Max Gunther
A Zürichi Axiómák
A svájci bankárok 12 szabálya a kockázat kezelésére K.-yikimdi A fordítás alapjául szolgáló eredeti kiadás: Max Gunther: The Zurich Axioms The Rules of Risk and Reward Used by Generations of Swiss Bankers Harriman House, 2004 Fordította: Doubravszky Júlia Szakmailag lektorálta: Sallay Katalin ISBN 978-615-5030-06-2 Copyright Š 2004 by Harriman House Published by arrangement with Harriman House, Ltd. Originally published in the UK by Harriman House in 2004, www.harriman-house.com
All rights reserved Hungarian translation Š Doubravszky Júlia Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát, az egyes fejezetekre is. Kiadja: Bagolyvár Könyvkiadó Felelős kiadó: a Bagolyvár Kft. igazgatója Budapest, 2012 Készült a százhalombattai EFO Nyomdában Felelős vezető: Fonyódi Ottó www.efonyomda.hu Tartalomjegyzék Bevezetés 5 Első Fő Axióma: A kockáztatásról 10 Második Fő Axióma: A kapzsiságról 26 Harmadik Fő Axióma: A reményről 39 Negyedik Fő Axióma: Az előrejelzésről 48 Ötödik Fő Axióma A mintázatokról 57 Hatodik Fő Axióma: A mobilitásról 76 Hetedik Fő Axióma: Az intuícióról 82 Nyolcadik Fő Axióma: A vallásról és az okkultizmusról 88 Kilencedik Fő Axióma: Az optimizmusról és a pesszimizmusról 101 Tizedik Fő Axióma: A közvéleményről 108 Tizenegyedik Fő Axióma: A makacsságról 117 Tizenkettedik Fő Axióma: A tervezésről 124 Bevezetés Mik azok a Zürichi Axiómák, és mit kell tudni a keletkezésükről Gondolj csak a svájci talányra. Egykori hazám sziklás hegyekkel borított kicsinyke ország, amely nem egészen akkora, mint Maine állam fele. Tengerpartja nincs. Bányászattal kitermelhető természeti kincseit tekintve a világ egyik legszegényebb állama. Egy csepp saját olajjal sem rendelkezik, szénből sincs túl nagy készlete. Mezőgazdasága? Alig van élőlény, amelynek kedvező lenne Svájc klímája és földrajzi adottságai. Az európai háborúskodásokból háromszáz éven át sikerült kimaradnia, leginkább azért, mert senki nem akadt, aki valóban szerette volna megkaparintani. A svájciakat mindezek ellenére a világ leggazdagabbjai közt emlegetik. Az ország az egy főre esőjövedelmet illetően az Egyesült Államokkal, Németországgal és Japánnal van egy szinten. Pénzneme a világ egyik legstabilabb fizetőeszköze. Mégis, mi a svájciak titka? Nem más, mint a befektetés. A svájciak a világ legokosabb befektetői, spekulánsai és hazárdjátékosai. Ez a könyv arról szól, hogy miként fogadj annak érdekében, hogy nyerj. Lesznek, akik ennek alapján arra következtetnek, hogy a könyvem mindenkinek szól. Pedig nem. Nyilván minden ember nyerni akar, fogadni azonban már nem mindenki hajlandó. Ez pedig óriási különbség! Sokakra, sőt, valószínűleg mindnyájunkra igaz az, hogy legszívesebben fogadás nélkül nyernénk. A
kívánság maga nem elítélendő. Sőt! Erre sarkall bennünket több ősi tan is a munkaerkölcsről. Ezek szerint a körültekintő polgároknak nem szabad nagyobb kockázatot vállalniuk annál, mint amit alapvetőlétezésük feltételeinek megteremtéséhez vállalniuk szükséges. A helyesen élt élet látástól vakulásig hajszolt munkával telik, ami némileg unalmas ugyan, viszont legalább biztonságot ad. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok tartják sokan. Nos, a kompromisszumokat mindenki megérti. Ha elvi aggályaid vannak a fogadással kapcsolatban, nem sok hasznosat fogsz találni a magad számára ebben a könyvben, hacsak nem tudom megváltoztatni az álláspontodat. Ellenben ha nem zavar a méretesebb kockázatok vállalása vagy ami még ennél is jobb, ha élvezed a kockázatvállalást, mint ahogy a svájciak , akkor ez a könyv neked íródott. A Zürichi Axiómák ugyanis a kockázatról és a kockázatkezelésről szól. Ha az Axiómákat az őket megillető szorgalommai tanulmányozod, fogadásaidból minden várakozásnál nagyobb nyereségre számíthatsz. Vagy mondjuk ki kertelés nélkül: gazdag leszel. A könyv a legszélesebb értelemben vett fogadásokról szól. A legtöbb példám ugyan az értéktőzsdével kapcsolatos, de csak azért, mert ezt a területet ismerem a legjobban, ám a könyv érvényessége nem korlátozódik az álmoknak erre a hatalmas szupermarketjére. Az Axiómák ugyanúgy igazak az áruk, a nemesfémek, a műalkotások és az antik műtárgyak piacára, az ingatlanpiaci spekulációkra, az üzleti élet napi csatározásaira, sőt, a kaszinók játékasztalára is. Röviden összefoglalva: ezek az Axiómák minden olyan helyzetben igazak, amikor pénzügyi kockázatot vállalsz annak érdekében, hogy nyereségre, még több pénzre tegyél szert. Az élet szerencsejáték. Ezt minden felnőtt tudja. Az emberek legtöbbjét ez kellőképpen el is szomorítja, és egész életüket azzal töltik, hogy minimalizálni próbálják az általuk vállalandó kockázatos helyzeteket. Vannak persze olyanok is így például a svájciak , akik ezzel ellentétes filozófiát vallanak. Természetesen nem minden svájci állampolgáréi így. De ahhoz azért elég sokan, hogy a kockázatvállalási hajlandóságot nemzeti karakternek lehessen tekinteni. A svájciak nem ügy lettek a világ bankárai, hogy sötét szobáikban ücsörögve a körmüket rágták. Bátran elébe mentek a kockázatos helyzeteknek, és megtanulták kezelni azokat. A svájciak kitekintenek a hegyek közül, és látják, hogy a világ tele van kockázattal. És bár tudják, hogy lehetséges minimalizálni az általunk vállalandó kockázatot, ám azt is tudják, hogy ez mivel járna. Azzal, hogy menthetetlenül elvegyülnének a szürke, hétköznapi emberek között. Ahhoz, hogy az életben bármilyen előnyre tegyünk szert legyen szó akár anyagiak, akár személyes fejlődésünk területén elért nyereségről , anyagi vagy érzelmi tőkénk egy részét kockára kell tennünk. El kell köteleznünk magunkat, hogy az előny érdekében feláldozzuk pénzünk, időnk, szeretetünk egy részét, vagy bármi mást. Ez egyetemes törvényszerűség, ami a vak szerencsét kivéve, kijátszhatatlan. Nincs olyan teremtmény a Földön, akire/amire ez a könyörtelen törvényszerűség ne vonatkozna. A hernyóból is csak ügy lehet pillangó, ha megnő, és kifejlődik. Ahhoz viszont, hogy megnőjön, ki kell merészkednie oda, ahol a madarak fenyegetik őket. Ez ellen nincs apelláta. Ilyen a természet. És ilyen
a törvény. Mindezt megfigyelve, a svájciak arra a következtetésre jutottak, hogy életünket akkor éljük értelmesen, ha a kockázatot nem kizárni igyekszünk állandóan, hanem szándékosan elébe megyünk. Ha beszállunk a játékba. Ha fogadunk. De nem úgy, nem olyan ésszerűtlenül, mint a hernyók, hanem óvatosan és körültekintően. Úgy, hogy inkább nagy nyereségre, mint nagy veszteségre legyen esélyünk. Fogadni, és nyerni! Ez tényleg lehetséges lenne? Hát persze! Megvan rá a megfelelőmódszer. Mint egy képlet. Bár ez nem a legjobb kifejezés, mert úgy hangzik, mintha minden gondolkodást mellőző, mechanikus lépések sorozatát foglalná magában, bármiféle választási lehetőség megléte nélkül. Szerencsésebb ezért, ha inkább a filozófia” szót használom. Az általam alkalmazott módszer vagy filozófia tizenkét fő szabályból áll. A kockázatvállalás tizenkét titokzatos szabályából, amelyet Zürichi Axiómáknak neveznek. Már most figyelmeztetlek: a szabályok első ránézésre kissé hajmeresztőnek tűnhetnek. Nem olyanok ugyanis, mint amilyenekkel a legtöbb befektetési tanácsadó látja el ügyfeleit. Sőt. Több Axióma homlokegyenest ellentmond a szakma általánosan elfogadott kliséinek. A legsikeresebb svájci befektetők nemigen figyelnek oda a konvencionális befektetési tanácsokra. Nekik megvan a maguk módszere. A Zürichi Axiómák” kifejezést a svájci részvény- és áruspekulánsok egyik klubja alkotta meg, melynek tagjai a második világháború után a Wall Street környékén gyűltek össze. Apám ennek a klubnak volt az egyik alapító tagja. Ez a társaság nem volt hivatalos klub, nem voltak szabályok, kötelezettségek, sőt, még taglista sem. Egy nagy csapat hasonlóan gondolkozó férfiból és nőből állt, akik kedvelték egymást. Mindnyájan gazdagok akartak lenni, és egyetértettek abban, hogy bérből és fizetésből ez még soha senkinek nem sikerült. Változó gyakorisággal találkoztak az Oscar’s Delmonicóban és más Wall Street környéki sörözőkben, az 1950-es és 1960-as években, egészen a hetvenes évek végéig. A klubban sok mindenről szó volt, de leginkább a kockázatról. A Zürichi Axiómák megfogalmazásának munkálatai akkortájt kezdődtek, amikor egyszer apám nem tudott válaszolni az egyik kérdésemre. Apám svájci bankár volt, Zürichben született és nevelkedett. Születési anyakönyvi kivonatán még Franz Heinrich szerepelt, Amerikában azonban mindenki csak Frank Henrynek nevezte őt. Amikor néhány évvel ezelőtt meghalt, nekrológjában külön kiemelték, hogy ő volt a Schvveizerbankverein a zürichi pénzügyi óriáscég New York-i leányvállalatának igazgatója. Ezt a munkát fontosnak tartotta, de emlékszem, egyszer azt mondta nekem, hogy a legszívesebben ezt a mondatot vésetné a sírkövére: Kockáztatott, és nyert!” Frank Henryvel már a középiskolai tanulmányaim ideje alatt elkezdtünk tőzsdéről és spekulációról beszélgetni. Végignézte a bizonyítványomat, és morogva közölte: a leadott tananyag nem teljes. Hiszen épp a legfontosabb dolgot nem tanítják nektek mondta. Tőzsdézés, spekuláció. Hogyan kell
kockázatot vállalni és nyerni. Méghogy Amerikában felnőni úgy, hogy fogalmad sincs a tőzsdézésről és a spekulációról! Olyan ez, mint aranybánya tetején üldögélni, ásó nélkül!” Később, amikor főiskolára mentem, majd a seregben szolgáltam, sokat gondolkoztam a karrieremről. Frank Henry erre azt szokta mondani: Ne csak fizetésben gondolkozz, fiam, abból még soha senki sem lett gazdag. Viszont sokan élnek igencsak szegényen belőle. Kell még valami, ami neked dolgozik. Néhány jó kis befektetés. Spekuláció. Erre van szükséged.” Tipikus svájci szöveg. Úgy szívtam magamba ezeketa szavakat, mint neveltetésem szerves részét. Később, amikor zsebemben a végső fizetésemmel és a pókeren nyert pár száz dollárral leszereltem. Frank Henry tanácsát megfogadva messze elkerültem a megtakarítási formák mindegyikét. Be sem tettem a lábam egyetlen ilyen intézménybe sem. Frank mélyen lenézte ezeket. A pénzemből inkább tőzsdézni kezdtem. Nyertem is, veszítettem is,és végül annyival jöttem ki az ügyből, amennyivel az egészet elkezdtem. Eközben Frank Henry, ugyanezen a piacon, hatalmasakat kaszált. Óriási pénzeket szerzett például egy hajmeresztően kockázatos kanadai urániumbánya-részvénnycl.
Miért van ez? kérdeztem bánatosan. Próbálok okosan befektetni, és mégsem jutok semmire, miközben te rénszarvaslegelőt vásárolsz, és meggazdagszol. Van valami szerinted, amit nem értek?
Csak tudnod kell, hogyan fektess be mondta.
Értem. Hát akkor tanítsd meg nekem. Zavartan rám meredt, és nem szólt egy szót sem. Rádöbbent, hogy nem tudja nekem megtanítani. Minden ott van a fejében,
a spekulatív játék minden egyes szabálya, mindaz, amit élete során ebben a témában megtanult. Az a tudás, amiről banki és spekuláns körökben senki nem beszél, mégis közismert. Mondhatni, benne van a levegőben. Frank tizenhétéves korában banki ügyintéző tanoncnak állt, és azóta is gyakorlatilag ebben a világban mozog. A játékszabályokat az évek során olyan szinten magáévá tette, hogy már el sem gondolkozik rajtuk. A vérévé váltak. Olyan nagyon, hogy amikor magyarázni próbált nekem, rájött, hogy képtelen rá. Feltette a kérdést Wall Street-i barátainak is, de nem járt sikerrel. A többiek sem tudták pontosan felsorolni és megmagyarázni a szabályokat. De ettől kezdve mindnyájan feladatuknak tekintették a szabályok körülhatárolását, és pontos megfogalmazását. Először úgy kezdtek bele, mintha
ez is egyfajta játék volna. Évek során azonban egyre komolyabbá vált ez a küldetés. Minden fontos spekulatív döntéskor feltették maguknak a kérdést: Miért épp most veszel aranyat? … Miért épp most adtad el a részvényeidet, pedig mindenki más épp most vásárol? … Miért ezt léped, miért nem azt?” Arra késztették egymást, hogy szóban is megfogalmazza mindenki azt a gondolkodásmódot, amelyet döntéshozatalkor alkalmazott. A szabályok listája lépésről lépésre alakult. Egyre rövidebb, egyre lényegre törőbb, letisztultabb lett. Ma már senki sem emlékszik arra, hogy ki nevezte el őket Zürichi Axiómáknak, ahogyan azóta is hivatkoznak rájuk. A Zürichi Axiómák nem sokat változtak az utóbbi néhány év során. Törzsfejlődésük” befejeződött, elnyerték végső formájukat: tizenkét Fő Axióma és tizenhat Kis Axióma. Én úgy tartom, hogy értékük felbecsülhetetlen. Akárhányszor végiggondolom őket, annyiszor tűnnek egyre bölcsebbnek a számomra. Ebből is látszik, micsoda alapigazságokról van szó. Ha értelmezzük őket, sokszor bukkanhatunk másodlagos, sőt, akár harmadlagos jelentéstartalomra is. Van köztük olyan, amelyik ridegen gyakorlatias. Más axiómák, a misztikum határát súrolva, rejtélyesek. Ezek a szabályok túlmutatnak a spekuláció filozófiáján. A sikeres élet útmutatójaként is tekinthetjük őket. És rengeteg embert tettek már gazdaggá. Első Fő Axióma:
A kockáztatásról Az aggódás nem betegség, hanem az egészség jele. Ha nem aggódsz, az azt jelenti, hogy nem kockáztatsz eleget. Réges-rég történt, hogy két fiatal nő, miután lediplomáztak, együtt indultak szerencsét próbálni a Wall Streetre. Több helyen is dolgoztak, amíg végül mindketten a tőzsdei iparág egyik óriásánál, az E. F. Huttonnál kaptak állást. Ott találkoztak Gerald M. Loebbel. Loeb, néhány évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig, az iparág egyik legelismertebb befektetési tanácsadójának számított. Ez a merész, zseniális ember a harmincas évek katasztrofális árfolyameséseinek és a második világháborút követő időszak mesés árfolyam növekedéseinek a veteránja volt. Mindezt hűvös nyugalommal csinálta végig. Szegénynek született, de gazdagként halt meg. Könyve, a The Battlefor Investment Survival (Csata a befektetések fennmaradásáért), megjelenése óta minden idők egyik legnépszerűbb befektetési stratégiai kézikönyvének számít. Lévén, hogy Loeb zseniális mesélő is volt, könyve igen olvasmányosra sikeredett. A két fiatal nő történetét is tőle hallottam egyik este, amikor az Amerikai Részvénytőzsde épületétől nem messze Frank Henry, ő és én együtt vacsoráztunk egy étteremben. Úgy gondolta, hogy a kockázat lényegét ezzel a történettel tudja legjobban érthetővé tenni számomra. Mesélte, hogy mindkét nő félénken odament hozzá, hogy befektetési tanácsot kérjen tőle. Külön-külön
keresték meg őt, de mivel tudott kettejük jó barátságáról, biztos volt benne, hogy össze fogják vetni a nekik adott tanácsokat. A történet kezdetén a nők vagyoni helyzete szinte azonos volt. ígéretes karrierjük elején tartottak, és lépésről lépésre haladtak felfelé a ranglétrán. Fizetésük már nem csupán a létminimumot biztosította számukra, adózás után némi félretett pénzük is maradt. Nem sok, de ahhoz már elég, hogy foglalkozni kezdjenek vele, és a jövőben még több pénz ígérkezett. így hát mindketten odamentek Gerald Loebhez, és megkérdezték, mit javasol, mit tegyenek a megtakarításaikkal. A beszélgetésekre Loeb kedvenc büféjében került sor, ahol a tanácsadó, tea és pirítós mellett, atyai szavakkal igyekezett felvázolni előttük a lehetőségeket. Hamar kiderült azonban, hogy a hölgyek már rég elhatározták, mit akarnak tenni,és hozzá csupán szándékuk megerősítése, vagyis egy kis helyeslés” végett fordultak. Loeb a sztori két főszereplőjét kissé gunyorosan elnevezte Józan Szilviának és Őrült Máriának. Szilvia célja az volt, hogy pénzét a lehető legnagyobb biztonságban tudhassa. Kamatozó bankszámlára vagy valamilyen szuperbiztonságos befektetési konstrukcióra gondolt. Számára a garantált hozam és a garantált tőke-visszafizetés volt a legfontosabb. Mária viszont inkább a kockázatos utat választotta, annak érdekében, hogy szerény tőkéje jelentősebb mértékben növekedjék. Mindkét nő az általa választott stratégiának megfelelően cselekedett. Egy évvel később Szilvia vagyona az eredeti tőke némi kamattal növekedett összege volt, miközben élete mindvégig nyugodt maradt. Mária viszont jól megjárta. A piac viharos változása következtében részvényeinek ára negyedével esett. Szilvia nagyon rendes volt, és nem űzött gúnyt pórul járt barátnője balszerencséjéből, inkább kétségbeesett rajta. Ez rettenetes!” kiáltott fel, amikor hallotta, mi történt vele. De hiszen ezzel elveszítetted a pénzed negyedét!” Loeb esetenként együtt ebédelt a két nővel. Most is ez történt, és érdeklődéssel figyelte Máriát. Kíváncsi volt, miként fog reagálni barátnője együtt érzőaggodalmaskodására. Félt, hogy ez a kudarc majd elkedvetleníti a lányt, és ki fog szállni a játékból, ahogy azt sok új keletű spekuláns teszi. (Mindnyájan arra számítottak, hogy rögtön megcsinálják a szerencséjüket szokta mondani sajnálkozva. Ha az első évben nem triplázták meg a pénzüket, duzzogva otthagytak csapot-papot. Mint egy elkényeztetett gyerek, amikor nem kap meg valamit”) Máriának azonban megvolt a bátorsága, hogy mosolyogva ezt válaszolja: Igen, valóban veszteséggel zártam az évet. De nézd a dolgok másik oldalát. Valami mást is kaptam.” És ezzel kissé odahajolt az asztal túloldalán ülő barátnőjéhez: Szilvia, érdekes kalandban volt részem.” A legtöbb ember annyira ragaszkodik a biztonsághoz, mintha ez lenne a világon a legfontosabb. Nyilván egy sor oka van annak, hogy így éreznek. A biztonság olyan, mint hideg téli reggelen a meleg paplan alá bújni. Finom meleg, és puha. Nyugalmat sugároz. Manapság a legtöbb pszichiáter és pszichológus szeri nt a nyugalom jó do-log. A modern pszichológia egyik központi feltevése, hogy a lelki egészség mindenekelőtt a nyugalmat jelenti. Ez a feltevés dominál már évtizedek óta a pszichológusok közt. A How to Stop Worrying and Start Living (Hogyan fejezzük be az aggódást, és kezdjünk el élni) volt a témával foglalkozó könyvek közt az egyik
első, a The Relaxation Response (A relaxáció válasz) pedig az egyik legutóbbi. Az aggódás árt nekünk, állítja minden pszichológus és pszichiáter, miközben ezt semmilyen kézzelfogható bizonyítékkal nem támasztják alá. És csak azért hiszünk nekik, mert mondanivalójukat szinte a szájunkba rágják. A mindenféle misztikus és meditációs diszciplínák, különösen a távol-keleti típusúak rajongói ennél még messzebbre is mennek. E tanok követői oly nagyra tartják a nyugalmat, hogy sok esetben még a nincstelenséget is hajlandók elviselni a cél érdekében. Egyes buddhista szekták például azt tartják, hogy az egyénnek nem szabad földi javak szerzésével foglalkoznia, sőt, amije van, azt is szét kell osztania az emberek közt. Szerintük minél kevesebb dolgod van, annál kevesebb dolog miatt kell aggódnod. A Zürichi Axiómák filozófiája természetesen ennek épp az ellenkezője. Lehet, hogy az aggodalomtól mentes életnek is megvan a maga szépsége, de egy jó svájci spekuláns biztosan azt mondaná neked, hogy ha a legfőbb életcélod elkerülni az aggodalmat, akkor szegény maradsz mindörökre. Ja, és hülyére unod magad. Az élet ne csupán vegetálás legyen, hanem kaland. És mi a kaland? Olyan élethelyzet, amelyben valami miatt veszélybe kerülsz. Miközben megpróbálod megoldani a helyzetet, szervezeted természetes válaszreakciója az aggodalom. Az izgalom szerves része minden igazán élvezetes dolognak az életben. Ott van például a szerelmi kapcsolat. Ha félsz az érzelmi elköteleződéstől, és nem vállalod a kockázatot, sosem leszel szerelmes. Életed olyan nyugalmas lesz, mint egy állóvíz. De mondd meg őszintén, tényleg ezt akarod? Vagy egy másik példa: a sportesemények. Mind a sportolók, mind pedig a lelkes szurkolók szándékosan veszélynek teszik ki magukat, amivel nem kevés izgalom jár. Ez kisebb kalandot jelent a legtöbb néző számára, és nagy izgalmat az atlétáknak. Ez a körültekintően megtervezett kockázat esete. Ha nem élveznék a versenyt, akkor nem járnának ki meccsekre, és nem néznének versenyeket, vetélkedőket. Az embereknek ugyanis alapvetően szükségük van kalandokra. Persze időnként nyugalomra is szükségük van. Ezt azonban bőven megkapják, miközben alszanak, illetőleg a nap során itt-ott összecsipegetett nyugalom-morzsákból. Napi nyolc-tíz órányi nyugalom egy huszonnégy órás napból elegendőkell legyen a számukra. Sigmund Freud megértette, hogy az embernek alapvetően szüksége van a kalandra. Bár az életcélt” illetően tanai elég zavarosak, és tele vannak önellentmondással , azt sosem állította, hogy célunk a nyugalom lenne. Sok tanítványa igen, de őmaga sosem. Sőt, mindent elkövetett, hogy kigúnyolja ajógát és a többi keleti pszichovallásos tudományágat, mint a lelki egészséggel foglalkozó érd el a nyugalmat” iskolák legfőbb képviselőit. A jóga legfőbb célja a bármi áron elért belső béke. Freud erről a következőképpen írt Civilization and Its Discontents című könyvében: Bárki, aki tökéletesen elsajátítja ezt a tant, ezzel feláldozta az életét”. Milyen áron? Cserébe megkapta a csend boldogságát.” Számomra ez nem tűnik valami előnyös üzletnek.
* Életünket a kaland miatt érdemes élnünk. Hogy hogyan kerülhetünk kalandos helyzetbe? Például ha kockázatot vállalunk. Gerald Loebjól tudta ezt. Ezért nem örült, ami kor Józan Szilvia elmesélte neki, hogy bankszámlára helyezte el a pénzét. Még akkor is, ha aránylag magas a kamat, milyen jövedelmed lehet egy ilyen befektetésből? Év elején adsz a bankárnak száz dollárt. Év végén ő visszaad neked százkilencet. Nagy szó! És micsoda unalmas üzlet, nem? Igaz, a százdollárnyi tőke mindvégig biztonságban van. Legalábbis a fejlett demokráciák bankjaiban. Hacsak az országot nem éri valamilyen hatalmas gazdasági csapás, veszíteni nem fogsz semmit. Lehet, hogy időközben csökken a kamat, de egy biztos: a bank nem ad vissza neked kevesebb, mint száz dollárt. De hol van itt a móka? És a tűz? És a szenvedély? Hol van a nagy rezesbanda? És hol van itt a meggazdagodás reménye? A kilencdolláros kamatot megadóztatják. Ami marad, az jó esetben körülbelül az infláció mértékével egyenértékű jövedelem. Pénzügyi helyzeteden azonban mit sem változtat. Mint ahogy akkor sem leszel soha gazdag, ha csupán fizetésre, bérjövedelmekre számítasz. Az lehetetlen. A világ gazdasági rendszere ellened dolgozik. Ha csupán bér jellegű jövedelmed van, legfeljebb abban reménykedhetsz, hogy életed során egyszer sem kell majd élelemért koldulnod, de adott esetben még ebben sem lehetsz olyan biztos. A legtöbben furcsa mód mégis csupán a fizetésükre és némi megtakarításra számítanak egész életük során. Frank Henryt nagyon zavarta, hogy Amerika középosztályának felfogását iskoláik és a szociális kondicionálás kérlelhetetlenül ebbe az irányba kényszeríti. Egy kölyök képtelen kimenekülni ebből a sodrásból szokta mondogatni mérgesen. Tanárok, szülők, tanácsadók és a többiek is állandóan csak azt sulykolják a szerencsétlen gyerekbe: csináld meg a házi feladatodat, egyébként nem fogsz jó állást kapni! Az ember ambícióinak csúcsa ezek szerint a ťjó állásŤ lenne? És mi van a jó befektetéssel? Erről vajon miért nem beszélnek a gyerekekkel?” Nekem, gyerekként, rengeteget beszéltek erről. Frank Henry ökölszabálya az volt, hogy legfeljebb az ember jövedelmének a fele legyen munkáért kapott, bér jellegtíjövedelem. A másik fele viszont jöjjön befektetésből vagy spekulációból. A valóság bizony rideg. Hacsak nincs dúsgazdag rokonod, kizárólag úgy emelkedhetsz a szegények fölé, ha kockázatot vállalsz. Ez az egyetlen esélyed. Persze tudom, ez kétirányú utca. A kockázatvállalásban benne foglaltatik a veszteség esélye is. Ha spekulálsz a pénzeddel, lehet, hogy elveszíted, és ahelyett, hogy meggazdagodnál, el is szegényedhetsz. De gondolj inkább arra, hogy adók és infláció sújtotta kenyérkereső állampolgárként amúgy is eléggé sanyarú pénzügyi helyzetben vagy. Ehhez képest nem nagy csapás, ha átmenetileg szegényebb leszel,
miközben próbálsz meggazdagodni. Sokkal szegényebb biztos, hogy nem leszel. Különösen akkor, ha a Zürichi Axiómák szerint cselekszel. Gazdagabb viszont lehetsz. Méghozzá sokkal gazdagabb! Az előtted álló magaslatok jóval meghaladják a mélységeket, és bármi történjék is, legalább átéltél egy kalandot. Mivel a potenciális nyereségjóval meghaladja a lehetséges veszteséget, a játék kimenetele mindenképp előnyös számodra. Gerald Loeb két barátjának története jól illusztrálja a kétféle hozzáállás hozamát. Utoljára akkor hallottam Szilviáról és Máriáról, amikor ötvenes éveik közepén jártak. Mindketten elváltak már egyszer, és mindketten azóta is azzal afilozófiával menedzselték pénzügyeiket,ahogy azt annak idején elkezdték. Szilvia minden többletjövedelmét megtakarítási számlákon tartotta, illetve hosszú távú letéti jegyekbe, állami kötvényekbe és más szuperbiztos” befektetési konstrukciókba fektette. A kötvények sajnos a vártnál kevésbé bizonyultak biztosnak, mert amikor az 1970-es években váratlanul kétszámjegyűre nőttek a kamatok, tőkeértékük nagymértékben csökkent. Bankszámlái és letéti jegyei ugyan nagyjából megőrizték tőkeértéküket, de a hetvenes évek ugyanennyire váratlanul kétszámjegyűre ugró inflációja miatt pénzének vásárlóereje igencsak visszaesett. Legjobb pénzügyi lépésének még a házassága idején történt ingatlanvásárlása bizonyult. Az ingatlan közös tulajdonuk volt a férjével, így a váláskor értékesítették, és fele-fele arányban osztoztak a pénzen. A házat jelentősen nagyobb összegért tudták eladni, mintamennyiért annak idején vásárolták. Szilvia mégsem számított gazdagnak, sőt, még jómódúnak sem. Válása után visszament dolgozni egy brókercéghez, és valószínűleg egészen addig ott dolgozik majd, amíg nyugdíjba nem mehet hatvanvalahány évesen. Nem lesz túl sok a nyugdíja, de mégsem engedheti meg magának, hogy nélkülözze, hiszen nettó vagyonának hozamából nem fog tudni megélni. Úgy építette fel az életét, hogy főként munkából származó jövedelmére támaszkodhat. Éhezni ugyan valószínűleg nem fog, de mindig kétszer meg kell majd gondolja, hogy vegyen-e egy pár új cipőt magának. Kedvenc macskájával pedig télen sosem lesz túl melege még egyszobás garzon lakásában sem. Mária ezzel szemben meggazdagodott. Ahogy minden józan ember, ő is foglalkozott tőkéjének biztonságával, de nem hagyta, hogy ez az aggodalom elnyomja pénzügyi filozófiájának többi elvét. Ő igenis kockáztatott. A fájdalmas kezdetek után kezdett hasznot hozni néhány kockázatos lépés. A hatvanas évek virágzó tőzsdéjén hatalmasakat aratott, de legzseniálisabb húzásai az aranyhoz kötődnek. A sárga fém, mint befektetési eszköz, először 1971-ben vált elérhetővé Amerika polgárai számára. Nixon elnök ekkor bontotta fel a hivatalos köteléket a dollár és az arany közt. Korábban az arany árát szigorúan rögzítették, unciánként 35 dolláron. Az elnök lépését most azonnali árnövekedés követte, Mária pedig gyors volt. Rengeteg konzervatív tanácsadó javaslata ellenére befektetési aranyat vásárolt negyven és ötven dollár közti különféle árakon. Az évtized vége előtt már 875 dolláron volt az arany ára. Ekkor majdnem a teljes készletén túladott, hatszázdolláros árfolyamon. Addig kényelmesen jómódú volt. Ettől kezdve azonban már gazdagnak
számított. Most van egy háza, egy nyaralója, és egy karib-tengeri szigetecskének egy darabja is az övé. Idejének legnagyobb részét utazgatással tölti. Természetesen első osztályon utazik mindenhová. Már régen kilépett a munkahelyéről. Ahogy Gerald Loebnek elmondta, bérjövedelme már alig játszott szerepet pénzügyi helyzetében. Csupán részvénybefektetéseinek osztalékaiból többet keres évente, mint amennyi a fizetése volt. Ezek után úgy gondolta, hogy miért töltsön feleslegesen hét napból ötöt ezzel a munkával. Igaz, Mária nem keveset aggódott pénzügyi tranzakciói miatt az évek során. Valószínűleg többet, mint amennyit Szilvia valaha is el tudott képzelni. Ez az egy talán vigasztalhatja majd szegényt, amikor öregkorát fillérek rakosgatásával tölti. Szilviának sosem kellett úgy álomra hajtania a fejét, hogy fogalma sem volt róla, másnap gazdagon vagy szegényen ébred-e. Mindig tudta tervezni a jövedelmét egy évre, vagy akár tíz évre előre is. A tervhez képest nyilván voltak eltérések, főként azokban az években, amikor a kötvények úgy értéktelenedtek el, ahogy a jég olvad el a napon. De legalább nagyjából tudott tervezni. Ez pedig nyugalommal töltötte el. Mária viszont legfeljebb találgathatott a jövőt illetően, miközben vagyonát építgette. Kétségtelenül voltak éjszakák, amikor nem sokat aludt, vagy egyáltalán nem jött álom a szemére az idegességtől. De nézd, mit kapott ezért cserébe az élettől! A Wall Street legtöbbet emlegetett spekulánsainak nagy részétől hallottunk már olyan nyilatkozatot, hogy a szinte folyamatos aggódás szerves része az életüknek. De nem sokan vannak, akik panaszkodnának emiatt. Inkább mintha örülnének neki. Sőt, kifejezetten tetszik nekik, hogy folyamatosan aggódhatnak. Ilyen volt például Jesse Livermore, a századelő egyik legszertelenebb spekulánsa. Képzelj el egy magas, jóképű fickót, ragyogó világosszőke hajjal . Bárhová ment, mindig körülvették őt az emberek. Befektetési tanácsokat kértek tőle, az újságírók pedig szinte vadásztak rá, hátha elcsíphetnek tőle aznapra egy-két jól használható bölcsességet. Egy nap egy lelkes fiatal újságíró ment oda hozzá, és azt kérdezte, hogy vajon érdemes volt-e annyit küzdenie, hogy milliomos legyen. Mivel szereti a pénzt, nyilván érdemes volt, válaszolta Livermore. A riporter azonban nem adta fel egykönnyen: De mégis, nincsenek éjszakák, amikor egy bróker nem tud aludni? hangzott a következő kérdés. Erdemes-e vajon úgy élni, hogy az embernek állandóan aggódnia kell?” Nos, kölyök, akkor elmagyarázom neked, hogy is van ez mondta erre Livermore. Minden foglalkozásnak megvan a maga hátulütője. Ha méheket tartasz, időnként előfordul, hogy megcsípnek. Az én foglalkozásommal az aggódás jár. Vagy ez, vagy a szegénység. Ha választhatok, hogy szegényen vagy aggódva éljek, én gondolkodás nélkül az utóbbit választanám.” Livermore, aki négyszer szerzett és veszített el hatalmas vagyont a tőzsdepiacon, úgy tűnt, hogy még élvezi is az aggódást. Egyszer Frank Henryvel iszogattak egy bárban, amikor Livermore-nak eszébe jutott, hogy most éppen egy fogadáson kellene lennie. Gyorsan felhívta telefonon a partit szervező hölgyet, és elnézést kért tőle a távolmaradásért. Aztán rendelt magának még egy italt, és elmagyarázta Frank Henrynek, hogy akárhányszor valami kockázatos lépésre készül a tőzsdén, azt veszi észre magán, hogy feledékeny és szétszórt lesz. Frank Henry erre megjegyezte, hogy amennyire ő Livermore-t ismeri, még nem emlékszik olyan lépésére, ami nem lett volna kockázatos. Livermore
persze rögtön egyetértett vele. Ha nem éppen valami ügyleten dolgozott, akkor a következő heti kötésein aggódott. Elismerte, hogy gyakorlatilag folyamatosan aggódott az üzletei miatt. Még álmában is. De aztán hozzátette, hogy ezzel nincs különösebb gondja. Én akarom, hogy így legyen mondta. Nem hiszem, hogy feleannyira élvezném az életemet, ha előre tudnám, milyen gazdag leszek másnap.” Frank Henry még mindig kristálytisztán emlékszik ezekre a szavakra. Évtizedek után is. Tökéletesen kifejezi az Első Axióma filozófiáját. Sajnos Jesse Livermore nem alkalmazta a többi axiómát, és a története nem végződött happy enddcl. Dc erre később még visszatérek. *** Annyit írok itt kockázatról és aggódásról, míg a végén néhány olvasó azt hiszi majd, hogy a spekuláns élete folyamatos borotvaélen való táncolás. Pedig nem az. Igaz, néha vannak gyomorremegtetően aggasztó időszakok, de ezek nem gyakoriak, és főként nem tartanak túl soká. Inkább az jellemző, hogy aggodalmaink inkább csak fűszerezik az életünket. A kockázat, amiről általában szó van, nem túl nagy. Gyakorlatilag minden nyereségorientált pénzügyi tevékenység kockázattal jár, akár spekulánsnak nevezi magát az illető, akár nem. Csak az nem jár kockázattal, ha kamatozó bankszámlára, államkötvénybe, vagy más megtakarítás célzatú értékpapírba fekteted a pénzed. Valamennyi kockázat még ebben is van, hiszen még bankok is csődbe mennek néha. Ha egy ilyen bankban ragad a pénzed, a Federal Deposit Insurance Corporation (FDIC, Szövetségi Letéti Biztosítási Részvénytársaság) visszatéríti ugyan a pénzed, de csupán hosszú várakozás után, és kamatok nélkül. Ha valamilyen nemzetgazdasági katasztrófahelyzet miatt egy tucat bank menne csődbe egyszerre, még ez a szervezet sem tudná teljesíteni ezirányú kötelezettségeit, mert maga is csődbe menne. Senki nem tudja, mi lenne egy ilyen történet vége a befektetők szempontjából, de szerencsére ennek a rémálomnak az esélye közel nulla. A bankszámla tehát valószínűleg a legkockázatmentesebb befektetés ebben a kockázatos világban. Mivel azonban a kockázat alacsony, a hozam is az. *** Aki jobb hozamot akar, az inkább a kockázatosabb befektetések felé fordul. Furcsa módon a legtöbben mégsem hajlandók ezt vállalni. Inkább az ésszerű és körültekintő ember szerepében tetszelegnek, aki nem vállal kockázatot. Nem, ők nem spekulálnak! Közük sincs a és a rettegett szót szinte suttogják, mintha valami átok ülne rajta szerencsejátékhoz! Ok befektetnek”. Érdemes egy kicsit körüljárnunk a befektetés és a spekuláció közti különbséget, nehogy ez akadályozzon az Első Axióma lényegének megértésében. Mi, a Zürichi Axiómák követői, spekulánsnak nevezzük magunkat. Lehet, hogy ez úgy hangzik számodra, mintha vad és eszement lépések megtételére sürgetnélek. Lehet, azt gondolod, hogy te inkább leszel befektető, mint spekuláns. A befektető szónak valahogy biztonságosabb csengése van. Valójában pedig nincs is különbség köztük. Az egyenes beszédű Gerald Loeb erről így vélekedett:
Minden befektetés valójában spekuláció. Annyi a különbség, hogy van,aki elismeri, hogy spekulál, és van, aki nem.” A különbség körülbelül annyi, mint a gyorséttermi ebéd és az ebéd közt. A pulykahúsos szendvics ugyanaz. Csak másként hívják. Attól függően, hogy milyen benyomást akar kelteni valaki. Azok az emberek, akik vagyongazdálkodási tanácsokkal látnak el másokat, szívesebben hívatják magukat befektetési” tanácsadónak, spekulációs tanácsadó helyett. Sokkal komolyabban hangzik, ezért jobb benyomást gyakorol az emberekre (és épp ezért több pénzt lehet érte kérni az ügyféltől). Az ezzel foglalkozó magazinok és hírlevelek is inkább befektetési” publikációk címen futnak, hasonló okok miatt. Pedig ugyanazokkal a spekulációkkal foglalkoznak, amivel a Zürichi Axiómák. Csak ezt nem szeretik beismerni. Sőt van a részvénypapíroknak egy olyan osztálya is, amit a pénzügyi szakértők befektetés fokozatúnak” neveznek. Nagyon komolyan, tekintélyt parancsolóan és szuperbiztonságosan hangzik, nem? Ha egy tanácsadó kellő komolysággal tud szólni az ilyen értékpapírról, egy kezdő befektető még el is hiheti, hogy íme, ott van a régóta keresett magas hozamú, ám szinte kockázatmentes befektetés. Mint az IBM részvények. Az IBM részvények a blue chipnek (kék zsetonnak) nevezett, kiemelkedően biztonságos részvények közül aIegkékebbek”. A Wall Streeten csak úgy becézik, hogy a Nagy Kék. Az ember sosem tévedhet egy ilyen befektetés fokozatú értékpapírral, nem igaz? Hát persze. Ha 1973-ban vettél IBM értékpapírt, amikor árfolyama az egekben volt, és minden tanácsadó erre akarta rábeszélni az embereket, nem jártál jól. Csak a megtérülésre kilenc évet kellett várnod. Ezzel az erővel akár otthon is tarthattad volna a pénzedet a párnád alatt. Kockázatmentes spekuláció nem létezik, mindegy, milyen komolyan hangzik, amit mondanak neked. Vagy nézzük a General Motors példáját. A brókerek 1 istáján ennek a cégnek a részvényei is gyakran a legjobb befektetés fokozatú értékpapírok közt szerepeltek. 1971-ben minden listán rajta voltak, amikor még mindenki azt hitte, a GM-é lesz az egész világ. Nincs ebben semmiféle spekuláció mondták , hiszen olyan részvényről volt szó, amelyet konzervatív állami gyámügyi végrehajtók vásároltak, árvaházak számára. Befektetésről volt szó. Valami mégis rosszul alakult ezzel a csodás befektetési fokozatú értékpapírral. Ha 1971-ben vásároltál a részvényből, amikor árfolyama a csúcson volt, a mai napig várhatnád pénzed megtérülését. Attól, hogy valamit befektetésnek hívsz, még nem változnak meg a tények. A szerencsejáték attól még szerencsejáték marad. Pedig az 1929-es nagy tőzsdepiaci krachból tanulni lehetett volna, amikor a Wall Street egyszercsak egy gigantikus rulettasztalhoz hasonlatosan nyelte el rengeteg befektető pénzét. Az 1929-es nagyszerű, befektetés fokozatú részvényekről szóló történetek hallatán könnybe lábad az ember szeme. A New York Központi Vasút részvényeinek ára: 1929-ben 257 dollár, három évvel később 9 dollár; a Radio Corporation, az RCA elődje részvényeinek ára 574 dollárról 12 dollárra, a korai GM részvényeié pedig 1075 dollárról 40 dollárra sülylyedt.
