbékülnének, először Is­ tennel kell megbékülniük. Az emberek közötti béke a földön feltételezi az Isten és az emberek közötti békét. Az Istennel megbékült emberek célja a földön az, hogy másokat ugyenebbe a boldog állapotba segítse­ nek. ‫ ״‬Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az (vagyis Isten új szellemi életet teremtett benne ugyanazzal a teremtői mindenhatóság­ gal, mellyel a világot életre hívta); ... Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a bé­ kéltetés szolgálatát... Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel" (2Kor 5,17-20). Ezeket a tényeket szem előtt tartva olvassuk azt a csodálatos kinyi­ latkoztatást, melyet Pál apostol kapott: ‫ ״‬Kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ... mely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt, ... hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, ve­ lünk egy test, és hogy velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. ... és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében‫( ״‬Ef 3,3-9). Ez a felettébb érdekes szakasz azt bizonyítja, hogy Isten mindent Jézus Krisztus által teremtett, hogy az összes ember —zsidók és pogá­ nyok egyaránt - közösségben lehessen egymással Krisztus evangéliu­

77

mában. Emberek és népek közötti igazi közösség csak általa érhető el, aki minden dolog teremtője és aki mindent hordoz ‫ ״‬hatalmas szavával" (Zsid 1,3) és aki megfizette az árát, hogy ‫ ״‬mindent megbékéltessen ön­ magával" (Kol 1,20). Azok, akik elfogadják Őt, mint Szabadítójukat, új teremtményekké válnak Krisztusban, és attól fogva érte élnek, a meg­ békélést szolgálva. Ezért a teremtésről szóló tanítás az alap, melyre a Krisztusban való igazi közösségeket fel kell építeni.

jób könyvének tulajdonképpeni célja A fenti megfontolások végül elvezetnek Jób feljegyzéseinek tulaj­ donképpeni céljához, melyek megnevezik annak okát, hogy Isten miért engedte meg a Sátánnak, hogy szörnyű szenvedést okozzon egy olyan istenfélő embernek, mint Jób. Jób könyvének célja kettős - részben az égre, részben a földre irá­ nyul. A dráma a Sátán kihívásával vette kezdetét a mennyben, a többi ‫ ״‬istenfiak" jelenlétében. Ezért nem csak a Sátán és démonai követték rendkívül nagy érdeklődéssel a földi folyamatokat, hanem Isten szent angyalai is. Ez hozzátartozott Isten szándékához az ember megteremtésével és megváltásával a földön. Ugyanabban a szakaszban, mely az isteni te­ remtés titkával foglalkozik, ahogy fent idéztük, Pál hangsúlyozza ta­ núságtételünknek ezt a mennyre vonatkozó szempontját. ‫ ״‬És hogy vi­ lágossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rend­ je, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; és hogy ismertté legyen most a Gyülekezet által a mennyei fejedelem­ ségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége. Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban" (Ef 3,9-11). Jób nehéz próbatétele és az ezalatt tanúsított hűsége Isten nagy ter­ ve győzedelmes tevékenységének csodálatos tanúbizonysága - nem csak a Sátán előtt, hanem a mennyei angyalseregek előtt is. Óriási ösz­ tönzést adott a szent angyaloknak, hogy ‫ ״‬szolgáló szellemekként" még hívebben szolgálják ‫ ״‬az üdvösség örököseit" (Zsid 1,14). A mai napig érdeklődéssel figyelik Isten üdvének hatását életünkben, különösen a megpróbáltatások és nehézségek idején. ‫ ״‬Ezt az üdvösséget keresték ...

78

amikbe az angyalok vágyakoznak beletekinteni" (lPt 1,10-12). „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, te­ gyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyéke­ ző bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Néz­ zünk fel jézusra, a hit szerzőjére és betelj esi tőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten királyi székének jobbjára ült" (Zsid 12,1-2). Jób beszámolója egyidejűleg fontos tanúbizonyság a földre vonat­ kozóan, amint azt Isten nagyszerű, négy fejezetet átfogó üzenete végül megerősíti. Ez az üzenet, mely semmit sem mond jób szenvedéséről vagy a mennyei angyalseregekről, melyek figyelik a földi történéseket, Isten nagyszerű teremtési művével és azt megtartó gondoskodásával foglalkozik. Isten ezzel ismét a teremtés nagy jelentőségét hangsúlyoz­ za e régi könyvben, melyet már Mózes első könyvének kezdő fejeze­ teiben leírt. Jób idejében a legtöbb nép nagy erővel távolodott a monoteista te­ remtéshittől, és fordult a panteizmus, a politeizmus és az evolucionista humanizmus felé. Noha Jób és barátai még mindig hittek Istenben és gyakran hivatkoztak a teremtésre, Isten rámutat, a tény sokkal erősebb hangsúlyozást igényel, hogy a még benne hívő maradékot megakadá­ lyozza abban, hogy a pogány evolúciós tanok felé forduljon. Mivel manapság ez nagy tömegekben történik, abból indulhatunk ki, hogy a mi időnkben, amikor az intellektuális intézmények nem fo­ gadják el többé a teremtést, az evolúciótant iskolában tanítják, a tömeg­ tájékoztatási eszközökön, tudományos és politikai intézményeken ke­ resztül terjesztik, a teremtés sokkal erősebb hangsúlyozása szükséges. A nyílt ateizmus mindennapos. A régi panteista evolucionizmus még mindig uralja az etnikai vallásokat, a hinduizmust, konfucianizmust, buddhizmust, taoizmust, sintoizmust és animizmust. Még azokban a népekben és vallásokban is, melyek nevükben monoteisták, mint a ju­ daizmus, az iszlám és a keresztyénség, az evolucionista humanizmus és a praktikus ateizmus látszik meghatározni a vezetők gondolkodás­ módját. Különösen riasztó, hogy még keresztyén intézmények is, me­ lyek Krisztust és a Biblia tekintélyét vallják, megengedték, hogy aláak­ názzák őket az olyan Bibliától idegen (és tudománytalan) kompro-

79

misszumok, mint az Isten által eszközként felhasznált evolúcióról szóló tan (teista evolúció) vagy az előrehaladó teremtés tana. Ezért van szükség a teremtésről és a személyes Teremtő Istenről szó­ ló tan világméretű megújítására. Istennek Jóbhoz és kortársaihoz szóló sürgető üzenete időszerűbb, mint valaha. Isten üzenete közvetlenül Jób és minden idők ‫ ״‬szenvedő szentjei­ nek" személyes szükségleteire vonatkozott. A ‫ ״‬minden kegyelem Iste­ ne" (lPt 5,10) és ‫ ״‬minden vigasztalás Istene" (2Kor 1,3) egészen bizto­ san nem nézte közönyösen szeretett és hű szolgája, Jób sebeit. Meg­ hallgatta Jób imáit, még ha ezt Jób nem is tudta. Bár Isten nem magyarázta meg Jóbnak szenvedése okát, mégis mutatott neki egy ki­ utat (lKor 10,13). Ez a kiút annak elismerése és újbóli megerősítése volt, hogy Isten­ nek, mint Teremtőnek joga van úgy bánni teremtményeivel, ahogy akar. ‫ ״‬Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet" (IMóz 18,25), függetlenül attól, hogy korlátozott értelmünk fölfogja-e vagy sem. Amikor Jób Isten megértését kérte, Isten így válaszolt: ‫ ״‬Ugyan ki vagy te ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójá­ nak az alkotás: Miért formáltál engem ilyenre?" (Róm 9,20). ‫ ״‬O, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megíoghatatlanok az O ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az O útjai! Ugyan ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az Ő tanács­ adójává?" (Róm 11,33-34). Jóbnak nem kellett tudnia, miért szenved, és nekünk sem kell tud­ nunk. Néha kegyelmében elmagyarázza Isten, de semmi esetre sincs erre kényszerítve. Bizonyos esetekben a szenvedés büntetés lehet bű­ neinkért, vagy a nevelő célzatú fenyítés egyik formája, nekünk pedig imádkozó és alázatos szívvel kell elfogadnunk. Jób barátainak és Elihúnak igazuk volt, amikor kitartottak amellett, hogy Isten alkalmaz ilyen módszereket, ha célszerűnek találja, de ez semmiképpen sem ál­ talános magyarázat a szenvedésre. Ha felszólítanak minket, mint Jóbot, hogy viseljük el a szenvedést és a gyászt, és ha - akárcsak ő -, bízunk benne, hogy ez nem bűneink következménye, akkor Isten Jóbhoz szóló nagyszerű üzenetének ránk is gyógyító hatása lesz.

80

Miközben teremtési aktusának és folyamatos megtartó művének nagyságán, valamint a szabadítás bámulatos adományán- csodálko­ zunk, megtanuljuk saját problémáinkat az örökkévalóság távlatából szemlélni. Akkor Pállal együtt mondhatjuk: ‫ ״‬Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicső­ séget szerez nekünk" (2Kor 4,17). ‫ ״‬Mert azt tartom, hogy a jelen szen­ vedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk" (Róm 8,18). Mi manapság sokkal jobban megérthetjük ezeket, mint Jób annak idején, hiszen előttünk van Krisztus példája, mely vezet és bátorít min­ ket. ‫ ״‬Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az Ő nyomdokait kövessétek: Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél" (lPt 2,21-23). Később még majd felfedezünk néhány figyelemre méltó párhuzamot Jób és Krisztus szenvedése között. Egyelőre a teremtés fenséges üze­ netével szeretnénk részletesen foglalkozni, melyet maga Isten intézett hozzánk.

81

7. Isten tudományos elemzése Tekintettel a teremtés jelentőségére a keresztyén tanítás és keresz­ tyén élet minden területén, fontos, hogy behatóan foglalkozzunk Isten monológjával a teremtésről és a megtartásról (Jób 38-41). Ezek azok a dolgok, melyeket Isten tudatni akart Jobbal és tanácsadóival. Meg fog­ juk állapítani, hogy a jelenre vonatkozóan még nagyobb a jelentősé­ gük. Már láttuk, hogy ez a régi bibliai könyv meglepően sok tudományos lémát tartalmaz. Jób drámája, ahogy ezt kifejtettük, nagy tudományos kísérletnek tekinthető, melynek során a Sátán megpróbálta megcáfolni Isten ‫ ״‬tudományos hipotézisét" (vagyis hogy üdve valóban hat népe életében). Isten feddhetetlen szolgája, Jób volt a ‫ ״‬kísérleti alany". Az Isten monológjában feltett kérdések figyelemre méltó sorát egylajta tudományos elemzésnek is tekinthetjük. A Teremtő elmagyarázza teremtményeinek, Jóbnak és barátainak, teremtési művét. Ebben a négy fejezetben hetvenhét kérdés található. Sokuk szónoki természetű; a férfiak egyike sem tud rá válaszolni. Az egyetlen válasz az, hogy maga Isten a válasz, vagy egyedül Ő ismeri a választ. Mégis indokoltnak látszik tudományosan kutatni ezeket a kérdéseket. Ha a kutatásokat gondosan végezzük, legalább részválaszokat adhatnak. Is­ ién kihívó fejtegetései arra ösztönözhetnek, hogy behatóbban foglal­ kozzunk ezekkel a kérdésekkel.