Minden befektetés spekuláció, mondta Loeb. Felteszed a pénzt, és vállalod az ügylet kockázatát. Akár GM papírokba, akár bármi másba fektetsz, spekuláns vagy. Jobb, ha szembenézel a tényekkel, és beismered. Nincs értelme hitegetni saját magad. Nyitott szemmel járva könnyebb megértened a világot. A Zürichi Axiómák a spekulációról szólnak, és ezt be is vallják. Ez nem jelenti azt, hogy valamiféle lökött találgatásokról van szó. Csupán annyit jelent, hogy őszinték. I. Kis Axióma Mindig jelentős tétekkel játssz! Csak annyi pénzzel fogadj, aminek az elvesztését megengedheted magadnak” szól a régi, el csépel t közhel y. Hal I hatod Las Vegasban, hal I hatod a Wall Streeten. Mindenütt, ahol emberek pénzt tesznek kockára, még több pénz reményében. És befektetéssel, valamint pénzgazdálkodással foglalkozó könyvekben, amelyek szerzői Sylvia Porterhez hasonlóan konzervatív felfogásúak. Annyit és oly gyakran ismételgették, hogy szinte igaznak hat. Mint a pszichiáterek az idegcsillapító” brómmal,ami állítólag megnyugtatja az embert. Nem árt azonban, ha kissé szemügyre veszed ezt az állítást, mielőtt ennek megfelelően kezdesz spekulálni. Mert ha te is úgy értelmezed, ahogy a legtöbb ember, spekulációd hozama szinte biztos, hogy igen sovány lesz. Kezdjük rögtön azzal, hogy milyen veszteséget engedhetsz meg magadnak”. A legelterjedtebb értelmezés: az az összeg, amit, ha elvesztek, nem származik túl nagy károm belőle”. Vagy más szavakkal,az az összeg, amelyet elveszítve nem áll be különösebben nagy változás az általános vagyoni helyzetemben”. Egy vagy két dollár. Húsz dollár. Netán néhány száz dollár. Ezek azok az összegek, amelyek elvesztését a legtöbb középosztálybeli megengedheti magának”. Vagyis ennyivel spekulálhat ha spekulál egyáltalán. De gondolj csak bele. Ha felteszel 100 dollárt, még hasikerül is megdupláznod, akkor is szegény maradsz. A rendszerből csak úgy törhetsz ki, ha jelentős téttel játszol. Ez nem azt jelenti, hogy olyan tétekkel játssz, ami csődbe vihet, hiszen ott a lakbér, a gyerekek stb. De túl kell tenned magad a félelmeiden. Ha a tét olyan kicsi, hogy elvesztése nem okoz különösebb változást a helyzetedben, akkor a nyereség is hasonlóan kis változást hozhat csak a számodra. A kis értékű fogadás csak akkor hozhat nagy eredményt, ha nagyon kis eséllyel is beéred. Mondjuk, egy dollárért veszel egy lottószelvényt, amivel milliókat nyerhetsz. És nyersz. Alomnak szép, de lássuk be, az esélyeid elég csekélyek. Nyomasztóan csekélyek. A spekulatív játékot a következőképpen célszerű játszani. Először is, légy felkészülve a veszteség elviselésére, még ha kicsi is. Másodszor, annyit kockáztass, ami már képes aggasztani, ha nem is
nagyon. Kezdetben légy mindenben visszafogott, majd lépésenként növeld a tétet, ahogy egyre jobban bízol majd saját lelkierődben. Minden spekuláns előbbutóbb kitapasztalja saját kockázattűrő képességének határait. Vannak, akik Jesse Livermore-hoz hasonlóan olyan bátrak, hogy fénysebességgel képesek csődbe menni. Nem is egyszer. Mert ahogy már írtam, Livermore-nak ez négyszer sikerült. Kockázattűrő képessége olyan nagy volt, hogy ez még a legedzettebb idegzetű spekulánsokat is félelemmel töltötte el. Frank Henry annak idején sokat tanulmányozta Livermore húzásait. Sokszor jött ki a szobából, fejét ingatva: Ez az ember megőrült!” mondogatta ilyenkor. Aző kockázattűrő képessége ugyanis alacsonyabb volt. Ő úgy kalkulált, hogy ha egy napon valami oknál fogva minden spekulációs húzása balul ütne ki, vagyona még akkor is nagyjából fele akkora maradna, mint azelőtt. Vagyis körülbelül vagyona felét vesztené el. Ami azt is jelentené, hogy a felét megtarthatná. Ez volt az általa kívánatosnak tartott aggodalmi szint. A másik ember, aki szintén hatalmas tétekkel szeretett játszani, J. Paul Getty, a híres olajmágnás volt. Történetét tanítani lehetne. A legtöbben azt hiszik, hogy vagyonát, vagy legalábbis annak egy részét, apjától örökölte. Pedig nem így volt. J. Paul Getty eredetileg egy átlagos középosztálybeli befektető volt, mint te vagy én. Önerőből lett milliárdos. Az pedig különösen bosszantotta, ha valaki ennek az ellenkezőjét állította róla. Hát ezt meg honnan veszik?” kiáltotta egyszer magából kikelve. (A Playboy magazinnál találkoztam vele. Az újság anyavállalatánál volt részvényes, és néhány évig üzleti és pénzügyi szerkesztőként is dolgozott a lapnál, ahová mellesleg harmincnégy cikket is írt. Számára ez jelentette a kikapcsolódást, amikor olajmágnás volt.) Végül rájött, hogy az emberek azért vonták le vagyonával kapcsolatban a rossz következtetést, mert az olyan hatalmas volt. Tényleg nehéz elhinni, hogy valaki, a középosztály szintjén mért tétekkel indulva, milliárdokat teremtsen befektetőként. Pedig Getty pontosan ezt tette. Veled vagy velem szemben neki csak egy előnye volt: hogy a század elején vágott bele az üzletbe, amikor még minden olcsóbb volt, és nem volt jövedelme. Rideg és félelmetes apjától azon a néhány, késedelem nélkül visszafizetendő apró családi kölcsönön kívül, amit kapott, semmire nem számíthatott. Az igazán értékesek inkább az apjától kapott instrukciók voltak. Az idősebb Getty, George F., minneapolisi jogász és autodidakta spekuláns volt, aki még a század eleji oklahomai olajipar felvirágzásakor gazdagodott meg. Az általa alkalmazott tőzsdézési szabályok kissé hasonlatosak a Zürichi Axiómákhoz. Mélyen hitt a munkafegyelemben; ez a hite szilárd és megingathatatlan volt. Ahogy fia, J. Paul, a Playboy magazinban fogalmazott: George F. szerint a gazdag ember nem szabad, hogy a gyermekét dédelgesse, elrontsa vagy pénzzel támogassa, attól a pillanattól kezdve, hogy a gyerek képes saját önálló keresetéből is megélni.” J. Paullal is ez történt, kitört a családból, és önállóan próbált szerencsét a nagyvilágban. Eredetileg diplomataként vagy íróként képzelte el az életét, ám apjának spekulációt kedvelő vére hamar megmutatkozott rajta. Oklahoma és az olaj vonzotta. Zsebében a mindenféle kétkezi munkával
keresett néhány száz dollárral már alig várta, hogy végre kockáztathasson. Minél több volt a pénze, annál inkább. Látszott, hogy tetteit az első Kis Axióma lényegét jelentő szabály vezérli, amit még apjától tanult: Mindig jelentős tétekkel játssz! Vehetett volna töredékrészvényt ötven dollárért, vagy még kevesebbért. Számtalan lehetősége lett volna. Az olajmezőkön csak úgy nyüzsögtek a kockázatos ügyletekkel foglalkozó spekulánsok és a spekulatív társaságok, akiknek pénzre volt szükségük, hogy folytathassák a fúrást. Bárkinek hajlandók voltak, akár néhány dollárért is, részvényt eladni. Getty azonban tudta, hogy ilyen kis részvényekből sosem fog meggazdagodni. Ő nagyban utazott. Stone Bluff falu határában volt egy olajlelőhely, amely Getty szerint jó hozammal kecsegtetett. Egy spekuláns felajánlotta vételre a lelőhely tulajdonának felét. Getty döntött, és ötszáz dollárt ajánlott érte, majdnem a teljes vagyonát. Senki sem ígért rá, így Getty ettől kezdve hivatalosan is belépett az olajiparba. 1916 januárjában kezdtek kitermelni az első kútnál. A hozam igen ígéretesnek tűnt. Hétszáz hordó nyersolaj egy nap alatt. Nem sokkal később Getty 12 ezer dollárért adott túl részesedésén. Ez volt az az üzlet, amivel megalapozta későbbi hatalmas vagyonát. Persze szerencsém is volt nyilatkozta erről a korai kalandról évekkel később. Veszíthettem is volna. De még abban az esetben sem változtattam volna meggyőződésemen, miszerint igazam volt, hogy kockáztattam. Azzal, hogy kockáztattam bár igaz, nem kis téttel, ezt elismerem , esélyt adtam magamnak arra, hogy valami érdekes történjék velem. Az esély, a remény, érted, ugye? Ha nem kockáztattam volna, nem lett volna reményem.” Hozzátette, hogy ha netán veszít, akkor sem lett volna vége a világnak. Valamennyi pénzt összekaparva, kezdte volna az egészet elölről. Úgy éreztem, hogy sokkal többet nyerhetek, mint amennyit elveszíthetek emlékezett vissza. Ha nyerek, az nem csupán egyféleképpen lenne csodás. Ha vesztek, nyilván fájna, de nem olyan nagyon. Számomra világos volt, hogy mit kell tennem. Mi mást tehettem volna?”
II. Kis Axióma Állj ellent a diverzifikáció csábításának. A befektetés világában mindenütt diverzifikációnak nevezik, de ezzel az erővel hívhatnák akár sokféleségnek is. Ebből is látszik, mennyire felfújják ezt a dolgot. De ha már évtizedek óta a fennkölt diverzifikáció” kifejezést használja a szakma, én is maradok ennél a köznapibb változat helyett. Diverzifikáció. Nézzük, mit is jelent pontosan ez a nehézkes, minden eleganciát nélkülöző kifejezés. Majd tekintsük át, milyen hatása van vagyonszerzési törekvéseidre. A befektetők azt értik rajta, hogy a pénzedet szélesen teríted a piacon. Ha szélesen terítesz, ez egyben
azt is jelenti, hogy mindenhová csak kevés jut. Azaz sok kis spekulációra teszel, néhány nagy helyett. A döntés mögött a biztonságkeresés törekvése áll. Ha hat befektetésed csődöt jelent, hat másikkal legalább viszed valamire. Ha a Hey Wovv Electronics részvényeid árfolyama a cég csődje miatt három centre zuhan, talán a Hoo Boy Computer részvényeinek árfolyama kedvezőbben alakul. És ha minden tőzsdei üzleted csődöt jelent, kötvényeid értéknövekedésének hála, nem fogsz éhen halni. Ez a józan ész. A konvencionális befektetési tanácsadók egyik alapszabálya: mindig legyen diverzifikált portfoliód”. Ezt csak egyetlen tanács előzi meg: diverzifikált portfoliód lehetőleg befektetés fokozatú részvényekből álljon. Ha ezzel rendelkezel, már semmi baj sem érhet. Legalábbis ők ezt mondják. Valójában a diverzifikáció, miközben tényleg csökkenti a kockázatodat, csökkenti annak esélyét is, hogy valaha meggazdagodj. Minden középosztálybeli spekuláns eleinte csupán korlátos anyagi erővel rendelkezik, amit kockára tehet. Tegyük fel, hogy van ötezer dollárod. Növelni szeretnéd a tőkédet. Vajon mit fogsz tenni vele? A közhiedelem szerint teríted az összeget, azaz kötsz tíz, egyenként ötszázdolláros ügyletet. Veszel GM részvényt, mert az iparágnak jók a kilátásai. Másik ötszázat egy megtakarítási számlán helyezel el, annak reményében, hogy nőnek a kamatok. Ötszázat aranyba fektetsz, arra az esetre, ha minden más befektetésed mélypontrajut, és így tovább. Ezzel aztán, történjék bármi a piacon, be vagy biztosítva. Megnyugtató érzés, ugye? így biztosan nem érhet semmi baj beleértve azt a szerencsétlenséget is, hogy netán meggazdagszol. A diverzifikációnak ugyanis három fő hátránya is van: 1. Arra kényszerít, hogy megsértsd az /. Kis Axiómát ami szerint mindig jelentős tétekkel kellene játszanod. Ha már eleve nincs túl nagy tőkéd, helyzeted a diverzifikáció által még tovább romlik. Minél jobban teríted a pénzed különféle befektetési formák közt, annál kisebb spekulációid lesznek. Ha a végsőkig aprózzuk a dolgokat, a végén már semmi értelme nem lesz az egésznek. Az I. Kis Axióma szerint a kis tét nagy nyeresége sosem lesz igazán nagy nyereség. Te pedig továbbra is az maradsz, aki voltál: szegény. Tegyük fel, hogy a Hoo Boy Computer nagyon jól teljesít, ezért részvényeinek árfolyama kétszeresére nő. Ha ötszáz dollárt tettél fel rá, nyereséged is ugyanennyi lesz. Amivel még senki sem került át ajövedelemadó következő sávjába. 2. A diverzifikáció általában olyan helyzetet teremt, ahol a nyereségek és a veszteségek kölcsönösen kioltják egymást. Az eredmény: pénzügyi helyzeted mit sem változik. Két cég részvényeiből veszel, amelyek, tegyük fel, valamivel a befektetés fokozatuk alatt teljesítenek. Úgy gondolod, hogy a Hoo Boy Computer és a Hey Wovv Electronics részvényeinek árfolyama gazdasági növekedés esetén nőni fog. És tegyük fel, sejtésed beigazolódik. Cégeid jól prosperálnak, és mindkét 500 dolláros spekulációdon egyenként 200 dollárt keresel. Ám amikor a részvényeidet vásároltad, befektetési tanácsadód komoly arccal figyelmeztetett, hogy
diverzifikációval fedezd le ezeket a kockázatos ügyleteket. Szerinte a rosszabb időkre felkészülve célszerűnek tűnik valamilyen fix kamatozású értékpapír vagy arany vásárlása. Tanácsára ötszáz dollárért veszel aranyat, és ötszáz dollár értékben fix kamatozású részvényt. Erre egyszercsak növekedni kezd a gazdaság. A kamatlábak az egekbe szöknek, hála a cégek és a magánszemélyek hitelkereslet-növekedésének. Fix kamatozású részvényeid értéke emiatt igencsak megcsappan, már csak száz dollár. Ami pedig az aranyat illeti, mindenki, aki valaha vásárolt ebből a sárga fémből, most őrülten próbál túladni rajta. Az emberek készpénzhezakarnak jutni, hogy ők is beszállhassanak a Wall Street meredeken emelkedő bika-piacára, vagy hogy pénzt helyezzenek el a hihetetlenebbnél hihetetlenebb kamatokat kínáló bankszámlákon. Az aranyad értéke szép lassan elszivárog, mint a víz a rozsdás vödörből. így ez a befektetésed már csak háromszáz dolláron áll. A Hoo Boy és a Hey Wow részvényein tehát kerestél négyszáz dollárt, ugyanakkor a fix kamatozású részvényeken és az aranyon vesztettél ugyanennyit. Az egész trükközéssel csupán időt és energiát pocsékoltál, nulla hozamért. Vajon volt ennek értelme? 3. A diverzifikáció egy kicsit olyan, mint túl sok labdával zsonglőrködni. Ha csak néhány spekulációban utazol, és egy vagy kettő, úgy tűnik, nem túl szerencsés, lehetőséged van védekező lépések megtételére. Ezzel a témával többek közt a Harmadik Axióma foglalkozik majd. De ha, mondjuk, tizenkét spekulációval foglalkozol egyidejűleg, és abból egyszerre hattal lesznek problémáid, nem valószínű, hogy nagyobb veszteség nélkül sikerül kikeveredned a bajból. Minél több spekulációba fogsz, annál több időt és tanulást igényel részedről a dolog. Nem kizárt, hogy reménytelenül belezavarodsz a sok információba. És amikor rossz irányba kezdenek menni a dolgok, szép sorban egymásután ami bizony elkerülhetetlen néha, ahogyan azt már eddig is láttad , akár be is pánikolhatsz. Főként a kezdő spekulánsokkal fordul elő, hogy ilyen helyzetben akár cselekvésképtelenné is válhatnak. Egyszerre annyi kemény lépést kellene meglépniük, hogy ezt a nyomást már képtelenek elviselni. Ilyenkor csak állnak, és néznek. Nézik, hogyan úszik el a vagyonuk. Ha elgondolkozol a diverzifikáció említett három hátrányán, és szembeállítod a stratégia egyetlenegy előnyével, a biztonsággal, a módszer hozama már nem olyan vonzó, igaz? Ha mértékkel diverzifikálsz, azzal még nincs gond. Három jó spekuláció, vagy mondjuk négy, sőt, ha annyira ragaszkodsz a nagy számokhoz, legyen hat, elég kellene, hogy legyen. Az én ököl szabályom: egyszerre legfeljebb négy. De rendszerint inkább legfeljebb három sőt, néha csak egyetlenegy. Kényelmetlenül érzem magam, ha többel foglalkozom egyszerre. Erről mindenki maga dönt, saját belátása szerint. Ha úgy érzed, te többet is hatékonyan tudsz kezelni, semmi ne tartson vissza tőle. De pusztán a diverzifikáció kedvéért soha ne diverzifikálj. Egyébként úgy fogsz járni, mint a szupermarketek bevásárlási versenyének indulója. Egyetlen célja volt, hogy gyorsan megtöltse a kosarát minél drágább árucikkekkel. És a végén ott állt azzal a rengeteg költséges szeméttel, amire tulajdonképpen semmi szüksége nem volt. A spekulációval is ugyanez a helyzet. Mindig csak arra spekulálj, ami igazán vonz téged. Csak arra, semmi másra! Soha ne vásárolj semmit csupán azért, hogy kellően diverzifikált” legyen a portfoliód. Ahogy a Wall Streeten mondják, tedd az összes tojást egyetlen kosárba, aztán gondosan ügyelj arra a kosárra. Ez az egyetlen régi pénzügyi idegcsillapító, ami kiállta az idők próbáját. Bárki is volt az, aki
kitalálta ezt a mondást, bizonyosan nem volt a diverzifikáció híve. Sokkal könnyebb egy vagy legfeljebb néhány kosarat figyelni, mint egy tucatot egyszerre. És ha jön a róka, hogy ellopja a tojásokat, nem kell körbe-körbe rohangálnod a kosarak közt, hogy megvédd, ami a tiéd. Spekulatív stratégia Összegezzük, mit javasol az Első Axióma a pénzeddel kapcsolatban. Kockáztass. Ne félj attól, hogy esetleg veszteni fogsz. A kockázat, amit vállalsz, általában nem hajmeresztően nagy. Légy kész szembenézni vele, és add meg magadnak az egyetlen reális esélyt arra, hogy a szegények tömegei fölé emelkedj. Ennek a pompás esélynek azonban ára van: az aggodalom. De ez az aggodalom, az Első Axióma állítása szerint, nem valamiféle betegség, mint ahogy azt a modern pszichológia véli, hanem az élet sava-borsa. Ha hozzászoktál, meglátod, élvezni fogod. Második Fő Axióma: A kapzsiságról A profitodat mindig idő előtt vedd ki. A Wall Street amatőrjei, az amatőr pókerjátékosok, és bármely más terület amatőrjei újra és újra elkövetik ugyanazt a hibát. Túl sokáig bent maradnak a játékban, és a végén veszítenek. Teszik ezt engedve kapzsiságuknak, annak az érzésnek, amiről a Második Axióma szól. Ha le tudod győzni magadban a kapzsiságot, akkor már ezzel az egy lépéssel a gazdagság felé tülekedő spekulánsok 99 százaléka fölé emelkedsz. Sikeresen kiszállni azonban nem könnyű. A kapzsiság ugyanis bele van programozva az emberi lélekbe, és ennek mértéke a legtöbbünknél nem is kevés. Ez a jellemvonás valószínűleg több vasárnapi prédikáció témája volt már, mint az összes többi, kevéssé dicséretes tulajdonságunké. Ezek a misék általában kétségbeejtő hangulatúak, időnként nagy sóhajokkal fűszerezve. A kétségbeesés onnan ered, hogy a kapzsiság olyan mélyen gyökerezik az emberi lélekben, mint minden más megváltoztathatatlan emberi tulajdonság; mint például a szemed színe. Az emberi lelket nem lehet prédikációval megtisztítani a kapzsiságtól. Hatástalan próbálkozás. Mindegy, hogy saját magadnak prédikálsz, vagy a lelkipásztor beszédét hallgatod. Ennél gyakorlatiasabb és ígéretesebb tett a részedről, ha megérted és elfogadod a Második Axióma lényegét jelentő különös paradoxont, miszerint minél sikeresebben fogod vissza a benned munkálkodó kapzsiságot, annál jobb eséllyel leszel gazdag. Álljunk meg egy pillanatra, hogy meghatározzuk az általunk használt kifejezéseket. A kapzsiság, a Második Axióma összefüggésében, túlzott szerzési vágyat jelent. Azt, amikor egyre többet és többet akarsz valamiből. Amikor többet akarsz, mint amennyiért beszálltál a játékba, vagy többet, mint amennyire jogosan számíthatsz. Vagyis ha a vágyad kontrollálatlanul úrrá lesz rajtad.
A kapzsiság ennek a szerzési vágynak az elhízott és önromboló unokatestvére. A szerzési vágy” kifejezés jelen értelmezés szerint az anyagi jólét növelését célzó természetes vágy. A Zürichi Axiómák szerzőiben is volt egy egészséges adag belőle, ahogy minden bizonnyal benned is, hiszen egyébként most nem olvasnád ezt a könyvet. A Föld minden állatát ösztöne hajtja, hogy élelmet, fészekrakásra alkalmas helyet szerezzen, hogy megvédje magát az esetleges támadásoktól. Ezt tekintve csak abban különbözünk ezektől az állatoktól, hogy a mi kívánalmaink ennél összetettebbek. Fontos, hogy ne szégyelld a benned élő szerzési vágyat. Hiszen ez a tulajdonság része az ember létfenntartási ösztönének. De havalakiben kontrollálatlanul eluralkodik a szerzési vágy, olyan mértékig, hogy az már az illető céljainak elérését is veszélyezteti, azt kapzsiságnak nevezzük. A kapzsiságtól jobb, ha félsz, és jobb, ha gyűlölöd. A kapzsiság ugyanis minden spekuláns ellensége. Sherlock Feldman egy életen át tanulmányozta a kapzsiság természetét. Évekig kaszinómenedzserként dolgozott Las Vegas egyik legnagyobb szerencsejáték klubjában, a Dunes-ban. A vastagkeretes szemüveges, nagydarab emberről lerítt, hogy kesernyés humora van. Mindig az éjjel kettőtől reg-gel tízig tartó műszakot vállalta, mert ilyenkor zavartalanul tanulmányozhatta törzsvendégeinek viselkedését. Megfigyeléseinek tanulságából pedig megalkotta saját filozófiáját. Ha kevesebbet akar, többel megy haza” szokta mondogatni. Ez volt az ő axiómája a kapzsiságról. Lévén, hogy maga is sikeres játékos volt, nagyon is jól ismerte a kapzsiság természetét. Fiatalon vagyonokat volt képes nyerni és veszíteni egyaránt, amíg végül megtanulta kontrollálni magát. Halála előtt már kényelmes gazdagságban élt. A Dunes törzsvendégeiről a következőt mesélte: A legtöbbüknek végül is mindegy, hogy mit csinál a kaszinóban, mert csak játéknak fogja fel az egészet. Veszít néhány száz dollárt, mi az neki? De ha valaki az életét is úgy éli, ahogy itt játszik, akkor bizony számít. Könnyű megérteni, miért nem gazdagszik meg valaki, aki ilyen mentalitással él. Csupán abból, ahogy itt viselkedik, meg lehet mondani, hogy miért nem jut soha egyről a kettőre.” Egyszer elmesélt egy történetet egy nőről, aki szórakozni jött a kaszinóba. Kezében egy kisebb köteg bankjegy, amit kész volt akár el is veszíteni. Odament a rulettasztalhoz, és tíz dollárt tett az egyik számra. Már nem emlékszem, mire, de valamilyen szerencseszám vagy születésnapi dátum volt. És, mit ad Isten, a golyó épp annál a számnál állt meg. A nő nyert 350 dollárt. Erre fogott száz dollárt, és megtett egy másik számot. És mit gondolsz, hol állt meg ismét a golyó? Az ő számán! Ez alkalommal már 3500 dollárt kaszált. Erre odacsődült minden barátja, és arra buzdították, hogy folytassa a játékot, hiszen ügy tűnik, ma neki kedvez a szerencse. Ahogy rájuk nézett, a szemében már láttam, hogy ott csillog a jól ismert kapzsiság.” Feldman abbahagyja a mesélést, előveszi a zsebkendőjét, hogy megtörölje izzadt homlokát. Majd mesél tovább: Erre ő folytatta a játékot. Megunva a nagy kockázatú téteket, elkezdett színeket és mezőket megtenni. Tétje mindig néhány száz dollár volt. És végig neki kedvezett a szerencse. Végül már 9800 dollárja volt. Azt gondolná az ember, hogy elég, ugye? Én például már rég kiszálltam volna. Számomra már elég lett volna pár ezer dollár is. Ennek a nőnek azonban már a 9800 dollár sem volt elég. Lerítt róla, hogy eluralkodott rajta a kapzsiság. Állandóan azt mondogatta, hogy már csak kétszáz, és meglesz a kerek tízezer.”
De ahogy továbbjátszott, egyszerre elkezdett veszíteni, a tőkéje apadt. Mire ő egyre nagyobb téteket tett egyre kisebb esélyekre, hogy visszanyerje a veszteségét. Végül mindenét eljátszotta, beleértve az eredeti tíz dollárt is, amivel leült. Ne játszd el a szerencsédet” tartja a mondás, amelyet jól illusztrál ez a történet. Sokan emlegetik ezt a mondást hétköznapi beszélgetésekben anélkül, hogy értenék, micsoda mély jelentése van. Ezért érdemes egy kicsit elidőznünk rajta. A mondás valódi jelentése a következő. Akár szerencsejátékról, akár spekulációról van szó, időnként mindenkinek kedvez a szerencse hosszabb-rövidebb ideig. Ilyenkor mondjuk, hogy szerencsesorozata van. Az ember ezt mindig nagyon élvezi, és azt kívánja, hogy bárcsak örökké tartana. Te is biztosan rájössz majd, hogy ezek az időszakok sosem tartanak örökké. De ha eluralkodik rajtad a kapzsiság, te magad fogod rábeszélni saját magadat, hogy higgy benne, a szerencsesorozat folytatódni fog … még egy kicsit… csak még egy nagyon kicsit. Ezért bent maradsz a játékban egészen addig, amíg végül mindened odalesz. Az Ötödik Axiómánál részletesen is megvizsgáljuk majd a szerencsesorozatjelenségét. (Az Axiómák mindegyike szorosan összefügg egymással. Ezért olyan nehéz az egyikről úgy beszélnünk, hogy a többit meg ne említse az ember.) A lényeg, hogy sosem tudhatod, mennyi ideig fog tartani egy adott szerencsesorozat. Lehet, hogy hosszú ideig, de lehet az is, hogy egy pillanat múlva már véget is ér. Mi akkor hát a teendő? Azt kell feltételezned, hogy minden nyereséget hozó eseménysorozat csupán rövid ideig tart, ezért az elérhető profitod sem lesz túlzottan nagy. Persze lehetséges, hogy ez a kellemes eseménysorozat végül hatalmas nyereséget hoz a számodra. Nem kizárt. De ha még a sorozat elején kell eldöntened, hogy maradsz-e vagy kiszállsz, célszerű az átlagra játszani. Hiszen az ember nem láthat a jövőbe. Az átlagra játszás pedig esetünkben annyit tesz, hogy korán ki kell szállnod. A hosszú szerencsesorozatok éppen azért kerülnek be a hírekbe, és azért beszél róluk mindenki, mert nagyon ritkák. A rövid sorozatok ezzel szemben sokkal gyakoribbak. Mindig a rövid és visszafogott sorozatrajátssz. Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a kapzsiság. Hajói profitáltál az üzleten, szállj ki időben. *** Lesz olyan, ami kor saj nál ni fogod, hogy kiszál ltál, mert a nyerőszéria nél küled folytatódik, te pedig rosszkedvűen számolgatod majd, mennyit nem nyertél. Első ránézésre ilyenkor úgy tűnik, hogy hiba volt kiszállnod. Ezt a lehangoló érzést minden spekuláns megtapasztalja időnként, ezért nem akarom alábecsülni a komolyságát. Előfordul, hogy az ember még el is sírja magát ilyenkor. De ne csüggedj. Csupán egy vagy két ilyen alkalom jut egy vagy két tucat másikra, amikor viszont jól tetted, hogy kiszálltál. Hosszú távon több pénzhezjutsz, ha kontroll alatt tartod a benned munkálkodó kapzsiságot. A profitodat mindig idő előtt vedd ki szól a Második Axióma. Miért idő előtt”? Furcsán hangzik, ugye? Arra vonatkozik, hogy még azelőtt kell kiszállnod, mielőtt tetőzik a szerencsesorozatod. Soha
ne próbáld kisajtolni a szerencsédből az utolsó filléreket is. Ez ritkán vezet jóra. Ne aggasszon annak lehetősége, hogy még sokáig folytatódik a sorozat. Ne sajnáld. Ne félj attól, hogy meg fogod bánni a döntésedet. Mivel soha senki sem láthatja előre egy-egy szerencsesorozat végét, célszerű inkább közelinek feltételezni, mint távolinak. Fogd a profitodat, és szállj ki. Olyan ez, mint sötét, ködös éjjelen hegyet mászni. Még az orrodig sem látsz. Feletted és előtted valahol ott rejtőzik a hegycsúcs, alattad pedig a tátongó mélység. Olyan magasra akarsz felmászni ťamennyire csak lehet. Ideális esetben a csúcsra, méghozzá úgy, hogy ott is maradsz. Azt viszont tapasztalatból már tudod, hogy az életben ritkán adódnak ideális esetek”. Most sem vagy olyan naiv, hogy ilyesmire számíts. Az egyetlen jó döntés tehát az, ha addig mászol, amíg szerinted elég magasra nem jutottál. És nem mászol a csúcsig. Azaz idő előtt” állsz meg. Aztán persze előfordul majd, hogy felszáll a köd, és kisüt a nap, te pedig rájössz, hogy még az út felét sem tetted meg. Sokkal feljebb mászhattál volna gondolod. De ne bánkódj. Nem vagy egészen fent, de legalább fent vagy valamennyire. Biztosan nyertes pozíciód van a kezdetekhez képest, és ami még fontosabb, elérted és meg is tartottad, amit nyertél. Helyzeted sokkal jobb azokénál, akik vakmerően a csúcsra törtek, aztán a mélybe zuhantak a túloldalon. Az 1980-as évek elején sok ingatlanspekuláns a saját kárán tapasztalta meg mindezt. Egy connecticuti házaspár, Alice és Harry maguk mesélték el nekem annak idején szomorú történetüket. Az ember csak abból tanul, ami fáj. Ők pedig úgy gondolták, ha már ilyen rosszul jártak, a segítségemmel legalább tanulnak belőle. Nevüket az őkérésükre megváltoztattam. Negyvenes éveik közepén járó vonzó, okos és törekvő házaspár, két főiskolás gyerekkel. Mindkettőjüknek jól fizető állása van. Együttes jövedelmük, életstílusuk és általános szociális orientációjuk alapján valahol a felső középosztály alsó részén helyezkednek el. Mint a legtöbb hozzájuk hasonló jövedelmű család a XX. század végén, ők is csak nagy nehézségek árán jöttek ki a jövedelmükből. Befektetésre szinte alig jutott pénzük. Ami volt, azt is leginkább bankszámlán, életbiztosításban és más megtakarítás jellegű konstrukciókban tartották. Egyetlen jó spekulációjuk volt, a családi házuk. Az 1970-es évek elején Connecticut állam jómódú Fairfield megyéjébe költöztek. Vettek egy házat, ami elvitte szinte minden pénzüket. Szándékosan döntöttek így. Miután annyi éve rakosgatták össze megtakarításaikat, és még mindig nem jutottak egyről a kettőre, kezdték saját bőrükön is megtapasztalni az Első Axióma igazságát. Kezdtek rájönni, hogy eddig nem kockáztattak elég nagyot. Középosztálybeli sorstársaikhoz hasonlóan, ők is kétféleképpen tekintettek otthonukra. Egyrészt lakhelyként, másrészt befektetésként, amelyen valószínűleg nagyot lehet majd nyerni, ha az ember ügyes. Az ingatlanok értéke Fairfield megyében igencsak megugrott a hetvenes évek során. Igaz, nem annyira, mint a kaliforniai Marin községben vagy a floridai Dade-ben. A nyolcvanas évek elején Harry és Alice óvatos becsléssel is két és fél vagy háromszoros árnövekedést kalkulált a házuk értékét illetően.
Elérkezett az idő, hogy eladják a házat. Gyerekeik felnőttek, és kirepültek a szülői házból, így már nem volt szükség ekkora otthonra. Ráadásul már mindketten meg is elégelték a családi ház fenntartásával és a kertvárosi léttel járó kellemetlenségeket. Kisebb, könnyebben fenntartható lakásba akartak költözni. Eszükbe jutott még az is, hogy lakást béreljenek. Házuk tőkeértékét tekintve még vonzóbbnak tűnt az eladás, hiszen piaci értéke megháromszorozódott, ami igazán nagyszerű hozam. Ám ha ehhez még hozzákalkuláljuk az abból eredő hatástöbbszörözést, hogy a házat részben jelzáloghitelre vették, a befektetett saját tőkéjük valójában hatszorosára nőtt. Ez a jelenség hasonlatos ahhoz, mint amikor részvényt vagy árucikket vásárolunk, határidős ügylet keretében, előre. Vonzó kis nyereség, ugye? A kapzsiság azonban őket is elérte. Nem akarták rögtön eladni a házat, jobb ajánlatra vártak. Alice mesélte, hogy a kaliforniai Marin megyében egyesek állítólag megtízszerezték a vagyonukat, amikor otthonukat értékesítették. Megtetszett nekik az ötlet. Gondoltuk, ha Marin megyében ez történik, miért ne történhetne ugyanez Fairfield megyében. Ha tízszeresére nőne a házunk értéke, milliomosok lennénk!” Harry szerint őt leginkább az ösztönözte, hogy nem akarta utólag megbánni a döntését. Azt mondtam magamban, hogy valóban jó üzlet háromszoros áron túladni a házunkon. De haŤpár év múlva megtudom, hogy a vevőnk az ő vételárához képest háromszoros áron adta el, megüt a guta.” Ezért végül úgy döntöttek, még nem adják el a házat. El is érték a csúcsot. És a másik oldalon lezuhantak a szakadékba! Ahogy általában történni szokott, a piac a vártnál sokkal hamarabb érte el a csúcsot. A fairfieldi ingatlanpiac hasonlóan az Egyesült Államok legtöbb kertvárosához 1981 és 1982 során összeomlott. Különösen a nagyméretű ingatlanok esetében volt hatalmas a kereslet zuhanása. Voltak olyan környékek, ahol semmit sem lehetett eladni. Mire Alice és Harry végre rászánta magát az eladásra, addigra már a kutyát sem érdekelte az ingatlanjuk. Néhányan megnézték, de komoly érdeklődőalig akadt. Még az amúgy lelkes ingatlanügynökök érdeklődésére sem számíthattak. Egy egész éven át árulták a házat, mire végre kaptak egy ajánlatot ami sokkolóan alacsony volt. Nem sokkal több, mint amennyit annak idején fizettek érte. Többet kerestek volna, ha a ház árát annak idején megtakarítási számlán helyezik el. Amikor utoljára találkoztam velük, még mindig a piac élénkülését várták. De már tanultak a hibájukból. Nem tervezték többé, hogy a házuk eladásával milliomosok lesznek. Eldöntötték, hogy mennyi pénzért szeretnék eladni jó, de nem eget rengető haszonnal. Amint valaki azt az árat ajánlja majd nekik, rögtön odaadják, függetlenül attól, hogy milyen virágzó az ingatlanpiac, vagy milyen jók a kilátások. Úgy is mondhatnám, hogy eldöntötték,idő előtt” kötnek üzletet. Remélem, elhatározásuktól semmi nem tántorította el őket. *** Vannak, akik csak hatalmas erőfeszítésekkel képesek betartani a Második Axióma szabályát. A
legfőbb gondot a megbánás okozza. A megbánástól való félelem volt Harry legnagyobb ellensége is. De ezzel nincs egyedül. A tőzsdén gyakran és igen erősen tapasztalják a spekulánsok. A Wall Street egyik ősi tanítása: Soha ne nézd a részvény árfolyamát, ha már eladtad.” Ha megtartod ezt a figyelmeztetést, attól ugyan nem leszel gazdagabb, de legalább nem kapsz rendszeresen sírógörcsöt. A megbánás érzése az egyik legkellemetlenebb a spekulánsokat rendszeresen gyötrő érzések közül. Fájdalmas? Naná! Egyszer harmincegy dolláros árfolyamon adtam túl Gulf Oil részvényeimen. Erre mi történt? Egy évvel később az értékpapír hatvan dolláron állt. Vagy amikor ezerötszáz darab IBM részvényt adtam el hetven dolláron, erre, mit ad Isten, hát nem felment százharminc dollárra az árfolyam? … De elég is lesz. Nem akarom magam tovább kínozni ezzel. Inkább gratulálnom kell magamnak mindazokért az alkalmakért, amikor jól tettem, hogy idő előtt túladtam egyes papírjaimon. Gratulálnom kellene. De hiába sajátítottam el a Második Axióma szabályát, a keserű érzés még mindig rám tör időnként, az éjszaka közepén. Megígértem neked, hogy nem fogom minimalizálni a lehetséges megbánás okozta fájdalmat. így is teszek. Tudom, hogy fáj, de nem tudok rá semmilyen gyógyírt. Ez egy olyan kellemetlenség, amihez hozzá kell szoknia minden spekulánsnak. A Wall Street környékén valószínűleg azért annyira gyötrő ez az érzés, mert a részvények árfolyamát minden munkanapon közzéteszik. Ugyanez igaz bizonyos spekulatív területeken, ám másutt nem az például az ingatlanpiacon. Hosszú távon fel tudod ugyan mérni otthonod vagy karibi tengerparti nyaralód piaci értékének változását, de fix árat nem közöl róla naponta a Wall Street Journal. Mivel nem látod naponta az árakat, ez érzelmi védelmet nyújt a csalódás ellen. Hacsak eladási szándékodat nem tetted közzé, azaz ingatlanod nincs a piacon, és nem kaptál rá konkrét ajánlatokat, az árat csak találgatni tudod. Hasonlóan megnyugtató ez akkor is, ha otthonodat néhány évvel ezelőtt adtad el. Egy éve, tíz éve, mindegy. De ha tőzsdén részvényekkel üzletelsz, egy gazdasági napilapból vagy a brókeredtől naprakész információt kaphatsz arra vonatkozóan, hogy az emberek pontosan mennyit voltak hajlandók fizetni előző nap bizonyos részvényekért. Mindazokért, amelyekkel rendelkezel, rendelkeznél, vagy valaha venni akartál. És ha már egyszer eladtad a részvényeket, akár egy évvel később is megtudhatod, hogy vajon nélküled folytatódott-e a szerencsesorozat. A tőzsdések rendszeresen belelovalják magukat az ilyen helyzetekbe, szinte az őrjöngésig. Ilyen lelkiállapotban aztán nem csoda, ha valaki rosszul dönt, hiszen ítélőképessége veszélyesen megromlik. Egyik este Frank Henry egyik régi barátjával, egy dél-amerikai spekulánssal találkoztam. Az illető láthatóan nagyon sajnálta magát, és úgy tűnt, már kora délután elkezdte az italozgatást. A sztorit részletekben ismertem meg. Amikor végre össze tudtam illeszteni egy értelmes történetté, kész pénzügyi tragédia kerekedett belőle. Frank Henry mindig is úgy vélekedett, hogy ez a szeretnivaló fickó túlzottan érzelmes volt a Wall Streethez. Ezt akkoriban még nem tudtam, azt viszont nem lehetett nem észrevenni, hogy emberünk nem tud ellenállni az amerikaiaknak és a svájciaknak, amikor nagy tétre menő pókerjátékra invitálják.
A játék vége mindig ugyanaz: üres zsebbel távozik az asztaltól. Történetének részleteit megismerve egyre jobban úgy éreztem, hogy Frank Henrynek valóban igaza volt. Az ok, ami miatt problémái adódtak a tőzsdén és a pókerasztalnál, ugyanaz volt: tudta, mi a teendő, mégis képtelen volt rávenni magát a cselekvésre. A konkrét probléma, ami találkozásunk estéjén különösen zavarta őt, még jóval azelőtt kezdődött. Vett egy nagy csomó, a televíziós és mozi üzletágban jelentős részesedéssel bíró Wometco Enterprises részvényt. A részvények ára kellemesen emelkedni kezdett, de az emelkedés egy idő után megtorpant. Jó nyeresége volt, és nem tűnt úgy számára, hogy a Wometco szerencsesorozata folytatódni fog. Ezért megtette azt, ami logikusnak tűnt: eladta a részvényeit. Ezután egy előre nem látható esemény miatt a részvény ára négyszeresére nőtt. Ettől óriási haragra gerjedt, és rettentően megbánta, amit tett. Szinte már az őrület határára került, méghozzá annyira, hogy ettől kezdve semmit sem mert eladni. Attól rettegett, hogy a történelem ismételni fogja önmagát azaz amint elad egy részvényt, annak árfolyama rögtön az egekbe szökik majd. Bénító félelem lett úrrá rajta. Voltak lépések, amelyekről tudta, hogy elkerülhetetlenek, ő mégsem tett semmit. Volt egy eset, amelyik különösen zavarta. Miután eladta a Wometco részvényeket, egy másik televíziós és mozi iparágbeli cég, a Warner Communications részvényeiből vásárolt be. Jól ismerte az iparágat, és ha képes lett volna úrrá lenni félelmein, akár még nyerhetett is volna az üzletből. A Warner részvények árfolyama nőni kezdett, egészen szép nyereséget hozva. A kombinált Wometco-Warner üzleten összesen egészen jól keresett, csaknem megduplázta a pénzét. Az ember azt gondolná, hogy elég, ideje kiszállni. Az Axióma is így szól: idő előtt”. Ő azonban képtelen volt lépni. Nem adta el a részvényeket. Ekkor a Warner Atari videojáték divíziója nagy bajba került, amelynek következményeként a Warner részvények árfolyama őrült módon zuhanni kezdett. Amikor a zuhanás megállt, az árfolyam nagyjából kétharmadot veszített korábbi értékéhez képest. *** III. Kis Axióma Előre döntsd el, hogy egy üzletből mennyit akarsz kihozni, és amikor azt megkaptad, szállj ki. Ennek a Kis Axiómának az a célja, hogy segítsen neked megválaszolni az örök kérdést: mi az, hogy elég? Már volt róla szó, hogy ezt a kérdést a kapzsiságunk miatt nehéz megválaszolni. Bármennyink van, mindig többet akarunk. Hiába, ilyenek vagyunk. Emellett azonban van még valami,ami nehezíti majdnem mindegyikünk dolgát. Az a különös tény, hogy minden, vagyonunkat növelő sikeres spekuláció után úgy érezzük, mintha elölről kezdenénk az egészet. Azaz egy jobb vagyoni helyzetet tekintünk kiindulópontnak. Tegyük fel, hogy van ezer dollárod. Felteszed egy előzetes fogadásra,az ezüst árára. Sejtésed jónak
bizonyul, te pedig kétezer dollárral zárod az üzletet. Azaz megdupláztad a pénzedet. Ez szép. Ha csak évente egyszer megcsinálod, hamarosan milliomos leszel . Az egészben az a megdöbbentő, hogy az ember mégsem látja ezt olyan szépnek, mint amilyen. Egy idő után ugyanis úgy érzed, hogy jár neked ez a pénz. Garantáltnak veszed, különösen, ha nem egyszerre nyersz ennyit, hanem egyenletesen az év során. Ahelyett, hogy azt mondanád:, Hé, hiszen ebben az évben megdupláztam a pénzemet!”, vagy azt, hogy Hé, van még egy ezresem!”, úgy érzed, hogy mindig is ennyi pénzed volt. A kétezer dollárra tehát nem úgy tekintesz, mint egy végső pozícióra, hanem úgy, mint egy kiindulópontra. Emiatt nehéz kiszállni a további kalandozásból . Azok, akik nem spekulálnak gyakran, vagy nem játszottak még filléres alapon pókért, nehezen értik meg ezt a dolgot. Első látásra fura kis problémának tűnik, ami mindig inkább csak másoknak okoz gondot, neked nem. Érthető, hogy így érzel, de jobb, ha nem vagy ennyire optimista. Előbbutóbb mindenkit utolér ez a probléma. Irtózatosan kicsi az esélye annak, hogy te immúnis vagy az ilyesfajta történésekre. Jobb, ha megtanulod kezelni , még mielőtt téged is elér. *** Az emberek életében rengeteg, erőfeszítést igénylőcselekvés létezik, amelynek kezdete és vége világosan látható, érezhető, és érthető módon egyaránt meghatározott. Ha például a futó eléri az egymérföldes táv végét, tudja, hogy a verseny véget ért. Szóba sem jön, hogy még egy aranyéremért még egyszer lefussa ugyanezt a távot. Ereje elfogyott. A célvonalon átfutott, a nyertes nevét feljegyzik. Vége. Ideje kiszállni, pihenni, erőt gyűjteni a következő napra. A szerencsejáték és a spekuláció világában viszont nem sok az ilyen tiszta helyzet. A pókerjátszmának egyszer valóban vége van. A lóversenypálya is bezár este. Egy cég részvényeivel is csak addig tudsz kereskedni, amíg a céget fel nem vásárolja egy másik cég, vagy meg nem szűnik. Jellemzően azonban neked kell azt mondanod, hogy vége”. Ez pedig nagyon,de nagyon nehéz. A legtöbb ember képtelen beletanulni. (Sőt, a legtöbben még azt is képtelenek megérteni, hogy miért van szükség rá.) Pedig nagyon fontos, hogy elsajátítsd a technikáját. A jó spekuláns eszköztárának ez az egyik legfontosabb eleme. A vég” azt jelenti, hogy visszavonulsz, veszel egy nagy levegőt, megkönnyebbülsz, és kikapcsolódsz. Legalább egy rövid időre. Mint a futó a táv végén, amikor leheveredik a pálya melletti gyepre. Oké, vége van. Megtettem, amit terveztem, megnyertem az érmet. Itt az idő, hogy csak üldögéljek egy kicsit, és kiélvezzem a helyzetet” gondolod ilyenkor. De az is lehet, hogy más jut az eszedbe. Nos, rendben. Elvesztettem a versenyt. De legalább vége van. Pihenek, gondolkozom és tervezek. Holnap pedig újból versenyezni fogok.” Bármelyik variációról van szó, egy dologban mindkettő ugyanazt jelenti: valaminek a végéhez érkeztél. De vajon hogyan mondja ki az ember, hogy vége” egy olyan világban, ahol nincs célszalag, nincs célfotó vagy célvonal. Különösen, ha minden sikeres spekuláció után a nyerő pozíciót kezdeti pozíciónak érzékeljük.
Tegyük fel, hogy vettél egy tucat Union Carbide részvényt, vagy aranyba fektetted a pénzed, vagy házat vásároltál. Ezek olyan versenynek tekinthetők, amelyeknek normális esetben sosem lesz maguktól vége”. Azaz nyílt végű versenyek. Nincs szabadon választott ideje vagy távja, nincs bíró, aki véget vet neki. Nem mondjasenki neked, hogy a versenynek vége, ledőlhetsz a gyepre pihenni. Neked saját magadnak kell döntést hoznod. Egyedül. A versenynek akkor van vége, amikor te véget vetsz neki. A III. Kis Axiómából megtudod, hogyan. A célvonalat még a verseny megkezdése előtt ki kell tűznöd. Vajon ettől könnyebb lesz kiszállni? Szó sincs róla. Annál mégis egyszerűbb a helyzeted, mintha minden spekuláció esetén egy soha véget nem érő versenybe készülnél beszállni. Térjünk vissza egy korábbi példánkhoz. Van ezer dollárod, és az ezüstpiacon szeretnél spekulálni. Azt mondod magadnak: Beszállok az üzletbe, méghozzá ezzel és ezzel acéllal.” (Pontosan határozd meg, mit akarsz kihozni az üzletből.) A célod soha ne legyen egetverően magas, inkább visszafogottan kalkulálj. Két év alatt kétszeres, vagy egy év alatt másfélszeres hozam, csak hogy mondjunk valamit. Ez lesz tehát a célvonal, amelyet nem szabad szem elől tévesztened egész verseny alatt. És amikor odaérsz, szállj ki. Látod már, pszichológiai szempontból miért jó ez neked? A startvonalon ott állsz ezer dollárral, és alig várod, hogy végre kétezer dollárod legyen. A kétezret most már nem veszed garantáltnak, hiszen még nincs a kezedben, és lehet, hogy soha nem is lesz. A kezdővonalnál úgy érzed, mintha a kétezer dollár az adott távra kitűzött díj lenne, azaz a verseny vége, nem pedig a kezdete. Ezt az érzést a verseny egész ideje alatt fenn kell tartanod magadban. És ha elérkeztél a célodhoz, bízz magadban,és szállj ki. Kivéve, ha valami miatt valóban indokoltnak látod bent maradni,és újrakezdeni a versenyzést. Mi lehet valóban indokolt eset”? Miért maradj bent egy olyan versenyben, amit már terveztél befejezni? Előre nem látott események vagy drámai változások a körülményekben, amelyek a te üzletedre is kihatnak. Nem irányváltásról, hanem fellendülésről beszélek. Amikor egészen megváltozik a helyzet, aminek hatására szinte biztosra vehető, hogy a szerencsesorozatod folytatódik. Nézzünk egy példát.Tegyük fel, hogy árutőzsdén spekulálsz. Fagyasztott narancslére határidős ügyletet kötsz. Elérkeztél a zárópozícióhoz. Bízva magadban, éppen készülsz eladni az értékpapírjaidat, és zsebre tenni a hasznot. Ekkor bemondják a rádióban, hogy Florida narancstermésének jelentős részét tönkretette a fagy. Ilyen körülmények közt célszerű egy ideig még bent maradni a versenyben, hogy lássuk, mi fog történni. Az ilyen helyzetek azonban igen ritkák. Jellemzően a zárópozícióhoz érkezve valóban ki kell szállni. *** A zárás” érzését megerősítendő, kitűzhetsz például valamilyen jutalmat magadnak. Ez akár egy érem is lehet. Elhatározhatod, hogy ha és amint eléred a kitűzött célt, megleped magad egy új autóval, kabáttal vagy öthúros bendzsóval. Mindegy, az a lényeg, hogy boldoggá tegyen téged. Lehet az is cél,
hogy kedvesedet vagy házastársadat elviszed vacsorázni a város legeslegdrágább éttermébe. Az üzlet végét így összekötöd valamilyen kézzelfogható eseménnyel, valamivel, amit várni lehet. Még a tapasztalt spekulánsok is gyakran alkalmazzák ezt az eszközt önmaguk motiválására. Emlékszem, Frank Henry kagylót és amerikai steaket tűzött ki magának jutalmul. Imádta mindkettőt, de Svájcban nem volt könnyű hozzájutni. Jesse Livermore, aki híres volt arról, hogy nehezen zárta le spekulációit, minden lezárást antik borotválkozó tükör gyűjteményének bővítésével ünnepelt. Gerald Loeb Máriája pedig új ruhát vagy kosztümöt vásárolt magának. Az ilyen jutalmak nevetségesnek tűnhetnek a megkeresett pénzhez viszonyítva. (Livermore esetében egyébként hétszámjegyű összegekről beszélünk.) A lényeg a befejezés, a lezárás érzése, amelynek előidézésére még az ilyen apró jutalmak is elegendők. Ha ez a módszer segítségedre van, hát alkalmazd bátran. A befektetési tanácsadók egy része azonban nem lelkesedik ezért az ötletért. A mai napig tisztázatlan okok miatt a XVIII. század eleje óta az a meggyőződés él az emberek nagy részében, hogy a befektetési pénzekhez tilos hozzányúlni.Tilos költeni belőle, különösen olyan luxuscikkekre, mint osztriga vagy egy új kabát. Sokak szerint ez egyenesen szentségtörés. Ám Gerald Loeb szívesen mondogatta: Miért teszed ki magad annyi kellemetlenségnek, hogy végre megszerezd ezt a pénzt? Mire való a pénz? Hogy nézegessük?” Loeb volt valószínűleg az első tanácsadó, aki szégyenkezés nélkül, nyíltan azt tanácsolta a spekulánsoknak, hogy nyereségük egy részét igenis költsék el. Sőt. Loeb azt javasolta, hogy egy adott évben akkor is költsön el az illető egy meghatározott összeget a nyereségéből, ha nem tudta elérni a tervezett zárópozíciót. A befektetésből nyert pénz is csak pénz mondta Loeb. Nem kell elkülöníteni, és ráírni: Nem nyúlhatsz hozzá!” Nyilván lehet találni okokat arra, hogy miért ne nyúlj hozzá. Kényelmes öregkort biztosít, jól jön, ha baj éri az embert, örökölhetik a gyerekeid, biztonságot nyújt, és a többi. Ez mind nagyon szép. De kérdem én: miért ne lehetne egy kis szórakozása is az embernek, ha már megvan hozzá a szükséges pénze? Lecsippenteni a nyereség legtetejéből, ha már úgyis elérted a tervezett célt,jobb ötlet, mint általában hiszik. Éppen ezért azt javaslom, hogy a spekulációs tőkédet tartsd könnyen hozzáférhető formában. Erre csak bizonyos befektetések alkalmasak. Ha egy házban vagy egy érmegyűjteményben van a pénzed, valószínűleg addig benne is marad, amíg nem találsz rá egy jó vevőt. Egyre több bank ajánl rugalmas tőke-hozzáférést biztosító hiteleket az ilyen alacsony likviditású vagyontárgyakra. A rájuk terhelt hitel kamata igen kedvező, és így értékesítés nélkül is használhatod az adott vagyontárgyba befektetett tőkédet. Kérdezd meg a bankodat, hátha ők is ajánlanak ehhez hasonló konstrukciót. A tőkéhez való azonnali hozzáférés egyes spekulatív eszközök esetében sokkal egyszerűbben elérhető, sőt, idővel még egyszerűbbé válik. Részvényeket, részvényopciókat, árucikkeket, devizákat és nemesfémeket kínáló brókerek és bankok az elmúlt években számos innovatív konstrukciót dolgoztak ki ügyfeleik számára. Én minden tőzsdei pénzemet a brókerem, Merrill Lynch által létrehozott különleges kosárban”: a készpénzmenedzsment számlámon tartom. A számla több dolog kombinációját jelenti: részben egy közönséges számla, amelyet a spekulánsok a tőzsdealkusznál szoktak vezetni, és amelynek segítségével hagyományos módon tudok adni és venni részvényeket;
részben folyószámla; részben pedig egy VISA hitelkártyához kapcsolódó számla. Amikor a birtokomban levő részvényekre osztalékot fizetnek, a készpénz automatikusan erre a hibrid számlára kerül. Ha nem használom fel a pénzt, az szintén automatikusan egy letéti számlára kerül. Ha bármikor pénzre van szükségem, csak írok egy csekket, vagy előveszem a VISA kártyámat. A csekkek és a kártya díját közvetlenül a számlámról vonja a bank. Ez az, amit azonnali hozzáférésnek nevezek. Tökéletes felállás egy zárópozíció elérésének megünneplésére. Ha elértem egy ügyletem zárásához, a feleségem, a VISA kártyám és én egy luxushétvégével ünnepeljük az eseményt az amúgy sem olcsó New Yorkban. Spekulatív stratégia Nézzük, mit javasol neked a Második Axióma. Azt mondja, Szállj ki idő előtt.” Ne várd, hogy az erősödő árfolyam a csúcsra érjen. Ne reméld, hogy a szerencsesorozatod folytatódni fog a végtelenségig. Ne játszd el a szerencsédet. Számíts arra, hogy a szerencsesorozat rövid lesz. Ha elértél egy előre meghatározott zárópozícióhoz, szállj ki az üzletből. Akkor is, ha minden rózsásnak tűnik, ha optimista vagy, és ha körülötted mindenki arról igyekszik meggyőzni téged, hogy a szerencsesorozatnak még messze nincs vége. Csak akkor ne szállj ki, ha valami miatt egészen megváltozott a helyzet, ezért garantáltnak vehető, hogy a sorozat még egy ideig folytatódik. Az ilyen nem mindennapi esetektől eltekintve, mindig idő előtt szállj ki. És ha egyszer kiszálltál, ne gyötörd magad, ha a nyerőszéria nélküled folytatódik. Valószínűleg nem lesz sokáig így. Ha mégis, emlékezz azokra az időkre, amikor csak azért maradt nálad az időközben elért nyereség, mert idő előtt kiszálltál. Harmadik Fő Axióma: A reményről Ha süllyedni kezd a hajó, ne imádkozz. Ugorj! A Második Axióma arról szólt, hogy mit kell tennünk, ha jól mennek a dolgok, ez pedig arról, hogy miként védekezzünk, ha rosszul alakulnak. Olyan nincs, hogy ne történjék ilyen eset. Ebben biztos lehetsz. Számíts arra, hogy befektetéseid fele leszálló ágba kerül, még mielőtt eléred vele az általad kitűzött zárópozíciót. A jövőre vonatkozó találgatásaid fele hamisnak bizonyul, a gazdasági erőket illető becslésed pontatlan lesz, és a kapott tanácsok fele is rossz. Reményeid fele pedig sosem valósul meg. De ne keseredj el! Ez nem azt jelenti, hogy minden megkeresett dollárra egy elvesztett dollár jut. Ha ez így volna, az egész kalandnak nem lenne semmi értelme. Ez csak a tapasztalatlan spekulánsokkal fordul elő, a sikeresebbekjobban kezelik az ilyen helyzeteket. Azért tartanak előrébb, mert pontosan
tudják, mi a teendőjük, ha baj van, és nem haboznak meg is tenni, amit kell. A spekulánsok adottságai közt az egyik legritkább: tudni, hogyan szállj ki egy rossz helyzetből. Azért ritka, mert nehéz szert tenni rá. Bátornak és met-szően őszintének kell lenni hozzá. Ez különbözteti meg a felnőtteket a gyerekektől. Egyesek szerint ez a szerencsejátékosok vagy a spekulánsok eszköztárában a legfontosabb. így gondolkozott Martin Schvvartz, volt részvényelemző is, aki most már csak árucikkek határidős piacán való spekulálással tölti idejét. (A legtöbb főállású spekuláns inkább kereskedésnek” hívja a munkáját. Én viszont maradnék az általam használt kifejezésnél.) 1983-ban Schvvartz 175 százalékkal növelte a spekulációra fordított tőkéjét. Ezzel meg is nyerte az Egyesült Államok Kereskedési Kupáját, azt a jól fizető pénzdíjas versenyt, amelyet a Chicagói Árutőzsde szponzorált. Ez persze még inkább növelte a vagyonát. Amikor megkérdezték, hogyan ért el ilyen jó eredményt, Schwartz rögtön erre az egyetlen adottságra terelte a szót. Megmondom, hogyan tanultam meg nyerni. Úgy, hogy megtanultam veszíteni” nyilatkozta a New York Times magazinnak. A kaszinók világában is ugyanezt hallod. Amikor megkérdeztek egy sikeres játékost, Sherlock Feldmant, hogy mitől olyan jó a pókerban, azt válaszolta: Tudom, mikor kell passzolni.” Az amatőr szerencsejátékos mindig csak jó lapjárásban reménykedik, és ezért imádkozik. A profik viszont megtanulják, mit kell tenni, ha minden ellenük dolgozik. Valószínűleg ez a legnagyobb különbség az amatőrök és a profik közt. Ezért tud a profi megélni a pókerasztalnál keresett pénzből, míg az amatőrt (feltéve, ha profik ellen játszik) rendszeresen megkopasztják. A spekulánsok legnagyobb veszteségei mindig ahhoz kötődtek, hogy képtelenek voltak időben kiugrani a süllyedő hajóból. Nincs az a pénzügyi szerencsétlenség, amelynek következményei nagyobbak lettek volna ennél. Benne ragadni egy süllyedő vállalkozásban, ez a pénzhez kapcsolódó fájdal mak legborzasztóbbi ka” mondta Susan Garner, aki a Chase Manhattan Banktól kilépve nemrégiben csatlakozott a profi tőzsdésekhez. Most szerencsés, de nem mindig volt az. Jó időbe tellett, mire megtanulta a szükséges technikákat különösen azt, hogy miként kell veszíteni. Egyik legkorábbi vállalkozását így meséli. Kétezer dollárt fizetett egy külvárosi irodaház tulajdonrészéért, ami egy éppen ébredezőfél ben levő környéken épült. A tervek szerint éppen a városka mellett haladt volna el a nemsokára épülő autópálya. Az autópálya, és néhány más gazdasági és földrajzi tényező miatt, sokan úgy vélték, a városka idővel virágzó kereskedelmi központtá fogja kinőni magát. Ez persze hatott a környék ingatlanáraira is, növekedni kezdtek, így többek közt az irodaépületeké is. Susan Garner spekulációja ígéretesnek tűnt. De ahogy oly sokszor történt, a jövőt elhalasztották”. Az autópálya projekt anyagi gondokba ütközött, ezért az építkezés megkezdése újra és újra odébb tolódott. Az első hivatalos közlemény még egyéves halasztásról szólt. Később aztán lett belőle kettő, három, majd öt év. Aztán a hivatalos szervek végre vették maguknak a bátorságot, hogy megmondják az igazat; közölték, hogy az autópálya nem is biztos, hogy valaha megépül. A közleményekkel párhuzamosan az ingatlanpiac egyre inkább lelassult. Susan épületrészére is egyre ritkábban érkeztek ajánlatok, de még ezek nélkül is sejteni lehetett: a befektetés bizony folyamatosan veszített értékéből. Susan végül úgy döntött, kiszáll.
Voltak, akik megvették volna a részesedésemet. De tudtam, hogy veszteséggel kellene értékesítenem, erre pedig képtelen voltam rávenni magam. Amikor az egyéves halasztást közzétették, még megpróbáltam elhitetni magammal, hogy minden rendben lesz. Csak ki kell várni. Ez csak átmeneti probléma mondogattam. Csak várni kell,és biztos, hogy felmegy majd az ingatlanrészem értéke.” Amikor a két-, majd hároméves halasztást közzétették, az irodaház egyik többségi tulajdonosa, egy jogász, ezerötszáz dollárt ajánlott Susannak a korábban kétezer dollárért vásárolt tulajdonrészéért. O azonban nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy ötszáz dollárt, azaz az összeg egynegyedét elvesztené. Ezért elutasította az ajánlatot. Az ügyvéd ekkor ezerhatszáz dollárt ajánlott. De Susan még erre is nemet mondott. Az autópálya-építés halogatásával párhuzamosan a környék ingatlanárai is zuhanórepülésbe kezdtek. Az ügyvéd ekkor már csak ezer dollárt ajánlott, nem sokkal később pedig nyolcszázat. Minél alacsonyabb árat ajánlott neki, Susan annál inkább úgy érezte, hogy bennragadt. Már nem reménykedhettem abban, hogy visszakapom a befektetett kétezer dollárt. Mérges voltam magamra, amiért nem fogadtam el az ezerötszáz-dolláros ajánlatot, amikor még lett volna rá lehetőségem. Végig abban reménykedtem, hogy a helyzet előbb-utóbb javulásnak indul, és az események engem igazolnak majd. Minél lejjebb ment az ár, én annál makacsabbul ragaszkodtam az elképzelésemhez. Átkozott legyek, ha holmi nyolcszáz dollárért túladok a kétezerdolláros tulajdonrészemen gondoltam.” Pénzéhez még mindig nem tudott hozzájutni,amikor újabb befektetési lehetőségek bukkantak fel a láthatáron. Úgy gondolta, legközelebb antik bútorokkal próbálkozik, mert megtetszett neki az árverések világa. Emellett egyik barátja örökölt egy XIX. századi bélyegeket tartalmazó albumot, amit alkalmi áron kínált megvételre. Susan spekulatív célokra szánt tőkéje viszont nagyrészt még mindig az ingatlanpiacon pihent. így addig nem kezdhetett bele semmi másba, amíg fel nem szabadította a pénzét. Végül úgy döntöttem, hogy nevetséges, amit csinálok, hiszen nem tudok hozzáférni a pénzemhez. Hétszázötven dollárért adtam el az ingatlanrészemet.” Susan Garner sokat tanult az eseten. Saját kárán tapasztalta meg a Harmadik Axióma igazságát. Ha a hajó süllyedni kezd, ugorj! *** Nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy kezd”. Ne várj addig, amíg már félig elsüllyedt. Ne remélj, ne imádkozz. Ne takard el a szemed, és ne állj ott remegve. Nézz körül, próbáld megérteni a történéseket, és elemezd a helyzetet. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy vajon meg fog-e valaha is oldódni az adott probléma. Igaz és kézzelfogható bizonyítékokra van szükséged, amelyek mind a javulás irányába mutatnak. Ha nem látsz semmi ilyesmit, azonnal lépned kell. Nyugodtan és határozottan, mielőtt mindenkin eluralkodna a pánik. Ugorj ki a hajóból, és mentsd magad. Ezt a tanácsot alkalmazhatjuk számokra is a napi kereskedésű cikkek, mint például részvények vagy árupiaci határidős ügyletek esetében. Gerald Loeb ököl szabálya erre az volt, hogy ha az általad birtokolt részvények árfolyama a nálad legmagasabb elért árfolyamhoz képest 10-15 százalékot esik, itt az ideje, hogy eladd őket, függetlenül attól, hogy az eladás nyereséggel vagy veszteséggel történik.
Frank Henry kissé rugalmasabb volt, ugyanerre 10-20 százalékot mondott. Minden profi spekulánsnak megvan az előbbiekhez hasonló saját kis szabálya, amely lényegében ugyanarról szól: szállj ki minél hamarabb. Kis veszteséggel szállj ki, hogy elkerüld a nagy veszteségeket. Tegyük fel, hogy darabonként száz dollárért vásárolsz valamilyen részvényt. A cég hanyatlani kezd, az ár pedig nyolcvanöt dollárra zuhan. Ebben az esetben az általad birtokolt részvény nálad elért legmagasabb ára az az ár, amin vetted, azaz száz dollár. Mivel az árfolyam 15 százalékot esett, a szabály szerint célszerű túladnod rajta. Hacsak nem látsz esélyt a helyzet javulására, jobb, ha így is teszel. Nézzünk most egy vidámabb esetet. Százdolláros árfolyamon részvényt vásárolsz. Az ár hamarosan százhúsz dollárra ugrik. Most majd meggazdagszol, gondolod. Fantasztikus! Ekkor jönnek a bajok. A cégnek váratlan problémái adódnak, részvényeinek árfolyama ezért visszaesik száz dollárra. Vajon mi a teendő? Elvileg mostanra már tudnod kell. Hacsak nem indokolja valami az optimizmusodat, túl kell adnod a részvényeken. Ez azonban még nem minden, nem elég tudnod, hogy mi a teendőd. A Harmadik Axióma szabályának megfelelő lépések végrehajtását általában három dolog szokta akadályozni. Vannak spekulánsok, akik szinte áthághatatlanul nagy akadályként érzékelik ezeket. A lényeg, hogy pszichológiailag felkészítsd magad, mert ha mindvégig megőrzöd a nyugalmadat, úrrá lehetsz rajtuk. *** Az első akadály: félelem a megbánástól. Lényegében a Második Axiómánál tárgyalt félelemről van szó. Ebben az esetben attól félsz, hogy egy vesztesnek kinéző üzlet nyerővé válik, amint kiszálltál. Ilyen pedig bizony előfordul, és igen fájdalmas tud lenni. Tegyük fel, hogy aranyat vettél unciánként négyszáz dolláros árfolyamon. Az ár háromszázötven dollárra esik. Úgy látod, optimizmusra semmi ok, ezért 12 százalékos veszteséggel értékesíted az egész készletet. Ezután nem sokkal hat új háború tör ki a világban, és négy latin-amerikai ország kezdi nem fizetni a hiteleit. A kőolajexportőr országok megduplázzák az olaj árát, a világ összes tőzsdéje összeomlik, és mindenki rohan, hogy aranyba fektessen, ami jó befektetésnek tűnik. Az árfolyam nyolcszáz dollárra ugrik. Jajj! Nem tagadom, fájdalmas élmény. Valószínűleg előbb vagy utóbb veled is történik valami hasonló, ez elkerülhetetlen. De a szerencse ilyesfajta megfordulása igen ritka. Sokkal gyakoribb, hogy a helyzet rosszra fordul, és jó ideig ügy is marad. A spekulatív eszközök kötvények, árucikkek, ingatlanok esetében a jelentős árfolyamesést okozó problémák általában hosszú távon hatnak. Lassan alakulnak ki, és lassan múlnak el. A teendőd tehát általában az, hogy az elsőjelentősebb árfolyamesésnél kiszállsz. Az ember életében előfordulnak olyan időszakok, hogy jobb kivárni, amíg elmúlik a baj. Ha azonban a pénzed is érintett, ez ritkán bölcs teendő. Mert ha a pénzed bennragad egy hanyatló vállalkozásban, lehet, hogy akár évekig sem juthatsz hozzá. Pedig talán lenne néhány reményteli vállalkozás, amibe nem tudsz belevágni nélküle. ***
A második akadály: annak elfogadása, hogy befektetett tőkéd egy részéről le kell mondanod. Van, aki számára ez elviselhetetlen akadályt jelent. Megnyugtatásként tudnod kell, hogy gyakorlattal ez a lépés egyre kevésbé tűnik fájdalmasnak. Tegyük fel, hogy a pénzek árfolyamaival spekulálsz és felteszel, mondjuk, ötezer dollárt az olasz lírára. Megérzésed, úgy tűnik, nem igazolódik be, az arányok változása ellened fordul, és ennek következtében spekulatív tőkéd értéke négyezer dollárra esett. Ha nincs okod az optimizmusra, valószínűleg nincs más hátra, mint kilépni az ügyletből. Ebben az esetben azonban búcsút mondhatsz az ezer dollárodnak. Ez pedig fáj. Van, akinek ez annyira fáj, hogy képtelen megtenni ezt a lépést. A tipikus kispályás spekuláns ilyenkor ül és vár. Reménykedik, hogy előbb-utóbb rendbejön majd az árfolyam, és nem kell ezer dollárt vesztenie az üzleten. Ha nem győzöd le ezt az érzést, akkor te is örökre kispályás maradsz vagy csődbe mész. Az ezer dollárt legfeljebb úgy kaphatod vissza, ha négyezer dollárodat kivonod ebből a halódó ügyletből, hogy a pénzzel egy kecsegtetőbb üzletbe szállj be. A befektetésed egy részéről való lemondás képtelensége kétszer olyan nagy problémát jelent abban az esetben, ha előlegből spekulálsz vagyis ha kölcsönvett pénzzel igyekszel nagyobb hatástöbbszörözést elérni. Spekulációs helyzeted ilyenkor a legtökéletesebben gyötrőjátékra, a pókerra kezd hasonlítani. Ezt a hasonlatosságot érdemes kissé áttekinteni. Valóban igen nagy hasznát veszed a spekulációban, ha a póker játékot tanulmányozod, amennyiben eddig még nem ismerted meg. Ha lehet, csatlakozz valamelyik szokásos péntek esti partihoz a környéken, vagy szervezz ilyet. A póker kiválóan alkalmas egyes emberi tulajdonságoknak és az egyén tűrőképességének a felmérésére. Sokat tanulhatsz belőle a spekulációról és önmagadról. Ha készpénzben spekulálsz azaz nem használsz egyáltalán kölcsöntőkét , az élet aránylag egyszerű. Tegyük fel, hogy részvényt vásárolsz. Készpénzzel fizetsz, hitel igénylése nélkül. Csak annyi a dolgod hogy nyélbe üsd ezt az egyetlen befektetést. Ha a részvény árfolyama csökken, te pedig nem csinálsz semmit, mert nem tudod elviselni az értékesítésből adódó tőkeveszteséget, senki nem kéri, hogy tégy valamit. Annyi történik, hogy ölbe tett kézzel, mogorván végignézed, ahogy szép lassan csökken a vagyonod. Arra viszont senki nem kér, hogy még több pénzt fektess be az üzletbe. Most pedig nézzük a pókért. A pókerben csak úgy maradhatsz bent ajátékban, ha folyamatosan növeled a tétet. Mondjuk, hajó lapot kapsz, lehet egy flössöd. Nem jók az esélyeid, te azonban nem akarod elveszíteni az eddig befektetett tétjeidet, ezért józan eszedet (és a Harmadik Axiómát) figyelmen kívül hagyva, bent maradsz. Ez azonban nem a szokásos készpénz alapú spekuláció. Ez póker. Ha maradsz, fizetsz. Ha látni akarod a következő kártyát, meg kell fizesd az árát. Ebben a játékban folyamatosan be kell fektetned ahhoz, hogy megvédd korábbi befektetéseidet. Kölcsöntőkével spekulálni árfolyamváltozásra hasonlóképpen szörnyű érzést jelent. Úgy veszel részvényt, hogy az ár egy részét a brókeredtől kéred kölcsön. A kölcsöntőke százalékát állami szabályozás, tőzsdei szabályok és az egyes brókerek üzletpolitikája határozza meg. Részvényeid a brókernél vannak, kölcsönöd biztosítékaként. Ha a részvény árfolyama csökken, a fedezeted is
automatikusan csökken. Egy nagyobb esés következtében olyan helyzetbe kerülhetsz, hogy akaratodon kívül megszeged az előbb említett szabályokat. Ilyenkor jön a rettegett letétfeltöltési felhívás a brókeredtől amelyben barátságosan, de lényegre törően ismerteti a lehetőségeidet. Egyik sem könnyű számodra. Vagy némi készpénzzel növeled a befektetett tőkét, vagy piacra dobja a részvényeidet. Helyzeted nagyon hasonlatos a pókerjátékoséhoz. Ha nem akarod elveszíteni az eddigi tétjeidet, kénytelen vagy további pénzeket tenni a játékalapba. Ha nem fejleszted ki magadban az erre való hajlandóságot, a spekuláció bizony nem a te területed. Kölcsöntőke igénybevételével spekulálnod pedig kifejezetten veszélyes. *** A harmadik akadály: annak belátása, hogy tévedtél. Az emberek különféleképpen reagálnak erre a problémára. Van, akinek ez gyerekjáték, mások számára ez a legnehezebb. Tapasztalataim szerint a nők és az idősebbek általában könnyebben túlteszik magukat a tévedésükön, mint a férfiak és a fiatalabbak. Fogalmam sincs, hogy ennek mi az oka. Rajtam kívül mások is észrevették ezt a jelenséget, de senki nem tudja megmagyarázni. Maradjunk anynyiban: ez mindenki számára nagy akadály. Ha úgy érzed, rajtad is kifoghat, próbáld megtalálni azt a módot, ahogyan kezelni tudod ezt a problémát. Ha befektetsz, és rosszra fordulnak a dolgok, tudod, hogy ki kell szállnod. Ehhez azonban el kell ismerned, hogy hibáztál. Meg kell mondanod a brókerednek, a bankárodnak, mindenkinek, akivel ebben a kérdésben kommunikálnod kell. De valószínűleg házastársad és más családtagjaid előtt sem tarthatod titokban. A legnehezebb azonban az, hogy azt saját magad előtt beismerd. Ilyenkor az a jó, ha odasétálsz a tükörhöz, belenézel a saját szemedbe, és hangosan kimondod: tévedtem. Vannak, akiknek ez iszonyatosan fáj. A tipikus lúzer, azon igyekezve, hogy elkerülje ezt a helyzetet, újra és újra reménytelen vállalkozásokban ragad bent. Ha vásárol valamit, és annak árfolyama csökkenni kezd, tovább álmodozik, hogy a jövő eseményei majd igazolják a jóslatait. Ez az árfolyamesés csak átmeneti” mondogatja magának. És a végén még el is hiszi. Igazam volt, hogy beszálltam ebbe az üzletbe. A kezdeti nehézségek miatt bolond lennék kiszállni. Majd kivárom, amíg jobbra fordulnak a dolgok. Az idő úgyis engem igazol majd.” A lúzer ilyen szövegekkel védi az önbecsülését, így elkerülvén azt is, hogy a tényekkel szembenézve be kelljen látnia, tévedett. És továbbra is azzal áltathatja magát, hogy ő nagyon okos. Tőzsdei kereskedésének könyvében viszont feketén-fehéren látszik minden. Ott kiderül, mi az igazság. Lehet, hogy befektetése évek múltán végül ismét valóban az eredeti árfolyamon áll majd, sőt talán még emelkedik is. Erre a lúzer nyilván felkiált: Látjátok, mindvégig igazam volt!” És valóban? Mindazon évek alatt, amíg pénze bent állt a befektetésben, nyugodtan jövedelmezhetett volna egy másik üzletben, sőt emberünk azt akár meg is duplázhatta volna. Ehelyett most is csak ott áll, ahol évekkel korábban. Ha a problémára válaszként képtelen vagy beismerni, hogy tévedtél, ezzel a lehető legrosszabb
választ adtad az összes közül.