Isten megbízása az ősidőkből A teremtés hangsúlyozásával Isten talán azt akarja világossá tenni az emberek előtt, hogy csődöt mondtak annak az ősi ‫ ״‬uralmi mandá­ tumnak" a gyakorlásában, melyet Adámnak és Évának adott az Édenkertben. Ezt a legelső parancsot Isten sohasem vonta vissza. ‫ ״‬Szapo­ rodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Ural­ kodjatok ... a földön mozgó minden élőlényen" (lMóz 1,28). Isten célja az volt a teremtésben, hogy az emberek meghódítsák a földet és uralkodjanak minden élőlényen. A megbízást az özönvíz után megújította és kibővítette. ‫ ״‬Isten megáldotta Noét és fiait, és ezt mond­

82

ta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet! Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat és minden égi madár, kezetekbe adom őket minden földi csúszómászóval és a tenger minden halával együtt" (lMóz 9,1-2). Az „uralmi mandátum" érvényben volt Jób idejében és érvényben van ma is. Felhatalmazást ad minden jogszerű emberi vállalkozáshoz és kutatáshoz. A föld „meghódításához" és az élőlények feletti „ural­ kodáshoz" kutatómunkára van szükség annak rendszereire és folyama­ taira vonatkozóan. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy tudományt kell művelni. Csak ha egyszer megértettük ezeket a rendszereket és folya­ matokat, akkor válhatnak ellenőrizhetővé és lesznek felhasználhatóvá az emberek javára és Isten dicsőségére. Ez a technológia. Ezen informá­ ciók továbbadása az üzlet és a kereskedelem. Megtanításuk a jövőbeli nemzedékeknek: az oktatás. A művészetek Isten teremtő és megtartó mű­ vét dicsőítik és segítenek az embereknek, hogy megértsék és értékeljék szellemi összefüggéseit. A legtöbb tevékenység ehhez az ősi megbízás­ hoz sorolható, amennyiben Isten akarata szerint gyakoroljuk. A fenti elemzésből láthatjuk, hogy a tudomány az az alap, melyre az összes többi területet építenünk kell. A föld meghódítása elsősorban a megértését jelenti. Isten azonban nincs ráutalva az emberek ismeretei­ re. Ha akarta volna, a teremtéskor átadhatta volna az embernek az összes tudást. Éppen úgy ahhoz sincs szüksége az emberre, hogy meg­ valósuljon másik nagy megbízása - az evangélium hirdetése a világon. Erre az angyalokat is felhasználhatná, vagy maga is megtehetné. Csak általa ismert okokból adta Isten ezt a két nagy megbízást az embereknek, akiket a saját képére teremtett. Ha gondosan teljesítenénk Isten e parancsait, jobban tudnánk becsülni csodálatos teremtési és megváltási művét, és ezáltal jobban felkészülhetnénk a vele való örök közösségre, az Ő szolgálatára, amire teremhettünk. Sajnos, mindkét megbízás teljesítésében siralmasan csődöt mond­ tunk. Még Jób is nyilvánvalóan elhanyagolta a felelősség e területeit, noha ő igaz ember volt. Bár hitt a teremtésben, mégsem ez foglalta el az első helyet gondolataiban és cselekedeteiben. Igaz volt erkölcsi ér­ telemben, nagyon aggódott családja szellemi jóléte miatt, barátságos és nagyvonalú volt azokkal szemben, akik szükséget szenvedtek, példa­ szerű polgár volt és Istennek hűségesen engedelmes. Senki nem vet­

83

hetett a szemére semmilyen hibát, és egész szenvedése alatt kitartott hite mellett. Ennek ellenére keveset tett annak érdekében, hogy teljesítse Isten első megbízását és másokat is erre bíztasson. Megértette és értékelte Isten teremtési művét, de tökéletlenül, és az egész mellékes volt szá­ mára. És ha ez érvényes az istenfélő Jóbra, mennyivel inkább érvényes a barátaira és különösen az istentelen világra általában. Talán ez a fő oka annak, hogy Isten elsősorban ezzel az elhanyagolt témával foglalkozik a szenvedés kérdése helyett, mely teljesen kitöltöt­ te Jób gondolatait. Az elmúlt évszázadokban a tudomány nagy haladást ért el. Ez összefügg a reformációval és a nagy ébredési mozgalmakkal. Az összes nagy ‫ ״‬felfedező" (Newton, Boyle, Pascal, Brewster stb.) azon fárado­ zott, hogy „kifürkéssze Isten gondolatait" és kutatásait „Isten dicsősé­ gére" végezze. Ugyanez vonatkozott az oktatásra és a művészetekre is. A humanisták azonban átvették ezeket a területeket, és nagy tragédia, hogy a keresztyének közönyösen megengedték ezt az ördögi átvételt. Ezért Isten egyúttal hozzánk is szól Jóbhoz intézett üzenetében, és ez az üzenet ma aktuálisabb, mint akkor. Az emberek nemhogy nem adják meg a teremtésnek a legnagyobb prioritást (mint Jób és barátai esetében), hanem a modern keresztyének nagy része teljesen semmibe veszi, a modern világ vezetői pedig egyenesen elutasítják és nevetsé­ gessé teszik. A tudománynak Isten felségét és kegyelmét kellene tanúsítania, ehe­ lyett elutasításának és semmibevételének eszközévé vált. Isten biztosan nem fogja hagyni, hogy ez vég nélkül folytatódjék. Emlékezzünk csak Bábelre és Sodomára! Ezért rendkívül fontos, hogy behatóan foglalkoz­ zunk az Isten üzenetében lévő tanúbizonysággal és kérdésekkel. Az akkori világ Isten első kérdései az ősi világ történetével kapcsolatosak. Miután világossá tette, hogy Elihú fejtegetései „értelem nélküli szavak", me­ lyek „elhomályosítják a rendet", és hogy Isten szava a válasz Jób imáira (Elihú és a három barát a saját véleményét mondta, de egyikük sem

84

vágyott hallani - mint Jób -, hogy mi Isten mondanivalója), Isten a következő, mély bölcsességről tanúskodó szavakat mondta: ‫ ״‬Hol voltál, amikor a Földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat! Tudod, ki szabta meg annak méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt? Mire vannak erősítve oszlopai, vagy ki helyezte el sarokkövét, amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok, és ujjong­ tak mind az istenfiak?" (Jób 38,4-7). Ha az emberek valaha is ‫ ״‬meg akarják hódítani a földet", ahogy Isten parancsolta nekik, először csodálatos eredetét kell megérteniük. Nagyon különösek és fantáziadúsak a világmindenség keletkezésének különböző elméletei, melyeket az evolúciótan régebbi pogány és mo­ dern követői gondoltak ki. Mindezekre a spekulációkra ezt válaszolja Isten: Honnan tudod? Ott voltál? A tudomány (tudás) legfontosabb előfeltétele a megfigyelés. A tudo­ mányos módszer megköveteli a pontos mérést, a kísérletezést, az előre­ jelzést és a megismételhetőséget. Ez a világ eredetének és fejlődésének esetében nem lehetséges. Lehet, hogy a tudósok az ‫ ״‬eredet tudo­ mányáról" beszélnek és elméleteket dolgoznak ki a világmindenség ke­ letkezéséről és a Föld geológiai fejlődéséről, de az isteni kinyilatkozta­ tástól elszakítva ezek legjobb esetben csak spekulációk, legrosszabb esetben pedig súlyos tévedések és istenkáromlások. A materialista tudósok abból indulnak ki, hogy ‫ ״‬a múlt kulcsa a jelen". A jelen geológiai folyamataiból arra következtetnek, hogy a Föld az évmilliók során egy porfelhőből alakulhatott ki, az élet pedig élettelen kémiai anyagokból keletkezhetett. A növények, az állatok és az ember egyetlen őssejtből fejlődtek ki. Ez az egész teljesen abszurd. A jelen egyetlen folyamatában sem figyelhető meg ilyesmi, de még csak erre utaló jelek sem. Ha a múlt kulcsa a jelen, az embereknek el kellene ismerniük, hogy ilyesmit csak Isten képes véghezvinni. Egy olyan, viszonylag egyszerű munkához is, mint egy ház felépítése, szükség van építészre, aki meg­ határozza a méreteket, megtervezi a formát, és kivitelezőre, aki magát az építést elvégzi. Egy ennél végtelenül nagyobb és komplexebb ‫ ״‬épü­ let", mint a Föld bolygó, még inkább igényli ezt! Az idő véletlen folya­ matai szétrombolhatnak, egy épületet, de sohasem tudnának építeni.

85

Ha tudni akarjuk, hogyan keletkezett a világ, az információt abból az egyetlen forrásból kell vennünk, mely meg tudja ezt nekünk mon­ dani. Egyetlen ember sem figyelte meg ezt a folyamatot, és egyetlen ember sem képes megismételni. Az összes természettörténeti vagy pan­ teista folyamat, melyet emberek gondoltak ki, ellentmond a jelen alap­ vető tudományos törvényeinek (pl. oksági összefüggés, megmaradás, entrópia). Hogyan működhetnének akkor az ilyen folyamatok? Isten egyedül alapította a Földet, meghatározta a méreteit és lerakta sarok­ kövét. És ehhez nem is volt szüksége évmilliókra. ‫ ״‬Mert amit Ő mon­ dott, meglett" (Zsolt 33,9). Abban az időben történt egy másik esemény is, mely csak kinyilat­ koztatásból volt ismert: ‫ ״‬...amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok, és ujjongtak mind az istenfiak" (Jőb 38,7). Ezek a hatalmas angyalok ugyanazok, akiket kétszer megemlít Jób könyvének bevezető része lenyűgözve figyelték a világ megalapozását, és örültek, amikor az be­ fejeződött. Nyilván tudták, hogy a Föld lesz a munkaterületük, ha Is­ ten befejezte a teremtés művét. Ezek az angyalok voltak a ‫ ״‬hajnalcsil­ lagok", ami a zsidó költészetben gyakran előforduló szó. Mózes első könyvének teremtéstörténete szerint Isten a csillagokat csak a negye­ dik napon teremtette, míg a Föld szilárd alapjait a harmadik napon rakta le (a Föld anyagát elemi formában már az első napon megte­ remtette). Hogy miért ‫ ״‬hajnalcsillagok" az angyalok, amikor csillagok még nem voltak - az nem derül ki. Mindenesetre a Biblia gyakran alkalmazza a csillagok képét az angyalokra. Ésszerű magyarázat lehet, hogy ugyan­ abban az időben, amikor ‫ ״‬a földet az embereknek adta" (Zsolt 115,16), Isten a csillagokat az angyaloknak adta lakóhelyül. A Biblia mind az angyalokat, mind a csillagokat ‫ ״‬égi seregnek" nevezi. Az angyalok teremtett lények, akik nem öröktől fogva léteztek, mint Isten. Mivel a mennyben és a földön minden a teremtés hetében kelet­ kezett (lMóz 2,1-3; 2Móz 20,8-11), abból indulhatunk ki, hogy az an­ gyalokat is - a világossággal együtt - az első napon hozta létre Isten. A Sátán és angyalai a teremtés első napjaiban ezekhez az ujjongó istenfiakhoz tartoztak. Később azonban, valamivel Adám és Éva terem­ tése után (amikor lMóz 1,31 szerint még minden ‫ ״‬igen jó" volt a földön és az égen), a Sátán Isten nagy ellenfele lett.

86

A következőkben Isten az özönvízre emlékeztette Jóbot. Ezt kérdez­ te: ‫ ״‬Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyom­ rából, amikor felhőbe öltöztettem, és sűrű homállyal takartam be, ami­ kor határt szabtam neki, zárat és ajtókat raktam rá, és ezt mondtam: Eddig jöhetsz, tovább nem! Ez ellene áll büszke hullámaidnak" (Jób 38,8-11). Ahogy a materialista tudósok „jelenbeli folyamatai" sohasem tudná­ nak semmit sem teremteni, ugyanúgy nem lennének képesek előidézni az özönvíz okozta katasztrofális változásokat sem. A jelenlegi „tenge­ rek", melyek a földfelszín háromnegyedét borítják, két nagy „víztáro­ lóból" származnak, melyeket Isten a teremtés hetének második napján alkotott (az ősidők vízrétegéből, mely eredetileg az összes földi terüle­ tet ellátta (lásd lMóz 1,2; 2Pt 3,5), Isten elválasztotta a „boltozat feletti vizet" (lMóz 1,7) a „boltozat alatti víztől"): az egyik egy átlátszatlan vízgőzből álló óriási burokba került az atmoszféra fölé, a másik pedig a „nagy mélységekbe", egy mérhetetlenül nagy víztárolóba a földkéreg alatt. Az özönvizet az okozta, hogy a „nagy mélység forrásai" (lMóz 7,11) fölfakadtak, és csaknem egyidejűleg megnyíltak az ég ablakai, az eső pedig negyven napon és éjszakán keresztül ömlött a földre. Az átlátszatlan vízgőzréteg, mely messze kinyúlt az űrbe, hirtelen hatal­ mas felhőrétegben csapódott le, az egész földet betakarva és mély sö­ tétségbe burkolva. Ekkor elkezdett esni a pusztító eső. Minden elpusz­ tult a szárazföldön (lMóz 7,22), és számtalan tengeri állat is. Az összes szárazföldi állat és a sokmillió ember közül, aki az özönvíz előtt élt a földön, csak a Nőé bárkájában lévők maradtak életben. Az özönvizet és a velejáró tektonikus, vulkanikus és más geofizikai jelenségeket a természeti folyamatok nem tudnák kiváltani. Ezért ezek nem tulajdoníthatók a jelenlegi természeti erőknek. Még a keresztyé­ neket is fenyegeti az a veszély, hogy az özönvizet természetes, geofi­ zikai okokkal próbálják magyarázni (pl. aszteroida-becsapódás, a föld­ tengely eltolódása, a földkéreg mozgásai). Isten azonban ezt kérdezné tőlük: „Ott voltatok?" Ő megnevezte nekünk az okot, és ez a kettős ok kielégítő magyarázatul szolgál. Az özönvíz gigantikus következményei és a közvetlen teremtés le­ nyűgöző bizonyságtétele azonban annyira nyilvánvalóak, hogy Isten Péter apostol révén szemére hányja a materialistáknak, hogy tudatosan

87

semmibe veszik ezt a tényt (2Pt3,3-6 ‫)׳‬. A geológiai rétegek és a fosszíliák cáfolhatatlanul tanúsítják, hogy ‫ ״‬az akkori világ özönvízzel el­ árasztva elpusztult" (2Pt 3,6). Ha Isten nem avatkozott volna be és nem gondoskodott volna azok­ ról, akik a bárkában voltak, akkor valóban elpusztult volna az egész világ. Egy újabb nagy geofizikai átalakulás révén helyet csinált a nagy áradás vizének, mely most már mindörökre be van zárva a külön szá­ mára teremtett óceáni medencékbe (lásd Zsolt 104,6-9). A föld izosztatikus egyensúlya ezentúl kizár egy újabb világméretű özönvizet. Istennek a ‫ ״‬történeti tudományokra" vonatkozó kérdései azt mutat­ ják tehát, hogy Isten Igéje segítségünkre lehet az ősidők folyamatainak és azok hatásainak megértésében. Az evolúció nem a megfelelő tudo­ mányos kiindulási pont.