IV. Kis Axióma A kis veszteségeket vidáman fogadd, mint az élettel vele járó tényt. Számíts sok kis veszteségre, mielőtt beüt a nagy nyereség. Elvileg minden kis veszteséget örömmel kellene fogadnunk, hiszen megvédenek a nagy veszteségektől. Micsoda? Még hogy örüljünk egy veszteségnek? Ilyen emberrel még életemben nem találkoztam! De ha erre képtelenek is vagyunk, legalább elegánsan tegyük túl rajta magunkat. Ugyanis igaz, hogy védelmet nyújtanak nekünk. Mert ha megszokod, hogy rutinból csökkentsd a veszteségeidet az általam már leírt módon, tényleg sosem érhet nagyobb baj. A piac összeomlása is csak akkor okozhat számodra nagy gondot, ha meglepetésszerűen érkezik, és valamiért nem tudsz eladni, amikor akarsz. A nem likvid spekuláció világában, mint az ingatlan vagy az antik tárgyak, a piaci feltételek beható és folyamatos tanulmányozásával védekezhetsz. A napi kereskedések világában, mint a részvények vagy árucikkek határidős ügylete, ritkábban ragad bent az ember, mert szinte mindig lesz vevőd arra, amit el akarsz adni. Szokd meg, hogy kicsiket veszítesz. Ha egy üzlet nem jön be, hagyd ott, és keress egy másikat. Ne ülj a süllyedő hajón. Ne ess csapdába. Aki vár, ahhoz minden odaér” szól az ősi kínai mondás. Ha az ősi kínaiak hittek volna ebben, akkor ők sem lehettek nagy spekulánsok. Ne higgy a mondásnak, mert legalábbis a pénz világát tekintve egyszerűen ostobaság, amit állít. Ha a bajba került vállalkozás fellendülésére vársz, rendszeresen érnek majd csalódások, és bizonyosan szegény maradsz. A legproduktívabb hozzáállás amit bizony nem könnyű elsajátítani , hogy a pénzügyi élet többi, kevéssé kellemes tényével együtt a kisebb veszteségekre is folyamatosan számítasz, mint ahogy számítasz az adózásra, a biztosításra vagy a közüzemi számlákra is. Az éves adóbevallás elkészítése nem kellemes időtöltés, mégsem kerget őrületbe minden alkalommal, hanem azt mondod, rendben, ez is a pénzkereseti tevékenység szerves része, vagy mondjuk úgy, költsége”. Próbálj a kis veszteségekre is úgy gondolni, mint a spekulánsi tevékenység költségére. Ezzel szerzel jogot a nagy nyereségekre. Egyes spekulánsok előre fel is készülnek rá: úgynevezett stop-loss utasítás kiadásával. Ezzel az állandó megbízással meghatalmazzák a brókerüket, hogy ha például a száz dollárért vásárolt részvényed árfolyama kilencven dollárra, illetőleg egy általad meghatározott szintre esik, akkor ő automatikusan értékesítse azt. Van, aki hasznosnak tartja ezt a veszteség korlátozó utasítást, és van, aki nem. Egy előnye bizonyosan megvan: ha az árfolyam esik, nem fogsz azon gyötrődni, hogy mikor szállj ki, hanem egyszerűen kiszállsz, és elfogadod a veszteséget. Oké, tízezer dollárral beszállok ebbe a befektetésbe, de amint a brókerem jutalékával együtt kilencezerre csökken a részvény értéke, kiszállok. Addig engedem csökkenni a tőkémet.” Ez megnyugtató érzés. Idővel esetleg már úgy is érezheted, mintha a kilencezer
dollár volna a kiindulópont. És ha a bróker mégiscsak eladná a részvényeidet, nem fogod jelentős veszteségnek érezni a tranzakciót. A stop-loss megbízás hátrányai közé tartozik például a rugalmatlanság. Vannak helyzetek, amikor kilencven dollárnál célszerű eladni a részvényeket, de előfordul, hogy az ésszerű árfolyam csak nyolcvanöt dollár lenne. A limitáras megbízás nem ad lehetőséget ezek megkülönböztetésére, ezért te nem is fogsz többé gondolkozni. Ez a fajta megbízás csupán a napi kereskedésű eszközökre igaz, mint például a részvényekre és az árucikkekre. Vannak brókercégek, amelyek csak egy bizonyos összegnél nagyobb számlákra ajánlják fel ezt az opciót. Ha a régiségek vagy a ritka érmék piacán mozogsz, csak magadra számíthatsz. Ha engem kérdezel, szerintem jobban jársz, ha nem adsz ilyen megbízást a brókerednek. Inkább saját magad hozd meg ezeket a nehéz döntéseket, és ha egyszer döntöttél, vidd is végig az elhatározásodat. El sem tudod képzelni, hogy milyen erőt ad már egy kis gyakorlás is az embernek. Ez az érzés extra jutalom azért, mert kockázatosabb életet élsz. így nem csupán a bankszámlán levő vagyonod, hanem ezzel együtt a személyiséged is gyarapszik és fejlődik. Spekulatív stratégia A Harmadik Axióma kimondja, hogy ne várj, amíg a baj teljes egészében megmutatkozik előtted, hanem rögtön szállj ki. Ne reménykedj, ne imádkozz. Szép a remény és az imádság, de nem sok hasznát veszed a spekulációban. Senki nem állítja, hogy könnyű e szerint a kemény, érzéketlen Axióma szerint cselekedni. A fejezetben három gátló tényezővel foglalkoztunk,amelyek akadályozhatnak a megfelelő cselekvésben. Ezek: a megbánástól való félelem, a tőkeveszteség elfogadására való hajlandóság hiánya, valamint a képtelenség a tévedés belátására. Lehet, hogy egy-két előbb említett probléma téged is érint. Sőt, lehet hogy az összes. Pedig valahogy túl kell lépned rajtuk. Az Axiómák a spekulációról szólnak, ezért nem nyújthatnak segítséget az egyes akadályok leküzdésének hogyanjáról. Ez a pszichológiai tárgyú önfejlesztő könyvek témája. A folyamat bennünk játszódik le, és személyenként különböző. Ezért a hogyan is valószínűleg mindnyájunk esetében mást jelent. A Harmadik Axióma csak annyit mond ki, hogy a veszteségek elfogadása a spekulánsok egyik alapvető jártassága. A legtöbb ember valószínűleg éppen azért nem jó szerencsejátékos és spekuláns, mert nem tanulták meg ezt a leckét. Negyedik Fő Axióma: Az előrejelzésről Az emberi viselkedést nem lehet megjósolni. Ne higgy senkinek, aki azt állítja, ismeri a jövőt, akár csak homályosan is. 1969-ben, amikor a fogyasztói árindex 5 százalékkal emelkedett, a vezető közgazdászok azt jósolták,
hogy a hetvenes évek elején enyhén nőni fog az infláció, de az évtized végére ez az emelkedés megáll. Nem így történt. Az infláció mértéke a duplájára nőtt. 1979-ben, amikor az index 11,5 százalékra szökött fel, a látnokok azt állították, hogy ez a nyolcvanas évek közepéig változatlanul kétszámjegyű marad. Erre mi történt? Már 1982-ben visszatért a békebeli 1969-es szintre. Az eset elgondolkoztató. Vajon miért hallgatunk ezekre a közgazdászokra, amikor sem nálad, sem nálam nem tudnak többet a jövőről? Nyilván azért hallgatunk rájuk, mert az ember egyik legnagyobb vágya mindig is az volt, hogy megismerhesse a jövőt. Ha ma olvasni lehetne a holnap részvényárfolyamait, meggazdagodhatnánk. Ezért hallgatjuk olyan tisztelettel és reménykedve mindazokat, akik elmondják, mire számíthatunk a jövőben. Pedig gyakrabban hiba rájuk hallgatni, mint figyelmen kívül hagyni jóslataikat. 1929 nyarán, augusztus 23-án, a Wall Street Journal egyik cikke közölte, hogy hatalmas pénzeket lehet csinálni a tőzsdén. A magazin speciális kristálygömbje, az úgynevezett Dow-elmélet szerint a tőkepiaci trend nagymértékű emel kedése várható”. Az ősz ki látásai jobbak, mi nt valaha” trillázta vidáman a magazin. Történt ez néhány hónappal az előtt, hogy minden összeomlott, és emberek egész vagyonuknak inthettek búcsút. A modernebb időkben is történtek ilyen esetek. Joseph Granville,a neves tőzsdeguru azt jósolta, hogy 1981 elején a tőzsdei árak zuhanni fognak. Adj el mindent!” utasította több ezer ügyfelét, akiknek ő adott befektetési tanácsot. A várt összeomlás nem következett be. A piac egész évben le-fel mozgott. Granville kitartott a medve piac mellett. A következő év, 1982 viszont látványos bika piaccal indult, amely emberemlékezet óta a legnagyobb és leggyorsabb növekedést produkálta. Granville kuncsaftjai pedig, akik lemaradtak a piacról, most sajnálkozhattak. Hamisnak bizonyult jóslatával Granvillenem volt egyedül. 1983 különösen kemény éve volt a pénzügyi jövendőmondóknak. A pénzügyi menedzsereknek azoknak, akik befektetéseket” (vagy az én szavajárásommal spekulációkat”) kezelnek biztosítótársaságok, nyugdíjalapok és hasonlók számára különösen nehéz volt a helyzete. A New YorkTimes becslése szerint 1983-ban a jól fizetett pénzügyi elemzők háromötöde annyira pontatlan jóslatokba bocsátkozott, hogy kevesebb pénzt kerestek, mintha helyettük egy kezdő spekuláns jósolgatott volna egyszerű kockadobással. A befektetési teljesítmény egyik legelterjedtebben alkalmazott indexszáma a Standard & Poor’s index, amely ötszáz részvény árfolyammozgásának átlagát tartalmazza. 1983-ban ez az index 22 százalékot nőtt. Azaz ha spekulatív portfoliód abban az évben 22 százalék hozamot termelt, átlagosan teljesítettél, amiért csak közepes osztályzat járna. A Times felmérése szerint a pénzügyi menedzserek 60 százaléka ennél rosszabb eredményt produkált. Volt egy annak idején híresnek számító menedzser, aki például mindenét kötvényekbe fektette, mert szerinte 1983-ban a kamatok drasztikus esése volt várható. A kamatok azonban nőttek, ezért a fix kamatozású kötvények árfolyama a mélybe zuhant. Szintén ő volt az, aki a gyógyszeripari részvények árfolyamnövekedésével kalkulált, és végül ebben sem lett igaza. A telefonos iparágban megjósolt változásokról úgy gondolta, hogy azok előnyösek lesznek az MCI (amerikai telekommunikációs cég)
számára, ezért ügyfeleinek portfoliójában jelentős mértékkel szerepelt a cég. A tipp ezúttal is hamisnak bizonyult. Valójában az embernek fogalma sincs, mi fog történni a következő évben, héten, sőt, néha azt sem tudjuk hogy mit hoz a holnap. Ha valamire akarod vinni spekulánsként, le kell szoknod arról, hogy előrejelzéseket hallgass. Alapvető fontosságú, hogy soha ne vegyél komolyan semmit, amit közgazdász, piaci tanácsadó és más pénzügyi szakember jósol. *** Természetesen néha előfordul, hogy igazuk van. Éppen ez teszi őket annyira veszélyessé. Biztos, hogy valamennyien főként az öreg motorosok tudnak mesélni néhány olyan jóslatukról, amelyeket igazolt az élet. Fantasztikus!” csodálkoznak el ilyenkor az emberek. Arra azonban soha nem hívják fel a figyelmedet, hogy hány alkalommal tévedtek a jövőt illetően. Könnyű prófétának lenni írta egyszer a neves közgazdász, Dr. Theodore Levitt, a Business Weeknck. Huszonöt jóslatot mondasz, és aztán csak azokról beszélsz, amelyek bejöttek.” Nem minden elemző ilyen őszinte, Dr. Levitt sikerreceptjével azonban valószínűleg mindegyikük egyetértene. Legalábbis egy Dr. Levittel folytatott négyszemközti megbeszélésen. Közgazdászok, piaci tanácsadók, politikai és egyéb jövendőmondók mind ismerik a szabályt: ha nem tudsz jól jósolni, jósolj gyakran. Nézd csak meg a közgazdászokat, milyen serényen követik minden évben az előbbi tanácsot. Június és július folyamán mindenki elkezdi publikálni a következő év első negyedévére vonatkozó jóslatait. A találgatások általában a nagyobb indexszámokra vonatkoznak, a GNP-re (bruttó nemzeti termék), az inflációra stb. És mivel mindnyájan gondosan tanulmányozzák a többiek munkáját, az előrejelzések igencsak hasonlítanak egymáshoz. Sok spekuláns ezekre a jóslatokra támaszkodva hoz döntéseket. De nemcsak ők, hanem a nagy cégek és az amerikai kormány is. Minden év szeptemberében, amikor a gazdaság egy kicsit mégis eltér a jóslatok irányától, az előrejelzők átdolgozott” jóslatokkal rukkolnak elő a következő év első negyedévére vonatkozóan. November táján, amikor a dolgok még inkább eltérnek a jóslatoktól, ismét átdolgozzák az anyagot. Decemberben … Azt hiszem, most már érted, mire célzok. Minden jós azt állítja, hogy legalább az egyik jóslata be fog válni. Valószínűleg a későbbiek, mert azok időben közelebb vannak a tárgyidőszakhoz. Aztán valamiért mégiscsak a legkorábbi jóslat szerint alakulnak a dolgok. Ilyenkor a jós büszkén kijelenti: Én már júliusban láttam, hogy ez lesz!” Persze azt elfelejti említeni, hogy ezt a jóslatát keletkezése után hányszor írta felül, és változtatta meg az újabb és újabb verziókban. Ami bennünket, a magányos spekulánsokat illet, akik igyekszünk megcsinálni a szerencsénket jobban tesszük, ha erről az egész jóslat-balettről megfeledkezünk. Mert ha a júniusi jóslatot felülírja a szeptemberi, majd azt a novemberi és a decemberi, minek hallgassunk egyáltalán jóslatokat? Olyan ez, mintha olyan jegyet vennénk, amelynek az érvényessége már az előadás időpontja előtt lejár.
Nem minden jövendőmondó képes úgy megszervezni éves előrejelzésrevideáló táncát, mint a közgazdászok, de valamennyien ugyanazt az alapszabályt követik: gyakran készítenek előrejelzéseket, miközben remélik, hogy nem sokan fogják túl alaposan tanulmányozni, amit írtak. Ez mindig is így volt. Michel de Nostredame, latinul Nostradamus, egy XVI. századi francia orvos, négysoros versikék formájában jövendölt. Ma már kultusszá vált ezekben a jóslatokban hinni. Állítólag a légicsatát és a rádiós kommunikációt is megjósolta. Nos, lehetséges. A versek olyan indirekt,misztikus nyelven íródtak, hogy igen nagy teret adnak a különféle értelmezéseknek. Régen, puszta kíváncsiságból, nekiálltam, hogy áttanulmányozzak a versei közül százat. Statisztikai eredményem: három jóslata igaznak bizonyult, tizennyolc nem valósult meg, a maradék hetvenkilenc pedig olyan tömör zagyvaság volt, hogy őszintén szólva nem is értettem, mire célzott az öreg francia. Nem valami jó eredmény, ugye? Ennek ellenére nézd csak, micsoda neve van Nostradamusnak a jövendőmondók közt. Irigylik is őt a kortárs kollégák. Nostradamusnak nem volt mindig igaza, ő azonban mindig biztos volt magában. Vagy nézzünk egy modern jövendőmondót, Jeane Dixont,a híres médiumot. Volt néhány igaznak bizonyult jóslata, ettől lett olyan híres. Ezek közül a leghíresebb, hogy megjósolta a Kennedygyilkosságot. Elképesztő, ugye? Persze, de a hamisnak bizonyult jóslatok listáját nem teszik közzé. Dixon életrajzírója, Ruth Montgomery szerint olyanokat is jósolt, hogy Oroszország és Kína majdan egyetlen birodalommá olvad össze, hogy a CIO (Congress of Industrial Organizations) vezetője, Walter Reuther, elnökjelölt lesz, és már a XX. században megtalálják a rák ellenszerét. Erted már, mire célzok? A buffalói egyetemen működő paranormális jelenségeket kivizsgáló tudományos csoport is foglalkozott Jeane Dixon jóslataival. Megállapították, hogy semmivel sem voltak jobbak annál, mint amit te vagy én mondanánk a jövőről. A sikeres prófétáknak könnyen bedől az ember. Állítólagos jövőbe látó képességük ugyanis szinte hipnotikus vonzerővel bír. A pénz világában ez különösen igaz. Az a jövendőmondó, aki néhány évig aránylag jó tippeket ad, rengeteg hívet toboroz magának. Olyan sokat, hogy jóslatai időnként önmagukat teljesítik be. Joseph Granville, a tőzsdevilág neves prófétája, például olyan tömegek döntéseire volt hatással, hogy a nyolcvanas évek elején szinte minden jóslata bevált. Méghozzá azért, mert a tőzsdézők hittek neki. Azaz ami kor azt mondta, hogy esni fog a piac, a vevők elriadtak a vásárlástól a piac pedig, csodák csodája, valóban esett. 1981 elején Granville azt javasolta követőinek, hogy mindent adjanak el. A ma már legendaként emlegetett tanács elhangzását követő napon a tőzsde egyszercsak hatalmasat zuhant a Dow Jones index huszonhárom ponttal esett. A Wall Streeten mindenki csak tátotta a száját. Micsoda fantasztikus jövőbelátás álmélkodtak az emberek. Az esés rövid volt, de emlékezetes. Ha a Zürichi Axiómákból indulsz ki, az eset akár kivételnek is tűnhet a Negyedik Axióma alól. Igaz,
hogy a legtöbb jóslat semmit sem ér, de vajon nem lehetséges-e, hogy például Granville esete kivétel? Hajóslatai önbeteljesítők, nem igaz-e, hogy csak nyerni lehet azon, ha hiszünk neki? Nos, nem. Még az önmagukat beteljesítő jóslatok sem valósulnak meg mindig megbízhatóan. 1981ben, az ominózus eset után, Granville ismét próbára tette képességeit. Kristálygömbjében állítólag azt látta, hogy szeptember 28-án, hétfőn, ismét zuhanni fog a piac. Gyorsan közzé tette, amit látott. Egyes spekulánsok shortolva adtak el részvényeket, mások eladási (put) opciókat vásároltak. Granville-hez hasonlóan ugyanis ők is meg voltak győződve a piac eséséről. Ehelyett vajon mi történt a New York-i tőzsdén? Szeptember 28-a a tőzsde történetének egyik legnagyobb nyereségeket hozó napjának bizonyult. Európa és Japán piacain egy nappal később hasonló jelenségnek lehettünk tanúi. Granville híveinek egy része hatalmasat csalódott. Pedig nem volt rá okuk. Hiszen nem történt más, mint hogy bebizonyosodott, Granville sem más, mint te vagy én. Néha nyer, és néha veszít. *** A prófétáknak ugyanis néha igazuk van, néha pedig nincs és általában ez utóbbi történik gyakrabban. Ráadásul ezt előre sosem lehet kikalkulálni. Ahhoz, hogy valaki pontosan tudja, mit hoz a jövő, a jövendőmondó jövendőmondásának igazát kellene megjósolnia. Ha viszont ilyen jól látnád a jövőt, nem lenne szükséged jósokra. De mivel nem vagy ennyire jó, praktikus nem túl komolyan venni a próféták meglátásait. Szerintem ezért jobb, ha úgy, ahogy van, megfeledkezel ajósokról és az ígéreteikről. Ne próbálj kalkulálni a jövővel. Vagy nézzünk egy másik példát. 1970-ben egy pénzügyekre szakosodott újságíró és szerkesztő, Donald I. Rogers, könyvet adott ki How to Beat Inflation by Using It (Hogyan győzzük le az inflációt úgy, hogy a magunk javára fordítjuk) címmel. A könyv azért lett híres, mert a szerző azt tanácsolta benne, senki ne fektesse pénzét aranyba. A tanács pedig rettentően rossznak bizonyult, de megbocsátható Rogersnek, mert annak idején nem ő volt az egyetlen, aki az arannyal kapcsolatban téves jóslatokba bocsátkozott. Ennél érdekesebb volt azonban az általa összeállított sikeres részvények listája. Rogers azzal érvelt, hogy földterület birtoklásával el lensúlyozható az infláció hatása. Ezért úgy gondolta, hogy ha nagy földterületeket birtokló cégek részvényeiből vásárolunk be, jól járunk. Az ilyen cégekről készített is egy listát, mert javaslata szerint ezek részvényeit érdemes vásárolni. A lista néhány tagja valóban beváltotta a hozzá fűzött reményeket, például a Warner Communications. Ha 1970-ben bevásároltál belőle, elég jó profittal értékesíthetted a részvényt egészen 1983 közepéig, amikor is bajbakerült a cég. De volt a listán kevésbé sikeres cég is, mint például az ITT, amely siralmasnak bizonyult. A kérdés: ha 1970-ben elolvastad a Rogers javaslatait tartalmazó könyvet, és megfogadtad bizonyos javaslatait, vajon hogy boldogultál a piacon? Nos, a szerencsédtől függ. Ha nyerőket választottál a listáról, te is nyertél. Ha viszont veszteseket,
akkor nem. Az ügyletek kimenetele mindig is a szerencsétől függött. Erre joggal tehetjük fel a kérdést, vajon volt-e egyáltalán értelme figyelni a jövendőmondó szavaira? Lehet, hogy utólagos éleslátásunkra hivatkozva nem tisztességes dolog kipellengérezni Rogerst és társait. Könnyűdolog mai fejjel eldönteni, mi volt jó, és mi volt rossz spekuláció 1970-ben. A próféta is joggal tehetné fel nekem a kérdést: Gunther, milyen jogon veszed sorra minden be nem vált jóslatunkat? Te talán jobban látnád a jövőt? Te talán jobb próféta vagy?” Nem, én nem vagyok próféta. És ez a lényeg. Sosem próbáltam komolyan megjósolni a jövőt. (Bár igaz, ami igaz, sokszor gondolkozom rajta.) Azt sem állítottam, hogy képes volnék rá. Sőt, már oldalak óta arról írok, hogy miért nem lehetséges dolog a jövendőmondás. Azok az emberek, akiket itt kritizálok, azt állítják, hogy igenis, lehetséges. Jövendőmondónak tartják magukat, pénzt kérnek a jövendöléseikért, és tisztában kellene lenniük azzal, hogy sokan igen fontos döntéseiket igazítják az őszavaikhoz. Emiatt szerintem korrekt dolog ezeket a jósokat igenis felelősnek tartani jóslataikért. Jövendőmondó szolgáltatást árulnak, nekünk pedig jogunk van megvizsgálni a szolgáltatás minőségét, azaz azt, hogy beválnak-e a jóslatok, vagy sem. Arra a következtetésre jutottam, hogy ezek a jóslatok nem jók. Nem nyerhetünk, ha bízunk bennük. *** Vannak azonban dolgok, amelyek megjósolhatok. Azt például pontosan tudjuk, hogy reggel mikor kel föl a nap. A pontos időt tartalmazó táblázat hónapokkal előre elkészíthető. A bankomtól kapott ingyenes naptáramban pedig minden napra előre be van írva a hold várható állása. Az időjárásjelentések már kevésbé pontosak, bár a technika fejlődésével egyre megbízhatóbbá válnak. Ezek a dolgok azért megjósol hatók, és a jóslatok azért aránylag megbízhatók, mert fizikai jelenségekről van szó. A Zürichi Axiómák azonban a pénz világáról szólnak, melynek szereplői emberi lények. Az emberek döntéseit pedig nem jósolhatjuk meg előre. Erre senki és semmi nem képes. Ez az egyik csapda, amelybe sok pénzvilági próféta beleesik. Elfeledkeznek arról, hogy emberekkel van dolguk. Például az inflációról és a Dow Jones indexváltozásairól mint valamiféle fizikai történésekről beszélnek. És ha annak tekintik, nyilvánvalóan azt fogják képzelni, hogy ezek is előrejelezhetők. Pedig valójában minden, pénzzel kapcsolatos jelenség emberi viselkedés következménye, ami pedig megjósolhatatlan. A tőzsde például az emberi érzelem hatalmas gépezete. A részvények ára attól függően esik vagy emelkedik, ahogy az emberek épp csinálnak, gondolnak vagy éreznek valamit. Egy adott cég részvényei is nem azért emelkednek, mert a számviteli kimutatások adatai kedvezőek, vagy mert a cég kilátásai elég jók, hanem mert emberek azt hiszik, hogy jók. A kereskedés a piacon sem azért lanyhul, mert valahol egy számítógép azt jósolja, hogy el kell adni. Hanem azért, mert az emberek aggódnak, elbátortalanodnak vagy félnek. Vagy mert jön a négynapos ünnep, és a brókerek közül sokan az utolsó napon már nem dolgoznak. A közgazdászok kedvenceivel, mint a GNP, az ingatlanpiac vagy az inflációs ráta, ugyanez a helyzet.
Mindegyikük lényegében emberek interakciójáról szól. Nők és férfiak fáradhatatlanul küzdenek a fennmaradásért, és saját helyzetük javításáért. Emberi tényezők hatnak az indexekre is. A recessziók, a piac fellendülése vagy hirtelen erősödése, a jó idők és a rossz idők mind-mind emberi döntések következményei. És ezért kiszámíthatatlanok. Ahhoz, hogy megbízható legyen egy jelenség, mint például az infláció előrejelzése, sokkal kevesebb ismeretlennek kellene befolyásolnia a végeredményt. Az inflációs ráta például sokmillió ember döntésén múlik. Menynyit kérnek a munkások a munkájukért, a főnökök mennyit hajlandók fizetni nekik, mekkora árat viselnek el a vásárlók, hogyan érzik az emberek: jobban vagy rosszabbul élnek-e, bizonytalanságban vagy biztonságban érzik-e magukat, elégedettek-e vagy elégedetlenek, és így tovább. Ha azt állítod, hogy a változók ilyen komplex egészéből megbízható előrejelzést tudsz adni, arroganciád már a nevetségesség határát fogja súrolni. Az ebben a fejezetben tárgyalt Axióma ugyanis kimondja: az emberei viselkedés megjósolhatatlan. És mivel a pénzvilági erőjelezések emberi döntéseken alapulnak, nem szabad azokat komolyan venni. *** Ha komolyan veszed, gyakran sötét és ködös mélységekben fogod találni magad. A tőzsdepiac erre a legjobb példa. Nézzük például a Value Line InvestmentSurvey ‘s (Value Line Befektetési Előrejelzés) 1983-as előrejelzését a Apple Computer Companyra. A szolgáltatás lényege: a Value Line cég előrejelzési szolgáltatása keretében rendszeresen közzéteszi, hogy a listáján szereplő részvények hogyan fognak teljesíteni” az elkövetkezendő 12 hónapban. Vagyis betekint minden részvény jövőjébe, és elmodja, hogy milyen árfolyamváltozások várhatók. Meg kell mondjam, hogy előrejelzéseik aránylag jók, ha az elmúlt éveket nézem. Azonban itt is ugyanabba a problémába botlunk, amelyet Donald I. Rogers 1970-es listájánál már tapasztaltunk, amelyben leírta, hogy mely részvényeket érdemes vásárolnunk. Ha Value Line előfizetőként a lap tanácsának megfelelően vásároltál, pénzügyi helyzeted attól függ, hogy csak az igaz jóslatoknak megfelelően cselekedtél-e, és figyelmen kívül hagytad-e a rosszakat. Mert rosszak is voltak. Az egyik leghíresebben rossz az volt, amit az Apple céggel kapcsolatban jósoltak. 1983. július l-jén a Value Line Válogatott részvények teljesítménye” címmel listát közölt, amelynek egyik kiemelt szereplője az Apple volt. Részvényei 55 dolláros árfolyam közelében álltak. Néhány hónappal később már csak 17,25-ön. A zuhanás egy olyan júliusi esemény következménye volt, amelyet a Value Line elemzői nem láthattak előre. Természetesen a jósok előreláthatatlan eseményre” hivatkozva mindig meg tudják magyarázni a bizonyítványukat, ha rosszul sülnek el a dolgok. És épp ez a baj. Hiszen minden előrejelzés esetében lehetnek előreláthatatlan események. Nincs az az emberi viselkedést prognosztizáló jóslat, amely teljes egészében előre látható eseményekből tevődne össze. Minden jóslat csupán lehetséges, épp ezért megbízhatatlan.
Azok, akik 1983-ban Apple részvényt vettek, valószínűleg még a mélypont előtt megszabadultak papírjaiktól. Néhányan a Harmadik Axiómának megfelelően még időben, kis veszteség mellett ugrottak ki a süllyedő hajóból. De vannak helyzetek, amikor lehetetlenség így kiszállni. Ha a nem megfelelőjóslatokra hallgatsz, akár évekre is bennragadhatsz egy-egy vesztes üzletben. Gondolj csak bele azoknak a szerencsétleneknek a helyzetébe, akik a hetvenes évek elején és közepén hosszú távú banki letéti jegyekbe fektettek. Ha még emlékszel, írtam, hogy a közgazdászok jóslata szerint az évtized elején nőni fognak a kamatok, majd a növekedés szépen ellaposodik, sőt, akár kamatcsökkenés is várható. A jóslat első fele be is jött. A kamatok nőttek. A bankok pedig négy- és hatéves futamidejű letéti jegyeket kezdtek ajánlani, hallatlanul magas,7-8 százalékos kamattal. Ahhoz, hogy megkapd ezt a hatalmas vagy legalábbis akkoriban magasnak tűnő kamatot, a lekötés miatt évekre le kellett mondanod a pénzedről. A lekötést feltörni csak nagyon nehezen lehetett, és akkor is komoly büntetőkamat felszámításával. Hogyan vették rá az embereket a bankok, hogy ilyen hosszú időre lekössék a pénzüket? Hivatkoztak a közgazdászok előrejelzésére. Nézze, kap 7 százalékot! mondta a bankos az ügyféljelöltnek. Hallott már valaha ilyen hihetetlen jó kamatról? El tudja képzelni, hogy valaha is kap majd jobb ajánlatot? Nem. Akkor hát? Ragadja meg az alkalmat, amíg lehetséges. Minden vezető közgazdász azt mondja, hogy a kamatok jövőre és az után esni fognak. Ezzel saját elemzőink is egyetértenek. Ha kihasználja ezt a 7 százalékot, higgye el, jól jár vele.” Nagyszerűen hangzott. Az előrejelzés azonban tévedett. A kamatok olyan mértékben növekedtek továbbra is, amiről az elemzők nem is álmodtak. Az évtized végére a bankok már hat hónapos futamidejű letéti jegyeket ajánlottak, 10-11 százalékos kamattal. Ezek persze népszerűek lettek, mindenki ebbe akart befektetni. Azokat beleértve, akik hat évre kötötték le pénzüket, 7 százalékos kamatra. Spekulációs stratégia A Negyedik Axióma kimondja, hogy spekulatív stratégiád kidolgozásakor ne támaszkodj semmilyen előrejelzésre, mert nem válnak be. Ezért hagyd őket figyelmen kívül. A pénz világát az emberi viselkedés alakítja, és senkinek sincs fogalma arról, hogy mit hoz a holnap. Jól jegyezd meg, senkinek az égvilágon! Természetesen mindnyájan tűnődünk azon, hogy mi történhet, és mindannyian aggódunk is emiatt. De ha aggodalmainkat előrejelzésekre támaszkodva próbáljuk csökkenteni, szegénységre kárhoztatjuk magunkat. A sikeres spekuláns, ahelyett, hogy azt nézné, mi fog történni, minden lépésével arra reagál, ami épp történik. Spekulatív stratégiád kidolgozásakor mindig a jelen eseményeire adott gyors reakciókból indulj ki. Természetesen ha befektetést keresel, és pénzt fektetsz bele, reménykedsz, hogy fényes jövő áll a választott befektetésed tárgya előtt. Reményed beható tanulmányozásból és sok gondolkodásból táplálkozik. Már az is jövendőmondás, ha egy vállalkozásba pénzt fektetsz. Okom van azt hinni, hogy
sikeres lesz” gondolod. Azt viszont ne hagyd, hogy magad is jóslatokba bocsátkozz, mint például: Biztos hogy sikeres lesz, mert a kamatok csökkenni fognak.” Soha ne zárd ki annak a lehetőségét, hogy rossz jóslatra tettél. Ha a spekulációid sikeresek, és azon kapod magad, hogy egy tervezett zárópozíció felé haladsz, hát jó, maradj benne. De ha minden jövendőmondó ellenében rosszul sül el a dolog, emlékezz a Harmadik Axiómára, és szállj ki. Ötödik Fő Axióma A mintázatokról A káosz addig nem veszélyes, amíg el nem kezd hasonlítani a rendhez.
Irving Fisher, a Yale Egyetem címzetes professzora egy köteg pénzt csinált a tőzsdén. Egyetemi előmenetelének és tőzsdei jártasságának kombinációja miatt sokan fordultak hozzá tanácsért. A tőzsdei árfolyamok, úgy tűnik, hogy tartósan magasak maradnak” mondta 1929 szeptemberében. Nem sokkal az azóta is legnagyobbnak számító összeomlás előtt. Meg fogod látni, hogy amint szabályosságot vélsz felfedezni az emberekben, beleértve pénzügyi tevékenységüket, veszélyben vagy. Fisher azt hitte, hogy az eszével legyőzte a piacot, miközben csupán annyi történt, hogy szerencséje volt. Azt gondolta, hogy mintázatot talált a káoszban. Ennek alapján azt gondolta, hogy az általa kifejlesztett képletek és stratégiák segítségével lehetséges lesz a mintázatokat nyereség termelésére fogni. Hitte azt is, hogy képletei és stratégiái valóban nyereségesek. Szegény jó Fisher! Mivel a sors aránylag sokáig engedte, hogy jól menjen neki, később annál nagyobbat kellett buknia. Néhány évig úgy is tűnt, hogy a rendről alkotott illúzióját igazolta az élet. Látják? Pont úgy van minden, ahogy mondtam. A tőzsde tényleg az én kalkulációm szerint működik” mondta. És ekkor bumm! Egyszer csak véget ért a jó világ. Renddel kapcsolatos illúziójához ragaszkodva, Fishert teljesen felkészületlenül érte a krach. Ő és az általa félrevezetett befektetők mind-mind csődbe mentek. A rend illúziója, vagyis a csapda, amelybe Fisher professzor besétált, sokak vesztét okozta már. Befektetők, spekulánsok, szerencsejátékosok milliói vesztettek hatalmas pénzeket, és fognak is veszíteni a jövőben. Ugyanez a sors nem csupán a tőzsdén fenyeget, hanem a művészeti galériákban, ingatlanirodákban, kaszinókban és antik árveréseken egyaránt. Mindenütt, ahol pénzt tesznek valamire, és esélye van annak, hogy elveszítsék. Az illúzió teljes mértékben érthető. Hiszen mi az, amiben még olyan nagy rendszer van, mint a pénzben? Mindegy, micsoda káosz uralkodik a világban, négy huszonöt centes akkor is egy dollárt ér. A pénz hűvös, racionális, megbízhatóan lehet elemezni,
és lehet manipulálni. Ha meg akarsz gazdagodni, úgy tűnik, csak egy okos, racionális megközelítést kell találnod hozzá. Egy képletet. Mindenki ezt a képletet keresi. De sajnos nem létezik. Az igazság az, hogy a pénz világa egy mintázat nélküli, totál káosz. Időnként feltűnik ugyan benne egyegy minta, ahogyan a felhős égen is látunk néha szabályos felhőt, és az óceán is időnként szabályos tajtékot vet. Ezek a szabályos minták azonban sosem tartanak soká. Nem lehet rájuk alapozva tervezni. Megtévesztőek, és legjobban mindig a tudósokat csapják be. Olyan embereket, mint például Fisher. Az igazán okos spekuláns azonban felismeri, hogy a rend csupán illúzió, és nem számol vele. Ez az Ötödik Axióma tanulsága. Valószínűleg ez a legfontosabb Axióma az összes közül, az uralkodó Axióma. Amint alkalmazni kezded, okosabb spekuláns, illetve befektető leszel, mint Fisher professzor a rengeteg tudásával. Ez az egyetlen Axióma a reménykedők és a lúzerek tömegei fölé emel majd téged. A rend leghatalmasabb illúziójának példái a műtárgyak világában találhatók. Itt óriási pénzeket lehet keresni, aránylag rövid idő alatt. A lényeg, hogy olyan olcsó műtárgyakat kell beszerezni, amelyek ára később emelkedni fog. Mint például Louise Moillon, a XVII. századi francia festő. Egy nő valami vidéki aukción nemrégiben vett egy Moillont, ezerötszáz dollárért. A festőt időközben felkapták, és a kép egy évvel később már százhúszezer dollárért kelt el egy New York-i árverésen. Jó kis kaland, mi? Mégis, hogy kell megjelenni aukción? És hogy lehet tudni előre, hogy egy ismeretlen művész egyszercsak ennyire felkapott lesz? Nos, vannak szakértők, akik azt állítják, jól ismerik a műtárgyak piacát. Olyan mintákat látnak, amit senki más. Képleteik vannak. Felismerik a Nagyszerű Művet, amikor az még ismeretlen, és olcsó. Vidéki aukciókon kiszúrják a reményteljes műtárgyakat, és így kiáltanak fel: Hű, odanézz! Ezt jövőre sokszoros árért lehet majd eladni New Yorkban!” Ha így van, akkor nincs más dolgunk, mint kikérni az ilyen szakértő véleményét, ugye? Persze. Ezen az alapon hozták létre a Sovereign American Art Alapítványt. Alapvetően befektetési társaságnak indult. Részvényeseinek a műtárgyak adásvételéből befolyó nyereségét kínálta busás osztalékként. Az adásvételeket profikra bízták, olyan kritikai érzékű szakértőkre, akik mindenki másnál korábban szúrták ki a reményteli művészeket és műtárgyakat. A jövő Moillonjait. A rend jó kis illúziója. Az alap kis- és nagybefektetőket egyaránt vonzott. Az első nyilvános részvénykibocsátáskor hatdolláros árfolyamon adták a részvényeket. Amire senki sem gondolt, a műtárgyak piacán tapasztalt szerencse is forgandó. A szakértőkre is rájárhat a rúd, ugyanannyira, mint az ügyetlen amatőrökre. A Sovereign Alap tehát bevásárolt első ránézésre ígéretesnek túnő műtárgyakból. Néhány hónappal később a hatdolláros részvényekkel már harminc dolláron kereskedtek. Néhány eredeti spekuláns jól keresett az emelkedésen. Aztán gyülekezni kezdtek a sötét fellegek. Az ígéretesnek tűnő műtárgyakról kiderült, hogy nem is olyan ígéretesek, az ismeretlen művészek pedig idővel még ismeretlenebbek lettek. Ráadásul az egyik drága festmény eredetisége is megkérdőjeleződött. Az alap részvényeinek árfolyama zuhanórepülésbe
kezdett. Két évvel a nyilvános részvénykibocsátást követően papírjai már mindössze hetvenöt centen álltak. *** A Wall Street befektetési alapjainak története is hasonlóan alakult. Ez is világosan mutatja, hogy mennyire felesleges mintát keresni a káoszban és főként kisbefektetők esetében mennyire veszélyes lehet ez a próbálkozás. Nézzük például a befektetési alapok látszólag határtalan ígéreteit. A közpénzek különböző alapokban elhelyezett hatalmas mennyiségét elsőrangú szakemberek menedzselik. Káprázatos tanulmányi eredményeket felmutató, lélegzetelállító fizetésű emberekről van szó, akiknek tények és elméletek tekintetében könyvtárnyi szakirodalom áll a rendelkezésükre. Minden kérésüket tucatnyi asszisztens lesi. Gondolkodásukat számítógépek és egyéb drága kütyük segítik. Ezek az emberek minden kétséget kizáróan a világ legjobban képzett, legjobban fizetett és legjobban felszerelt befektetéselméleti szakemberei . Ha az ember képes volna használható mintázatokat felfedezni a káoszban, és ki tudna dolgozni egy, a piacon valóban működő képletet, az említett szakemberek biztos, hogy képesek lennének rá. Sőt, már régen kidolgozták volna. Ez azonban eddig még senkinek sem sikerült. A befektetési alapok sajnos pontosan úgy viselkednek, mint minden más spekuláns: nyernek és veszítenek egyaránt. Ennél jobbat nem mondhatunk róluk. Hiába az óriási agyi kapacitás, a pénz és a számítástechnikai háttér, ezek a társaságok sosem voltak okosabbak és sikeresebbek, mint egy átlagos spekuláns, hasogató fejfájásával és 13 dolláros zsebszámológépével. Sőt, néha a befektetési társaságok még az átlagnál is rosszabbul teljesítenek. A Forbes magazin egyszer felmérte a befektetési alapok papírjainak egységárait (medve piacon). Úgy találta, hogy 90 százalékban legalább olyan gyorsan, ha nem gyorsabban estek, mint a piac összes részvényeinek árfolyama. A befektetési társaságok menedzserei azonban kitartóan kutatnak a képlet után, hiszen ezért fizetik őket. És a legtöbben őszintén hiszik is, hogy valóban van ilyen képlet, csak elég okosnak és felszereltnek kell lenni ahhoz, hogy az ember megtalálja. Természetesen mi tudjuk, hogy azért nem találják a képletet, mert nincs is ilyen a világon. Lehet persze jövedelmezően befektetni ilyen társaságok papírjaiba is, nem mondom, hogy nem. Csak a megfelelő időben kell a megfelelő társaságot kiválasztani. A lényeg: befektetési társaságokba fektetni éppolyan kockázatos, mint egyedi részvényeket, műtárgyakat vagy bármi mást vásárolni, befektetési célzattal. Lesznek a jövőben szerencsésebb alapkezelők, lesznek kevésbé szerencsések, és lesznek olyanok is, akik kiemelkedően teljesítenek. Papírjaik ára az átlagnál gyorsabban nő (vagy lassabban esik.) A kérdés azonban az, hogy kik lesznek ilyenek.
Látod, megint visszajutottunk oda, ahonnan indultunk. Ha befektetési társaság papírjaival spekulálsz, éppolyan káoszban találod magad, mint ha közvetlenül részvénnyel, műtárggyal, árucikkel, valutával, nemesfémmel ťingatlannal, antikvitással spekulálnál, vagy pókerben tennéd ugyanezt. A játékszabályok mindig ugyanazok. Különösen az alapokkal kapcsolatban fontos, hogy ne higgy a nem létező rend létezésében. Mindig jusson eszedbe ez az Axióma. Ha befektetési tanácsokat hallasz, akkor is emlékezz erre. A legtöbb tanácsadó a rend illúzióját árulja, hiszen ez az, amit el lehet adni. Az ilyen illúzió megnyugtató és ígéretes. A kispályás befektetők, akik tudatlanságuk vagy félelmeik miatt már mulasztottak el nagy lehetőségeket és kivel nem fordult ez elő? , rohannak az olyan befektetési tanácsadóhoz, aki a pénzcsinálás jól hangzó, szabályos módszereit ajánlja ügyfeleinek. A pénzügyi tanácsadót érdemes mindig kellő szkepticizmussal kezelni. Minél kimértebb és bankárszerűbb” az illető, annál kevésbé bízhatsz benne. A kimért és bankárszerű” tanácsadó ugyanis sosem fogja elismerni, hogy káosszal dolgozik, amit még sosem sikerült megfejtenie, nincs is rá reménye, ezért ő is csak ugyanúgy találgat, mint mindenki más. Ifjabb Alfréd Malabre, a spekuláns, már megtanulta a leckét. A Wall Street Journal kiadója akkor kért segítséget befektetéseihez, amikor egy hoszszabb kiküldetésre ment a tengerentúlra. Távollétének idejére keresett valakit, aki majd okosan és körültekintően bánik a részvényportfoliójával. Nem volt túl nagy portfólió, de Malabre biztonságban akarta tudni. Abban az esetben, ha a piac bezuhan, vagy más baj történik, szerette volna, ha van valaki, aki megoldja a helyzetet: eladja a részvényeit, vagy megteszi az egyéb szükséges lépéseket. Körülnézett hát a piacon. Választása ahogy könyvében, az Investing for Profit in the Eighties (Profitért befektetni a nyolcvanas években) leírja a ma már Citibankként ismert First National City Bank of New Yorkra esett. A legtöbb bankhoz hasonlóan, a Citibank is ajánlott porftóliómenedzsment szolgáltatást. Ha nem akartad te magad kezelni a tőkédet akár állandóan, akár csak átmenetileg, mint Malabre , átadtad a bankároknak, akik a nevedben játszottak vele. Természetesen nem ingyen. Jó megoldásnak tűnik gondolta Malabre. Itt ez a bank, a világ tizenöt legnagyobb bankjának egyike. Ha ezek a fiúk nem tudnak valamit a pénzről, akkor azt bizonyára nem is érdemes tudni. Csak nem követek el hibát, ha rájuk bízom szerény kis tőkémet! Hol találhatnék náluk megbízhatóbb, körültekintőbb, okosabb vagyonőrt? Biztos, hogy nem veszítenek majd, amíg távol vagyok, és ki tudja, lehet, hogy gazdag emberként térhetek majd haza. Ezt gondolta Malabre. Érthető, hiszen ő is a rend illúzióját kergette. Hol lehetne nagyobb rend, mint egy gigantikus New York-i bankban? Egy magányos spekuláns még lehet olyan ügyetlen, hogy tönkretesz egy portfoliót. Na de egy bank? Hiszen páncéltermében ott pihennek elzárva a titkos képletek. A bank mindig tudja, mit csinál.
Mint később kiderült, Malabre, a banknak hála”, majdnem minden befektetését elveszítette. Vettek neki egy csomó Avon Products részvényt, darabonként száztizenkilenc dollárért. Két évvel később az árfolyam már húsz dollár alatt volt. Emellett jól feltankoltak Sears és Roebuck részvényekből száztíz dollárért, és végignézték, ahogy az árfolyam 41,50-re esik. IBM részvényt közel négyszáz dollárért vásároltak a részére, amelynek árfolyama később százötvenegy dollárra zuhant. Csak azért nem úszott el teljesen Malabre vagyona, mert a bank megtette az ilyenkor szükséges mentőlépéseket. Csak abból tanul az ember, ami fáj. Malabre jó ideig nem fogja elfelejteni kalandját a Citibankkal. Te azonban fájdalom nélkül is levonhatod a tanulságot. Minden olyan tanácsadótól óvakodj, aki azt állítja, hogy a pénzpiacon nem csak káosz uralkodik. Minél több szabályszerűséget vél felfedezni az illető, annál inkább óvakodj tőle. Ha a rend illúziójában bízol, veszélyes álomban ringatod magad. Nincs külön Zürichi Axióma arra, hogy maradj éber, de ez gyakorlatilag minden egyes Axióma üzenetében benne foglaltatik. Ne hagyd magad megtéveszteni, mert lehet, hogy mire felébredsz, addigra már az összes pénzed odalesz. *** Ha szívesen eltöltenél egy tanulságos és szórakoztató délutánt a rend illúziójának felépítését tanulmányozva, menj be egy könyvtárba, és olvasgass néhány hogyan-legyünk-gazdagok” témában megjelent könyvet. Még a kisebb könyvtárak is tartanak legalább egy-két polcra valót belől ük. A könyvekben számtalan befektetési lehetőségről olvashatsz, egy-kettő lehet, hogy neked is megtetszik majd. Hogyan gazdagodj meg az ingatlanpiacon, hogyan csinálj hatalmas pénzt érmegyűjtőként vagy bélyeggyűjteményből. Részvények, kötvények,arany,ezüst… és a többi. Folytathatnám. Van egyvalami, amiben minden ilyen könyv hasonlít egymáshoz: olyanok írták, akik állítólag az általuk leírt módszerekkel gazdagodtak meg. How 1 Got Fat on Pork Bellies (Hogyan híztam meg a disznógyomortól) szól a tipikus cím. Vajon igazat mondanak ezek a tanácsadók? Nos, igen. Igazat, az ő értelmezésük szerint. Nincs okunk rá, hogy szükségtelenül cinikusak legyünk. Feltételezhetjük, hogy majdnem minden történet őszinte. A tanácsadó tényleg az adott sémát alkalmazta, és tényleg meggazdagodott. A rend illúzióját azonban nem kötelességünk elhinni. A szerző azt hitte, hogy meggazdagodásának oka az általa fellelt képlet. Mi azonban tudjuk az igazságot. Azért lett gazdag, mert szerencséje volt. És ha szerencséd van, a legtöbb félkész képlet is ugyanúgy beváltja a hozzá fűzött reményeket. De ha nincs szerencséd, nincs az a képlet, amelyik gazdaggá tenne. Vannak tanácsadók, akik elismerik, hogy a szerencsének tényleg nagy szerepe van. Az Axiómák azonban nem csupán elismerik, hanem arra az alapvetőfeltételezésre építenek, hogy a spekuláció sikere vagy bukása leginkább a szerencsén múlik. Azaz a szerencse a siker legfontosabb faktora. A tanácsadók jelentős része azonban nem foglalkozik a szerencsével, úgy tesz, mintha ott sem lenne, vagy ha meg is említi, akkor is a lehető legrövidebben foglalkozik vele. Mint a Citibank vagy a
Sovereign American Art Fund menedzserei. Ők ugyanis a léleknyugtató balzsam bizniszben utaznak: elhitetik ügyfeleikkel, hogy a piacon igenis rendszer van, és ők uralják a helyzetet. Fogd a kezem, kölyök, ne félj. Én kiismerem magam. Én is így csinálom. Csak kövesd az instrukcióimat…” Ha akarod, követheted. A tavaly bevált képlet azonban nem biztos, hogy ebben az évben is működni fog. Idén ugyanis már mások a pénzügyi körülmények. A szomszéd képlete lehet, hogy neki bevált, de neked nem biztos, hogy ugyanúgy be fog vál ni, mert másfajta véletlenszerű események formálják a környezetedet. Ne bízz olyan képletben, amely a szerencse szerepét nem tartja elsődlegesnek. Ez az Ötödik Axióma hatalmas igazsága. A szerencse szerepét nemcsak az jelzi, hogy minden tanács lehet hihetetlenül rossz, hanem az is, hogy minden helyzetben találhatsz két bölcset, akinek tanácsai homlokegyenest ellenkezőek. Itt van például Levvis Ovven könyve, a How Wall Street Doubles My Money Every Three Years (Hogyan dupláztam meg a pénzemet háromévenként a Wall Streeten), és Sámuel C. Greenfield könyve, a The Low-High Theory of Investment (A befektetés alacsony-magas elmélete). Ovven szerint olyan részvényeket kell venned, amelyek árfolyama megközelíti, vagy akár el is éri a tizenkét hónapos maximumot. Ő azt az illúziót kergeti, hogy az általa momentum”-nak nevezett jelenség miatt folytatódni fog az áremelkedés. A növekvő árfolyamú részvény ára tehát tovább növekszik. Greenfield viszont azt mondja, hogy olyan részvényeket kell venned, amelyek árfolyama megközelíti, vagy el is éri a tizenkét hónapos minimumot. Az árak ugyanis szerinte egy meghatározott rend szerint csökkennek. Ezért ha a részvény árfolyama nagyon alacsony, a növekedés előbb-utóbb bekövetkezik. A két bölcsnek egyszerre nem lehet igaza. És valójában egyiknek sincs. Az igazság az, hogy a részvény árfolyama, minden más befektetési célzattal vásárolt dologhoz hasonlóan, akkor emelkedik, ha szerencséd van.
V. Kis Axióma Kerüld el a történész csapdáját. A történész csapdája a rend illúziójának egyik különleges fajtája. Azon a réges-régi, ám azóta sem bizonyított igazságon alapul, hogy a történelem ismétli önmagát. Azok, akik hisznek benne az emberek körülbelül 95 százalékáról van szó , azt gondolják, hogy ennek alapján bizonyos helyzetekben pontos előrejelzést tehetünk, csupán a történelem önmagát ismétlő rendszeressége miatt. Tegyük fel, hogy valamikor a múltban A eseményt B esemény követte. Néhány évvel később ismét bekövetkezik A esemény. Aha mondja majdnem mindenki. Most B esemény következik.” Te ne ess ebbe a csapdába! Igaz, hogy a történelem néha ismétli önmagát, de ez csak néha”, és nem gyakran”. Inkább ritkán. Olyan ritkán, hogy ha átgondoltan akarsz kezdeni valamit a pénzeddel, soha
nem szabad bíznod a történelem ismétlődésében. A történész csapdájának következményei általában triviálisak. Akárhányszor ő vezetett, amikor harmadszor volt ütési joga, mindig nyert.” Akárhányszor megbeszéltük, hogy összefutunk egy italra, neki mindig közbejött valami a munkahelyén, és késett.” Még nem volt olyan, hogy valaki New Hamphsire-ben elveszítette az első fordulót, majd megnyerte az elnökválasztást.” Azemberekjellemzően hagyják magukat megtéveszteni az ilyen megbízhatatlan előrejelzésektől. Ez butaság ugyan,de nem veszélyes. Ha viszont már pénzről van szó, a történész csapdája igenis veszélyes lesz. Nagyot bukhatsz rajta. Ez a csapda a pénzügyi tanácsadási szakma minden területén jelen van. Azt hinnénk, hogy a legtöbb tanácsadó megtanulta már elkerülni, miután anynyiszor végignézte, hogy a dolgok nem a vártnak megfelelően alakultak. De a rend illúziója, vagyis az az emberi szükséglet, hogy rendet lássunk a dolgokban, túl erősen él bennünk. A Wall Streeten egész iskolákat alapítottak a történész csapdájából kinőtt alapvető tévedésekre. Részvény- és kötvényelemzők tekintenek vissza egy bizonyos részvény vagy részvénycsomag legutóbbi emelkedő piacára, és egy egész kosárra való tényt gyűjtenek össze arról, hogy mi minden történt az országban a legutóbbi emelkedés időszaka alatt. Megfigyelik, hogy akkoriban például nőtt a GNP, estek a kamatok, az acélipar nyereséges volt abban az évben, a biztosítási biznisz azonban rossz időszakát élte, a White Sox csapata a ranglista végére került, az elnök nagynénje, Matilda néni pedig náthás volt. Mi után összeszedték ezeket a tényeket, elkezdik várni, hogy minden ismét ugyanígy alakuljon. Amikor megtörténik a csoda, és ismét bekövetkezik ugyanaz a konstelláció, örömmel felkiáltanak: Hé, nézd csak, minden a helyén van! A piac nemsokára ismét emelkedni fog!” Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. Frank Henry ismert egy fiatal nőt, aki szintén beleesett a történész csapdájába. Majdnem ez lett a végzete. A Swiss Banknál dolgozott, valami nem túl jól fizetett irodai munkakörben. Miután apja halálával örökölt egy kisebb összeget, úgy döntött, befektetéssel próbálkozik, hogy végre felülemelkedjen ezen a sem-túl-szegény, sem-túl-gazdag állapoton. Frank Henry nagyra tartotta a nő bátorságát, és miután nagyapai érdeklődést tanúsított iránta, tanácsokkal látta el őt. A nőnek a devizapiac tetszett, mert a banknál a betanulási időszakban ezzel foglalkozott először. Ez a játék nagyon kockázatos, de ha nyersz, nagyot nyerhetsz. A játék alapja az a megfoghatatlan mód, ahogy a világ fizetőeszközeinek értéke egymáshoz képest mozog. Ahhoz, hogy játssz, venned kell mondjuk egy csomó japán jent, dollárért. És reménykedned, hogy ajen dollárral szembeni árfolyama nőni fog. Ha nő, boldogan eladhatod a jent több dollárért, mint amennyiért megvetted. Mivel a pénznemek értéke erőteljes hullámzást mutat, továbbá a kereskedés általában hitelből történik ami azt jelenti, hogy a spekuláns csak az érték kisebb részét teszi le saját pénzéből, a többit a brókerétől kölcsönzi , a hatástöbbszörözés igen erőteljes szerephez jut. Meg is kétszerezheted a pénzedet, de bele is bukhatsz az ügyletbe, akár egyik napról a másikra.
A legtöbb kispályás árfolyamspekuláns csak néhány pénznemmel játszik, rendszerint csak kettővel. Történetünk főszereplője is így tett. Úgy gondolta, hogy elég jól ismeri az amerikai dollár és az olasz líra piacának változását. Frank Henry örült, hogy a hölgy egyszerre csak egy piacon akart játszani. Egy kezdő spekuláns részéről ez jó döntés volt. De megijedt, amikor azt látta, hogy ismerőse is készül beleesni a történész csapdájába. Elmesélte Frank Henrynek, hogy alapos történeti elemzésnek vetette alá a dollár és a líra egymáshoz képesti árfolyamának változását. Az ilyen tanulmányozás hasznos lehet bármilyen befektetési piacon, egészen addig, amíg azt nem hiszi az ember, hogy a történelem ismételni fogja önmagát. Sajnos a fiatal nő elkövette ezt a hibát. Elmondta azt is, hogy megfigyelése szerint a líra dollárral szembeni árfolyama mindig emelkedett, amikor a svájci frank emelkedőben volt, az amerikai-szovjet kapcsolatok elhidegültek, és egy sor más nemzetközi gazdasági és diplomáciai mutató egy bizonyos értéket ért el. Úgy gondolta, hogy ha vár ezek ismételt bekövetkezésére, és csak akkor száll be a játékba, biztosan nyerni fog. Akkoriban még nem fogalmazódtak meg a Zürichi Axiómák, ezért Frank Henry nem tudta megnevezni azt az Axiómát, ami miatt úgy gondolta, hogy ez a döntés hibás. Mindent elkövetett, hogy lebeszélje a nőt, de ő túl izgatott volt ahhoz, hogy figyeljen rá. Mindig így viselkednek azok, akik úgy vélik, megalkották a pénzcsinálás képletét. A fiatal hölgy azt hitte, hogy megtalálta a varázslatos kulcsot mondta Frank Henry bánatosan. Feltettem neki a kérdést, hogy vajon miért van az, hogy több ezer igen okos ember évekig hiába kereste az általa megtalált kulcsot, de ő erre nem tudott válaszolni. De nem is érdekelte! Annyira izgatott volt, hogy amikor egy fiatalember meghívta őt vacsorázni egy olasz étterembe, a hölgy szinte egész este a főpincérrel beszélgetett az olasz líra árfolyamáról.” Végül a nemzetközi mutatók végre a vártnak megfelelően alakultak, a nő pedig terveinek megfelelően belevágott az üzletbe. Rengeteg lírát vásárolt, mire a líra dollárral szembeni árfolyama azonnal zuhanni kezdett! “Add el a lírádat!” sürgette őt Frank Henry, amikor a nő már 15 százalékos veszteségen állt. A rend illúziója azonban legyőzte a józan észt. Úgy gondolta, hogy csak ki kell várnia, hogy beigazolódjon a varázslatos képlet igaza. A múltban mindig beigazolódott, miért ne jönne be épp most! A képlet nem tévedhet, csak a piac. Az volt a gond, hogy a nő fejjel lefelé nézte a világot. A képlet lehet rossz, a piacnak azonban mindig igaza van. A piac azt teszi, amit tesz. Nem jósol, nem ígér, hanem teszi a dolgát. Létezik. Ha az ember a piaccal vitázik, az olyan, mint állni a hatalmas felhőszakadás közepén, és azon morfondírozni, hogy ennek csak másnap kellett volna megérkeznie. A fiatal nő azonban egyre csak vitázott. A nemzetközi valutapiac pedig nem adta be a derekát. Nem működött együtt vele. Frank Henry sosem tudta meg, mennyit veszített a hölgy, mert úgy gondolta, udvariatlanság volna megkérdezni. De valószínűleg nagyon sokat, mire végre hajlandó volt megválni minden lírájától.
VI. Kis Axióma Ismerd fel a chartista illúzióját. Ha a számokat vonal mentén vagy grafikonon ábrázoljuk, ez lehet hasznos, de lehet veszélyes is. Hasznos, mert segít abban, hogy egyes jelenségeket jobban magunk elé tudjunk képzelni. De veszélyes, ha az ábrázolt jelenséget megbízhatóbbnak látjuk általa, mint amilyen valójában. A chartista illúziója a történész csapdájának grafikus kiterjesztése. Ezt a Wal 1S treet charti stái val i 11 usztrál hatj uk a 1 egj óbban. Ezek a szakem berek saját szakmai zsargont fejlesztettek ki. Olyan szakzsargont, amit alig ért bárki más. Van saját magazinjuk, hírlevelük, és saját vizuálisan kiválóan ábrázolható elképzelésük a rendről. Úgy gondolják, hogy a részvények jövőbeni árfolyama vagy bármi másé, aminek a piaci árfolyamát rendszeresen publikálják, mint a devizák vagy a nemesfém megjósolható a múltbeli mozgások megfigyelése alapján. A chartista egy bizonyos befektetési eszközre, mondjuk a Hoo Boy Computer részvényeire összpontosít. Megvizsgálja, hogy a részvény árfolyama hogyan mozgott az elmúlt hónapokban vagy években. A pontokat azután összeköti, és tanulmányozni kezdi a kapott grafikon mintázatát. Főleg az olyan mintázatok érdeklik, ami után drasztikusan nőtt vagy csökkent az adott részvény árfolyama. Úgy gondolja, hogy a minták ismétlődni fognak. És a következő alkalommal, amikor valóban megismétlődnek, azt a következtetést vonja le belőlük, hogy árfolyam-emelkedés vagy -esés várható. Ennek megfelelően megteszi a szükséges spekulatív lépéseket. Ha a dolgok mégsem úgy alakulnak mint ahogy az általában történni szokott , a chartista mélyen magába néz, és önmagát hibáztatja. Nem volt elég figyelmes, gondolja. Hiszen tudja, hogy a piac grafikonokkal megjósolható. Bár tudná, hogy milyen mintázatot kellett volna figyelnie. Képtelen elhinni a lehetséges magyarázatok legegyszerűbbikét: a piacon nincsenek minták. Szinte sosem ismétli önmagát, és ha igen, akkor sem előre megjósolható módon. Árfolyamból grafikont készíteni legalább olyan bölcs, mintha az óceán hullámait próbálnánk grafikonon ábrázolni. Minden mintát egyszer látunk, és aztán soha többé. Igen ritka, hogy valaha megismétlődjék. És ha mégis, nem lesz jelentősége, hiszen nem jósol semmit. A chartista illúziójának másik összetevője az a jelenség, hogy egy négyzetrácsos papíron bátran meghúzott grafikon egy sor egyébként érdektelen és alapvetően kaotikus számot fő trendként képes ábrázolni. Az ügynökök és csalók évszázadok óta jól ismerik ezt a jelenséget. A befektetési alapok üzletkötői fel is használják a munkájuk során. Ha az alap papírjainak árfolyama lassan emelkedett, akár még lépést sem tartva az inflációval, ők akkor is képesek az ezeket ábrázoló tengely léptékének összenyomásával, sőt néhány, elfeledni kívánt rossz év adatainak áthidalásával olyan nagyszerű ábrákat kreálni, amelyek elég jól festenek a bemutatókon használt brosúrákban. Ránézel a töretlenül emelkedő vastag, fekete vonalra, és elégedetten kiáltasz fel: Ejha!” A jelenség nemcsak azért veszélyes, mert mások becsaphatnak vele téged, hanem azért is, mert te is becsaphatod vele saját magadat. Például megnézed a líra dollárral szembeni árfolyamának elmúlt évi változásait. A grafikon emelkedik. Erre te azt gondolod: Hűha, lehet, hogy emelkedő trend elébe nézünk!”
De várj csak! Ne hagyd, hogy téged is elvarázsoljon a grafikon! Nézd meg a grafikont alkotó számokat is. Lehet, hogy csak a líra adott évben elért legmagasabb árfolyamait ábrázolták rajta. Lehet, hogy az adott évek legalacsonyabb árfolyamait ábrázolva ereszkedő görbét kapnánk. Ha a kettőt összetesszük, az látszik, hogy a líra-dollár árfolyam egyre nagyobb kilengéssel változik. A növekedést mutató görbén látható egyenletes emelkedés tehát csupán illúzió. Az igazság az, hogy a kapcsolat az egyre növekvő káosz irányába tart. Az emberek így hagyják, hogy megtévesszék őket a grafikonok. A grafikon mindig valamiféle megnyugtató rend látszatát sugallja. Még az a grafikon is, amelyik valójában káoszt ábrázol. Az élet sosem történik egyenes vonal mentén. Ezt minden felnőtt tudja. Amikor azonban előttünk van egy grafikon, gyakran hagyjuk magunkat megtéveszteni. Nézzünk egy grafikont a Hey Wovv Eletronics Corporation nyereségéből. Az ábra a cég éves beszámolójának melléklete, legteljesebb pompájában, négy ízléses színnel elkészítve. A felfele ívelő görbe vastag, szilárd, és annyira megalapozott kétség nem férhet hozzá, hogy mindig emelkedni fog. Emelkedését semmi sem törheti meg, laposodhat ugyan egy keveset, de csak alig észrevehetően. Úgy néz ki, hogy emelkedése örök. Te azonban ne higgy az ilyen görbének, és soha ne fogadj rá!
VII. Kis Axióma Óvakodj a korreláció és az oksági összefüggések káprázatától. Az ismert sztori szerint egy fickó mindennap odaáll az utcasarokra, és fura kiáltások közepette lengeti a karját. Odamegy hozzá a rendőr, és megkérdezi, hogy mégis miért csinálja mindezt.
Azért, hogy elijesszem a zsiráfokat hangzik a válasz.
De hiszen még sosem voltak erre zsiráfok mondja csodálkozva a rendőr.
Látja, uram? Ezek szerint jó munkát végzek mondja elégedetten a fickó.
Még a legracionálisabb elme is sokszor esik abba a hibába, hogy nemlétező ok-okozati kapcsolatokat lát egyes események közt. Ha kell, akár ki is találunk összefüggéseket.
Az emberi agy mindig keresi a rendet. Kényelmetlen számunkra a káosz, ezért aztán bemenekülünk a fantázia világába, mert csak ott találjuk meg a vágyott összefüggéseket, amelyek az elégedettség jól eső érzésével töltenek el. így aztán, ha két vagy több esemény következik be gyors egymásutánban, rögtön elkezdünk köztük ok-okozati összefüggéseket keresni és alkotni, mert ettől érezzük magunkat jól. Ez azonban sebezhetővé is tesz bennünket. És persze ebbe általában csak akkor gondolunk bele, amikor már késő. Hadd meséljek el erre egy személyes példát. Sok-sok éve történt, még mielőtt Frank Henry és én oly sokat beszélgettünk a Zürichi Axiómákról. Némi pénzre tettem szert IBM és Honeyvvell részvények vásárlásával és eladásával. A Honeywell akkoriban még elkötelezettje volt a nagy, általános célú számítógépeknek, és nagy versenytársa volt az IBM-nek, sokkal inkább, mint manapság. Tizennyolc hónapig figyeltem a cégek részvényeinek árfolyamát, és rájöttem, hogy mozgásuk nagyon gyakran egymással ellentétes. Amikor a Honeywell néhány hétig emelkedett, az IBM árfolyama esett, és viszont. Úgy gondoltam, kihasználom ezt a megfigyelésemet: bevásárolok a Honeywell részvényeiből, megvárom, amíg jó magasra emelkedik az áruk, majd eladom őket, és bevásárolok az akkor éppen alacsony árfolyamú IBM-ből, aztán megvárom, amíg ennek az árfolyama nő… és így tovább. Taktikám egészen jól bejött néhány alkalommal. Tudnom kellett volna, hogy csak azért, mert egyszerűen szerencsém volt. De akkoriban még nem voltam olyan bölcs. Azt gondoltam, azért jött be … mert… hogy rátaláltam egy ok-okozati összefüggésre, amely jól illett az általam megfigyelt jelenségre. Azt feltételeztem, hogy sok nagybefektető befektetési alapok, biztosítók és dúsgazdag tőzsdézők hatalmas összegeket mozgatnak időről időre az IBM és a Honeywell részvényei között. Ha a Honeywell jó hírt tett közzé, például hogy egy vonzó új terméket dob piacra, az általam vélt nagybefektetői tömegek rohantak eladni IBM részvényeiket, hogy az árából Honeywell papírokat vásároljanak. Úgy véltem, hogy ugyanez fordítva is igaz. Hipotézisem, amennyiben igaz, megmagyarázza a részvényárfolyamok egymással ellentétes mozgását. Vajon igaz volt ez a hipotézisem? Természetesen nem. Valójában és ehhez nem férhet semmi kétség az árak rendszeres mozgását olyan események okozták, amelyek egybeesése pusztán a véletlen műve volt. Mert véletlenszerű és előre nem látható eseményekről volt szó. A tény, hogy az árfolyamok egymással ellentétesen mozogtak a múltban, nem jelzi azt, hogy a jövőben is úgy fog történni. Ezért nem is szabad soha úgy vennünk, mintha ez a jövőt jelezné. Az általam kreált ok-okozati összefüggés nagyobb rendet láttatott az események sorozatában, mint ami valójában volt. Ezért aztán, magabiztosan, nagyobb pénzeket tettem rá, mint kellett volna. Jól bevásároltam a mélyponton levő Honeywell részvényekből. Ekkor a Honeywell és az IBM egyszerre bukott a mélybe, mint két kacsa a tavon. Mielőtt megértettem volna, hogy mi is történik a piacon, és végre feladtam volna rendről alkotott illúziómat, már el is veszítettem befektetett tőkém negyedét. Hacsak nem látod egy ok-okozati összefüggésről, hogy valóban működik, mindig szkeptikusan tekints az ilyesfajta szabályokra. Ha úgy látod, hogy bizonyos események egyszerre következnek be, mindig
gondolj arra, hogy ez a véletlen műve, hacsak nincs megingathatatlan bizonyítékod az ellenkezőjére. Ne feledd, káosszal van dolgod. Viselkedj ennek megfelelően. Ahogy az Axióma is kimondja: a káosz addig nem veszélyes, amíg nem kezd el úgy kinézni, mint a rend. Mivel a pénzvilágban olyan sokan próbálnak kétségbeesetten rendet és mintákat felfedezni, a tőzsdék világa folyamatosan ontja magából a lehetséges ok-okozati összefüggés ötleteket. Vannak olyanok, amelyekben sokan hisznek, és vannak olyanok is, amelyekben csak kevesen. A rendszerető emberi agyat minden ilyen összefüggés többé-kevésbé vonzza, és biztos, hogy minden ilyen szabály okozott már valakinek bajt a tőzsdén. Itt van például a republikánusok elsőévét sújtó átok jelensége, amin egyesek csak nevetnek, mások azonban teljesen komolyan hisznek benne. Az évszázad eleje óta minden republikánus párti elnök időszakának első évében esett a tőzsde. Ez akkor is igaz volt, ha ugyanazt az elnököt választották meg még egyszer. Herbert Hoover alatt egyszer, Dwight Eisenhovver alatt kétszer, Richárd Nixon alatt is kétszer, és Ronald Reagan alatt (eddig legalábbis) egyszer.*. A trend Gerald Ford rendhagyó hároméves időszakának első tizenkét hónapjában is megfigyelhető volt. Az első kérdés: Vajon miért? A második: Mit tegyen a befektető, illetőleg tegyene egyáltalán valamit? Az első kérdésre az a válasz, hogy a jelenséget a politikától, illetve az újonnan megválasztott elnöktől teljesen független események váltották ki. Az események korrelációja a piaci mozgással igen csekély. Olyan ez, mint a Super Bovvl ómen (azaz előjel). A Wall Streeten megfigyelték, hogy amikor a januári Super Bovvl játékokat olyan csapat nyeri, amelyik eredete a Nemzeti Futball Ligára vezethető vissza, a piac mindig emelkedik. A Super Bovvl ómenről jókat lehet beszélgetni, de senki sem gondolja komolyan, hogy valóban létező összefüggésről van szó. A korreláció egyszerűen létezik, ennyi. Ugyanez a helyzet a republikánus első év átkával is. A második kérdésre azaz arra, hogy mit tegyen egy tőzsdéző ezzel az átokkal” a válasz: semmit! Mégis vannak befektetők, akik igyekeznek még ebben is rendet felfedezni. Ők úgy gondolják, hogy az elnök republikánus volta okozza a piac esését az első évben. Hogyan? Nos, válogathatsz az elméletek közül. Az első lehetőség: mivel a Republikánus Párt,amelynek gazdaságpolitikája az üzleti élet fellendülését pártolja, irreálisan magas szintre növeli az emberek pénzügyi várakozásait. És amikor az emberek nem gazdagszanak meg egyik pillanatról a másikra, rögtön az elnök beiktatását követően, csalódásuk a tőzsdei kereskedésre is kihat. Ez az egyik teória. De vannak mások is. Nincs értelme tovább pazarolnunk az időt rájuk, hiszen ezeket az elméleteket nem szabad komolyan venni. Ezek csak példák arra, hogy emberek hogyan találnak ki nem létezőok-oko— A könyv első kiadása 1985-ben jelent meg, Reagan első elnöksége idején a kiadó zati összefüggéseket a megfigyelt jelenségek megmagyarázására. És példák arra, hogy amint valaki felépít és elfogad egy ilyen ok-okozati összefüggést, a jelenségben rögtön több rendet vél felfedezni, mint amennyi valójában van benne.