A jelenlegi világ A jób 38,12-től kezdve Isten kérdései négy fejezeten keresztül a je­ lenbeli folyamatokkal és rendszerekkel foglalkoznak. Ezek a tudomány tárgyai, melynek az a feladata, hogy biztosítsa az ember uralmát a föld lelett. Mint azt már a harmadik fejezetben említettük, ezen kérdések egy részét a tudományos kutatás részben megválaszolta. Isten például kérdéseket tett fel Jóbnak a föld forgásáról (12-15. vers), a tenger for­ rásairól és útjairól (16. vers), a föld szélességéről (18. vers), a világosság útjáról (19. vers), a világosság eloszlásának módjáról (24. vers), az eső ‫ ״‬apjáról" és a jég ‫ ״‬anyjáról" (28-30. vers), a fizikai törvények általános természetéről (33. vers) és az új kommunikációs technikáról (35. vers). Ezeket a jelenségeket a tudományos kutatás részben tisztázta, bár egyi­ ket sem értették meg igazán. Maguk a kérdések figyelemre méltó mó­ don megelőzik a modern felfedezéseket, melyek közül sokat nagy kreacionista tudósok tettek (Newton, Faraday, Morse stb.). Munkájuk célja az volt, hogy Isten gondolatain töprengve teljesítsék Isten ősi megbízását a föld meghódítására. Mégha részben meg is értettük ezeket a jelenségeket (melyek közé a geofizika, hidrológia, oceanográfia, fizika és más tudományok alap­ vető elvei tartoznak), még mindig ott van az eredetük kérdése. Ki in­ tézte, hogy bolygónk egyenletesen forogjon és hogyan marad fenn ez

88

a forgás? Hogyan jött létre a hidrológiai körforgás? Honnan erednek azok a csodálatos törvények és jelenségek, melyekkel a tudomány fog­ lalkozik? Ezek szónoki kérdések, melyeknek megoldása csak az Isten általi közvetlen teremtésben található meg. Az isteni listán van néhány kérdés, melynek megoldásától a tudo­ mány még nagyon messze van. Például: ‫ ״‬Föltárultak-e előtted a halál kapui? A halál árnyékának kapuit láttad-e" (38,17)? Csak keveset tu­ dunk a ‫ ״‬hó raktáráról" és a ‫ ״‬jégeső raktáráról" (38,22). Melyek a ‫ ״‬Ka­ szás-csillag kötelei" (38,31)? Ebben a fejezetben sok javaslat található a gyümölcsöző tudományos kutatásra. Isten még ki is hív minket, hogy próbára tegye az ember képességét a kutatásra! ‫ ״‬Ki adott bölcsességet a sötét felhőkbe, vagy a légi tüne­ ményeknek ki ajándékozott értelmet" (38,36)? Isten agyat adott az em­ bernek, mely kétségkívül az univerzum legbonyolultabb anyaghalma­ za. A fiziológusok sok mindent kiderítettek szerkezetéről és működé­ séről, de semmit sem az eredetéről! Sem Jób, sem barátai, de a mai idők embere sem használja ki teljesen az ‫ ״‬Isten képére" történt teremtés eme egyedülálló művét. Jób legalább tudta a választ a kérdésre: ‫ ״‬Hon­ nan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye? íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem" (Jób 28,20.28). Isten első nagy megbízásának teljesítése még várat magára, de a leg­ több keresztyén ember átengedte a tudományt a hitetlen világnak, meg­ semmisítő eredménnyel. A világnak égetően szüksége van a tudomány kreacionista irányzatához való visszatérésre, ha valaha is ‫ ״‬meg akarjuk hódítani" a földet Isten dicsőségére, ahogy Ő parancsolta nekünk.

Emberek és állatok Isten az embert a növények és az állatok fölé helyezte, de a bűn megrontotta ezt a viszonyt. Ahelyett hogy harmóniában élnének egy­ mással, vagyis Isten eredeti szándéka szerint, az állatok félnek az em­ bertől, aki sokukat kíméletlenül kizsákmányolja, és számtalan állatfaj kipusztulását okozta, okozza. Bizonyára jelentősége van annak, hogy Isten kérdéseinek többsége inkább a biológiai, mint a fizikai világra vonatkozik. Azonkívül mind­ egyik hangsúlyozza azt a tényt, hogy Isten maga gondoskodik az álla-

89

tokról, ami a férfiaknak és asszonyoknak szóló burkolt szemrehányás, akik ebben csődöt mondtak. A Jób 38,39—41 versekben Isten kérdéseket tesz fel az állatok visel­ kedésével kapcsolatban, a húsevőkről (pl. az oroszlánról, Jób 38,39-40), a növényevőkről (pl. a lóról, Jób 39,19-25), a ragadozómadarakról (pl. a hollóról, Jób 38,41), sőt még a dögevőkről is (pl. a keselyűről, Jób 39,27-30). Kihalt állatfajokat is említ - mindenekelőtt a bivalyt (Jób 39,9-12). Az a héber szó, melyet ebben és más részekben a ‫ ״‬bivaly" szóval for­ dítottak, a legtöbb héber tudós szerint az óriási, vad őstulokra vonat­ kozik, mely a Közel-Keleten és más területeken élt, időközben azonban kihalt. Isten megemlíti a kőszáli kecskét (Jób 39,1), a szarvastehenet (Jób 39,1-4), a vadszamarat (Jób 39,5-8), a struccot (Jób 39,13), a gólyát (Jób 39,13-18), az ölyvet (Jób 39,26), sőt még a szöcskét is (Jób 39,20). Ezek az állatfajok képviselik az összes többi állatot. A természetkutatók későbbi nemzedékeinek módjában volt részben megválaszolni ezeket, az állatok viselkedésére vonatkozó kérdéseket, és a múlt sok nagy bi­ ológusa (Ray, Linné, stb.), akárcsak a már említett fizikusok, hitt egy teremtő Isten általi teremtésben. Az Isten üzenetében említett néhány állatot nem sikerült kétséget kizáróan azonosítani (pl. a struccot és a gólyát). Lehet, hogy itt is kihalt állatokról van szó, mint az őstulok esetében. Néhány beszédében Jób arról szól, hogy minden állatot Isten terem­ tett, és ezek bizonyítékai egy teremtő Isten létezésének (Jób 12,7-10). Elifáz egyszer megemlíti az oroszlánt, de csak felületes összehasonlí­ tásban a gonoszok sorsával (Jób 4,10-11). A könyvben több más felüle­ tes utalás is található állatokra (Jób 6,5; 8,14; 9,26; 10,16; 20,16; 21,10; 24,3.5; 28,7.8; 30,1.29; 31,20; 37,8). E versek egyike sem utal azonban Istennek az állatokról való gondoskodására, mint a teremtés részére. Isten részletes zoológiái ‫ ״‬leckéje" és vizsgáztatása tehát nem más, mint azoknak tett erős szemrehányás, akiknek hiányos a tudása és a felelősségérzete e figyelemre méltó állatvilág iránt. Az állatokat Isten teremtette, és csodálatos módon gondoskodott róluk a természetben. A 104. zsoltárban csodálatos párhuzam olvasható, mely az elején, Isten üzenetének első részéhez hasonlóan, a teremtésről és az özönvíz­ ről beszél (1-9. vers). Ezután egy himnusz következik Istennek az egész

90

teremtett világot megtartó gondoskodásáról (10-35. vers). Amikor Jézus Krisztus eljött a világra, bölcsőjét körülállták az állatok, melyeket O teremtett. Egyszer így szólt: ‫ ״‬Ugye, öt verebet adnak két fillérért: még­ sem feledkezik meg közülük egyről sem Isten" (Lk 12,6). ‫ ״‬A kezedbe adom őket" ( IMóz 9,2) - mondta Isten Noénak. És a legtöbb ember (Jób is) milyen kevéssé törődik ezzel! Isten Jóbhoz (és hozzánk is) intézett üzenetében nyolcvan vers szól a Föld korai történetéről, huszonhét a fizikai világról, harminchárom a természetről és az állatok szükségleteiről (a behemót és a leviátán nem tartozik közéjük; velük részletesen foglalkozunk a következő fejezet­ ben). Ezek mind Isten teremtési művének részei. Világosan tanúsítják mindentudását és mindenhatóságát, összes teremtményéről való meg­ tartó gondoskodását, de az embernek tett burkolt szemrehányást is tartalmaznak, mivel mindezt nem érti. Isten arról való részletes megemlékezésében, hogyan gondoskodik teremtményeiről, szintén van egy Jóbnak tett rejtett szemrehányás, mert azt hiszi, hogy Isten elfelejtette őt. Az Úr Jézus azt mondta, hogy ‫ ״‬még egy veréb sem esik le a földre az Atya tudtán kívül"«^Mt 10,29). Nekünk arra kell gondolnunk, hogy ‫ ״‬még a hajunk szálai is számon vannak tartva" (Mt 10,30) és ‫ ״‬sok verébnél értékesebbek vagyunk" (Mt 10,31). Ezért Isten központi üzenete nem annak magyarázata, miért kell szenvedniük az igazaknak, hanem sokkal inkább felhívás a teremtés­ ben való egészséges hitre és hivatásunk hangsúlyozása a teremtett vi­ lág igazgatására Isten fennhatósága alatt. Ezután a helyes összefüggés­ be tudjuk helyezni a ránk mért szenvedést. Mi az övéi vagyunk, mind a teremtés, mind a megváltás által, és neki joga van úgy bánni velünk, ahogy neki tetszik. Abszolút bizalommal lehetünk iránta, bármi is ér minket ebben az életben, és tudhatjuk, hogy az egész föld Bírája min­ dent a legjobban cselekszik.

91

8. Sárkányok, dinoszauruszok és az ördög A tizenkét reprezentatív állaton kívül, melyet Isten Jóbhoz intézett - a teremtésről szóló - üzenetében említ, két további állat leírása is megtalálható. A behemótnak és a leviátánnak (új fordításban: víziló és krokodil) több helyet szentel (negyvennégy vers), mint a többi tizen­ kettőnek együttvéve. Mindkettő nagyon titokzatos állat, és a szöveg­ ben leírt ismertetőjegyeik nem illenek egyetlen ismert élő állatra sem. Felmerül tehát a kérdés, miért szentel fontos üzenetének ez utolsó ré­ szében Isten ilyen sok figyelmet ennek a két félelemkeltő állatnak?