Ez pedig veszélyes, ahogy azt már láttuk. Ha elhiszed, hogy a republikánus elnök republikánussága okozza a tőzsde esését, akkor az események olyan, rendszerbe illeszthető láncolatának hatására cselekszel, ami ben valójában egyáltalán nincs olyan rend, mint hiszed. Lehet, hogy a republikánus átok valóban igaz, és formálni fogja jövőnket. De lehet, hogy nem. Egyszercsak véletlenszerűen elkezdődött,és lehet, hogy egy nap hirtelen vége lesz. Megjósolhatatlanul. Ez is csupán a káosz része. Ne képzelj oda okot, ahol nincs. Kivéve, ha saját szemeddel győződsz meg a dolgok ekkénti működéséről. Meglátod, sok szomorúságtól véded meg magad. Élvezd a Super Bovvl Kupát de ha nem a megfelelő csapat nyer, ne a brókerednek ints, hanem a bárpultosnak.
VIII. Kis Axióma Óvakodj a szerencsejátékos téveszmétől. Ma este fel vagyok dobva!” mondja a szerencsejátékos. Ez a szerencsenapom!” mondja a lottózó. Várakozással teli eufóriájukban mindketten több pénzt tesznek kockára, mint amennyit egyébként szoktak. És valószínűleg mindketten sajnálni fogják később, amit tettek. A szerencsejátékos téveszme a rend illúziójának különös fajtája. Ez esetben a rend nem a bennünket körülvevő világban figyelhető meg, hanem saját magunkban. Ha azt mondod, hogy fel vagyok dobva”, vagy ha úgy érzed, ma szerencsenapod” van, ez azt jelenti számodra, hogy átmenetileg olyan állapotban vagy, amelyben a véletlenszerű eseményeket a magad számára kedvező irányba tudod befolyásolni. Egy kaotikus világban, ahol az események összevissza történnek, te vagy a rend nyugalmas szigete. A közeledben történő események leállítják durva játékukat, és úgy fognak menetelni, ahogyan te fütyülsz. A rulett kerekei és a félkarú rabló is neked kedvez, a kártyában is szerencsés a lapjárásod. Ha lóversenyen fogadsz, a te lovad fog befutni elsőként. Ha lottózol, a te számaidat húzzák ki. Ha tőzsdézel, és találomra választasz egy részvényt, amiből bevásárolsz, a papír árfolyama egy hét alatt megduplázódik. Nem veszíthetsz! Naná, dehogynem! Meglepő, hogy hány okos ember dől be a szerencsejátékos téveszmének. Bárhol, ahol pénzről van szó, de leginkább a szerencsejáték kaszinókban. Las Vegas és Atlantic City környékén az egyik leggyakrabban elhangzó, hasznavehetetlen tanács, hogy minden este, mielőtt nagyobb téttel játszol, mindig tedd próbára aznapi szerencsédet. Még a szerencsejátékról szóló egészen racionális tankönyvekben is találsz ehhez hasonló tanácsot. Néhány kisebb téttel mondjuk egy játékautomatába bedobott néhány dollár segítségével megtudod, milyen szerencsés vagy aznap. Ha a masina elnyeli a pénzedet, anélkül hogy megköszönné, ez azt jelzi, hogy aznap este nem lennél szerencsés, a sors rossz lapokat osztott neked. Ezért jobb, ha otthagyod a termet, és inkább felmész a hotelszobába tévézni. De ha a gép a pénzedet kamatostól visszaadta, akkor már mehetsz is a kockajátékosok asztalához vagy a rulett kerék mellé nagyobb tétekkel játszani. A rend ilyesfajta létezésében nagyon sokféle ember hisz. Azok is, akik mindig nagyban játszanak, és
azok is, akik mindig kicsiben. Hisznek benne a gazdagok, akik Ferrarival és bundában érkeznek a kaszinóba, és a szegények is, akik, ha veszítenek, még a hazafelé szóló buszjegyüket is alig tudják megváltani. Életünk bizonyos területeit illetően valószínűleg mindnyájan hiszünk ilyesmiben. Ahogy minden más illúzió, a szerencsejátékos téveszme is nagyon vonzó. A maga fura módján még racionálisan is hangzik. Mindenki fel tud idézni saját életéből olyan sztorikat, amelyek alátámasztják ennek az igazát. Ha rendszeresen bridzselsz, pókerezel vagy monopol yzol, biztosan emlékszel olyan estékre, amikor világosan tudatában vagy annak, hogy a kockák vagy a kártyák szinte zavarba ejtően jók hozzád. Aztán vannak olyan esték is, amikor azt kívánod, bárcsak maradtál volna inkább otthon egy jó könyv társaságában. Vannak szerencsés, és vannak peches esték. Ez a jelenség nem korlátozódik csupán a játékasztalra, jelen van életünk minden területén. Vannak napok, amikor minden döntésünk beigazolódik. Mindenki mosolyog rád, és váratlan pénzekhez jutsz. Még a munkahelyeden is szerencséd van: legnagyobb riválisod ügy dönt, hogy kilép, és Ausztráliában próbál szerencsét. Aztán vannak napok, amikor minden porrá és hamuvá válik, amihez csak hozzáérsz. Természetes, hogy az ember ilyenkor valamiféle rendszert próbál találni az eseményekben. Az illúziót tovább erősítik a szerencsejátékosok kedvenc történetei: hihetetlen sztorik a feldobott állapotokról, és a verhetetlen szerencsesorozatokról. Minden kaszinóban és lottózóban hallani ilyeneket. Vannak helyi sztorik, de vannak nemzetközi hírű történetek is. Ott van például Charles Wells története, amit a Gay Nineties együttes halhatatlanná tett azzal, hogy dalt írt róla Az ember, aki bankot robbantott Monte-Carlóban” címmel. Wellsnek nem csupán egyszer kedvezett a szerencse, hanem három alkalommal is, az 1891. év folyamán. Bankot robbantani” nem olyan drámai tett, mint ahogy gondolnád. A kaszinó nem ment csődbe tőle. Csupán elfogyott az aznapi nyereményre szánt készpénze. De mivel ez nagyon ritkán történt, ha sikerült valakinek, a sztori rögtön címlapra került. (A kaszinó természetesen örömmel részt vett a publicitásban, ünnepélyesen letakarva egy fekete lepellel a csődbe ment” asztalt, hiszen ez garantált csáberőt jelentett számos üj baleknek, akik másnap este már rohantak is oda a pénzükkel, forgalomnövekedést hozva a kaszinónak a következő napra.) Wells rulettezett. A három nyerő éjszaka közül a harmadik volt a legszerencsésebb. Aznap úgy döntött, egyes számokra fogad. Ez a rulettben a legkisebb esélyű fogadás. Kiválasztasz egy számot 1 és 36 között, és arra teszed fel a pénzed. Ha nyersz, 36 dollárt kapsz, minden egyes, kockáztatott dollárod után. A régifajta monte-carlói kaszinókban még 37 az egyhez volt az esélyed. Wells az ötösre tette fel a pénzét, és egy ideig ott is hagyta. A rulett ötször egymás után ott állt meg. Mindenki megdöbbent. Wells egy kicsit több mint százezer francia frankkal sétált ki a kaszinóból. Ez az összeg, mai dollárban kifejezve, legalább egymilliót ért akkoriban. Aztán ott volt az akkori idők leghíresebb és egyesek szerint leggyönyörűbb kurtizánja, Caroline (La Belle”) Otero, aki Monte-Carlo dicsőséges napjaiban élte virágkorát. Tizennyolc éves korában, egy
szerencsejátékban kétbalkezes csirkefogó oldalán érkezett a mesés kaszinóvárosba. A fickó egy rakás pénzt elveszített az asztaloknál, majd a nőt hátrahagyva távozott a helyszínről . Caroline-nak már csak két louis-ja volt, aminek értéke akkoriban kb. a mai 100 dollárnak felelt meg. Kétségbeesésében odament a rulettasztalhoz, és feltette minden pénzét a pirosra. Színre tenni pirosra vagy feketére a rulettben a legkevésbé kockázatos tét. Ha nyersz, megduplázod a pénzedet. Caroline Otero félt attól, hogy mi lesz a pénzével, ezért elment az asztaltól, és egyszerűen hagyta, hogy a pénze gyarapodjék, vagy elvesszen, történjék, aminek történnie kell! A rulettben aznap huszonnyolcszor egymás után piroson állt meg a golyó. A bank fizetésképtelenné vált, az elhagyott lányból pedig egyszeriben dúsgazdag, ünnepelt szépség lett. Az ehhez hasonló történeteken jót lehet szórakozni. Ezeket, és még sok hasonlót lehetett hallani a XIX. században, de még manapság is. Mind-mind a szerencsejátékos téveszmét támasztja alá. Látod, vannak esetek, amikor az embereknek szerencséje van! érvel a téveszme hívője. Ezek a történetek bizonyítják: ki kell várnod a szerencsédet, aztán nekiállni játszani, mint az őrült.” Pedig ezek semmi ilyesmit nem bizonyítanak. Csak azt, hogy vannak nyerő szériák. Szerencsesorozatok. Ha elég sokszor dobod fel az érmét, előbb-utóbb sorozatban fejet fogsz dobni. De ebben semmi rendszerességet ne keress. Előre sosem tudhatod, mikor jön a sorozat. És ha elkezdődött, nem tudhatod, hogy mennyi ideig folytatódik. Ugyanez igaz a rulettben, a lóverseny pályán, a műtárgyak piacán, és minden játékban, ahol a pénzedet teszed kockára. Ha elég hosszú ideig játszol, előbb-utóbb bekövetkezik egy szerencsesorozat. Ha elég emlékezetes, akkor valószínűleg életed végéig ennek a mesélésével fogod agyonuntatni a barátaidat. A nyerőszériákat azonban nem lehet megrendelni. Nincs bennük semmi rendszeresség. Nem látod őket előre, és nem lehet felbecsülni azt sem, hogy meddig fognak tartani. Ezek is pusztán a káosz részei. Ha a rulettben pirosra fogadsz, és háromszor egymás után piroson áll meg a golyó, az szép dolog. De mit mond ez a jövőről? Netán egy huszonnyolcas sorozat elébe nézel te is, mint Caroline? Szerencséd van? Növelni kéne a tétet? Többen ezt tennék. Ezért távoznak oly sokan üres zsebbel a kaszinókból. A Második Axiómában már tanultuk, hogy rengeteg spekuláns és szerencsejátékos azért ment csődbe, mert nem akkor szálltak ki a játékból, amikor még jól mentek a dolgok. A szerencsejátékos téveszme is ebbe az irányba hat, mert az ember átmenetileg legyőzhetetlennek érzi magát tőle. Ez pedig veszélyes érzés. Senki sem legyőzhetetlen, még egy fél másodpercre sem. Caroline Otero és Charles Wells szerencsés volt. Azért kellett abbahagyniuk a játékot, mert a kaszinó bankja kifogyott a pénzből. És a feltett tétjeiket is csökkenteniük kellett, mert túllépték a maximálisan megtehető összeget. Caroline-t és Charlest tehát a körülmények mentették meg, mert ha tovább játszanak, előbb-utóbb veszítettek volna. És akkor ma nem ismernénk a nevüket.
Egyikőjük sem volt legyőzhetetlen, bár mindketten úgy érezték, mert józan gondolkodásukat valószínűleg megzavarta a valóban fantasztikus szerencsesorozat. Ilyen események hatására ember legyen a talpán, aki tökéletesen racionális tud maradni. Caroline Otero és Charles Wells mindenesetre ettől kezdve a szerencsejátékos téveszme áldozataként élték életüket. Mindketten óriási kockázatokat vállaltak, azzal a meggyőződéssel, hogy a szerencse sosem hagyja el őket. Nem így történt. Caroline Otero élete egy lerobbant párizsi garzonban ért véget. Nincstelenül. Charles Wellst pedig, szintén pénztelenül, egy börtönben érte a halál. Spekulatív stratégia Nézzük meg pontosan, mit javasol az Ötödik Axióma a pénzkezeléssel kapcsolatban. Arra figyelmeztet, hogy ne láss rendszert és rendet ott,ahol valójában nincsen. Ez nem azt jelenti, hogy mindörökre le kell mondanod mindenféle ígéretes üzletről vagy befektetésről. Épp ellenkezőleg. Tanulmányoznod kell azt a spekulatív eszközt, amiben épp utazol a pókerasztalt, a műkincsek piacát, vagy bármi mást, ami érdekel , és ha valami jónak tűnik, azt lépd meg. De ne hagyd, hogy a rend látszata megtévesszen. A körülmények tanulmányozásajavított ugyan az esélyeiden, de sosem szabad megfeledkezned a véletlen óriási szerepéről. Kizárt dolog, hogy körültekintő vizsgálódással biztosra mehetsz. Még majdnem biztosra sem. A helyzet ettől még ugyanúgy kaotikus. Addig, amíg képes vagy szigorúan ehhez tartani magad, nem fogsz pórul járni. Belső monológod pedig legyen valami ilyesmi: Oké, legjobb tudásom szerint körültekintően megvizsgáltam a tényeket. Arra jutottam, hogy ez az üzlet kifizetődő. De mivel nem láthatom előre, illetve nem befolyásolhatom az összes körülményt, amely hatással van az üzlet kimenetelére, tudom, hogy nagy eséllyel akár veszíthetek is. Ezért ugrásra készen várom a fejleményeket, hogy akár erre, akár arra tudjak mozdulni, szükség szerint.” Ez az Ötödik Axióma tanulsága. Egyre dörzsöltebb spekuláns leszel. Hatodik Fő Axióma: A mobilitásról Ne eressz gyökereket, mert ezek akadályoznak a mozgásban. A modern pszichológiai lexikonokban a gyökértelenség legalább annyira negatív kategória, mint az aggódás. Állítólag mindkettő rosszat tesz nekünk. Bizonyos szempontból jó, ha az embernek vannak gyökerei. Ismerős helyhez, régi barátokhoz, jó szomszédokhoz szívesen kötődik az ember. Szívet melengető érzés. Ezek ellenkezője a gyökértelenség, a sodródás, az elidegenedés. Kényelmetlennek tűnő érzések. Kétségtelen, hogy ezért tartja minden pszichológus szükségesnek, hogy gyökereink legyenek.
Ám a gyökértelenség témáját az üzletben jobb, ha óvatosan kezeled. Mert amennyiben hagyod, hogy hatással legyen életed pénzügyi területeire, sok pénzed mehet rá. Minél inkább régi, ismerős, kényelmes dolgokkal szereted körülvenni magad, annál kevésbé leszel spekulánsként sikeres. Az Axióma nem csupán a földrajzi értelemben vett mobilitásról vagy annak hiányáról szól a régi, szülőváros típusú kötődésről. Bár a középosztálybeli embereknél ez is szerepet játszik, főként azoknál, akik az ingatlanpiacon próbálnak jövedelemhez jutni. Ez azonban a dolgoknak csupán egy része. Az Axióma inkább egy tudatállapotról szól. Gondolkodásmódról, arról, hogy miként szoktad megszervezni az életedet. Az üzenet két részletben érthető meg legjobban. Ezért két Kis Axióma formájában írom le.
IX. Kis Axióma Ne ragadj benn sikertelen üzletekben pusztán lojalitásból vagy nosztalgiából. Nézzük először az ingatlanpiacot. Egy New Jersey-ben élő ingatlanügynök, Janice Shattuck, egy szomorú történetet mesélt, amely egy gyökerek miatt elszalasztott lehetőségről szólt. Egy középkorú házaspár már két évtizede lakott ugyanabban a házban. A húsz évre felvett hitelüket már kifizették, így az ingatlan teljes tőkeértéke tehermentesen az övék volt. Hasonlóan a legtöbb közepes jövedelmű párhoz, nekik is ez a tőkedarab volt a legnagyobb értékű eszközük. Gyerekeik már megnőttek, és kirepültek a családi fészekből, a költségeik csökkentek. így a házaspár már abban a helyzetben volt, hogy a tőkéjüket megdolgoztassák valami komoly spekulációban. Kis szerencsével gazdag öregkorra számíthattak. Janice Shattuck, a házaspár egyik barátja, egyetértett azzal, hogy jó ötlet eladni a házat. Az utca, ahol az ingatlan állt, gazdasági hanyatlás jeleit mutatta. Különféle okok miatt jó néhány ház felújításra szorult. Kettőt a közeli egyetem egy csapat diákjának adtak ki a távol élő tulajdonosok állagmegóvás szempontjából ez nem valami jó módszer. Az utca egyre fáradtabban és gondozatlanabbul nézett ki. Mrs. Shattuck még vevőt is ajánlott a házaspárnak. Az egyik távol élő tulajdonos, aki bővíteni akarta birodalmát, szemet vetett házaspárunk otthonára, mert elképzelése szerint jó kis minikollégiumot lehetne kialakítani benne. Mrs. Shattuck úgy gondolta, hogy az illető jó árat tudna ajánlani a házért, ezért sürgette barátait, hogy kössenek üzletet, amíg lehet. Ők azonban képtelenek voltak rávenni magukat az eladásra. Gyökereikkel magyarázták a dolgot. Itt nevelték fel a családot, mondogatták. A nagy, régi ház tele volt emlékekkel, és nem tudták elképzelni, hogy valaki kollégiummá alakítsa szeretett otthonukat. Emellett volt néhány idős szomszéd, akik igencsak igyekeztek őket lebeszélni az eladásról. Számukra szomszédhoz méltatlannak tűnt elhagyni a régi házat, és ráhagyni a kollégiummal járó gondokat a többiekre. Mrs. Shattuck barátai tehát végül maradtak. Az utca állapota tovább hanyatlott, voltak házak, amelyeket kevésbé gondos tulajdonosok vettek meg. Akkor már olyanok is eladták ingatlanjukat, akik
korábban minden erejükkel igyekeztek lebeszélni a házaspárt az értékesítésről. Mrs. Shattuck barátai végül úgy döntöttek, ők is eladják a házukat, vevőt azonban már nem találtak rá. Ha egy is akadt volna, az ajánlott ár valószínűleg sokkal alacsonyabb lett volna, mint amit az első vevőjelölt ajánlott annak idején. Minél tovább kellett várniuk, annál tovább csökkent az ár. Van, amikor az embernek választania kell a gyökerei és a pénz között. Ha a pénz érdekel gondolom, ezért foglalkozol spekulációval , hibát követsz el, ha túlzottan kötődsz bármihez, amiben a pénzed áll. Kötődj inkább emberekhez, de ne házakhoz vagy egy környékhez. Céghez sem. Sosem tudhatod, mikor kell eladnod. Ne hagyd, hogy a gyökereid visszatartsanak bármitől. Frank Henry ismert egy embert, aki vezető mérnökként dolgozott egy kisebb gyárban. Évek alatt jelentős mennyiséget halmozott fel a cég rész vényeiből és elsőbbségi részvényeiből. A cég korábban jól ment, és részvényeinek árfolyama is magasan volt. Ez az időszak azonban nem tartott soká. A cég most komoly bajban volt a piacokon zajló változások,és különösen a könyörtelen japán versenytársak megjelenése miatt. A problémákról mindenki tudott, ezért a részvények árfolyama is esni kezdett. A mérnök ügy gondolta, hogy a problémák még annál is komolyabbak, mint ahogy mások hiszik. Amikor összehasonlította a cég termékeit a japánok termékeivel jelentős minőségi különbséget állapított meg. A japán termékeket alacsonyabb áron forgalmazták, és a minőségük is jobb volt a hazai terméknél. A mérnök úgy látta, hogy ezekkel a hátrányokkal nincs mit kezdeni. A versenytárs előbb vagy utóbb meg fogja ölni a hazai gyártót. El kellett volna adnia tehát a részvényeit. De a gyökerei visszatartották. A lojalitással kapcsolatos zavaros érzelmeket táplált a kis cég iránt. Érzéseit tovább erősítették azok a lelkesítősoha-ne-add-fel” beszédek, amelyeket az igazgatótanács elnöke és a vezérigazgató a két fő részvényes tartott a cég dolgozóinak. A gyógyíthatatlanul optimista vezérigazgató még azt is elmondta, hogy személyes portfolióját tovább növeli a vállalat részvényeinek vásárlásával. Fontosnak tartotta ezt. Mivel a SEC* és a tőzsdei szabályozás miatt a cégben való érdekeltségében bekövetkezett bármiféle változást közzé kellett tennie, eladásairól mindenki azonnal értesült volna. Ez pedig károsan befolyásolta volna cége publicitását. A vezérigazgató úgy gondolta, hogy részvényvásárlással fog javítani vállalata hírnevén, ezzel fejezvén ki lojalitását és cége jövőjébe vetett hitét. A mérnök nem sokat várt a vezérigazgató lépéseitől. A részvények és az elsőbbségi részvények árfolyama egymással versengve esett, a részvényesek és a dolgozók morálja is egyre csak romlott. Elérkezett a kiszállás ideje, de történetünk főszereplője képtelen volt erre. Legfőbb oka a vezérigazgató lojális gesztusa volt. Ha az egyik befektető nettó vevője egy részvénynek, míg a másik nettó eladója, ez azt jelenti, hogy egyikük a másiktól vásárol. A tranzakció természetesen közvetítők brókerekés más szakemberek segítségével bonyolódik a tőzsdén, de a végeredmény ugyanaz, mintha a két fél közvetlenül kötne üzletet. A mérnököt ez azért zavarta, mert tudta, hogy ha részvényeit áruba bocsátja, azokat a vezérigazgató fogja megvenni.
Ha a mérnök végül eladná minden részesedését, a vezérigazgató nyakán ott maradna a rengeteg, hamarosan semmit sem érő részvény. Ez pedig nem tűnt túl igazságosnak.
Securities and Exchange Commission így hát mérnökünk nem tett semmit. És idővel mindketten közel értéktelen porftóliót tudhattak magukénak. Frank Henry évekkel később kapcsolatba került egy ettől független üzlettel, ahol összefutott ezzel az ominózus vezérigazgatóval, aki akkoriban épp egy terjeszkedő áruházlánc tulajdonosa volt. A férfi jómódúnak és elégedettnek tűnt. Boldogan számolt be nemrégiben elért tőzsdei sikereiről. Jó pénzt csinált részvények short eladásával zuhanó piacon. Nyilvánvaló volt, hogy jól ismerte a shortolás technikáját, amelynek során, árfolyamesés reményében, még azelőtt adod el a részvényeidet, hogy a tiéd lenne. És ha tényleg esik az árfolyam, kevesebb pénzért tudod megvásárolni és visszaadni a részvényeket, mint amennyiért korábban eladtad. A vezérigazgató beszámolója közben Frank Henry agyán egy apró, de gonosz gondolat futott át. Azon tűnődött, hogy vajon a vezérigazgató tényleg olyan optimista volt-e a bajba került kis cég részvényeivel kapcsolatban, amint azt mutatta. Frank Henry feltételezése szerint emberünknek két brókernél volt számlája, ahogy általában a nagy machinátoroknak: egy nyilvános és egy titkos számla. Miközben nagy büszkén felvásárolta a cég részvényeit az egyik számlán, lehet, hogy a másikon shortolva szabadult meg tőlük. Persze, ez csak egy gondolat volt.
X. Kis Axióma Soha ne késlekedj kiszállni egy üzletből, ha egy vonzóbb ajánlat tűnik fel a láthatáron. Számtalan módja van annak, hogy bennragadj egy spekulatív üzletben, legfőbb célod, a pénzcsinálás kárára. Az egyik legáltalánosabb az embereket ez általában meglepetésként éri , hogy olyan helyzetbe kerülsz, amikor nem tudod, vajon spekulációval, vagy a hobbiddal foglalkozol-e. Tegyük fel, hogy ritka érméket vagy bélyegeket gyűjtesz. Vagy nappalid szinte már egy minimúzeumnak is beillik. Úgy tervezed, hogy megduplázod a pénzed,de képtelen vagy rávenni magad arra, hogy bármit is eladj.Túlzottan kötődsz hozzájuk. Vagy valami dilettáns művész telebeszélte a fejed azzal , hogy milyen alávaló dolog műkincsekkel kereskedni. Gyűjteményed tehát otthon van, a pénzed pedig benne áll. Eközben jó kis spekulációs üzlet tűnik fel a láthatáron, amibe jó lenne tőkét befektetni. Talán támad egy előérzeted az ezüst árával kapcsolatban, vagy lehetőséged lenne bekapcsolódni egy jó hozammal kecsegtető helyi ingatlanügyletbe. Mit fogsz tenni? Akár spekuláns vagy, akár nem, döntened kell. Dolgokhoz soha ne kötődj, csak emberekhez. Ha dolgokhoz ragaszkodsz, ezzel csökken a mobilitásod, nem tudsz gyorsan lépni, ha szükséges. Ha gyökeret eresztesz, spekulánsként nagyban csökken a hatékonyságod.
A gyökeresedés másik változata, amikor az ember arra vár, hogy valami megtérüljön. Ez valószínűleg gyakoribb, mint a spekuláns/hobbi problematika. Lehetséges, hogy akár évekre is bennragad az ember, reménykedve a megtérülésben, miközben tucatjával úsznak el a jobbnál jobb befektetési lehetőségek, karnyújtásnyira. Kínzó egy érzés! Tegyük fel, hogy vásároltál tízezer dollár értékű Hoo Boy Computer részvényt. Tizenötezer dolláros zárópozíciót tervezel elérni vele. A cég azonban nem hozza a várt eredményt, a részvényárak nem változnak sem felfelé, sem pedig lefelé. A kopott, öreg kutya csak üldögél ott, a nyelvét lógatva! Ezalatt észreveszed a Hey Wow Electronicsot. Bizonyos hírek arra engednek következtetni, hogy a cég nagyobb eséllyel hoz nagy nyereséget a következő évben, mint a Hoo Boy Computer. Ha lenne szabad tőkéd, vennél egy csomó Hey Wow részvényt. De az összes pénzed a Hoo Boy Computerben van lekötve. Mit teszel? Az emberek ilyen esetben általában tovább ülnek a részvényeiken. Nem adhatok el épp most! Előbb megvárom, amíg behozza az árát.” Gondolkozz. Ha úgy tűnik, más módon gyorsabban megtérül a pénzed, mint régi részvényeid valamikori eladása által, miért ne válts? Mindegy, hogy ugyanazt a pénzt mibe fekteted, nem? Ha a tizenötezred nem Hoo Boy Computer, hanem Hey Wow részvényekből jön be, nem mindegy az neked? Soha ne ragadj benne egy befektetésben azért, mert az szerinted tartozik” neked valamivel, vagy ami ugyanilyen rossz, hogy te tartozol” a részvényt ki bocsátó cégnek annyival, hogy adsz neki egy esélyt. Ha a befektetésed nem halad, és látsz valami jobbat, válts. Egyetlen dolgot veszíthetsz, ha váltasz, az a brókerjutaléka. Ha a befektetett tőke növekedett, amióta megvetted a részvényeket, a növekmény után adót kell fizetned. Ellenkező esetben a különbözetet tőkeveszteségként tudod elszámolni. Mivel esetünk leginkább olyan részvényekről szólt, amelyek árfolyama hosszabb ideje változatlan volt, ez a téma bennünket kevéssé érint. Természetesen van még egy faktor, a megbánás, amiről már volt szó más Axiómákkal kapcsolatban. Ha Hoo Boy Computerről Hey Wowra váltasz, számtalan különféle rossz érzést tapasztalhatsz, ha az addig gyengéi kedőcég egyszerre összekapja magát,és növekedésnek indul. Ilyenek pedig történnek néha. Ha már megbánásról van szó, azt is sajnálhatod, ha nem váltasz. Mialatt türelmesen ülsz, és várod, hogy Hoo Boy Computer részvényeid árfolyama emelkedjen, a Hey Wow egyszerre csak magához tér, és szárnyalni kezd. Nem túl örömteli hír, ha az ember hű maradt régi részvényeihez. Mivel a megbánás mindkét verziónál előfordulhat akár eladsz, akár nem , legegyszerűbb, ha nem is számolunk vele. Az eladni vagy nem eladni kérdést csupán az alapján célszerű eldönteni, hogy véleményed szerint melyik befektetés térül meg gyorsabban. Ha van egy befektetésünk és egy potenciális befektetési lehetőségünk, és arról kell döntenünk, hogy
váltunk-e, ezt a kérdést kell eldönteni. Ne eressz gyökeret sem a spekuláció/hobbi kérdés miatt, sem pedig a megtérülésre várva. És azért sem, mert járt utat nem akarsz el hagyni járatlanért, ismeretlenért. Határozd meg, miben jobbak az esélyeid, és dönts. Spekulatív stratégia A hatodik axióma arra ösztönöz, hogy őrizd meg a mobilitásodat. Figyelmeztet mindarra, ami ezt gátolhatja, és árthat spekuláns tevékenységednek: az érzelmek, a lojalitás, valamint a megtérülésre való várakozás. Az axióma kimondja, hogy lazának és rugalmasnak kell lenned, készen arra, hogy a bajtól menekülj, illetve a lehetőségeket azonnal kihasználd. Ez nem azt jelenti, hogy egyik befektetéstől a másikig pattogj, mint egy pingponglabda. Minden tetted legyen átgondolt, pro és kontra egyaránt. Jelentéktelen okból sosem tégy egyetlen lépést sem. De ha a befektetés nyilvánvalóan halódik, vagy ha egy szemmel láthatólag jobb üzlet bukkan fel a láthatáron, vágd el a gyökereidet, és lépj tovább. Légy óvatos. Ne hagyd, hogy gyökereid elvághatatlanul vastagra növekedjenek. Hetedik Fő Axióma: Az intuícióról A megmagyarázható megérzésekben lehet bízni. A megérzés érzelmi tulajdonság, sok kis rejtélyes nem-egészen-tudás”. Elménkben lejátszódó esemény, amely úgy érződik, mintha tudás lenne, mégsem tudunk tökéletesen megbízni benne. Spekulánsként az ember valószínűleg rendszeresen érez ilyesmit. Van, hogy az érzés erős, és nem akar elhagyni bennünket. Mit tegyünk? Tanuljuk meg hasznukat venni, ha lehetséges. Ez egy olyan tanács, amelyet könnyebb adni, mint kapni. Erre biztos, hogy magad is rá fogsz jönni. A megérzés témája bonyolult, nem igazán feltárt terület, és sok ember számára okoz nehézségeket. A jelenséget háromféleképpen lehet megközelíteni. Lekicsinylés, megvetés. Sok befektető/spekuláns szándékosan nem vesz tudomást saját megérzéseiről, a másokét pedig kineveti. Az ilyen ember ragaszkodik ahhoz, hogy minden spekulációs lépése tényekkel vagy tényekhez hasonló elemekkel legyen alátámasztható. Olyan lökött tényekkel, mint grafikonok, közgazdasági előrejelzések, és a többi. Ezek az emberek jobban bíznak az ilyen tényanyagokban, mint saját megérzéseikben. Akkor is meglépnek dolgokat, amikor az intuíciójuk erőteljesen a tervezett lépés ellen szól. A grafikon szerint jól cselekszem, ezért így döntök.” Válogatás nélküli bizalom. Vannak olyanok, akik túlzottan bíznak a megérzéseikben. Hiányzik belőlük egy egészséges szkepticizmus. Minden hóbortos megérzés nyomán lépéseket tesznek, még akkor is, ha a helyzet racionális elemzése alapján ellenkezőképpen cselekednének. A megérzéseimre hallgatok” mondogatják büszkén, megfeledkezvén a sok csapásról, ami az ilyen csodás megérzések miatt érte őket.
Megkülönböztetni képes alkalmazás. Ez a zürichi megközelítés. Az indok: a megérzés igenis hasznos lehet. Kár lenne kategorikusan elvetni ezt a potenciálisan értékes spekulatív eszközt. Értékes megérzéseket elvetni csak azért, mert vannak közöttük butaságok. Másrészt igaz, hogy egyes megérzések rászolgálnak arra, hogy azonnal szemétbe dobjuk őket. A kihívás abban van, hogy eldöntsük: melyek a hasznos, és melyek a haszontalan megérzések. *** Első lépésként próbáljuk meghatározni, mi is a megérzés. Honnan származik ez a kis majdnem tudás”. Vannak,akik okkult erőkkel vagy természetfeletti érzékeléssel magyarázzák. Pedig egyikre sincs szükség. Az intuíció vagy megérzés teljesen normális mentális esemény. Ha erős megérzésed van Szerintem ez a cég nagyobb bajban van, mint mondják” , lehetséges, hogy a megérzés a tudatalattidban tárolt információkon alapul. És azért tűnik különösnek, mert nem tudod, hogy tudatában vagy. Hihető ez? Hát persze. Mindennapi mentális jelenség. Dr. Eugene Gendlin, a Chicagói Egyetem pszichológusa, éveket töltött a téma tanulmányozásával. O is arra a megállapításra jutott, hogy teljesen normális úgy tudni valamit, hogy nem vagyunk tudatában tudásunknak. Dr. Gendlin arra is rámutat, hogy nap, mint nap hatalmas mennyiségű információhozjutunk sokkal többhöz, mint amennyit tudatosan tárolni tudnánk, és különféle adatok formájában fel tudnánk később idézni magunkban. Az információ legnagyobb része a tudatalattinkban tárolódik. Idézd fel magadban azt a személyt férfit vagy nőt , aki jelentős szerepet játszott az életedben. Őt sem információmorzsák összességeként idézed fel barna haj, barna szem, szereti a kínai konyhát stb. Adatok millióit tudtad meg róla az évek hosszú sora alatt, többet, mint amit egyáltalán fel tudnál sorolni. Információk helyett egy egész személy jut az eszedbe. Minden, amit tudsz vagy érzel vele kapcsolatban; minden, amit valaha gondoltál vagy éreztél vagy tapasztaltál ezzel a személlyel kapcsolatban mindez azonnal eszedbe jut, rejtélyesen felbukkanva a nem-egészen-tudás” hatalmas könyvtárából. Képzeld el, hogy az utcán találkozol ezzel az emberrel. Azonnal tudod, kicsoda ő. Tudatos gondolkodás nélkül azonnal megfelelően reagálsz az adott helyzetre. Mégis, ha megkérdezném tőled, hogy miként azonosítottad az illetőt, pontosan milyen információk alapján például az orráról vagy a járásáról , valószínűleg nem tudnál válaszolni. Tudod, hogy ez a barátod, de nem tudod, hogy miből tudod. Ugyanígy, ha ez a férfi vagy nőfelhív téged telefonon, azonnal felismered a hangját. Miből? Pontosan milyen ismertetőjegyekből? Nem tudod. Ha megpróbálnád úgy leírni a hangját, hogy én is felismerjem, lehetetlen feladatra vállalkoznál. Az információ ott van valahol a fejedben, de nem tudod, hogy mi az, és hogy hol van. Ez az anyag az, amiből a megérzés, az intuíció felépül. Egy jó megérzés valami olyan, amit tudsz, de nem tudod, hogy honnan tudod.
Például,egy New England-i ingatlanokkal spekuláló hölgy mesélt nekem egy megérzésről, ami az egyik éjjel kellős közepén tört rá. Volt egy nagyon régi tengerparti háza Maine államban, amelyet rendbehozatott, és már egy ideje próbált eladni, de egyetlen ajánlat sem érte el azt az összeget, amit szeretett volna kapni érte. Volt egy, amely majdnem elérte a legalacsonyabb tervezett árat, de nem adta el annyiért, inkább várt, mert bízott benne, hogy lesz jobb is. Magabiztos volt. Aztán egy esős hajnal előtti nyugodt órában egyszerre rátört egy megérzés. Egészen felébredt, és szinte fojtogatóan úgy érezte, el kell fogadnia az ajánlatot. Megérzése azt súgta, hogy a maine-i tengerparti ingatlanpiac esni fog, de az sem kizárt, hogy összeomlik. Nem tudta megmagyarázni, miből gondolta. Egyszerűen csak tudta, és kész. Félt megbízni a megérzésében. A szokásos problémába ütközött: nem látta, milyen információk alapján érezte azt, amit érzett. Elbeszélgettem vele. Első reakciója az volt, hogy jót nevet a megérzésen, és elfelejti. De minél többet beszélgettünk, annál inkább kiderült a számunkra, hogy a megérzésnek bizony valós alapja lehet. Mivel a környék gazdasága nagy hatással van az ingatlanpiaci tendenciára ^ már régóta tanulmányozta a maine-i partvidékét. Előfizetett néhány helyi lapra, tagja volt az ingatlantulajdonosok szervezetének, rendszeresen beszélt ingatlanügynökökkel és más jól informált körökkel. Nemzeti és nemzetközi hírek terén is naprakész volt. Rendszeresen olvasta a Business Weeket. Nyugodtan állíthatjuk hát, hogy rengeteg maine-i ingatlanpiacot érintőinformáció birtokában volt. Ennek nagy része azonban a tudatalattijában rejtőzött. A tudatos rész körülbelül akkora volt ehhez képest, mint egy jéghegy csúcsa. A figyelmeztető megérzés akkor keletkezett, amikor a tudatalattiban összekapcsolódtak az ott lévő információk. A tények elkezdtek összeilleni, mint egy puzzle darabjai, teljesen tudat alatt. Lehet, hogy elfelejtett tények is voltak köztük, dolgok, amelyeket olvasott, amelyeket megbeszéléseken hallott, esetleg az ingatlanügynöktől hónapokkal korábban hallott megjegyzések. Ha mindezeket összeilleszti valaki, összeáll a kép: a maine-i partvidék ingatlanpiaca össze fog omlani. A hölgy úgy döntött, hallgat a megérzésére. Elfogadta a legmagasabb ajánlatot. Egy hónappal később nyilvánvalóvá vált, hogy döntése briliáns volt. Az elfogadott ajánlat ugyanis messze magasabb volt, mint amit ez után sok-sok időn keresztül kapott volna az ingatlanért. *** Most már meg tudjuk magyarázni, mit is jelent a Hetedik Axióma. A megmagyarázható megérzésekben lehet bízni.” Ha van egy megérzésed, rögtön tedd fel magadnak a kérdést, hogy rendelkezel-e elegendő információval ahhoz, hogy ez a gondolat felmerüljön benned. Bár ezt nem tudod, és nem is tudhatod biztosan, kérdés az, hogy vajon lehetséges-e. Ha ez a megérzés a maine-i partvidék ingatlanpiacára vonatkozik, tedd fel magadnak a kérdést, hogy
vajon tényleg eléggé ismered-e ezt a témát. Tanul mányoztad-e valaha, követted-e a piac alakulását. Ha a megérzésed az ezüst árával kapcsolatos, kérdés, hogy mennyit tudsz a nemesfémről és arról, hogy árfolyama milyen bonyolult összefüggésben van más gazdasági eseményekkel. Ha a megérzés egy emberrel kapcsolatos ez az ember be akar engem csapni” , kérdés, hogy elég jól és hosszú ideje ismered-e az illetőt ahhoz, hogy ilyen mélységű ítéletet alkoss róla. Azért kell olyan szigorú tesztelésnek alávetnünk a megérzéseinket, mert néha nem tényeken alapuló gondolataink is lehetnek. A semmiből. Olyanok, mint az álmok: nem jelentenek semmit, és nem vezetnek sehová. Agyunk játékai csupán. Egyik reggel azt olvasod a lapokban, hogy a Hoo Boy Computer új elnököt választott. Egyszerre csak eszedbejut egy fantasztikus megérzés. Az új elnök segítségével hihetetlen távlatok nyílnak a cég előtt. Magáévá teszi az egész piacot. Hidegre teszi az IBM-et. Részvényeik árfolyama az egekbe tör majd. De mielőtt felhívnád a brókeredet, tegyük csak próbára ezt a megérzést. Belső párbeszéded valahogy így fog hangzani:
Oké, barátom, nézzük csak meg nyugodtan a dolgot. Mit tudsz a Hoo Boy Computerről?
Nos, néha olvasok róluk. Úgy tűnik, stabil kis cég.
De gyűjtöttél esetleg információt róluk? Tanulmányoztad őket?
Nem mondhatnám.
És ez az új elnök? Mit tudsz róla? Sokat?
Hm, nem igazán.
Legyünk őszinték, még sosem hallottál róla, ugye? Miért bízol hát enynyire benne?
Az újságíró szerint jó szakember.
Valószínűleg az újságíró sem hallott még róla. A cikk legalább fele pedig valószínűleg a cég hivatalos sajtóközleményéből származik. Ezek alapján még mindig úgy gondolod, hogy megérzésednek valós alapja van? Hogy a megérzésed megbízható?
Hm, hát… ööö.
Gyerünk, barátom, igyunk meg inkább egy sört, és hagyjuk a Hoo Boy Computer részvényeket.
Ez a fajta tesztelés persze nem képes kizárni minden pontatlan megérzést. Még a legbiztosabb alapokon álló megérzésről is kiderülhet, hogy nem igaz. És fordítva, még a minden valós alapot nélkülöző megérzések is bizonyulhatnak igaznak. Ahogy a véletlen találgatások is bejönnek néha. Ez a tesztelés csupán az esélyeidet javítja azokkal szemben, akik minden megérzést elvetnek, illetve akik szerint minden megérzésünkre vakon hallgatni kell. A jó megérzésekre nagyobb eséllyel hallgatsz, mint az első csoport, a rosszakra pedig kevésbé, mint a második. Bármit teszel is, soha ne feledkezz meg a többi axiómáról. Bármennyire biztos is vagy megérzésedben, ne ess a túlzott önbizalom csapdájába. Maradj éber. Az intuíció nagyon jó spekulatív eszköz lehet, ám nem bombabiztos képlet, ha átgondolt döntéseket akarsz hozni a pénzeddel kapcsolatban. Korábban már szó volt róla, hogy ilyen képlet nem is létezik.
XI. Kis Axióma Ne keverd össze a megérzést a reménnyel. Ha valamit nagyon akarsz, könnyen bebeszélheted magadnak, hogy az a dolog meg is fog történni. Ez az emberi tulajdonság tükröződik abban, amikor a kisgyerekek arról álmodoznak, hogy mit kapnak karácsonyra, a spekulánsok pedig arról, hogy milyen rengeteg pénzt fognak keresni. Ellátogatsz egy kisvárosi galériába, és egy fura nevű fickó, Trashvvorthy (Szemétrevaló) képeiből bevásárolsz néhányat. Amikor hazaérsz, rájössz, hogy a képek nem is tetszenek neked annyira. Sőt, kimondottan furák. Egy idegesítő kis hangocska azt súgja neked, hogy tessék, most kidobtál egy csomó pénzt. Egy megérzés azonban elhallgattatja a kicsike hangot, és azt súgja, hogy Trashvvorthyre egy napon biztosan felfigyel majd a világ. Festményeit pedig keresni fogják a gyűjtők. Még nagy múzeumok is licitálnak majd rájuk az aukción.
Vajon ez a megérzés megéri, hogy figyeljünk rá? Vagy csupán reményről van szó? Az ilyen helyzetekben én igen szkeptikus vagyok. De persze ez nem azt jelenti, hogy a megérzések mindig tévednek. Hanem azt, hogy az embernek különösen körültekintően meg kell vizsgálnia őket, és tévedés esetére kétszeresen be kell magát biztosítania. Én például éppen ellentétesen működöm. Sokkal inkább bízom az olyan megérzéseimben, amelyek az általam nem vágyott kimenetelre utalnak. Ha például én vásároltam volna be Trashvvorthy képeiből, és a megérzésem azt súgná, hogy ez a festő sosem fog befutni (ha elég tájékozott lennék a művészetekben, még alapja is lehetne a megérzésemnek), igyekeznék mihamarabb túladni a képeken. Spekulatív stratégia A hetedik axióma szerint hiba csupán nevetni a megérzéseken, de válogatás nélkül bízni bennük sem javasolt. Bár az intuíció nem tévedhetetlen, spekulatív eszközként mégis használható, ha kellő körültekintéssel és szkepticizmussal kezeljük. Az intuícióban semmi mágikus vagy túlvilági nincsen. Egy teljesen közönséges agyi tapasztalás megjelenése: amikor nem tudunk arról, hogy tudunk valamit. Ha erős megérzésed támad, hogy tégy valamit a pénzeddel, az axióma szerint tesztnek kell alávetni. Csak akkor bízz benne, ha meg tudod magyarázni azaz ha be tudsz azonosítani egy információt, amely bizonyosan ott van az agyadban, és ami kiindulópontja lehetett a megérzésednek. Ha nincs ilyen információ, hagyd figyelmen kívül a megérzést. A XI. kis axióma arra figyelmeztet, hogy a megérzést könnyű összekeverni a reménnyel. Légy különösen óvatos azokkal a megérzésekkel, amelyek olyan dolgot ígérnek, amire nagyon-nagyon vágysz. Nyolcadik Fő Axióma:
A vallásról és az okkultizmusról Nem valószínű, hogy Isten világegyetemre vonatkozó tervei közt szerepel az is, hogy téged gazdaggá tegyen. Gyerekkoromban időnként ott vacsorázott nálunk Frank Henry ifjúkori barátja, egy protestáns lelkész. A lelkész még fiatalon kivándorolt Wádenswilből, a Zürichi tó déli partjáról Amerikába, és egy New Jersey környéki kis templomban lelkipásztorkodott. Egyik este, amikor nálunk járt, látszott rajta, hogy tele van lelkesedéssel. Elmondta, hogy Isten nagy lehetőséget adott gyülekezete számára. Nyájának egyik tagja, egy idősebb úriember, elköltözött. Valamiért nagyon gyorsan kellett intézkednie, és nem akarta, hogy a városkában elintézetlen dolgok maradjanak utána. Volt néhány hold megműveletlen földterülete a város határában, amit évekkel korábban befektetésnek vett, de azóta sem kezdett vele semmit. Elköltözése előtt úgy tervezte, hogy eladja a földet. A templomnak ajándékul szánta azt a lehetőséget, hogy nyereség nélkül, azaz az eredeti vételáráért eladja nekik a területet.
A pap nagyon izgatott volt a lehetőségtől. A gyülekezet ugyanis sosem állt túl jól anyagilag, és most úgy látszott, egyik napról a másikra meggazdagodhatnának. Az ingatlanárak az egész városban szárnyaltak. Az említett területen házakat terveztek építeni,ami nagy bevétellel kecsegtetett. A gyülekezet két dolgot tehetett volna. Vagy rögtön túlad a telken az azonnali profit reményében, vagy épít rá néhány utat, és a telkeket egyenként adja el, jóval kedvezőbb áron. A lelkipásztor nagyon boldog volt, hogy végre lesz pénzük a sok-sok jótékonyságra, amit tervezett. Frank Henry örült a jó hírnek, hozzátette azonban, hogy számára ez túl jónak hangzik ahhoz, hogy igaz legyen. Tapasztalata szerint ugyanis az azonnali nagy üzletek és tuti tippek általában csapdák. Amatőr spekulánsok gyakran esnek bele hasonló csapdákba, aztán néha minden pénzük elúszik, mire kimásznak belőlük. A lelkipásztor nem hitt Henrynek, szerinte ugyanis ez Isten ajándéka volt. Hiszen az úr néha megajándékoz, néha pedig megbüntet bennünket. Nem feladatunk, hogy túl sok kérdést tegyünk fel neki. Csak fogadjuk el, amit nyújt nekünk. Szóval ő nem aggódott. *** Jóval később hallottuk az ügy szomorú kimenetét. A lelkipásztor sürgetésére a gyülekezet úgy döntött, megvásárolják a földet, és bizottságot állítanak fel a teendők eldöntésére. Úgy határoztak, hogy legjobb, ha felosztják a területet kisebb telkekre, és úgy értékesítik. A bizottság elnöke és a lelkipásztor bement a városba, hogy beszerezzék az ehhez szükséges engedélyeket. A helyi önkormányzat építésügyi előadója azonban rossz hírt közölt velük. Gond van a szóban forgó ingatlannal mondta. A felszínen elég száraznak tűnik a föld, néhány méter mélységben azonban mocsár terül el. Ilyen talajban nem lehet jól működő szenny vízülepítőt építeni. A területet már többen is akarták fejleszteni, de senki sem akart költeni egy rendkívül drága szivárogtató rendszerre, ami ilyen lápos talajon szükséges. Ezért nem volt még közművesítve a telek környéke. A gyülekezet tehát jól bevásárolt. A történet tanulsága Frank Henry szerint: nem imádkozhatod gazdagra magad. Sőt, ha ima közben pénz jár az eszedben, akkor inkább szegénnyé fogod magad imádkozni. Ha Istentől, vagy bármi lyen más természetfelettitől várod a meggazdagodást, nem döntesz kellőkörültekintéssel, ami már láttuk, mihez vezet. Ha van is Isten, amiről ez az Axióma nem nyilvánít véleményt, nincs bizonyíték arra, hogy Istent a legkisebb mértékig is izgatná az, hogy mi gazdagon vagy szegényen halunk-e meg. Sőt, a Biblia számtalanszor kimondja, hogy ha keresztény vagy zsidó vagy, lelki nyugalmadat leginkább szegényen tudod megőrizni. A keleti vallások közül is több így vélekedik. (Abraham Lincoln egyszer megjegyezte, hogy Isten bizonyára nagyon szerethette a szegény embereket, hiszen oly sokat teremtett belőlük.) Az Axióma szempontjából tehát teljesen mindegy, hogy bigott hívő, ateista, vagy netán valamilyen középúton hívő vagy-e. Vallástól függetlenül az a lényeg, hogy Isten vagy bármilyen más természetfeletti erő ne játsszék szerepet spekulatív stratégiádban.
A természetfeletti erőkre támaszkodni ugyanaz, mint előrejelzés vagy a rend illúziója alapján dönteni. Veszélyesen nyugodt vizekre sodorja az embert, ahol nem gyötrik aggodalmak. Papok, lelkipásztorok és rabbik mindig elmondják, hogy nem szabad pénzért imádkozni. Mégis sokan így tesznek. Ha nem is kimondottan pénzért imádkoznak, sokan azt hiszik, hogy a felsőbb erők majd mindentől megvédik őket. Mint valamilyen mennyei biztosítás. Isten majd megvéd engem!” Ne számíts rá. Lehet, hogy Isten sokat tehet érted, de egy dolog biztosan nem érdekli: a bankszámlád egyenlege. Ez a te gondod. Egyedül a tiéd. *** Jesse Livermore, akinek a történetét már elmeséltem egy másik Axióma kapcsán, nem Istenben, hanem más földöntúli erőkben hitt. Valószínűleg ez is nagy szerepet játszott ennek a bonyolult embernek a végső bukásában. Történetét érdemes közelebbről is megvizsgálnunk. Livermore szegénynek született egy massachusettsi farmon, és már korán elhatározta, hogy ő bizony gazdag lesz. 1893-ban Bostonba ment, és munkát kapott egy brókercégnél. Akkoriban még nem voltak elektronikus kijelzők, így a változó részvényárakat szorgalmas újoncok krétával irkálták a magas táblákra, ahová csak létrával lehetett feljutni. Ez volt Livermore első munkája. Barátai szerint egy idő után rejtélyesnek tűnő képességet fejlesztett ki magában: jó eséllyel előre meg tudta mondani, hogy melyik részvény mikor és merre mozdul. Ez a képesség kétségtelenül a jó megérzés és a szerencse kombinációja volt, de néhányan látnoki képességekkel és természetfeletti erőkkel magyarázták. Livermore ezt sosem fogadta el magyarázatként, de nem is tiltakozott ellene. Egész életén át tűnődött a magyarázatok igazságán. Frank Henry úgy gondolta, hogy Livermore sokkal vagyonosabbá válhatott volna, ha soha nem hall ilyen misztikus dolgokról. Néhány hónapos újoncmunka után Livermore elkezdett befektetni saját megérzései alapján. Egy Bostonban és más nagyvárosokban gyakori megoldást, a zugbankot választotta. Ezekben a zugbankokban tőzsdei ügyletekre lehetett fogadni, egészen bizarr módon. Itt nem részvényt vásárolt az ember, hanem az ármozgásokra fogadott. Olyan volt, mint a lóverseny. Az esélyeket a ház érdekében manipulálták. Ahhoz, hogy nyerjen, a spekulánsnak nem csak sok szerencsére, jó megérzésre volt szüksége, hanem egy sor korábban már tárgyalt jártasságra is. Olyanokra, hogy mikor kell a veszteség csökkentésével kiszállni, hogyan kell megállapítani egy zárópozíciót stb. Jesse Livermore úgy érezte, hogy bőven megvannak az ehhez szükséges képességei. Született spekuláns volt. Szinte fillérekkel kezdett spekulálni amit sikerült nagy nehezen félretennie alacsony fizetéséből , de rövid idő alatt már kétezer-ötszáz dollárja volt. Egy fiatalembernek ez akkoriban hatalmas összegnek számított. Annyira jói ment neki a fogadás, hogy a zugbankok egymás után küldték el őt, féltek ugyanis, hogy túl sokat nyer el tőlük. Azt javasolták, vigye a pénzét máshová. El is vitte a Wall Streetre, ahol már minden vérre megy”, és hamarosan elnyerte a minden idők legeszesebb spekulánsa címet. Még nem is volt harminc, de már mindenki ismerte.
Ragyogó szőke haja és égszínkék szeme csak úgy vonzotta a nőket és az újságírókat, bárhová is ment. Háromszor nősült, a világ minden táján volt barátnője, akiket hotelekben és apartmanokban szállásolt el. Bármerre járt, talpnyalók hada vette körül. Alig tudott kétutcányit sétálni New Yorkban anélkül, hogy valaki meg ne állította volna némi befektetési tanácsért. Fotogén volt és jó interjúalany, sugárzott róla a rendíthetetlen magabiztosság. Belül azonban mindvégig gyötörtea kétség Iátnoki képességeivel kapcsolatban. Nem tudta eldönteni, hogy Iátnoki képességei vannak-e, vagy sem. Számtalan újságcikk megjelent róla, amelyekben ezt hangoztatták, a talpnyalók pedig nem győztek bólogatni. Livermore néha úgy gondolta, hogy esetenként tényleg erről volt szó, máskor viszont képtelenségnek vélte. Néha valóban őrületes szerencséje volt, ami igazolni látszott a jövőbelátás elméletét. 1906-ban például besétált egy brókerirodába, és közölte, hogy Union Pacific részvényeket szeretne shortolva eladni. A bróker zavarba jött, mert nem értette, miért. Nagyfokú felelőtlenség volt ilyet tenni! Hiszen a szárnyaló bika piacon a Union Pacific részvényeinek árfolyama produkálta az egyik legnagyobb növekedést. A shortolás helyett a spekulánsok döntő többsége épp ellenkezőleg tett; mohón vásárolták a részvényeket, hitelből. Livermore azonban ragaszkodott elképzeléséhez. Magyarázatként azóta is csak annyit mondott, hogy érzései szerint az árfolyam túl magas volt, ezért korrekció” volt várható. A következő napon visszatért a brókerirodába, és ismét túladott egy jó nagy csomó Union Pacific részvényen. Ismét shortolva. Másnap, 1906. április 18-án, San Franciscót rettenetes földrengés rázta meg. A Union Pacfic dollármilliókat veszített a természeti katasztrófa miatt. Utak és ingatlanok, valamint a még nem is említett elmaradt jövedelmek tűntek el pillanatok alatt. A cég részvényeinek árfolyama hatalmasat zuhant, Jesse Livermore pedig háromszázezer dollárral lett gazdagabb. Ilyen látszólag fura események mindenkivel történnek, aki elég hosszú ideig tőzsdézik. Minden, kockázatot vállaló embernek vannak hasonló történetei. Ezek nem bizonyítanak” semmit, csak azt, hogy véletlen események igenis előfordulhatnak, amelyek egyeseknek szerencsét, másoknak szerencsétlenséget hoznak. Feltehetően nem csupán Livermore adott el Union Pacific részvényeket a földrengés előtt, illetve nem ő volt az egyetlen, akinek szerencsét hozott ez a szerencsétlenség. Nem valószínű, hogy sokan ebből arra a következtetésre jutottak volna, hogy valamiféle Iátnoki képességeik vannak, inkább azt gondolták, hogy szimplán csak szerencsések voltak. Livermore is csupán szerencsés volt, de a jövőbe látó” címke, amely már eddig is rajta volt, a Union Pacific eset után még inkább elválaszthatatlan lett a nevétől. Voltak időszakok az életében, amikor megpróbált megszabadulni ettől a címkétől. Ez általában akkor történt, amikor szerencséje vagy jövőbe látó képessége” éppen cserbenhagyta. Ahogyan a szerencse meg is teszi időről időre. Amikor tönkrement, vagy közel került hozzá, akkor döbbent rá, hogy túlzottan bízott a jövőbelátás vélt képességében. Ilyenkor megpróbálta meggyőzni magát és másokat arról, hogy ő igenis inkább valós tudással rendelkezik a tőzsdével kapcsolatban, semmint látnoki képességgel. Utolsó alkalommal 1940-ben történt egy ilyen eset. 1934-ben csődbe ment, majd ismét egy vagyont
szerzett, amit újra egy lejtmenet követett. Megint közel állt ahhoz, hogy mindenét elveszítse. Nyilvánvaló igyekezetében, hogy racionális rendszerek alapján spekuláljon, egy különleges kis könyvecskét írt. A How to Trade in Stocks the Livermore Formula for Combining Time Element and Price (Hogyan kereskedjünk a tőzsdén az idő és a pénz kombinálásának Livermore-féle képlete) 1940-ben jelent meg. A könyv valószínűleg nagyon tetszett volna Irving Fisher professzor úrnak, aki 1929-ben azért ment csődbe, mert mintázatokat vélt felfedezni a tőzsde működésében. Livermore műve pedig a minták ünneplése volt, ábrák és instrukciók voltak benne a sarkalatos pontokkal”, a másodlagos reakciókkal” és más, hasonló dolgokkal kapcsolatban. A mű maga volt a tökéletes lehetetlenség. Bárki, aki a könyv instrukciói alapján próbált volna sikereket elérni a piacon, összezavarodott, sőt, akár még csődbe is mehetett volna. Kivéve persze, ha az illető is olyan szerencsés, mint a szerző. Egyetlen dolgot azonban bizonyított: Livermore, életének ebben a szakaszában, a lehető legmesszebb igyekezett kerülni a jövőbe látás kérdéskörétől. Lehet, hogy élete vége felé megpróbált kidolgozni egy olyan spekulatív rendszert, amely jól ötvözte volna a grafikonokat és a jövőbelátást. Ez valószínűleg még kevésbé működött volna, mintha bármelyikre egyedül támaszkodik. Mindenesetre 1940 decemberében Jesse Livermore besétált a New York-i Sherry-Netherland Hotelbe, ivott két whiskit, betért a mosdóba,és főbe lőtte magát. *** Természetesen sosem tudhatjuk meg pontosan, miért dönt valaki úgy, hogy véget vet az életének. Még ha hagy is búcsúlevelet, amit Livermore nem hagyott, akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy az ott leírt magyarázat a valós ok, vagy van mögötte még más is. Jesse Lauriston Livermore bonyolult ember volt, bonyolult élettel. Lehetséges, hogy öngyilkosságának okát soha nem is fogjuk megtudni. Volt vagy húsz különféle Livermore mondta szomorúan Frank Henry. Én csak az egyiket ismertem.” Valószínűnek tűnik, hogy tette a spekulációval kapcsolatos volt, hiszen ez volt az egyik nagy szenvedélye. Pénzügyei éppen készültek összeomlani negyedszer életében. Negyedik alkalommal volt kénytelen szembesülni a fájdalmas igazsággal: kétségkívül nem tévedhetetlen stratégiával kezelte spekulációs ügyleteit. A távolba fele annyira sem látott, mint szeretett volna. És amikor ismét bízni kezdett prófétai képességeiben, az megint cserbenhagyta őt. Ez nem azt jelenti, hogy te is Jesse Livermore szomorú sorsára jutsz majd, vagy hogy ennek veszélye fenyeget. Története csak egy bizarr illusztrációja annak, hogy az okkult gondolkodás miként állhat útjában az amúgy tiszta, spekulatív gondolkodásnak. Az ilyesfajta hit nem az egészségedet, hanem inkább a pénzedet veszélyezteti.
XII. Kis Axióma
Ha az asztrológia tényleg működne, az asztrológusok mind gazdagok lennének. Ez a Kis Axióma azért épp az asztrológiáról szól, mert a nyugati világ és Amerika szerte az okkult hitek közül messze ez a legnépszerűbb. Egy nemrégiben végzett Gallup-felmérés szerint az amerikai felnőttek közül 32 millióan hisznek az asztrológiában. És legalább még ennyien olvassák rendszeresen a lapokban megjelenő horoszkópokat. A boszorkányság és a tarot követői kevesebben vannak, de ez a fejezet hozzájuk is ugyanúgy szól, mint az asztrológia hívőihez. Szeretném, ha végiggondolnád a következőket. Ha vonz az asztrológia vagy bármilyen más természetfeletti vagy misztikus tudomány, merülj el nyugodtan benne olyan mélyre, ahogy csak kedved tartja. Játssz vele, tedd életed részévé. De mielőtt ezek segítségével próbálnál pénzhez jutni, tégy magadnak egy szívességet. Nézz körül a gyakorlók közt főként a tanítók, a papok és más guruk érdekesek , és tedd fel magadnak a kérdést: vajon ezek az emberek gazdagok? Ha nem gazdagabbak, mint más átlagember, fontos ténynek lettél birtokában. Mindegy, hogy ez az okkult tudomány mit tehet számodra belső békéd és hasonlók szempontjából. De az biztos, hogy a bankszámládon nem lesz tőle több pénzed. Észreveheted, hogy az asztrológusok és az asztrológia hívői semmivel sem gazdagabbak, mint bárki más. A Tarot-kártyával jóslók és a látók, vagy bármely más misztikusáéiig tudományos vagy vallásos rendszerek hívői, ha pénzről van szó, ugyanúgy sötétben tapogatóznak, mint bárki más. Van köztük gazdag, és szegény is de a legtöbben a kettő közt, valahol félúton. Majdnem mindegyikük szeretne gazdagabb lenni, azaz ebből a szempontból pontosan olyanok, mint a többi átlagember. Mint a legtöbb pap, rabbi, lelkipásztor, az okkult guruk egy része is azt mondja majd neked, hogy nem az ődolga téged gazdaggá tenni. Ez persze a szöveg, de ha komolyan gondolják, akkor minden elismerésem az őszinteségükért! Sok guru, ahogy sok horoszkóp is, segítséget ígér a pénzügyek területén is. Ahogy a McCall’s magazinban írták: Halak: a június 3-a és 10-e közötti időszak alatti befektetéseik ígéretesek … “ Ha megkéred az ehhez hasonló misztikus jóslatok szerzőit, hogy mutassanak bizonyítékot arra, hogy lehet így pénzhez jutni, valószínűleg örömmel meg is teszik. Ez az, ami olyan veszélyessé teszi ezeket a tanokat. Mint a Negyedik Axiómánál tárgyalt prófétáknak, minden okkult tant gyakorlónak van legalább egy nagy sztorija. És valóban lélegzetelállító történeteik vannak. Ha van olyan barátod vagy szomszédod, aki hisz az ilyen dolgokban, valószínűleg már telebeszélte a fejed mindenféle bizonyítékkal” arról, amiben hisz. Te pedig már kezdesz is elbizonytalanodni: lehet, hogy tényleg … ? Sokkal jobb azonban, ha ragaszkodsz a szkepticizmusodhoz és a pénzedhez. A sztorik mind olyanok lesznek, mint Jesse Livermore káprázatos kalandja a Union Pacific-kal. Ezek a történetek nem bizonyítják, hogy egy adott misztikus megközelítésből pénzt is lehet csinálni. Inkább azt, hogy bárki, aki elegendő ideig spekulál,előbb vagy utóbb megüli a főnyereményt, felettébb különös körülmények között. Nekem is volt ilyen tapasztalatom. A legfurább a Tarot-kártyával kapcsolatos. Akkor kezdtem érdeklődni a Tarot iránt, amikor egy magazin felkért, hogy írjak cikket a kártyajátékok történetéről. Akkor tudtam meg, hogy a mi modern ötvenkét lapos bridzsünk és a póker egyenes
leszármazottja a hetvenynyolc kártyával játszott Tarot-nak. A Tarot-t kifejezetten jövendölésre találták ki, nem játéknak szánták, és ez felkeltette az érdeklődésemet. Olyannyira, hogy megtanultam a lapokból olvasni,és egészen profi lettem benne.Tudásommal bármilyen unalmas partin azonnal fel tudtam dobni a hangulatot. Kutatásom közben elkerülhetetlenül fülembe jutott néhány pénzzel kapcsolatos történet. A Tarot jól összeülik ezekkel, mert sok kérdés közvetlenül a gazdagsággal és a szegénységgel kapcsolatos. Az egyik emlékezetes történetet a Godnick &Son, egy vezető Wall Street-i opciós ügyekkel foglalkozó brókeriroda alkalmazottaitól hallottam. Ha netán nem volnál ismerős ezekben a csodálatosan kockázatos eszközökben, röviden elmondom, miről is van szó. A vételi (call) opció egy papír, amely feljogosít arra, hogy a megállapodásban rögzített számú részvényt a jövőben egy bizonyos ideig rögzített áron vásárolj meg. Akkor vásárolsz valódi opciót, ha úgy gondolod, hogy az adott részvény árfolyama nőni fog. Ha valóban nő, sokkal több pénzt nyersz, ha call opciód van rá, mint ha magával a részvénnyel rendelkeznél. Ha viszont az ár csökken, nem fogod elveszíteni egy csapásra az egész befektetésedet. (Az eladási put opciód pedig bár közvetlenül nem kapcsolódik a témához, de ha már említettem, elmagyarázom ezzel éppen ellentétes. Feljogosít arra, hogy egy bizonyos ideig fix áron értékesítsd adott számú részvényeidet.) Egy nap szegényesen öltözött ember sétált be a Godnick Beverly Hills-i irodájába, és közölte, hogy szeretne Control Data részvényekre vételi opciót vásárolni. Volt nála egy csekk nem egészen ötezer dollárról, a helyi befektetési banktól saját maga számára kiállítva. Úgy tűnt, ezzel meg is szüntette befektetési számláját. A Godnick kaliforniai menedzsere, Marty Tressler, néhány dologból arra következtetett, hogy ez az összeg emberünk minden vagyona, ezért aggódva feltett neki néhány kérdést. Biztos, hogy a teljes összeget kockára teszi? Emberünk azt válaszolta, hogy igen. Mindet egyetlen részvényre? Ismét igen volt a válasz. Miért épp a Control Data, amelyik az utóbbi időben nem is kapott túl nagy figyelmet a Wall Streeten? Úgy tűnt, a cég számos problémával küzd, amelyek megoldása még akár éveket is igénybe vehet. Akkoriban harminc dollár körüli árfolyamonjegyezték a részvényeit, ha nagy ritkán volt rá érdeklődő. A tipikus spekuláns reakciója, ha rápillant, a következő lenne: Nos, igen, egyszer majd lehet, hogy érdekes lesz. Jövő évben majd megint megnézem.” Marty Tressler ügyfele azonban biztos volt abban, hogy ő igenis Control Data részvényeket szeretne. Tressler tudni szerette volna, hogy miért. A férfi végül dünnyögött valamit aTarot-val kapcsolatban. A Tarot-kártyából kapott forró tippet. Tressler vitába szállt az ügyféllel még azt is kockáztatva, hogy az illető végül nem köt majd nála üzletet. A férfi azonban kitartott elhatározása mellett, és egész vagyonát Control Data vételi opciókra kívánta költeni. Tressler végül feladta, elvette a pénzt, és sok szerencsét kívánt az illetőnek. Hat hónappal később olyan okok miatt, amelyeket semmilyen racionális módon nem lehetett megjósolni, a Control Data lett az egyik legkeresettebb részvény. Árfolyama száz dollár felett járt. Tressler fura vevője bejött az irodába, és készpénzre váltotta vételi opcióját. Kapott érte egy több mint hatvanezer dollárról szóló csekket. Emberünk fél év alatt megtizenkétszerezte a pénzét. Kisétált az irodából, és Tressler soha többé nem hallott róla.
Fantasztikus, nem? De a sztori folytatódik. Itt lépek be én. Az előbbi történet annyiban kapcsolódik az enyémhez, hogy egyik este a Wall Street egyik sörözőjében vacsoráztam a Godnick & Son cég ifjabb tulajdonosával, Bert Godnickkal. A sztorit azért is hallgattam nagy figyelemmel, mert nekem is volt néhány száz Control Data részvényem. Nem voltam olyan szerencsés, mint Marty Tressler Tarot-olvasó ügyfele, mert én nem harminc dolláron vettem a papírokat. Amikor én vásároltam hatvan dollárért, a piac már kezdett érdeklődni a cég iránt, és ügy tippeltem, hogy ez még csak a kezdet. Sejtésem beigazolódott. Az ár valóban tovább emelkedett, méghozzá meredeken. Amikor Godnickkal vacsoráztam, az árfolyam már majdnem elérte az általam tervezett záró pozíciót: a százhúsz dollárt. Beszélgettünk a Tarot-ról és a Control Datáról. Godnick nem lelkesedett, amikor azt mondtam, hogy százhúsz dolláron el akarom adni a részvényeket. Tapasztalt spekulánsként mindent tudott a záró pozíció fogalmáról, de úgy gondolta, ez alkalommal kivételt kellene tennem. Az ő megérzése az volt, hogy a piac érdeklődése tovább fog élénkülni még hónapokig, így a Control Data árfolyama jóval százhúsz fölé emelkedhet. Beszélgettünk egy ideig erről, majd a végén viccesen megjegyezte, hogy ha esetleg nem lennék biztos a dolgomban, bízzam a döntést a Tarot-ra. Viccből másnap meg is tettem, amit javasolt. Tarot-kártyából számos módon juthatunk útmutatáshoz”. Az egyik, hogy konkrét kérdést teszünk fel. Mit csináljak ebben vagy ebben a helyzetben?” vagy Mi az esélye ennek vagy annak?” Ezután megkevered a paklit, és az adott szabályok szerint lefekteted a lapokat, majd tanulmányozod. A kérdéssel kapcsolatos információ a kártyákon levő képekből és a lapok sorrendjéből látható. Annak rendje módja szerint én is végigcsináltam a szükséges lépéseket a Control Data részvényekkel kapcsolatban. A tarot válaszai általában kétértelműek, egy sor lehet… másrészt…”-tel. Legnagyobb meglepetésemre ezúttal a válasz teljesen egyértelmű volt. Az volt benne, hogy a Control Data részvényekre csodás jövő vár. Még sosem láttam ilyen biztos és egyértelmű Tarot-kártyavetést. Frank Henry bizonyára szégyenkezne miattam. Még életemben nem fordult elő, hogy pénzügyi döntést okkult vagy vallásos hatásra hoztam volna. És csak igen ritkán történt, hogy nem az általam előre elhatározott záró pozícióban szálltam ki egy befektetésből. A Tarot azonban megfogott. A részvényárfolyam elérte a százhúsz dollárt, én azonban nem adtam el a papírjaimat, vártam. Védelmemre elmondhatom, hogy vakon azért nem bíztam a Tarot-ban. Egészséges aggodalommal követtem továbbra is az eseményeket, készen arra, hogy az első gyanús jelnél kiszálljak az üzletből. A jel heteket késett. A részvényárfolyam őrülten emelkedett, egészen százötvenöt dollárig. Ekkorra már igazán aggódtam. Ha nem szállsz ki az előre tervezett záró pozíciónál, ez olyan érzés, mintha egy hatalmas gumiszalag húzna vissza. Minél messzebb szaladsz, annál jobban feszít. Amikor az árfolyam százötvenöt dollárra emelkedett, ismét a Tarot-hoz fordultam. A kártyavetés ezúttal már nem mutatott olyan kedvező jeleket. A lapok azt sugallták, hogy erős változás és szerencsétlenség várható. Azonnal megtettem, amit már régen akartam: túladtam a
részvényeken. Az árfolyam egészen százhatvan dollárig emelkedett, majd zuhanni kezdett. Ez katasztrófát jelentett azoknak, akiknek még mindig volt papírjuk. Az eladási hullámok minden alkalommal további árfolyamesést generáltak. Kilenc hónappal később, amikor a pánik véget ért, az árfolyam már huszonnyolc dolláron állt. A Tarot megmentett engem! De vajon tényleg aTarot volt? Végül elgondolkoztam. Nem volt bizonyíték arra, hogy jó szerencsémet a kártya mágikus ereje hozta. Szerencsém volt, és kész. Néhány alkalommal szerencsém volt. Ilyen szerencsén függni hasonló körülmények között a jövőben még akárcsak remélni is azt nagy butaság volna. Pénzügyi katasztrófához vezethetne. Amikor erre rájöttem, rögtön kiszabadultam a rend okkult illúziójának megnyugtató markából. Eltettem a Tarot-pakli mat és a -táblámat azzal a magamnak tett ígérettel, hogy partin való szórakoztatás kivételével sosem veszem ismét elő. És ezt meg is tartottam. Idővel meg is kopott a vonzereje számomra, ma már azt sem tudom, hova tettem azt a gondot okozó táblát. Ha az asztrológia működne, szól a Kis Axióma, minden asztrológus gazdag lenne. Ugyanez igaz a Tarot-kártya híveire is. Szerencséje egyszer vagy kétszer mindenkinek lehet. A pénzcsinálási módszerek közül az tekinthető jónak, amely konzisztensen, azaz nem csak néha-néha működik. Még ha kétségeim is voltak az okkult segítség elutasításával kapcsolatban a Control Data kaland után, nem sokkal később végleg megszabadultam tőlük. Egyik nap New Yorkban meghívott ebédelni egy állítólagos Tarot-mester. Vállalkozóként foglalkozott kártyavetéssel, valamint Tarot-fel szerel és és oktatókönyv árusítással. Hallotta, hogy a témában akár több cikk megírására is felkérhetnek, így a publicitás lehetőségét vélte felfedezni az ismeretségemben. Részemről ezzel nem is lett volna gond. A fickó érdekes jelenség volt, igyekezett meggyőzni engem, hogy a Tarot a világ legjobb módszere arra, hogy az ember elérje pénzügyi céljait. Ebéd után a pincér hozta a számlát. A Tarot-mester úgy tett, mintha nem látná. Végül én vettem el. Erre elvigyorodott, majd így szólt: Végül is elszámolhatja költségként, igaz?” Ez akkoriban történt, amikor nem volt lehetőségem költséget elszámolni, így az ebédet gyakorlatilag én fizettem. Amikor kiléptünk az étteremből, a dolog még érdekesebbé vált. Emberünk kölcsönkért egy ötöst” taxira, mert állítólag átmeneti cashflow problémával küzdött”. Sem őt, sem az ötösömet nem láttam többé, de nem is sajnáltam. Tanulópénznek megtette.