A jóbnak tett szemrehányás Mielőtt Isten folytatná fejtegetéseit az állatvilágról, közvetlenül megszólítja Jóbot. Ez a félbeszakítás eléggé meglepő, és arra enged kö­ vetkeztetni, hogy valami fontos következik. Jób ellenállt Elifáz, Bildád, Cófár és Elihú szemrehányásainak és ra­ gaszkodott tiszta lelkiismeretéhez. Újra és újra hangsúlyozta, hogy nincs tudomása szándékos bűnökről. Azonkívül Isten megerősítette abban, hogy ő a föld legbecsületesebb embere. E szörnyű próbatétel alatt Jób kitartott Istenbe vetett megingathatatlan hite mellett, egészen addig a pillanatig, amikor Isten megszólította őt és barátait a viharból. Nemsokára magától Istentől fogja hallani, hogy barátainak nem volt igaza, és amit ő mondott, az helyes (Jób 42,7). És Isten most egyszerre mégis szemrehányásokat tesz Jóbnak. ‫ ״‬Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó? Aki Istennel akar vitat­ kozni, feleljen neki" (Jób 40,2). Hogyan értsük ezt a kérdést, melyet Isten itt ily váratlanul belesző tudományos fejtegetéseibe? Majdnem az a látszat, hogy ez a kérdés az Ő fejtegetéseinek csúcs­ pontja. Bár Jób volt az akkori világ legistenfélőbb embere, Istennek egyetlen kérdésére sem volt képes válaszolni. Tudnia kellett volna a választ, ha gondosabban teljesítette volna Istennek a teremtéssel kap­ csolatos nagy megbízását, melyet az első embernek adott (lMóz 1,28). Jób (a próbatétel előtt) túlságosan el volt foglalva saját, valamint családja és közössége ügyeivel, semhogy szem előtt tartotta volna Is­

92

tennek a teremtéssel kapcsolatos szándékait. Mielőtt bűnösnek kiáltjuk ki Jóbot ebben a dologban, gondolkodjunk el rajta, mennyivel inkább bűnösök vagyunk mi ebben a tekintetben. O gondosan fáradozott azon, hogy betartsa Isten többi parancsát (Jób 23,12), melyet abban az időben ismert, de ezt az első parancsot elhanyagolta! Akárcsak mi - most. Mindennek világossá kellett válnia Jób előtt, amikor Isten ismételten emlékeztette kérdései által, mennyire aggódott a teremtett világért, ha az emberek el is hanyagolták azt. Jób utolsó szavai többek között így hangoztak: ‫ ״‬Bárcsak meghallgatna valaki! íme, ez a végszóm. Válaszol­ jon a Mindenható, írjon vádiratot, mint vádlóm" (Jób 31,35). Ez a kér­ dés nem maradhatott válasz nélkül. Tekintettel Istennek a fizikai és biológiai teremtmények iránti cso­ dálatos gondoskodásáról, Jób számára (vagy bárki más számára) elfo­ gadhatatlan volt, hogy éppen az ember szükségleteiről pe gondoskod­ jon, akit a saját képére teremtett. Jób türelme, melyet minden szenve­ dés ellenére megőrzött, a jogtalan lelki és szellemi támadások alatt végül elfogyott. Kétszer kiált türelmetlenül lehetőség után, hogy ügyét Isten elé vigye (mintha Isten nem tudott volna már mindent róla!). ‫ ״‬Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, eléje terjesz­ teném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással" (Jób 23,3-4). Nyolc beszédének végén Jób ‫ ״‬vádlójának" nevezi Istent, nem ellen­ séges értelemben, hanem ügyésznek tekintve, aki egy könyvet vagy listát állított össze az ellene felhozandó vádakról. Ha ezt tette volna, állítja Jób, akkor maga igazolhatta volna magát. ‫ ״‬Lépteim számát is megmondanám neki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá" (Jób 31,37). Jób annyira kétségbe volt esve, hogy szavai már-már súrolták az elbizakodottság határát. De ez még nem minden. Ezután felszólítja Is­ tent, hogy sújtsa az ősidők átkával földjét, ha bármilyen jogtalanságot talál életében. Ezek az utolsó szavai: ‫ ״‬Tövis teremjen búza helyett, és gyom árpa helyett! Itt végződnek Jób beszédei" (Jób 31,40). Ez az éden-kerti átok azonban már minden emberre, így Jóbra is kimondatott. Jób tudta ezt, és nemegyszer el is ismerte, sőt rend­ szeresen áldozatot mutatott be, hogy engesztelési szerezzen saját és családja nem ismert bűneiért. Nemegyszer elismerte Isten jogát, hogy

93

elvegye, amit adott, és akár jót, akár rosszat bocsásson népére (Jób 1,21; 2,10). E szellemi kínok között azonban láthatólag elfelejtette, hogy a korábbi áldás csupán Isten kegyelméből adatott, és hogy az átok már mindenhol hatott. Isten szerette Jóbot, és tudta, hogy Jóbnak a szenvedésen keresztül tanúsított hűsége igazolni fogja ezt a szeretetet, mégsem engedhette meg, hogy ebből a magatartásból gyakorlat legyen. Miután megenged­ te a fiatal Elihúnak, hogy megtartsa lángoló beszédét (melyet később ‫ ״‬értelem nélküli szavaknak" nevezett), jóbnak azt mondta, hogy mi­ előtt arra merészkedne, hogy Őt, az Istent kifaggassa, válaszoljon Is­ tennek hozzá intézett kérdéseire. ‫ ״‬Jób pedig felelt, és ezt mondta az Úrnak: Bizony könnyelmű vol­ tam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. Egyszer beszél­ tem, de ezután nem szólok, vagy ha kétszer: többé nem teszem" (Jób 40,3-5). Ha Jóbhoz hasonlóan szembesülünk Isten teremtett világának fen­ ségével, bonyolultságával és gondolati gazdagságával, valamint azzal a csodálatos céllal, mely mindezek mögött van, akkor ehhez mérve saját problémáinkat jelentéktelennek, panaszainkat és kérdéseinket pe­ dig szóra sem érdemesnek fogjuk találni. Nem kell tudnunk, hogy Is­ ién miért cselekszik így vagy úgy. Amit tesz, az mindig a legjobb! A megfelelő válasz a jóságába és Igéjébe vetett szilárd hit. Ahogy Jób mondta az elején: ‫ ״‬Hiszen meg is ölhet engem! Nem is reménykedem" (Jób 13,15). Ő, aki a határtalan világmindenséget teremtette, minden­ ható. Ő, aki a teremtés bonyolult összefüggéseit megalkotta, nem lehet kevesebb, mint mindentudó. Ő a tökéletes szeretet Istene, aki oly ke­ gyelmesen gondoskodik teremtményeiről. Semmilyen kérdés, melyet cselekvésmódjára vagy büntetéseire vonatkozóan feltehetnénk neki, nem érvényteleníthetné ezeket az igazságokat, a választ pedig enged­ jük át neki, hogy akkor válaszoljon, amikor neki tetszik. Isten ügyelt arra, hogy Jób megértse, amit mondott: ‫ ״‬Semmivé aka­ rod tenni az én igazságomat? Bűnösnek mondasz engem, hogy te le­ hess igaz" (Jób 40,8)? Jób akaratlanul isteni tulajdonságokat tulajdoní­ tott magának, amikor arra merészkedett, hogy Isten cselekvésének erkölcsiségét a saját teremtésével értékelje. Mi magunk is könnyen beleesünk a Sátánnak ugyanebbe a csapdájába, ha nem rendeljük ma­

94

gunkat alá folyamatosan és tudatosan Isten Igéjének. A büszkeség ugyan­ az a bűn, amely a Sátán bukását okozta. Istennek nálunk is meg kell azt ítélnie. Ha mindezt meg tudod tenni, mondja Isten jóbnak, ‫ ״‬akkor még én is dicsérlek téged, mert megsegített a jobbod" (Jób 40,14). E szemrehányás után Jób megalázva érezte magát és csendben ma­ radt. Nem tudta tovább védeni saját igazságosságát, noha minden, amit korábban erről mondott, igaz volt. Teremtőjének jelenlétében már csak saját bűnösségét ismerhette el, és várhatott a további utasításokra. Isten egy váratlan és csodálatos kinyilatkoztatással folytatja beszédét a( te­ remtés legnagyobb állatairól - a behemótról és a leviátánról.

A behemót Isten Jób figyelmét a teremtés legnagyobb állataira, a szárazföldi behemótra és a tengeri leviátánra tereli. ‫ ״‬Nézd csak a behemótot! Én teremtettem, mint téged. ... Isten remekműve ez" (Jób 40,15.19). A tudósok sokat fáradoztak azon, hogy azonosítsák ezt az állatot. Úgy látszik, hogy egy gigantikus szörnyről van szó, ezért az értelme­ zőknek az volt a véleménye, hogy az elefánttal, a vízilóval vagy az orrszarvúval azonos. Ez azonban lehetetlen. Egyetlen ma élő állatra sem illik a leírás: ‫ ״‬Nézd, milyen erős a dereka, milyen kemények testén az izmok! Merev a farka, mint a cédrus, combjának inai egymásba fonódnak. Csontjai, mint az érc-csövek, lábszárai, mint a vasrudak. ... Ha árad is a folyó, nem nyugtalankodik, biztonságban van, még ha szájáig ér is a Jordán. El lehet-e fogni szemtől szembe, lehet-e karikát tenni az orrába" (Jób 40,16-18.23.24)? Az értelmezők nem azonosíthatják ezt a hatalmas állatot, mivel ki­ halt. Sok modern bibliatanító az evolúciós gondolkodás fogságába ke­ rült, és nem tudja elképzelni, hogy az emberek korábban együtt éltek olyan nagy állatokkal, melyek ma már csak fosszíliákból ismertek. A Biblia egészen világosan azt tanítja, hogy Isten minden állatot, az élőket és a már kihaltakat egyaránt, az ötödik és a hatodik napon te­ remtett. A hatodik teremtési napon az emberre ruházta át a2 állatok fölötti uralmat (lásd lMóz 1,20; 2Móz 20,8-11). Noha a legtöbb fosszíliatemető az özönvíz által keletkezett, a bárkában minden állatfaj kép-

95

viselői túlélték azt, hogy később benépesítsék a szárazföldet (bizo­ nyítható, hogy a bárkában kényelmesen elfért egy-egy pár mindegyik állatfajtából, mind a ma élőkből, mind a kihaltakból). Ezért nagyon is lehetséges, hogy Jób és kortársai sok állatfajt ismer­ tek, melyek később a zord földi éghajlat és az özönvíz után kimerült élelemforrások miatt kipusztultak. A behemótot Isten saját ‫ ״‬remekmű­ vének" nevezi, ami arra utal, hogy ez volt a legnagyobb szárazföldi állat. Ezért Isten itt nagy valószínűséggel, sőt majdnem bizonyosan egy hatalmas dinoszauruszról beszél. A leírás néhány dinoszauruszfajtán kívül semmilyen más állatra nem illik. Az az általánosan elterjedt mí­ tosz, miszerint a dinoszauruszok körülbelül hetvenmillió évvel az em­ ber „kifejlődése" előtt kihaltak, mind bibliai, mind tudományos szem­ pontból hamis. Isten a behemótot az emberrel együtt teremtette, erről Isten biztosította jóbot. De miért tereli Isten a figyelmet ezen a ponton a behemótra? Isten ezzel is mérhetetlen hatalmát hangsúlyozza a teremtésben, hiszen ez az állat sokkal nagyobb volt minden addig említettnél. A dinoszauru­ szok azonban nemcsak a legnagyobb, de a legalattomosabb és legfélel­ metesebb állatok is voltak. Bár Isten róluk is gondoskodott, az ősidők embere biztosan nagyon félt tőlük. Ezért váltak a gonosz jelképévé és az összes sárkánytörténet forrásává, melyek majdnem minden népnél megtalálhatók. Egyetlen ember sem tudta volna elfogni ezt a szörnyet - Isten biz­ tosította jóbot, hogy „fegyverrel is ellátta alkotója" (jób 40,19), - de mielőtt úgy elszaporodnának, hogy fenyegetnék az emberek létét, Is­ ten gondoskodik róla, hogy vagy kihaljanak vagy visszahúzódjanak a dzsungel mély mocsaraiba, mivel élelemre, vízre és melegre van szük­ ségük. A modern tudósok régóta törik a fejüket, miért is haltak ki a dinoszauruszok. Isten gondoskodott róla, amikor eljött az ideje. Az Úr egy másik dologra is felhívja jób figyelmét a behemóttal kap­ csolatban. Lénye, megjelenése és hatalma az embereket az éden-kerti kígyóra emlékeztette, mely már annyi bajt hozott a világra. Időközben jób felismerte, hogy nehézségeit Isten engedélyezte, de nem Ő okozta. A teremtés Istene, aki minden Őáltala alkotott állatról, még a behemótról is gondoskodott, sohasem okozott volna szenvedést egy embernek, akit úgy szeretett, mint Jóbot. Jób ekkor talán azt gondolta, hogy mind­

96

ezek mögött - számára felfoghatatlanul - a rosszindulatú kígyó áll, melyet a csúf dinoszaurusz szimbolizál. Ezért Isten biztosítéka, hogy meg tudja semmisíteni a gigantikus szörnyet, megcsillantott Jób előtt egy halvány reménysugarat, hogy szenvedése hamarosan elmúlik. Ez Isten Éden-kerti ígéretére emlékeztette, hogy egy napon megsemmisíti a kígyót ( lMóz 3,15). A leviátán A nagy szörny, a behemót tanúbizonysága még inkább előtérbe ke­ rül, amikor Isten a leviátánról beszél'. Ahogy a behemót a legnagyobb szárazföldi, úgy a leviátán a legnagyobb tengeri állat volt. Ügy tűnik, hogy a behemóthoz hasonlóan kihalt, noha még mindig érkeznek je­ lentések nagy tengeri kígyókról és plezioszaurusszerű állatokról a vi­ lág tengereiben és mély tavaiban. A legtöbb értelmező, megint csak a ma élő állatokra korlátozva gon­ dolkodását, azon a véleményen van, hogy a leviátán a krokodillal azo­ nosítható. A Jób 41. tiszteletet parancsoló leírása azonban nem illik erre az állatra. Akármi is volt a leviátán, egészen biztosan nem krokodil! Bálna sem lehetett, ahogy azt néhányan felvetették, még akkor sem, ha a bálnák a ma élő legnagyobb állatok. A következőkben a leviátán né­ hány jellemzője: ‫ ״‬Teletúzdelheted-e nyársakkal a bőrét, és halászó szigonnyal a fejét? ... Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látásától is összeroskad. Nincs olyan vakmerő, aki fölverje. Ki merne kiállni elle­ ne? ... Ha el is találja a fegyver, nem árt neki" (Jób 40,31; 41,1.2.18). Ezek és más versek azt mutatják, hogy az emberek nem tudták elfogni vagy megölni a leviátánt. Az állatkertek azonban tele vannak krokodilokkal, és olyan sikeresen vadásztak rájuk, hogy időközben ez lett az egyik kihalással fenyegetett faj. Ugyanez érvényes a bálnára is. És mi a helyzet a következő leírással: ‫ ״‬Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, mint a hajnal sugarai. Szájából fáklyák jönnek elő, tüzes szikrák sziporkáznak. Orrlyukaiból füst száll ki, mint valami gő­ zölgő forró üstből" (Jób 41,10-13).

97

Ez egészen biztosan nem krokodil! Arra a lehetséges kifogásra, hogy a dinoszauruszok sem tudtak tüzet okádni, csak azt mondhatjuk, hogy senki sem tudja biztosan, mit tudtak a dinoszauruszok. A különböző sárkányok képesek voltak tüzet okádni - legalábbis a világ különböző országának hagyományai szerint. Bizonyos rovarok tényleg képesek fényt vagy tüzet kibocsátani (pl. a szentjánosbogarak), mint ahogy néhány világítóhal is. Egyébként néhány dinoszauruszfosszíliánál a fejen sajátos üreges kiöblösödést találtak. Nagyon is el­ képzelhető, hogy ez a kiöblösödés könnyen gyúló gázok keverő­ kamrájaként szolgált, melyek a levegő oxigénjével érintkezve meggyul­ ladtak. Mindenesetre valószínűtlennek látszik, hogy a tüzet okádó sárká­ nyokról az egész világon elterjedt történeteknek ne lenne valóságos alapja. Azonkívül a Biblia több helyen is megemlíti a sárkányokat, akárcsak az őstulkokat, méghozzá mindig mint létező állatokat. Ilyen állatokról először a teremtéskor történik említés. ‫ ״‬És megte­ remtette Isten a nagy víziállatokat" (lMóz 1,21). Más helyeken ezt a szót sárkánnyal, néha pedig kígyóval fordították. Nyilvánvalóan az úgy­ nevezett sárkányt értették alatta. Ézsaiásnál a leviátánt kígyónak hívják. Ott ez olvasható: ‫ ״‬...Leviátánt, a gyors kígyót, ... és megöli a tengerben lakó szörnyeteget" (Ézs 27,1). Az, hogy a leviátán nem egy mitikus élőlény, kiderül az Isten gon­ doskodásáról szóló nagy zsoltárból. Amikor a zsoltárszerző a ‫ ״‬nagy és széles tengerről" beszél, melyben ‫ ״‬számtalan lény nyüzsög", megemlíti a leviátánt is, melyet Isten azért formált, hogy ‫ ״‬játszadozzon benne" (Zsolt 104,25.26). Jób könyvének leírásában is ez áll: ‫ ״‬Felkavarja a ten­ gert, mint a kenőcsöt" (Jób 41,23). A leviátán valóban élő állat volt, feltehetően a legnagyobb és legva­ dabb az összes vízben élő sárkánygyíkok közül. A behemóthoz hason­ lóan ez is a Sátán nagy hatalmát és büszkeségét jelképezi. Ez nála még egyértelműbb, mint a behemótnál. Néhány leviátánra vonatkozó isteni utalás szó szerint véve nem illik semmilyen más állatra sem. De a Sá­ tánra, és egyedül rá, nagyon is illik. Ha a Jób 41-et olvassuk, az a benyomásunk, mintha váltakozva egy hatalmas állatról és egy még hatalmasabb rosszindulatú szellemről ol­

98

vasnánk, mintha Isten ugyanabban a szövegösszefüggésben a leviátánt is és a Sátánt is írná le. Például az alábbi kijelentések a Gonoszt látsza­ nak jellemezni, még ha Isten itt tulajdonképpen a leviátánról beszél is. ‫ ״‬Fog-e sokat könyörögni neked, vagy beszél-e hozzád szelíden? Köt-e veled szövetséget, hogy fogadd fel állandó szolgádnak? ... Hi­ szen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látásától is összeroskad.... Ha fölemelkedik, megriadnak az erősek is, ijedtükben fejüket vesztik. ...Nincs a földön hozzá hasonló, úgy van teremtve, hogy ne rettegjen‫( ״‬Jób 40,27.28; 41,1.17.25). E leírás záróverse Isten Jóbhoz intézett üzenetének utolsó verse: „Szembenéz minden hatalmassal, ő a királya minden vadállatnak (más fordítások, pl. a Jeruzsálem] Biblia szerint: büszke állatnak)" (Jób 41,26). Egy ilyen kijelentés nem vonatkozhat állatra, annál inkább azonban a Sátánra. Valóban, szó szerint csak őreá illik. A Sátán, az ősi kígyó, az ördög a büszkék királya, hiszen ő a büsz­ keség minden gyermekének az apja. Csak a Sátán látta áz összes magas rendű dolgot. Valaha a legmagasabb rangú volt minden angyal közül, de saját trónját Isten trónja fölé akarta helyezni, ezért Istennek el kel­ lett távolítania a mennyből. Erről részletesen beszámol Ezsaiás (14,1215) és Ezékiel (28,11-19) könyve. Érdekes megfigyelni a párhuzamos jelentéseket ezekben a szaka­ szokban. Az Ezsaiás könyvében található hely Babilon királyára és a felette uralkodó gonoszra vonatkozik. Az Ezékiel könyvében található hely Tirusz királya, majd hamarosan a benne lakó Sátán felé fordul. A leviátánnak, a félelemkeltő szörnyetegnek Jób könyvében található le­ írása sokkal inkább alkalmazható a Sátánra, aki láthatóan ebben az alakban lépett föl, miként egykor az Éden-kertben kígyó alakjában jelent meg. Ha a kulisszák mögé pillantunk, és megpróbálunk a sorok között olvasni, felismerhetjük a Sátán jelenlétét ennél az utolsó összeütközés­ nél. Ezt az egész drámát a Sátán büszkesége és arrogáns kihívása indí­ totta el a mennybeli gyűlésen. A dráma végén abból indulhatunk ki, hogy a Sátán valahol, valahogyan, valamilyen alakban jelen van. Az, hogy Job valóban látta-e a behemótot és a leviátánt, nem derül ki a beszámolóból. Isten azonban ezt mondja Jóbnak: „Nézd csak a behemótot‫( ״‬Jób 40,15). Ez talán azt jelenti, hogy akkoriban Jób tényleg

99

láthatta az állatot. Mindenesetre Isten úgy beszélt Jóbnak ezekről az állatokról, mintha ismerhette volna őket. Közben Jób megérezhette a Gonosz halálos jelenlétét, aki Istennel harcolt a leikéért. Ha ember nem is ölhette meg a behemótot, Isten igen, és erről biz­ tosítja Jóbot. Ugyanez érvényes a leviátánra. ‫ ״‬Nincs olyan vakmerő, aki fölverje, ki merne kiállni ellene? Ki szállhat szembe velem úgy, hogy sértetlenül hagynám? Minden az enyém az ég alatt‫( ״‬Jób 41,2-3). Egyetlen ember sem veheti fel a harcot a leviátánnal és a Sátánnal, viszont még ezek ketten a teremtés Istene előtt azonban nem állhat­ nak meg. Jób még mindig keveset tudott arról a tudományos kísérletről, melyben próbára tették, de sokkal jobban megértette és értékelte a min­ denható Istent, mint szenvedése előtt. Amikor világossá vált előtte Is­ ten nagy teremtési művének jelentősége, fensége és célja, szörnyű szenvedése elveszítette minden jelentőségét. Isten pedig kijelentette magát Jób szívének, még ha értelmével nem is tudta egészen felfogni, hogy szenvedésének mégis volt valami célja. Ez nem bűnei miatt súj­ totta, ahogy „nyomorúságos vigasztalói" megpróbálták bebeszélni ne­ ki, és nem azért, mert Isten elhagyta őt, amint ő hitte. Isten üzenete kinyilatkoztatta számára, milyen fontos elismerni Istent, mint minden dolog szuverén Teremtőjét, ebben az igazságban megnyugodni, és minden mást átengedni neki. A teremtő Isten egyben olyan Isten, aki szereti a teremtményeit és gondoskodik róluk, és mindenki, aki szereti Őt és bízik benne, a nehéz időkben is örvendezhet. Bár a Sátán tagad­ ta, igenis szolgálhatjuk Istent „ok nélkül", pusztán azért, mert Isten! Jób talán érezte tapasztalatainak sátáni dimenzióit, amikor Isten arra emlékeztette, hogy a behemót és a leviátán (és maga a Sátán is) az ő teremtményei, és hogy mindent az ellenőrzése alatt tart. Isten megen­ gedi a szenvedést - sőt, a bűnt is - egy bizonyos ideig, saját céljára, de csak „saját akarata" szerint (Ef 1,11). Isten üdvterve sikeres, amint azt Jób által megmutatta a Sátánnak. Jób szenvedésének volt egy további célja is, melyet azonban akkor nem ismerhetett fel. Eljön a nap, amikor majd leírja tapasztalatait (ami­ re annyira vágyott, Jób 19,23-24), és ezek végül hozzá lesznek fűzve Isten örök Igéjéhez, ami már jóval korábban eldöntetett a mennyben (Zsolt 119,89).

100

Jób bizonyságtétele ebben a formában számtalan embernek jelent majd segítséget és vigasztalást az évszázadok során. Ebben az utolsó időben talán arra is használható, hogy újra világossá tegye az emberek előtt a teremtésnek, valamint szuverén Teremtőnk, Megváltónk kinyi­ latkoztatott Igéjének és akaratának a jelentőségét.

A kígyó sorsa jób akkoriban sokkal kevesebbet tudott az ‫ ״‬ördög mesterkedéseiről" (Ef 6,11), mint mi manapság. Számunkra itt van a teljes Biblia, míg ő legfeljebb azokkal az információkkal rendelkezett, melyeket Mózes el­ ső könyvének első fejezetei tartalmaznak. Talán abban a helyzetben volt, hogy felfedezze Istennek a Sátánra történő rejtett utalásait a behemót és a leviátán leírásában, de aligha tudhatott annyit tapasztalatai jelentőségéről, mint mi. Mindazoknak, akik korlátozás nélkül hisznek a teremtés művében, tudniuk kell, hogy a leviátán egy szaurusz (sárkánygyík) volt, ahogy ma nevezzük. Az ősidők emberei kígyónak vagy sárkánynak nevezték. Az Ezsaiás 27,1-ből kiderül, hogy a leviátán egyben a Sátán jelképe. Istennek az utolsó napon a föld és lakói fölött tartandó megígért ítéle­ tével összhangban Ezsaiás ezt ígéri: ‫ ״‬Azon a napon megbünteti az ÚR kemény, nagy, erős kardjával Leviátánt, a gyors kígyót, Leviátánt, a tekergő kígyót, és megöli a tengerben lakó szörnyeteget." Hogy sejtesse a Sátán sorsát ez utolsó időkben, Isten már minden sárkányt eltávolított a földről. A tudósok nagyon intenzíven foglalkoz­ tak az óriási szauruszok kihalásával. Ezzel kapcsolatban egy sor elmélet keletkezett. A jelenleg legkedveltebb egy aszteroidának a földre való becsapódását teszi felelőssé a krétakor végén. Ez az elmélet azonban nem túl meggyőző. Az özönvíz sokkal gyakorlatiasabb magyarázat az egész világon előforduló számtalan dinoszaurusz-fosszíliára. Az a né­ hány, mely túlélte az özönvizet - akár Nóé bárkájában, akár az áradás vizében -, később éghajlatváltozás miatt pusztult ki. Isten tényleg meg­ ígérte Jóbnak ezt a kihalást, amikor azt mondta, hogy ‫ ״‬kardja" eléri a behemótot. Ugyanerre célzott Ezsaiásnak is, amikor azt mondta, hogy ‫ ״‬erős kardja" megbünteti a leviátánt. A Zsoltárok könyvében ez áll: ‫ ״‬Te szorítottad vissza erőddel a tengert, te törted össze a tengeri szörnyek

101

fejét. Te zúztad szét a Leviátán fejeit, és a puszta népének adtad ele­ delül‫( ״‬Zsolt 74/13-14). A múltbeli dinoszauruszszörny megsemmisítése jelképezi és egyben megjövendöli a Sátán jövőbeli végleges megsemmisítését. A „büszke­ ség összes gyermekének" e félelmetes királya letaszíttatik a sírba (Ézs 14,15). Mint már említettük, a Sátán bizonyára a közelben tartózkodott a dráma emez utolsó jelenete közben. Nagy energiával, de sikertelenül próbálkozott megingatni Jób hitét. Minden fondorlatával sem tudta rávenni, hogy megátkozza Istent. Lehetséges, hogy Isten és jób beszél­ getésénél jelen volt a behemót alakjában, miként egykor az Eden-kertben kígyó alakjában jelent meg, és megpróbálta még egyszer megfé­ lemlíteni a szenvedő Jóbot. A legvégén mindenesetre szimbolikusan jelen volt Istennek a leviátánról adott leírásában. Noha Isten Jóbhoz beszélt, egyidejűleg kihirdette a Sátán fölötti győzelmet mind Jób pró­ batételében, mind abban a szellemi vitában, amely további évezredekig tart még. A Sátán talán még kételkedik benne, de sorsa meg van pe­ csételve, akárcsak a dinoszauruszoké. A Biblia utolsó könyve még egyszer említi a sárkányt, nem mint a „világosság angyalát" (2Kor 11,14), mely alakban számtalan embert megtévesztett, hanem valódi alakjában, rosszindulatú sárkányként. „Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra kel­ lek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, de nem tudott felülkerekedni; és helyük sem maradt többé a mennyben" (Jel 12,7-8). A Sátán és angyalai többé nem lesznek abban a helyzetben, hogy megjelenhessenek a mennyben Isten előtt, hogy Isten népét vá­ dolják, amint azt a Sátán Jób esetében tette, és teszi szüntelenül mind a mai napig. „És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket" (Jel 12,9-10).

102

Ebből a versből kiderül, hogy a Sátán ugyanúgy vádol minket, mint annak idején Jóbot. Isten talán megengedi, hogy Jóbhoz hasonlóan minket is próbára tegyen. Krisztus is megengedte neki, hogy próbára tegye Pétert. ‫ ״‬Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megros­ táljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkoz­ zék a hited: azért ha majd megtérsz, erősítsd testvéreidet" (Lk 22,3132). A Sátán talán vádol és megkísért minket, de a mi ügyvédünk az Úr Jézus Krisztus! ‫ ״‬Ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert O engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világért is" (ljn 2,1-2). Valamikor minden próbatétel végetér és a nagy sárkány megsemmi­ sül. ‫ ״‬És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből; az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer esztendőre, levetette a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő" (Jel 20,1-3). Ez még nem a végleges megsemmisítése. Krisztus és az O szentjei­ nek ezeréves földi uralkodása után ‫ ״‬fel kell oldoztatnia majd egy kis időre" (Jel 20,3). Az emberek és az ördög egy utolsó lázadása után vég­ leg befejeződik az Isten és Sátán közötti vita. ‫ ״‬Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké" (Jel 20,10). Azon a napon Jóbhoz hasonlóan minden szent megtapasztalja, hogy ‫ ״‬a jelen szenvedései nem hasonlíthattak ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk" (Róm 8,18). Miként Jób, mi is látni fogjuk hogyan intézi sorsunkat az Úr, ‫ ״‬mert igen irgalmas és könyörüle­ tes..." (Jak 5,11).

103

9. Az Úrtól való vég A Jób patriarchára történő utolsó utalás a Bibliában Jakab csodálatos tanúságtétele: ‫ ״‬Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és türe­ lemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. íme, boldogoknak mondjuk azokat, akik tűrni tudnak a szenvedésekben. Jób állhatatos­ ságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte sorsát az Úr" (Jak 5,1011).

Isten nem volt közönyös vagy feledékeny, amikor hagyta, hogy Jóbnak annyi szenvedést okozzanak a Sátán ádáz támadásai. Isten tele van bensőséges együttérzéssel és könyörülettel, és tudta, hogy szolgája „állhatatos" marad, ezáltal pedig a csodálatos türelem, a megingatha­ tatlan erkölcsi igazságosság és az Istenben való személyes hit példaké­ pévé válik. Jakab levelének e verséből az is kiderül, hogy Jób azok közé a „pró­ féták" közé tartozott, „akik az Úr nevében szóltak". Ez a kijelentés alátámasztja azt a feltételezést, hogy maga Jób a nevét viselő könyv szerzője. Elvárhatjuk, hogy egy próféta írásai jövendöléseket tartal­ mazzanak az eljövendő Messiásról, ahogyan a Jób 19,25-ben ez így is van.

Beismerés és szabadulás Isten dicsőségének, nagy teremtési művének és a teremtményeiről való szerető gondoskodásnak hatalmas kinyilatkoztatása után Jób nem gondolt többé saját problémáira. Nem könyörgött többé azért, hogy megérthesse szenvedését és megkönnyebbüljön. Látta és hallotta az Urat, és semmi másnak nem volt többé jelentősége. Istennek a teremtésről szóló üzenete (Jób könyvének utolsó fejeze­ teiben) abban éri el tetőpontját, hogy Isten kijelenti hatalmát a gigászi leviátán fölött, amivel a bűn, a halál és a Sátán fölötti végleges győze­ lemre utal. Isten beszédének végén Jób csak egy választ adhat: Aláza­ tosan elismeri Isten mindenhatóságát és mindentudását, és beismeri saját tehetetlenségét és tudatlanságát.

104

‫ ״‬Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, ame­ lyet meg ne valósítanál" (Jób 42,2). Jób korábban azt hitte, hogy Isten elhagyta őt, de végül felismerte, hogy az Isten, aki teremtette őt, min­ den gondolatát ismerte. Lehet, hogy Jób nem „vétkezett a szájával", de Isten tudta, mi zajlik le benne! Azonkívül Isten mindent ellenőrzése alatt tart. Tudta nélkül semmi sem történik. Ahogy a Példabeszédek szerzője mondja: „Mindent rendeltetésének megfelelően készített az ÚR, még a bűnöst is: a veszedelem napjára" (Péld 16,4). Ha Jóbhoz hasonlóan szemléljük a teremtő Isten nagyságát és felsé­ gét, teremtési művének leírhatatlan tökéletességét, és azt a megszám­ lálhatatlan csodát, amelyek által megtartja teremtményeit, kétségeink és problémáink elvesztik fontosságukat, és már csak egyszerűen bí­ zunk! Talán nem értjük, miért enged Isten bizonyos dolgokat, akár a mi, akár más életében, de nem is szükséges megértenünk. Isten tudja, mit tesz a saját tulajdonával, és egyedül ez a fontos. A Sátán ezért fáradozott oly buzgón az évszázadok során, hogy alá­ ássa a közvetlen teremtésről és az Isten mindenhatóságáról való tudást azzal az elgondolással, hogy a „természet" (vagyis az evolúció) felelős a kozmosz és teremtményeinek elképzelhetetlen bonyolultságáért. Ha egyszer elterelik Istenről az ember gondolatait, akkor nagyon hamar saját maga körül kezdenek forogni, a Teremtő imádata pedig panteizmussá, humanizmussá és végül, a korszak végén sátánizmussá degene­ rálódik. Ezért minden emberi szükségletre és problémára a teremtés a válasz, ahogy az a Bibliában le van írva. Ezért beszél Isten Jóbhoz szóló üze­ netében kizárólag a teremtésről. Jób beismeri, hogy nincs joga kérdéseket feltenni Isten cselekedete­ ivel kapcsolatban, még gondolatban sem. Elihú „értelem nélküli szava­ kat" mondott (Jób 38,2). Jób bevallotta, hogy szívében „értelem nélküli gondolatokat" rejtegetett. Gondolkodás nélkül tett fel nem helyénvaló kérdéseket olyan dolgokról, melyek „csodálatosabbak, semhogy felfog­ hatná". Az őt ért sok támadás ellenére kitartott Istenben való hite mel­ lett, újra és újra bizonygatta, hogy nincs tudomása szándékos bűnök­ ről. Amikor azonban meglátta Istent, minden igazságossága semmivé lett. „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.

105

Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban" (Jób 42,5-6). Dániel próféta, aki Jobbal és Noéval együtt a történelem három legigazabb embere közé tartozik, hasonlót tapasztalt, amikor meglátta az Urat. ‫ ״‬Én magamra maradva láttam ezt a nagy látomást, de engem is elhagyott az erőm, arcom eltorzult, és nem tudtam erőmet összeszed­ ni" (Dán 10,8). János, Jézus Krisztus legkedvesebb tanítványa, a következőképpen reagált, amikor megpillantotta az Úr Jézust teljes dicsőségében: ‫ ״‬Ami­ kor megláttam, lába elé estem, mint egy halott" (Jel 1,17). Jób és Dániel azelőtt látta Jézust, mielőtt emberré lett, János pedig a megdicsőült Krisztust, a testté lett Igét látta. ‫ ״‬Istent soha senki sem látta: az egyszü­ lött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki Őt" (Jn 1,18). Vala­ hányszor a felséges Isten kijelentette magát emberi szemek vagy fülek számára, az a Fiú személyében történt, akinek az a feladata, hogy hir­ desse Istent a teremtményeinek. Jób tehát valóban a Megváltóját látta, a Közbenjáróját, mielőtt még szenvedő testének foglya lett volna. Biz­ tosan leírhatatlan látvány volt. Jób csak megvethette magát, kérdéseit és ‫ ״‬bűntelennek tartott" életét. Ezen a ponton nyilatkozik Isten a Jób és barátai közötti hosszú pár­ beszédről. Elifázhoz és két barátjához fordulva ezt mondja: ‫ ״‬Haragra gerjedtem ellened és két barátod ellen, mert nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám, Jób" (Jób 42,7). E kijelentés egyértelmű és hozzásegít, hogy helyesen értékeljük a 3-37. .fejezetek párbeszédeit. Jób igazat mondott Istenről, a többiek nem. Ezért merészség más magyarázatot keresni. Azonkívül Isten meg­ ismétli a szemrehányását és felszólítja a három barátot, mutassanak be áldozatot engesztelési! 1 bűneikért: ‫ ״‬Azért vegyetek hét bikát meg hét kost, menjetek el szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be égőáldozatot magatokért! Szolgám, Jób pedig imádkozzék értetek. Mert csak rá való tekintettel nem szégyenítiek meg benneteket, hiszen nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám, Jób" (Jób 42,8). Nem Jób volt önigaz,, ez a barátait jellemezte! Nem tudták felfogni, hogy jólétük és gazdagságuk Teremtőjük meg nem érdemelt kegyel­ mének köszönhető, nem pedig Isten jutalma szellemi és erkölcsi élet­ módjukért. Következésképpen minden kijelentés ellenében ragaszkod­

106

tak ahhoz, hogy Jób képmutató és szenvedése Isten ítélete. Megértés és vigasztalás helyett hagyták, hogy a Sátán arra használja őket, hogy Jób szenvedését még elviselhetetlenebbé tegye. Ezen a helyen Isten nem vesz tudomást Elihúról, noha magatartása és vádjai ugyanazok voltak, mint a másik háromé, sőt még rosszabb, hiszen kijelentette, hogy isteni kijelentés birtokában van, és Isten kö­ vete azzal a megbízással, hogy szemrehányásokat tegyen Jóbnak. Azt gondolhatnánk, hogy Elihút legalább annyira meg kellene dorgálni, mint Elifázt, Bildádot, és Cófárt. Isten talán a javára írta fiatalságát, gőgjét pedig éretlenségének, féktelenségének és fiatalos büszkeségé­ nek tulajdonította, melyek a démoni megtévesztés könnyű prédájává tették. Vagy talán nem lehetett rávenni, hogy bűnbánatot tartson mint nyilvánvalóan a három barát - és nem volt hajlandó engesztelő áldozatot bemutatni vagy megkérni Jóbot, hogy imádkozzék érte. Ta­ lán még mindig szellemibb embernek tartotta magát a többieknél, és továbbra is önteltségében sütkérezett. Mindenesetre Isten nem szólította meg közvetlenül Elihút, mint a három barátot. Akármi is volt az oka, nem bízta meg Jóbot, hogy szá­ moljon be nekünk róla, ezért annyiban kell hagynunk. Isten nem szólította fel Jóbot, hogy mutasson be áldozatot. Ő már régóta megfelelt ezeknek a követelményeknek, ezért csak saját méltat­ lanságát, a Teremtőjétől és Megváltójától való teljes függőségét kellett beismernie. Elifáz, Bildád és Cőfár Jób jelenlétében hét fiatal bikát és hét kost áldozott, ahogy azt Isten követelte tőlük. A teremtési hét he­ tedik napja, a pihenőnap óta, a hetes szám a tökéletesség szimbóluma. Istennek a Sínai hegyen Mózesnek tett kinyilatkoztatása előtt a hetes szám talán arra a kollektív áldozatra vonatkozott, mellyel a zsidó nép bűneiért szereztek engesztelést azoknál a népeknél, ahol még hittek a teremtés Istenében. (Ez ugyanaz az áldozat volt, melyről az eretnek Bálám próféta beszélt Móáb királyának - lásd 4Móz 23,1.29.) Jób imádkozott a barátaiért, és megbocsátott nekik a rágalmazáso­ kért, melyek annyira elkeserítették. Isten elfogadta imáit, a három barát áldozatát, és megbocsátott nekik, ahogyan Jób tette, akinek a barátai keserű és jogtalan vádjai ellenére tanúsított megbocsátó magatartása istenfélő jellemének további bizonyítéka.

107

Végre ‫ ״‬az ÚR jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott ba­ rátaiért‫( ״‬Jób 42,10). Ez az Isten útja, melyet az Úr Jézus olyan világosan tanított. „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsáttok meg az embe­ reknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket" (Mt 6,14-15).

Kétszer annyi Amikor az Úr jóra fordította Jób sorsát, nemcsak beteg testét gyó­ gyította meg, hogy még további 140 évet éljen, hanem kétszer annyi vagyont adott neki, mint amennyi azelőtt volt neki. Azokban az orszá­ gokban, ahol Jób egykor nagy tiszteletnek örvendett, nyilván szélse­ besen terjedt a hír, hogy Isten csodálatos módon megjelent és világo­ san megerősítette „szolgáját, Jóbot" - ezt a kifejezést négyszer használ­ ta Jób barátai előtt (Jób 42,7-8) és kétszer a Sátán előtt (Jób 1,8; 2,3). Természetesen visszatértek a „jó idők barátai" és a rokonok (akik talán attól féltek, hogy Isten őket még szigorúbban ítéli meg, mint Elifázt, Bildádot és Cófárt), hogy leróják tiszteletüket Jóbnál és megké­ sett vigaszt nyújtsanak. Azonkívül „adott neki mindegyik egy pénzt és egy aranykarikát" (Jób 42,11). Hogy ezt egy régi szokás szerint tették vagy Isten parancsára, az nem derül ki. Ezek az adományok lehetővé tették Jób számára, hogy pótolja meg­ ölt nyájait, melyek olyan szépen szaporodtak, hogy gazdagabb lett, mint előtte bármikor. „Az ÚR pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara" (Jób 42,12). Ez pontosan kétszerese annak a vagyonnak, mint amije azelőtt volt, hogy mindent elveszített (lásd Jób 1,3). „Kétszeresen visszaadta az ÚR Jóbnak mindazt, amije volt" (Jób 42,10). Vagyona megduplázásánál fon­ tosabb volt családja megkétszereződése. Felépülése után Jóbnak újra hét fia és három lánya lett (Jób 42,13), összesen tehát húsz gyermeke volt, akik mindnyájan hűségesen hittek Istenben. Bár ez nincs megemlítve, valószínű, hogy új felesége volt. Jób első felesége elhagyta őt szenvedésének ideje alatt. Arra buzdította fér­ jét, hogy átkozza meg Istent és haljon meg (Jób 2,9). Jób később így panaszkodik barátainak: „Feleségem undorodik leheletemtől" (Jób 19,17).

108

Vagyonának, gyermekeinek elvesztése, és férjének szörnyű betegsége feltehetően túl sok volt számára, hogy el tudja viselni. Felépülése után Jöb még 140 évet élt. Teljes kora körülbelül 200 év lehetett, ami összehasonlítható a kor más istenfélő patriarcháinak ko­ rával (pl. Abrahám 175 év; Táré 205 év). Jób láthatta felnőni unokáit és dédunokáit, mielőtt magához vette az Úr, akit olyan sokáig hűen szolgált. jób életét, noha viszonylag rövid időre sok szörnyű veszteség és hihetetlen szenvedés sújtotta, a békesség, a gazdagság és a köztisztelet hosszú időszaka koronázta meg. Ez a 2Korintus 4,17 versében olvasha­ tó nagy ígéret jelentése, mely így szól: ‫ ״‬Mert a mi pillanatnyi kis szen­ vedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk." Emlékeztet minket ‫ ״‬... Krisztusra váró szenvedésekre, és az ezeket követő dicsőségre" is (lPt 1,11). Tisztában kell azonban lennünk vele, hogy nem minden szenvedés ér véget, mely a mai keresztyéneket sújtja. Barátainak arra az állítására, hogy a gazdagság és a béke mindig az igazak jutalma, jób ezt felelte: ‫ ״‬Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak. ... Jólétben töltik napjaikat, és csendben szállnak le a holtak hazájába" (Jób 21,7.13). Annyi istentelen ember van, aki egész életében gazdag és (talán) boldog, viszont sok istenfélő és igaz ember­ nek el kell viselnie a szegénységet és a fájdalmakat. ‫ ״‬Az egyik meghal ereje teljében, minden gondtól mentesen és nyugodtan. ... A másik pedig meghal keserű lélekkel, mert nem élvezte a jót. Egyformán a porba kell feküdniük, ellepik őket a férgek" (Jób 21,23-26). Barátai szemére hányták Jóbnak, hogy vétkezett ezekkel a szavakkal, de ő igazat mondott, amint azt maga Krisztus is megerősítette: ‫ ״‬Mert (Atyátok) felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak" (Mt 5,45). Sok hűséges hívőnek kellett nagyon sokat szen­ vednie. ‫ ״‬Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikhez nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban. És mindezeken, noha hit által elnyerték az írás jó bizonyságát, neiji telje­ sült be az ígéret" (Zsid 11,37-39).

109

Egy ember Istenhez való viszonyát nem mérhetjük vagyona nagy­ ságán. Pál azokat, akik eszerint ítélnek, ‫ ״‬megbomlott elméjű és az igaz­ ságtól megfosztott embereknek" nevezi, akik ‫ ״‬a kegyességet a nyerész­ kedés eszközének tekintik" (lTim 6,5). Ezek a dolgok Krisztus ítélőszé­ ke előtt (2Kor 5,10) és az azt követő korokban lesznek kiegyenlítve. Jób vagyonának visszaadását ezért nem tekinthetjük a gazdagság és boldogság ígéretének erre az életre. Sokkal inkább tanúságtétel arra, milyen ‫ ״‬az Úrtól való vég", akár ebben, akár az eljövendő életben, mivel ‫ ״‬igen irgalmas és könyörületes az Úr" (Jak 5,11). Isten biztosít minket arról: Ő pontosan tudja, hogyan állnák a dolgaink, és hogy mindent a kezében tart. ‫ ״‬Azt pedig tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott" (Róm 8,28).

Jób és Krisztus Már említettük Jób néhány prófétai felismerését az eljövendő Meg­ váltóval kapcsolatban. Amikor Krisztus tanítványainak a messiási pró­ féciákról beszélt, Mózessel kezdte, akit a zsidók Jézus idején Jób köny­ ve szerzőjének (vagy ‫ ״‬kiadójának") tartottak, mint azt korábban láttuk. ‫ ״‬És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az írásokban róla szólt" (Lk 24,27). Ezért nem járunk hely­ telen úton, ha az Úr Jézus Krisztust kinyilatkoztatva látjuk Jób köny­ vében. Kifejezett utalás Krisztusra nem sok van, még ha egyfajta messiási szellem járja is át az egész könyvet. Az első utalás Jób ismert kérdése a közbenjáróról. ‫ ״‬Mert O nem ember, mint én, akinek azt felelhetném: Menjünk törvénybe egymással! Nincs is köztünk döntőbíró, aki mind­ kettőnkre rá tehetné kezét" (Jób 9,32-33). Jób itt egy közbenjáró szükségességéről beszél, akinek egyszerre kell embernek és Istennek lennie, aki ‫ ״‬mindkettőnkre rátehetné kezét". Az elveszett embereknek, akiket bűnük elválasztott Teremtőjüktől, szük­ ségük van egy döntőbíróra, ahogy korábban neveztük. Isten már jóval azelőtt megígérte, hogy az asszony utóda (vagyis egy ember) meg fogja semmisíteni a kígyót (olyan feladat, melyet csak Isten képes végrehaj­ tani). Az 1Mózes 3,15-nek ez az ígérete pontosan arra az egy személy­

110

ben ‫ ״‬Isten és ember"-re vonatkozik, akiről Jób beszél, és aki az idők végén Jézus Krisztusban jelent meg. „Mert egy az Isten, egy a közben­ járó is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus" (lTim 2,5). Azután ott van Jób nagy hitvallása: „Hiszen megölhet engem! Nem is reménykedem! Csak utaimat akarom védeni előtte. Már az is segítség nekem, hogy elvetemültek nem kerülhetnek elé" (Jób 13,15-16). Az a szó, melyet itt segítséggel fordítottak, a héber jésua szó (ami azt jelenti, hogy Jahve megment), tehát nem más, mint ]ézus neve. Ezért egy haj­ dani zsidó így is olvashatta volna ezt a szakaszt: „...Nem is reményke­ dem! O lesz az én Jézusom!" Jób és a régi idők más istenfélő féri iái Izráelen belül és kívül tudták, hogy a szabadítás csak Jahvétől jöhet a megígért Isten ill. ember révén, kinek neve Jésua vagy Jézus lesz, és hogy bízniuk kellett benne, hogy megszabaduljanak. Jób könyvének kétségtelenül legnagyobb - valójában az egész Bib­ liában a legnagyobb - messiási próféciája a felkiáltása: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljáira megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek" (Jób 19,25-27). Ez egészen biztosan Isten által ihletett kijelentés volt. Jób ezzel elis­ merte, hogy az áhított döntőbíró egyben a megváltója is. Hogy áthi­ dalja az emberek és az Isten közötti szakadékot, az Istennek emberi formában megváltóvá kellett válnia, ha meg akarta fizetni a váltságdíjat és a bűn és a halál rabszolgaságából ki akarta váltani őt. Ez a Megváltó helyettesítő halálát jelentette (mert ez az ár!), de utána fel kellett tá­ madnia a halálból, hogy beteljesítse a megváltás művét. Jób tudta, hogy Megváltójának élnie kell, és hogy egy napon ő is feltámad a halálból, nemcsak szellemben, hiszen Istent (Megváltója egyben a Teremtő) saját testi valóságában fogja látni. Teremtőnknek - Közbenjárónknak - Meg­ váltónknak - Üdvözítőnknek mily hihetetlen igazsága és kegyes ígére­ te, melynek Jób már 4000 éve birtokában volt, s mely még ma is sze­ mélyesen vonatkozik ránk! Az eljövendő Megváltóra vonatkozó ilyen kifejezett próféciák mellett Jób egyben Krisztus csodálatos előképe. Elbeszélése Krisztus földi tapasztalatainak profetikus látomása. Az Újszövetség ugyan se­

111

hol sem nevezi Jóbot Krisztus előképének, de a párhuzamok nagyon is szembetűnőek. Az első vers úgy írja le Jóbot, mint feddhetetlen és becsületes em­ bert, aki félte az Istent és kerülte a rosszat (Jób 1,1). Mint ilyen, minden bizonnyal előképe lehetett ‫ ״‬az igaz Jézus Krisztusnak", hiszen ‫ ״‬őbenne nincs bűn" (ljn 2,1; 3,5). Jób beszámolója a Sátán kísértésével kezdődik, aki rá akarja venni Jóbot, hogy adja fel Istenbe vetett hitét. Jézus mű­ ködése is a gonosz kísértésével kezdődött. ‫ ״‬A Szellem pedig azonnal kivitte a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísér­ tette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és az angyalok szolgáltak neki" (Mk 1,12-13). Ahogy Isten angyalai a Sátán kísértése után Jézushoz mentek, úgy Isten maga sietett szolgája segítségére. A Sátán mindkét esetben vereséget szenvedett. Jób kitartott feddhetetlensége és hite mellett. Jézus is ellenállt emberi mivoltában a Sátán kísértéseinek. Megalázkodása idején, amikor ‫ ״‬emberekhez lett hasonlóvá" (Fii 2,7), Jézus azt a tragikus tapasztalatot szerezte, hogy még saját emberi csa­ ládja is elfordult tőle: ‫ ״‬Mert a testvérei sem hittek benne" (Jn 7,5). Az egyik messiási zsoltár így fejezi ezt ki: ‫ ״‬Mert érted vállaltam gyalázatot, érted borítja szégyenpír arcomat, idegenné lettem testvéreim számára, anyám fiai sem ismernek rám" (Zsolt 69,8-9). Jób bizonyságtétele így hangzik: ‫ ״‬Rokonaimat eltávolította mellőlem, ismerőseim egészen el­ idegenedtek tőlem. Szomszédaim elhagytak, ismerőseim elfelejtettek" (Jób 19,13-14). A család és a barátok mindkét esetben visszatértek a szenvedés ideje után. Jób megaláztatása magában foglalta vagyonának elvesztését. Jézus is, aki (isteni dicsőségében) gazdag volt, érettünk lett (emberként) sze­ génnyé (2Kor 8,9), és amikor meghalt, még a ruháit is elvették. Jób is szörnyű testi kínokat élt át. Következő panaszai majdnem úgy hangzanak, mint messiási próféciák: ‫ ״‬Feltátották ellenem szájukat, gya­ lázkodva arculvertek, együtt vonulnak ellenem. Isten kiszolgáltat en­ gem az álltokoknak, és a bűnösök kezébe juttat" (Jób 16,10-11). ‫ ״‬Utálkozva távolodnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. ... Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. Éjszaka nyilallás van a csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak" (Jób 30,10.16-17). Hasonlítsuk össze ezeket a kijelentéseket a következő, kétségtelenül messiási kijelentésekkel, melyek mind szó szerint beteljesedtek Krisz­

112

tus szenvedésében: ‫ ״‬Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! ... Szétfolytam, mint a víz, kificamod­ tak a csontjaim.... Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok csoportja kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat" (Zsolt 22,8-9.15.17). „Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől" (Ézs 50,6). Ez és más hasonló leírások egyaránt illenek Krisztus és jób szenvedésére. Jób szenvedése olyan szörnyű volt, hogy azt gondolta, Isten elhagy­ ta őt. Barátai a szemére hányták ezt a viselkedést, akárcsak néhány értelmező. Idézzük azonban emlékezetünkbe, hogy maga az Úr Jézus Krisztus is így kiáltott fel a kereszten emberi szenvedésében: „Én Iste­ nem, én Istenem, miért hagytál el engemet" (Mt 27,46)? Az a bámulatos paradoxon áll fenn, hogy Isten látszólag elhagyta Jóbot, noha ő volt a legbecsületesebb az összes ember közül, és látszólag Jézust is cserben hagyta, mivel minden emberért‫ ׳‬bűnné tétetett. Az Úr Jézus Krisztus szenvedése és Istentől való látszólagos elhagyatottsága a halálában érte el tetőpontját. Jób nem halhatott meg, mi­ vel túlélése hozzátartozott a mennyei megállapodás feltételeihez. Jób azonban meg akart halni, és tudta, hogy szenvedése biztosan halálához vezet, ha Isten nem avatkozik be. „Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik" (Jób 30,23). Isten végül megváltotta szenvedéséből. Nemcsak vagyonát és tekin­ télyét kapta vissza, de „az ÚR jobban megáldotta azután, mint azelőtt" (Jób 42,12). Még fenségesebb az Úr Jézus Krisztus szenvedésének vége, mint ahogy igaz volta is tökéletesebb volt, mint Jóbé, megaláztatása mé­ lyebb, vitája a Sátánnal keményebb, szenvedése mérhetetlenül na­ gyobb. Job sok tekintetben csodálatos előképe Krisztusnak, de csak képe - a valóság maga Krisztus! Jóbot anélkül sújtották szenvedései, hogy előre tudott volna róluk, vagy megértette volna őket. Krisztus azonban önként vállalta magára, holott tudta, hogy milyen pokoli mélységekbe vezetik. Nincs jobb tanúbizonysága Isten kegyelme összehasonlíthatatlan mértékének, mint az az éles ellentét, mely teremtői dicsősége és ama magányos, keserű megaláztatás között van, amelyet az emberek bűneit

113

hordozó Megváltóként szenvedett el. A különböző korszakok e köz­ ponti témáját vetítette előre Jób, a nagy patriarcha megaláztatása és azt követő helyreállítása. Nemcsak vagyonát és tekintélyét nyerte vissza, de tisztébe is visszakerült, mint mások szószólója. Azt a nagy igazságot, melyre tapasztalatai rámutatnak, nagyon hatásosan fejezi ki a Filippiekhez írt levél ismert szakasza, mely megfelelő tanúbizonyság fejtege­ téseink befejezéséhez. ‫ ״‬Az az indulat legyen bennetek, ami Jézus Krisztusban is megvolt: Mert Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a ke­ reszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet ado­ mányozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére" (Fii 2,5-11). *

*

*

114

Címszójegyzék angyalok - a föld alapításánál jelenlevők 85 - rendeltetésük 44 - teremtettek 41, 44 - az ember megszabadításában érdekeltek 77-78 - lázadók 44-45 atmoszférikus erők 30-32 Ábrahám 9-10, 47 Ádám 21-22 áldozat 10, 47, 106-107 állatok - teremtésük 21, 89-99 - Isten gondoskodása 89-91 - lecke róluk 20-22, 89-90 állatöv 36, 45 átok 21-22, 53, 92 barlangi emberek 27-28 Bábel, az emberiség szétszóratása az özönvíz után 26-28 behemót 94-96 Bildád 17, 53, 58 bűnbeesés 21-22 Cófár 17,53 csillagok - és az angyalok 85 - teremtésük 20 csillagkonstellációk 36-37 démoni befolyás 48-51 dinoszauruszok 94-100

115

Edám 11-12 Elifáz - mint Jób legjobb barátja 17, 53-54 - vádjai Jób ellen 53, 55-57 - démoni befolyás rá 53-57 - Isten megfeddi 106-107 Elihú - igény isteni ihletésre 63-67 - Isten megfeddi 71, 105-107 - fiatalos gőgje 63-64, 67 - beszéde 17, 62-68 - a tények elferdítése 63-64, 70-71 ember - teremtése és bűnbeesése 21-22 emberi fajok 27-28 erózió 33-34 evangelizáció 74-76 cvolúciótan - lásd: teremtés, panteizmus fény 38-39, 87 föld - forgása 87 - teremtése 84-85 - átok rajta 21-22 - alakja 33 - mérete 87 hó és jég 25-26 Izrael 9 Isten fiai 41 Isten kérdései a teremtésről 81, 84-87 Jób, lásd még Jób könyvét - megfigyelik az angyalok 77-78 - ragaszkodása személyes ártatlanságához 58-60, 64 - addig soha nem tapasztalt mély szenvedés 48, 50, 52, 112-113

116

- kétszer akkora vagyon megigazulása után 107-108 - uralmi megbízás, annak elhanyagolása 82-83 - történelmi személyiség 12-13 - a gonosz szellemek gyötrik 58-59 - igaz volta Isten előtt 47, 59, 92-93 - megigazulása és szabadulása 106-107 - Krisztus előképe 111-112 - hite az eljövendő Megváltóban 60-61, 111-113 jób könyve - keletkezésének időpontja 9-11 - hivatkozások a teremtésre és a bűnbeesésre 20-22, 81-82 - hivatkozások az özönvízre 22-26 - földrajzi besorolás 11 - messiási próféciák 110-111 - áttekintés 16-18 - őstörténet 20-26 - szerzője 13-16 - célja 16-18, 70, 77-80, 89-90 jólét, gondoskodás 48, 108-110 közösségek, a teremtéshitre alapítva 76-77 Krisztus - jób, mint krisztusi előkép 111-113 - messiási próféciák róla 110- 112 - mint a Teremtő 73-74 leviátán - mint a Sátán képmása 97 - a dinoszauruszok kihalása 101-102 - tengeri dinoszauruszok 97-99 - sárkányok 97 megbízás, kulturális, lásd uralmi mandátum messiási próféciák jób könyvében 110-111 mindenhatóság, Mindenható, mint Isten neve 20-21, 63 misszió 74-75

M ózes

9-10

nehézségi erő 33 népek 26-28, 46 népek lajstroma 26-27 népek szétszóratása 26-27 Nimród 26,45-46 Noé, lásd még: özönvíz 10, 81-82 nyelvek összezavarodása 26-27 özönvíz - okai 22-23, 86 - geológiai következményei 23-24 - utáni jégkorszak 23-24 - a vizek visszahúzódása és eloszlása 24-26 panteizmus - kialakulása a bábeli szétszóratás után 29, 45-46, 78-79 - hiánya Jób könyvében 29, 46 - uralma a történelem során 76 Pál 75-77 sárkányok 97-98 Sátán - babiloni összeesküvés 26, 45-46 - teremtése 41-42 - bukása a mennyből 41-43 - sorsa az idők végén 101-102 - hatalma a természeti jelenségekben 49-51 - Jób megpróbálása 43, 48-51 - a dinoszauruszok és sárkányok mint a Sátán jelképei 99-100 - kísértései 43-51, 112-113 szabadítás, tanítás róla 73-76

118

a tenger forrásai 34-35, 86-87 teremtés - válasz az emberi problémákra 71-72, 74-76, 93-94, 104-106 - jelentősége az evangélizációban és a misszióban 74-76 - jelentősége ma 78-79 - bizonyítékai Jób könyvében 20-21 - Isten kérdései Jóbhoz 81, 84-87 - az igazi barátság alapja 76-77 - alapvető a szabadulás és a krisztológia szempontjából 73-74 - kiemelt jelentősége Isten számára 69-70 - Jób könyvének célja 70, 77-79, 89-90 törvények - természeti 38-39, 86-87 - mózesi 9-10 - Mózes előtt 9-10 tudományos, Isten kísérlete 48-51, 81-82, 84-86 tudományos bepillantás lób könyvébe - atmoszférikus erők 30-32 - a csillagok állandósága 35-38 - a Föld forgása 33-34, 87 - energia 38 - erózió 33-34 - evangélium a csillagokban 37, 45^46 - uralmi megbízatás 81-83 - a tudományos tévedések hiánya 29-30 - fény, világosság 38-39, 87 - természeti törvények 38-40, 87-88 - a tenger forrásai 34-35 - rádiócsillagászat 35-36 - nehézségi erő 33 - táguló univerzum 35 - a Föld szférái 35-36 - állatöv 36, 45 - a víz körforgása 30-32 tudományos módszerek 40 - nem alkalmazhatók az eredet kutatásában 84

119

- a Sátán tudományos megjegyzése Jóbhoz 47-48, 50, 67-68, 70 - jövendölése Isten által 40^1 uralmi megbízatás - a tudományos kutatás jelentősége 82 - első parancs, továbbra is érvényes 81-82 - a teremtési megbízás elhanyagolása 82-83 - a keresztyének feladják 88 Úc földje 11,27 üres tér 32-33 világosság 38-39, 87 víz körforgása 30-32, 86-87

Az EVANGÉLIUMI KIADÓ 1996‫־‬ban megjelent könyvei G la s h o u w e r, W .:

így k e le tk e z e tt a B ib lia

J o s u ra n , R.:

A s p iritiz m u s fe rtő jé b e n (2. k ia d á s ) 1

G ra te n a u , C h .:

R u d o lf S te in e rtő l J é z u s K ris z tu s ig

S c h m id t- E lle r , B.:

H a n n e lo re , m i le s z b e lő le d ?

M ü lle r, H.:

J é z u s K ris z tu s v é re

/

W a rn s , J.:

R ö vid v á z la to k b ib lia i ig e h ird e té s h e z

W h ite , P.:

D z s u n g e ld o k to r a z o ro s z lá n o k c s a p á s á n

R e ic h e rt G y.:

Ki le h e t K ris z tu s ta n ítv á n y a ?

N e e , W .:

A s z ta l a p u s z tá b a n

S c h ru p p , E.:

Izrá e l az u to ls ó id ő b e n

H u n t, D.:

A k e re s z ty é n s é g fé lre v e z e té s e

L a H a y e , T im :

: K iv e z e tő út a d e p re s s z ió b ó l

S in n in g , W .:

Iste n i re n d a z é le tü n k b e n

P re s s le r, A .:

H a lá lra íté lv e - é le tre v á la s z tv a

B e c k , G .:

E g y g y ü m ö lc s te rm ő é le t

D ö n g e s , E.:

‫״‬A m in e k h a m a ro s a n m e g kell tö rté n n ie ”

N e e, W .:

T iz e n k é t te le k o s á r

V id a S.:

B ib lia i m o rz s á k

G itt, W .: K ie n e , P. F.:

A te re m té s b ib lia i ta n ú s á g té te le V ig y á z z ! O k k u ltiz m u s !

H a n s e n , J .- G ie b le r , H.:

H o vá m e n je k b ű n e im m e l?

G o s s w e ile r, A .:

K ic s o d a J é z u s K ris z tu s ?

R e im e r, J.:

F e g y v e rte le n ü l, d e Iste n o lta lm a a la tt ‫״‬A z ő s z á m a 6 6 6 ”

G re b e , D.: L a n g h a m m e r, J.:

K ris z tu s b a n g y ő z e lm e s é le t

S p u rg e o n , C. H.: M ü lle r G y .:

A z Ú r g o n d o t v is e l

S e ib e l, A .:

A G y ü le k e z e t é s z re v é tle n m e g té v e s z té s e

B íz z á l a z Ú rb a n ! (2. b ő v íte tt k ia d á s )

B ell, E .- H u n te r , J. H.: M a c D o n a ld , W .:

H a jó tö rö tte k Iste n v á la s z a a z e m b e r k é rd é s e ire (2. k ia d á s )