XIII. Kis Axióma A babonát ki kell füstölni. Szórakozhatunk vele, de csak a megfelelő módon, a helyén kezelve. Mindnyájunknak vannak babonái. Legalább egy, vagy néhány. Még ha nem is hiszünk benne mélyen,
van kabalánk, és tartunk a 13-as számtól. Láttuk, hogy bármilyen vallásos, misztikus vagy babonás hit útjában áll a meggazdagodásnak. De ha mégis hiszel ilyesmikben, nem kell megpróbálnod kinevelni magad belőle. Valószínűleg úgysem sikerülne. Ha nem szeretsz átmenni létra alatt, akkor nem szeretsz. Ahelyett, hogy megpróbálnád kiirtani magadból a babonát, tanuld meg, hogyan és mikor játszhat szerepet pénzügyi életedben. A szerep legyen nagyon kicsi. De ha már annyira szereted a babonádat, az ilyen kis jelentőségű rituálékkal legalább háziállatként” megtarthatod. Mostantól néha használni fogom a babona” szót. Amikor ezt teszem, nincs bennem szarkazmus vagy ellenérzés. Lehet, hogy amit én babonának hívok, az számodra hit, vagy szinte vallás. És viszont. Én tehát a babona” szót olyan értelemben használom, hogy természetfeletti hit, amellyel nem mindenki ért egyet. Megvan a módja és az ideje annak, ahogyan a babonát beengehetjük pénzügyi életünkbe. De mindegyikből csakis egy. Minden más mód és idő katasztrófához vezethet. A mód: kezeld humorosan! Az idő: minden olyan helyzetben, amikor semmi helye a racionális elemzésnek. Egy példa: a lottó. Elméletileg minden szám ugyanolyan jó, mint a többi. Elemezni lehetetlenség. Bármennyit gondolkozol, akkor sem leszel esélyesebb, mint a többi lottójátékos. A nyerőszámokat véletlenszerűen húzzák. Láttuk, hogy a véletlen a tőzsdén is hatalmas szerepetjátszik,deott legalább lehetőség van arra, hogy gondolkodással és megérzéssel jobb helyzetbe kerüljünk, mint a többi tőzsdéző. A válassz egy számot” típusú játékokban erre lehetőség sincsen. Akkor hát mi a teendő? Egyetlen dolgot tehetsz. Dőlj hátra, és pihenj. Szórakozz. Vigyorral az arcodon fontos, hogy ez a megközelítés soha ne veszítsen komolytalanságából bízzál a saját kis babonádban. Charles Kellner, aki New Jersey állam Hillsdale városkájában lakik, tökéletesen alkalmazza az előbbiekben leírtakat. Pénze ingatlanban, egy étteremben és egyéb vállalkozásokban van, és amikor ezekről van szó, semmilyen természetfeletti nem férkőzik a gondolkodásmódjába. De amikor New Jersey állam lottóját játssza, nagyon hisz a maga szerint is elismerten furcsának tartott dologban: álmokból veszi a tippeket. Az egyik ilyen játékban egy háromjegyű számot kell eltalálni. A jegy ötven centbe kerül, és ha nyersz, nyereményed ötszáz dollár. Charlie Kellner egy ideig nem nyert vele, de egy éjszaka volt egy álma. Az álom egy szellemektől népes házról szólt, amelynek házszáma 283 volt. A házszám valamiért fontos szerepet játszott a történetben, ezért Charlie ébredés után is emlékezett rá. Nem tudta, miért, mert amúgy semmi jelentősége sem volt számára. A móka kedvéért aznap ezt a számot tette meg a lottón és mit ad Isten, nyert. Övé lett az ötszáz dollár. Néhány héttel később ismét álmot látott, ez alkalommal édesanyjáról. Ismét a tréfa kedvéért megtette a
házszámot, ahol édesanyja annak idején lakott. És mit hoz a sors, ezt a számot is kihúzták a lottón. Charlie a háromjegyű számot álmodó mondta a felesége, Dolores. Bevásárolok neki altatókból. Hiszen jobb óradíjjal dolgozik álmában, mint valaha ébren.” Charlie Kellner mindig jókat szórakozott éjszakai látomásain. Pénzügyi döntéseiben az ál mai azonban teljesenjelentéktelen szerepet játszottak. Csak akkor figyel rájuk, amikor játszik a pénzével, vagy amikor racionálisan nem kikövetkeztethető helyzetről van szó. Mivel nem hisz a természetfelettiben, magáról sem gondolja, hogy mágikus képességekkel bírna. De még ha lenne is neki olyan vagy ha az aprócska hang azt súgná neki, hogy mi lenne ha… , ez biztos, hogy nem lenne hatással pénzügyi állapotára. Azzal hogy a megfelelő helyen és időben alkalmazza a babonát, kijátssza magából” a késztetést arra, hogy máskor is használja. Spekulatív stratégia Mit mond a Nyolcadik Axióma a pénzről, a vallásról és az okkultizmusról? Lényegében azt, hogy a pénz és a természetfeletti olyan elegy, ami, ha robban, abból csak kárunk származhat. Tartsd hát a két világot jó távol egymástól. Nincs bizonyíték arra, hogy Isten akár a legcsekélyebb érdeklődést is mutatná a bankszámlád iránt. És arra sem, hogy bármilyen okkult hit vagy vallás mindig jó pénzügyi eredményt hozott volna gyakorlójának. A legtöbb, amit valaha bárki is mutatni tudott, vakszerencse volt. Amire persze mindenki felfigyelt, mégsem bizonyított többet, mint azt, hogy vak tyúk is talál szemet. Ha Istentől, vagy más okkult, természetfeletti erőktől várunk segítséget, nem csupán haszontalan, hanem veszélyes is. Túlzottan megnyugtatja az embert olyankor, amikor pedig nem ártana ébernek maradnia. Különösen, ha az illetőspekuláns. Ha pénzzel bánsz, úgy kell elképzelned, hogy teljesen egyedül vagy. Ne bízz másban, csak a saját ítélőképességedben. Kilencedik Fő Axióma: Az optimizmusról és a pesszimizmusról Az optimizmus azt jelenti, hogy a legjobbra számítasz. A magabiztosság pedig azt, hogy tudod, mit tégy, ha a legrosszabb történik. Soha ne lépj, ha csupán optimizmust érzel magadban. Az optimizmusnak mindig jó sajtója volt. Ezt mindenki jó jellemvonásnak tartja. Az optimista emberek lelke vidám, jó velük lenni, amikor az ember valamiért kissé szomorú. A harmincas évek nagy gazdasági válsága során még klubot is alapítottak országszerte Optimisták Klubja néven. Jelszava az volt, hogy a dolgok javulni fognak, amint az emberek elhiszik ezt. A válság el is múlt egy idő után, egyes optimisták pedig azt mondták: Látod? Ez működött!” Lehet, hogy az optimizmusnak tényleg volt némi szerepe a történtekben, de azért a második világháború is nyújtott némi segítséget a változáshoz. Saját pénzügyi életedet illetően azonban jobb, ha óvatosan bánsz az optimizmus szerepével. A remény és az optimista várakozások úgy általában nem ártalmasak. Tanulni fogok. Jól fogom
csinálni. Sikerülni fog.” Valóban, a felszínen tartó általános optimizmus nélkül hogyan is lehetne bárki spekuláns? De légy különösen óvatos az optimizmussal, amikor konkrét pénzügyi döntésekről és vállalkozásokról van szó. Akkor ez veszélyes elmeállapot lehet. A profi szerencsejátékosok jól tudják, miről beszélek. Ezzel szokták legeredményesebben elnyerni az amatőrök pénzét. A pókerben, ha egy profi olyan helyzetbe kerül, hogy jobb, ha passzol, akkor passzolni is fog. Ez nyilván azt jelenti, hogy elveszíti mindazt a tétet, amit addig feltett, de legalább nem veszít még többet. Ugyanilyen helyzetben az amatőrt elkaphatja az optimizmus. Lehet, hogy szerencsés leszek” gondolja. Lehet, hogy épp azt a lapot húzom, ami kell nekem.” Lehet, hogy a velem szemben ülő csak blöfföl…” Néha az amatőrök is lehetnek szerencsések, és a szinte lehetetlen események is megtörténhetnek. Az amatőrök is épp elégszer nyernek lehetetlen helyzetben ahhoz, hogy megőrizzék az őrült optimizmusukat, aztán oda fek tessék a pénzüket, ahová nem kellene. Néha neked is lehet szerencséd, de nem rendszeresen. Ha az esélyek nem neked kedveznek, akkor valószínűleg a szerencse sem fog. A profi úgy gazdagszik meg, hogy mindennek tudatá ban van, és tudja, milyen könnyű az optimistát rávenni arra, hogy ne pasz szoljon. A profi ugyanis sosem optimista. O magabiztos. A magabiztosság pedig a pesszimizmus konstruktív alkalmazásából származik. Az optimista az árnyak völgyébe ereszkedve bátor mosollyal így szól: A dolgok sosem olyan rosszak, mint ahogy tűnnek.” Vagy ha nem is mondja, énekli. Erről legalább annyi dal szól, mint a viszonzatlan vagy elveszett sze relemről. Jó kis romantikus téma, de nem jó, ha vegyíted pénzügyi filozófi áddal. A pókerben és más spekulatív tevékenységekben a dolgok majdnem mindig éppen olyan rosszak, mint ahogy kinéznek. Sőt, gyakran még rosz szabbak. Legalább olyan gyakran rosszabbak, mint ahányszor jobbak. Fo gadhatsz a jobbra, ha kedved tartja, de ha nincs kézzelfogható bizonyítékod
az ellenkezőjére, a túlzott optimizmus hibájába esel. Biztosabb, ha inkább úgy veszed, hogy ami rossznak néz ki, az tényleg rossz is. *** Inkább magabiztos próbálj lenni. Soha ne lépj, ha csupán optimizmust érzel magadban” szól az axióma. A magabiztosság nem abból jön, hogy a leg jobbra számítasz, hanem abból, hogy tudod, mit tégy, ha a legrosszabb tör ténik. A pókerprofi pontosan tudja, mit fog tenni, ha rossz lapjai vannak. Ter mészetesen reméli, hogy nem így történik majd, de sorsát nem bízza erre a reményre. Felkészülten indul a játéknak, és tudja, józanul fog cselekedni, ha a szerencse ellene fordul. Ez jelenti a konstruktív pesszimizmust. Ezzel szemben nézzük meg egy fiatal házaspár szomorú történetét, akik úgy gondolták, elegendő optimistának lenni. Nevezzük őket Samnek és Judynak ez nem az igazi nevük. Történetüket egy San Francisco külváro sában dolgozó ingatlanos hölgytől hallottam. Sam és Judy tipikus fiatal, feltörekvő házaspár volt. Sam a reklámiparban, Judy pedi g gyermekgyógyászként dolgozott az egyik helyi kórházban. Nagy álmokat dédelgettek, Sam saját ügynökségről, Judy pedig magánpraxisról ál modozott. Egészséges szerzési vággyal, és őszintén beszéltek arról, hogy szeretnének meggazdagodni. Hogy felgyorsítsák a folyamatot, megtakarított .pénzüket már házasságuk elején is rendszeresen kockára tették. Először nem is ment nekik túl rosszul, ahhoz képest, hogy nem voltak va lami járatosak a spekuláció világában. Szerencséjük volt. Az évek alatt sikerült megduplázni a pénzüket, ami házasságkötésükkor két megtakarítási számla volt, összesen 12 ezer dollárral. Ám amint sikerült 25 ezer dollárra megnövelni az összeget, elpártolt tőlük a szerencse. Hallottak arról, hogy az egyik délnyugati államban földet parcelláztak, és különféle méretű telkeket
árusítanak befektetési, illetve építkezési célra. A fejlesztést intéző cég azonban túlvállalta magát. Utakat építettek, bevezették a közműveket a telkekre, és végül kifogytak a pénzből. A terület nagy része így félsivatagos vadon maradt. Annak érdekében, hogy hozzájussanak a hiányzó készpénzhez, a cég nagy árengedménnyel árulta a még kiépítetlen területeket. Az ár rettentően alacsony volt a közművesített telkekhez képest. Sam és Judy sokat, és egyre izgatottabban tanulmányozta ezt az érdekes helyzetet. Arra a megállapításra jutottak, hogy majdnem minden megtakarított pénzüket felhasználva jó nagy telkeket tudnának venni az olcsó területen, amit ha később felparcellázva eladnak, akár meg is duplázhatnák vagy triplázhatnák vele a pénzüket ha … Ha az ígért utakat valaha is megépítik. És ha a közműveket valaha is elvezetik addig, ahol a telkek vannak. Az üzlet kockázatos volt, és a befektetési cég jövőjétől függött. Ha a cég ismét magához tér, és ha számos jogi kérdés az ő javukra dől el, és egy sor más dolog jól alakul, és ha azok a közművek és utak időben eljutnak a Judy és Sam által kinézett területekre, akkor… De ha a dolgok rosszul alakulnak, a terület megközelíthetetlen vadon marad örökre. A cég brosúrái és üzletkötői természetesen mindent megígértek. Pontosabban úgy fogalmaztak, hogy az ígéretnek hangozzék, jogilag azonban utólag ne lehessen belekötni. Olyan hangzatos kifejezésekre gondolok, mint Várható,… a cég vezetői úgy gondolják …”, és ehhez hasonlók. Sam és Judy természetesen nem voltak annyira naivak, hogy higgyenek a szavaknak. Tisztában voltak az ügy kockázataival. A cég csődbe mehet, de a részvények tulajdonosai is megszavazhatják a cég felszámolását, hogy a vállalat pénzének maradékát felosztva távozzanak az üzletből. Ebben az esetben Sam és Judy földje még kevesebbet érne, mint amennyiért most olyan olcsón megvehetik. Sőt, az sem kizárt, hogy eladhatatlan lesz. És akkor a pénzük egy életre bennragad ebben a vállalkozásban. Ok azonban optimisták voltak, és úgy gondolták,érdemes kockáztatni. Természetesen semmi rossz nincs abban, ha kockáztat valaki, és olyan üzletbe vág bele, amelynek a kimenetele kérdéses. Hiszen ez minden spekuláció alapja. És amint azt a többi Axióma tanulmányozásakor már láttuk, majdnem minden vállalkozás kimenetele előre megjósolhatatlan. Az emberekkel és döntéseikkel kapcsolatos dolgokban nincs megbízható minta. Nem lehet hinni semmiféle előrejelzésnek, akár IBM részvényt, akár közművesítetlen telket vásárolsz, mindenképp szerencsejátékról van szó. Judy és Sam nyereség reményében kockáztatta a pénzét, ahogy a körültekintő, magukat befektetőknek” nevező emberek is tesznek nap mint nap a Wall Streeten. Sam és Judy azonban nagyot hibázott. Nem voltak elég pesszimisták. Nem tették fel a kérdést, hogy miként mentik meg a vagyonukat akkor, ha a számításaik nem jönnek be. Ha például IBM részvényt veszel, kockára teszed ugyan a pénzed, de legalább valamennyit megmenthetsz belőle, ha nagyon rosszul alakulnak a dolgok. Eladod a részvényeidet. A Harmadik Axiómánál már szó volt róla, hogy ez nem könnyű, de legalább megvan rá az elméleti esélyed. Mindig lesz valaki, akinek eladhatsz, mert az IBM részvénynek működik a piaca. Ha ezt a vállalkozást
választod, mindig meg tudod nevezni a kijáratot”: ha ilyen és ilyen ár alá esik a részvény árfolyama, akkor kiszállok”. Tudni, hogy mit fogsz tenni, ha a dolgok a lehető legrosszabbul alakulnak: ez a magabiztosság! Sam és Judy ki tudott volna szállni, ha kevésbé optimisták lettek volna. Az által uk ki nézett földterület ugyanis több mint egy mérföldre volt az utolsó közművesített és úttal ellátott résztől, épp a távolság miatt volt a telek olyan olcsó. Azok a telkek, amelyek közelebb voltak a közművesített területhez, ennek megfelelően drágábbak voltak. Sam és Judy ezekből is vásárolhatott volna. Ha a céget felszámolják, még megtehették volna, hogy más tulajdonosokkal összefogva kiépítik a hiányzó rövid útszakaszt, és ezzel eladhatóvá teszik a telket. Ha így tettek volna, veszteséggel ugyan, de kiszállhattak volna a befektetésből. Ehelyett pusztán optimizmusukra hallgattak, a helyzetet kizárólag ígéretesnek látták. Ha a beruházó cég kilábal a nehézségekből, és véghezviszi közzétett terveit, a távoli telkek tulajdonosai hihetetlen profitokhoz juthattak volna. Judy és Sam pedig meg voltak győződve arról, hogy ez előbb vagy utóbb így is lesz. Ezért besétáltak egy olyan befektetésbe, ahonnan nem volt kiút. Ez már sok éve volt. A cég már rég nem létezik, ahogy nem léteznek az ígért utak és közművek sem. Az államügyész már évek óta hiába próbálja felkutatni a cégvezetőket, hogy elszámolásra kötelezze őket. Hiába. Sam és Judy nyakán pedig ottmaradt a nagy földterület, amelyet legfeljebb gyalog vagy lóháton lehet megközelíteni. És úgy tűnik, ez már így is marad. Lehet, hogy sosem fogják tudni eladni. A többi tulajdonossal együtt már szó volt arról, hogy közös költségen kiépítik a hiányzó utakat és közmüveket. De mindeddig nem történt semmi ez ügyben. A költségek elég magasnak tűnnek, és nem minden telektulajdonos akarja kifizetni a ráeső részt. Sam és Judy pedig, optimizmusuktól megcsalatva, valószínűleg egy életre benneragadtak ebben a vállalkozásban. *** Az optimizmus egyébként többek között azért olyan álnok, mert jó érzéseket kelt az emberben. Jó érzés optimistának lenni, sokkal jobb, mint pesszimistának. Szinte hipnotikusan vonzza az embert. Mint az ókori görög legendák szirénjei, akik énekükkel csábították halálba a tengerészeket. Kezdetben minden vállalkozásnak végtelen számú kimenetele lehet. Vannak jók, és vannak rosszak, és mindkettőnek egyforma a valószínűsége. És vajon melyik kimenetelt érezzük valószínűbbnek? Természetesen a jót. Az optimizmus olyan emberi tulajdonság, amely valószínűleg gyógyíthatatlan. Kémleljük a végtelen messzeséget, reméljük a legjobbakat, és bemagyarázzuk magunknak, hogy a legjobbat várjuk. Lehet, hogy életünk nem is létezhetne optimizmus nélkül, ahogy a spekuláció sem. Már az is, hogy pénzben fogadunk egy folyamat nem ismert kimenetelére, optimizmusra utal. Ez a dolog paradoxona. Az optimizmus, amely jó érzés, és akár még szükséges is lehet, pénzügyi katasztrófához vezethet, ha kikerül az irányításunk alól.
Nem csak olyan katasztrófához, mint Sam és Judy története. Az optimizmus a hibás döntések egyik fő oka is. Erre a Wall Street mindennap szolgál példával. Mindegy, hogy aznap mi történik a tőzsdepiacon, mindig vannak optimisták, akik szerint a következő hét bizonyosan az árfolyamok emelkedését hozza majd. De vannak mindig pesszimisták is, akik szerint ez nem igaz. Kire figyelnek az emberek? Általában az optimistákra, mert az őszavuk édesebben hangzik. Magad is ellenőrizheted. Nagy pénzügyi napilapok, mint a Wall Street Journal vagy a New York Times mindennap publikál tőzsdei híreket, pletykákat és véleményeket. Az újságírók a piac zárása után mindennap felhívják telefonon a brókereket és az elemzőket, vagy bárki mást, akiről úgy gondolják, hogy hasznos információval szolgálhat. Minden újságírónak van egy listája a kedvenc forrásairól. Mi alapján választják ki őket? Hogyan kerül valaki mondjuk a lista élére? Elsősorban három tulajdonság alapján: megközelíthetőség, a gondolatok világos kifejezésének képessége, valamint az optimizmus. Évek során szerzett tapasztalataim szerint a piaci elemzések durván háromnegyede optimista hangvételű. Ez azonban szerintem nem tükrözi hűen és kiegyensúlyozottan a valóságot, hiszen a piac jövője pontosan ugyanolyan eséllyel lehet jobb, mint rosszabb. Körülbelül ugyanannyi az esélye a medve, mint a bika piacnak. Az újságok gazdasági rovatainak tanulmányozása alapján azonban az emelkedésben hívők nagy többségben vannak. Miért? Én két magyarázatot találtam rá. Az egyik, hogy a bikák tényleg többen vannak, méghozzá sokkal. Ennek természetesen az az oka, hogy az optimizmus jobb érzés, mint a pesszimizmus. így, még ha a leglelkiismeretesebb újságíró meg is mozgat minden követ, hogy egy kiegyensúlyozott cikk érdekében ugyanannyi medvét, mint bikát kutasson fel, egy gondosan kiegyensúlyozott cikk megírása érdekében, egy idő után ideges lenne, mert bikákat sokkal könnyebb találni. A második magyarázat: a pénzügyi újságírók nem is próbálnak kiegyensúlyozott cikket írni ebből a szempontból. Miért nem? Mert jobban szeretnek bikákat interjúvolni. Azőénekük édesebben szól. így még ha ugyanannyian volnának is a Wall Streeten, a bikák, akkor is gyakrabban szerepelnének a cikkekben. Mindig a legbikább bikát idézik, újra és újra. Van egy ember, akinek a neve legalább kéthetente feltűnik a napilapokban, a rádióban vagy a tévében. Emberünk a Wall Street egyik legnagyobb és legrégibb brókercégének dolgozik. Annyira szerethetőfigura, és éneke annyira gyönyörű, hogy nem akarom zavarba hozni vagy elrontani az imázsát, ezért a nevét ide sem írom. Úgy érzem, hogy bűn lenne elrontani a zenéjét. Az újságírók állandóan visszamennek hozzá, mert ő az a tipikus örök optimista. És bár általában nem válnak be a jóslatai, ezt úgy tűnik, senki sem veszi zokon tőle. 1980 és 1981 folyamán kitartóan a piac emelkedését, megindulásátjósolta. Ez nem történt meg, az újságírók mégis mindvégig idézték szavait. Végül 1982 augusztusában igaza lett. A piac emelkedni kezdett, egészen 1983 szeptemberéig. Semmi baj, mondta akkor emberünk, ez csupán az emelkedő piac megtorpanása. Azt hajtogatta, hogy a Dow Jones Ipari Index hamarosan 1300-on lesz. Nem így lett. 1984 első negyedévében körülbelül 1100-on állt. Ez azonban még optimistábbá tette emberünket. Elég volt egy jó nap a tőzsdén, és őmár a paradicsom eljövetelét kezdte vizionálni. Április elején, többhetes agónia után, a Dow Jones egyszercsak megugrott: egy nap alatt húsz pontot. Az optimistát még a New York Times is idézte.
Szerinte ez volt a kezdete a bika piac második nagy nekirugaszkodásának. A következő napon a Dow Jones feladta húszpontos növekedésének majdnem a felét. Még egy nap sem telt bele, és a maradék növekedése is oda volt. Az ígért második növekedési hullám kissé késett. Ez azonban, úgy tűnt, nem zavarta az optimistát. De még az újságírókat sem, akik továbbra is őt keresték. Egy héttel később a neves Wall Street Journal egyik riportere készített vele interjút. így működik a bosszantó emberi lélek. Vonz bennünket az optimizmus, és vonzanak az optimisták. Pedig nyilvánvalóan nem tudnak többet a jövőről, mint a pesszimisták. És tárgyilagosan mi sem feltételezhetjük, ha kettejük közt kell választani, hogy az optimistákra érdemesebb hallgatni. Mégis, figyeld meg, ha eddig még nem vetted észre, hogy te is szívesebben hallgatsz optimistákat. Körül vagy véve optimistákkal, és valószínűleg a fejedben is van egy indokolatlanul kitartó optimista hangocska. Légy óvatos velük, mert képesek aggasztóan összezavarni józan ítélőképességedet. A görög mitológiában Odüsszeusz úgy hajózott el sikeresen a szirének mellett, hogy matrózainak fülét viasszal tömette be, őt magát pedig kikötöztette az árbochoz. Az optimisták éneke ellen nem létezik ilyen hatékony védelem. Mindannyian emberek vagyunk, ezért mindannyian vonzódunk az optimizmushoz. Az optimizmus hangját pedig nem tudjuk nem meghallani. Egyetlen dolgot tehetsz: tudatában maradsz belső iránytűd optimista elfogultságának, és riadókészültségben ügyelsz ennek veszélyeire. Amikor optimistának érzed magad, tedd próbára optimizmusodat. Gondold végig, hogy vajon tényekkel is alátámasztható-e az érzés. Az esetek legalább felében nem lesz. Spekulatív stratégia A Kilencedik Axióma arra figyelmeztet, hogy az optimizmus könnyen lehet a spekuláns ellensége. Jó érzés, de ugyanezért veszélyes is, mert elhomályosítjaaz ember ítélőképességét. Menekülési útvonal nélküli vállalkozásokba sodor, és ha még lenne is menekülési útvonal, az optimizmus lebeszél róla, hogy használd. Ez az Axióma kimondja, hogy soha ne lépj, ha csupán optimista vagy. Mielőtt pénzügyi vállalkozásba fogsz, tedd fel magadnak a kérdést, hogy mit teszel, ha a dolgok rosszul alakulnak. Miután ennek módját világosan kidolgoztad, már nem csupán optimista vagy, hanem annál több: magabiztos! Tizedik Fő Axióma: A közvéleményről Ne hallgass a többség véleményére, mert az többnyire téves. René Descartes volt a kétkedők világbajnoka. Csökönyösen nem hitt semmiben, amiről ő maga meg nem győződött. Ez volt az egyik olyan tulajdonsága, amely sikeres spekulánssá és szerencsejátékossá tette. Több mint háromszáz éve meghalt, de bármelyik modern spekuláns sokat nyerne abból nem
csupán pénzt, hanem kellemes esti kikapcsolódást is , ha ennek a megnyerően csúnya, meredt fekete szeműés hatalmas orrú zseniális gondolkodónak a müveit olvasgatná. Descartes úgy kezdte filozófiáját, hogy kérdőre vonta Isten, ember, sőt, saját maga létezését is. Ez teljesen felháborította hazája, Franciaország, vallási vezetőit, akik elől végül Hollandiába menekült. Továbbra sem fogadott el semmit, amit mások mondtak neki, változatlanul kereste a módját annak, hogy saját tapasztalatain és érzékelésén keresztül találja meg az igazságot. Végül eljutott az általunk jól ismert cogito ergo sum” (gondolkozom, tehát vagyok) alapigazságig. Ettől megnyugodott, hogy őnem csupán egy fantom, hanem egy valóban létező személy, és tovább folytatta a mások által elfogadott alapigazságok megkérdőjelezését. Ennek folyamán nagymértékben hozzájárult a matematika fejlődéséhez, és olyan világos és érthető filozófiát épített fel, amely háromszáz éve megállja a helyét. (A pénzem számára azóta sincs párja Descartes filozófiájának.) És e folyamat közepette, részben hobbiból, részben, mert szerette a drága borokat és más luxuscikkeket, tanulmányozni kezdte a szerencsejátékot is. A XVII. század első felében csupán néhány lazán szervezett tőzsde létezett. Descartes-ot lenyűgözte a hatalmas amsterdami piac élénksége. Azt, hogy ő maga bocsátkozott-e kockázatos spekulációba, vagy sem, nem tudjuk. Csak azt, hogy gyakran utazott szerencsejáték céljából Párizsba, néha álnéven, nehogy eretnekség vádjával bíróság elé állítsák. Párizsban rengeteg kártyás, táblás és forgókerekes szerencsejáték várta a hiszékeny tömegeket. Descartes élvezte azokat a játékokat, amelyek kimenetelét nem csupán a szerencse befolyásolta. A modern bridzs és a póker például komoly matematikai készségeket és emberismeretet igényelt. Minden játékot behatóan tanulmányozott, kellő szkepticizmussal, elutasítva minden szerencsejátékos klisét és népi bölcsességet, kizárólag saját megfigyeléseit véve alapul. Maga akarta megállapítani az igazságot és a tévedéseket. Úgy tűnt, hogy minden párizsi látogatása után gazdagabban tért haza. Néha sokkal gazdagabban. Bár egész felnőtt élete során egyetlen látható pénzügyi forrása apja szerény öröksége volt, kényelmes jólétben halt meg. A trükk mondta minden összefüggésben újra és újra , hogy mindegy, ki mit mond, mindent magunknak kell végiggondolnunk. Kétségbe vonta az állítólagos szakértők igazságait, és még a többségi véleményeket sem fogadta el. Szinte semmit sem mondott bárki (tanult ember), amit egy másik meg ne cáfolt volna írta. Szavazatok számlálásával semmire sem megyünk. A bonyolult kérdéseket illetően nagyobb a valószínűsége annak, hogy a keveseknél, és nem a többségnél van az igazság.” Ez volt az a lehet, hogy arrogáns, de mindenesetre egyedülálló nézet, amelynek köszönhetően Descartes minden alkalommal gazdagabban tért haza szerencsejátékos körútjairól. Ha spekulánsként sikeres szeretnél lenni,jól tennéd, ha hallgatnál erre a kemény, páratlan tisztánlátással rendelkezőemberre. Demokratikus korunkban, a világ demokratikusabb felén gyakran túlzottan hajlunk a többségi vélemény kritika nélküli elfogadására. Ha sokan mondanak valamit, ahhoz gyakran mi is csatlakozunk. Ilyen a gondolkodásmódunk. Ha nem vagy biztos valamiben, rendelj el szavazást. A többségi vélemény igazságát már általános iskolában belénk nevelik. Amerikában és a többi nyugati államban, ahogy valószínűleg Franciaországban és Nagy-Britanniában is, ez szinte már vallás. Ezekben az országokban már régóta többségi szavazással döntenek a köz ügyeiben. Ha az emberek 75 százaléka
hisz valamiben, akkor szinte eretnekség feltenni a kérdést: Hé, várjunk csak egy pillanatot! Nem lehet, hogy nincs igazuk?” Ha Descartes-ra hallgatsz: dehogynem! Amerikában választással döntünk arról, hogy ki kormányoz bennünket. Ez az egyetlen józan módszer, és az egyetlen, amit mindenki elfogad. Már iskoláskorban elkezdenek hozzászoktatni bennünket a többség akaratának tiszteletéhez. Emiatt gyakran morgolódunk ahogy azért is, amikor az általunk támogatott jelölt veszít a választáson , de a háttérben mindig ott van a demokratikus vezérmotívum: Az emberek nyilatkoztak. Nem lehet őket becsapni. Ha ezt akarják, akkor ez a helyes.” A többségi vélemény alázatos elfogadása összezavarja pénzügyi életünket. Nem csupán közgazdászokra, banki szakemberekre, brókerekre, tanácsadókra és más szakértőkre, hanem még a többségre is hallgatunk. Ez pénzünkbe kerülhet, mert ahogy már Descartes is mondta, a bonyolult kérdéseket illetően nagyobb a valószínűsége annak, hogy a keveseknél, és nem a többségnél van az igazság. Lehet, hogy a többségnek igaza van, de nagyobb az esélye annak, hogy nincs. Hagyj fel azzal a szokással, hogy a gyakran hallott kijelentések igazak. A magas költségvetési deficit fogja tönkretenni Amerikát” mondja majdnem mindenki. Igaz? Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. Találd ki te magad. Vond le a következtetésedet. A kamatok és az infláció az évtized során nőni fog.” Ó, igazán? Ne hidd el gondolkodás nélkül. Vizsgáld meg. Ne hagyd, hogy a többség alkossa meg a te véleményedet. Más Axiómák tanulmányozása során már láttunk sok olyan dolgot, amit a többség jelentett ki. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok tartja a közmondás. Építs fel diverzifikált portfoliót. Csak akkor fogadj, ha megengedheted magadnak, hogy veszíts. És így tovább. Ezek az állítólag bölcs tanácsok mélyen beépültek a köztudatba. Hozd fel a befektetés témáját bármely koktél partin vagy teadélutánon, és rögtön hallani fogod a szokásos bölcsességeket. És amikor valaki áhítattal elrebegi ezeket a szakállas prédikációkat, hallótávon belül mindenki rábólint: Igen-igen. Micsoda bölcs tanács!” Az emberek többsége hisz az ősi klisék minden kétségen felüli igazságában. Ennek fényében tanulságos lehet megjegyezni, hogy az emberek többsége nem gazdag.
XIV. Kis Axióma Soha ne kövess spekulatív divathóbortokat. Gyakran akkor a legjobb megvásárolni valamit, amikor azt senki más nem akarja. A többségi vélemény különösen akkor okoz nagy gondokat, amikor a mikor és mibe fektessünk kérdése merül fel. Ezen szokott elbukni még az amúgy okos spekuláns is, míg végül veszteséges lépésre szánja el magát. Nézzünk egy tőzsdei példát. Mikor kell vásárolni egy adott részvényből? Természetesen akkor,
amikor alacsony az árfolyama. És mikor a legjobb el-ad ni ? Ny i 1 ván, am i kor az ára magas. Már a hetedi k osztályosoknak i s tan ítják ezt, ám aki soha nem tanult gazdaságtant, az is magától rájön erre. Amit viszont többnyire a felnőttkorukig nem tanulnak meg, az az, hogy ezt az egyszerű tanácsot milyen nagyon nehéz betartani. Leginkább azért nehéz, mert a spekulánsnak ilyenkor a tömeg véleményének nyomása ellenében kell cselekednie. Általános szabályként elmondható, hogy egy részvény, vagy bármely más gyorsan változó árú befektetési eszköz árfolyama akkor esik, amikor sokan gondolják úgy, hogy nem érdemes vásárolni. Minél kevésbé találják vonzónak, annál alacsonyabb lesz az eszköz ára. A nagy paradoxon, amit nem tanítanak a hetedikben: pontosan akkor kell venni, amikor az emberek nagy része azt mondja: NEM! Ennek ellentettje igaz az eladásra. A spekulatív eszközök ára akkor nő, amikor sokan akarnak venni belőle. Amikor mindenki más azt kiáltja: adj még!”, akkor kell nyugodtan odaállnod a pult másik oldalán, és azt mondani: Tessék, parancsoljon, örömmel.” Nézzük meg ezt egy példán. Az autóipar a hetvenes évek elején nagy bajba került, amiről rengeteget cikkezett a sajtó. A probléma komoly volt, és amennyire bárki meg tudta állapítani, megoldhatatlan. Egész Detroit olyan jövő elé tekintett, amely akkoriban pokolinak tűnt. Sok szó esett összeszerelőüzemek és beszállítók csődjéről. A gyárak egymás után zártak be. Munkások ezrei találták az utcán magukat, kifizetetlenül. A GM kétségbeesetten próbálta megőrizni működési cash flovv-ját, ezért 1979-től 1981-ig felezte a részvényei után járó osztalék nagyságát. A következő évben a Ford egyáltalán nem fizetett osztalékot a részvényeseinek. A többségi vélemény az volt ezt hallotta az ember a detroiti szakszervezeti gyűlésektől a Wall Streeti sörözőkig mindenütt , hogy az autóipar mély sártengerbe került, és nagyon sokáig nem is fog kimászni belőle. A többség azt mondta, hogy ha valaki ebben az időszakban autóipari részvényt vásárol, az jobb, ha pszichiáterhez fordul. Kereslet nélkül a részvények árfolyama irtózatos mélységekbe süllyedt. GM részvényeket 1981 és 1982 folyamán akár már 34 dollárért is vásárolhatott az ember. Húsz éve nem volt ilyen alacsony az árfolyam, és azt mondták, hogy továbbra is csak csökkenni fog. Ford részvényeket (egy 3:2 arányú részvényfelosztás után) 1983-ban még 11 dollárért is adtak. Ahogy később kiderült, bárki, aki nem hallgatott a többségi véleményre, egészen jól jött ki a dologból. A GM részvények, amelyeket 1982 közepére 34dollár körüli árfolyamon lehetett vásárolni, 1983-ban már 80 dolláron álltak. A Ford árfolyama pedig több mint négyszeresére, 46 dollárra nőtt ugyanebben az évben. Az iparág bajai rövid életűnek bizonyultak, rövidebbnek, mint ahogy bárki gondolta volna. Azok a spekulánsok nyertek az üzleten, akiket nem érdekelt a többségi vélemény, ehelyett inkább saját magukra hallgattak. *** IGEN-t gondolni akkor, amikor mindenki más NEM-et kiált, hihetetlen nehéz. Vannak spekulánsok, akik számára ez a legnehezebb. A többség mindig épp a legjobb lépéseikről próbálja lebeszélni őket.
Ez történt a feleségemmel is az autóipari gondok idején. 6 hónapra lekötött letéti jegyei éppen 1982 elején jártak le. Volt egy megérzése a Forddal kapcsolatban, amelynek részvényárfolyama akkoriban, amint láttuk, mélyen benne volt a pácban. Szerette a Ford autókat, más nőktől is állandóan csak jót hallott róluk. Meggyőződése volt, hogy a Detroitból hallatszó siránkozás és fogcsikorgatás részben önsajnálat és pánik eredménye, ami mint minden ilyen hamarosan elmúlik majd. Ezért megbízta brókerét, hogy vásároljon számára Ford részvényeket. A bróker kinevette a nejemet. Tudni kell, hogy ez az ember nagyon adott a többség véleményére. Végtelen bizonyítékot volt képes felsorakoztatni ennek védelmében. Újságcikkek, elemzők jelentései, és természetesen maga az alacsony árfolyam, mi ndmind amellett volt, hogy ne vásárolj!” És a feleségem hallgatott rá, pedig ez szokatlan volt tőle. A legtöbb esetben képes volt másoktól függetlenül gondolkozni, és levonni a saját következtetéseit. Ám ebben az esetben a többségi vélemény nyomása egyszerűen túl erős volt ahhoz, hogy ellenálljon neki. A többségi vélemény nem csupán megöli a jó megérzést, hanem még akkor is képes kétségeket ébreszteni bennünk, amikor egyébként tudjuk, hogy igazunk van. A Princeton Egyetem pszichológia tanszékén megpróbálták kísérletileg is igazolni ezt a jelenséget. A kísérlet egy kissé durva volt, de hatékonynak bizonyult. Nyolc vagy tíz embert ültettek egy asztal köré, melynek közepén hat különféle ceruza feküdt. Minden ceruza ugyanolyan hosszú volt, kivéve egyet, amelyik jól láthatóan rövidebb volt. Az asztal körül ülőket megkérték, hogy szavazzanak a ceruzák hosszáról. Mindenki, kivéve az egyetlen valódi kísérleti alanyt, egyforma hosszúnak szavazta meg a ceruzákat, bár a méretkülönbség szemmel jól látható volt. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan reagál az egyetlen valódi kísérleti alany a többségi vélemény nyomására. Az esetek egyharmadában az illető morálisan összeomlott, és végül egyetértett a többségi véleménnyel. Bár a bizonyíték nyilvánvalóan ennek ellenkezőjét mutatta, az illető feszengett, nyugtalankodott, sóhajtozott, majd beadta a derekát, és ő is a többiekkel szavazott. A többséggel vitába szállni rettentően nehéz. Még akkor is, amikor tényekről van szó, amelyeket méréssel vagy csupán ránézésre meg lehet állapítani. Még nehezebb, ha a vita véleményekkel kapcsolatos, amelyek igazát nem lehet ilyen gyorsan megállapítani. És majdnem minden pénzügyi kérdés ebbe a körbe tartozik. Tudtommal nem létezik olyan mentális izomfejlesztő” edzés, amellyel megerősíthetnénk magukban a többségi véleménnyel való ellenállás képességét. Néha nagyobb vacsorákon szoktam azzal szórakozni, hogy egy témában nyilvánvaló butaság hangoztatásával a kisebbségi véleményt kezdem képviselni. Ilyenkor tudom, hogy rögtön letámad a többség. A nukleáris háború lehet, hogy kevésbé lenne borzalmas, mint azok a középkori csaták” az ilyen és ehhez hasonló kijelentések mindenkit
ellenem fordítanak. Egészen jó kis küzdelem ilyenkor helytállni, amikor mindenki más a tieddel ellentétes véleményt képvisel. De azt, hogy ez a gyakorlás egy legközelebbi alkalommal segítségedre volna-e, nem tudom. A többség nyomása elleni legjobb védelem valószínűleg csupán annyi, hogy tudatában legyünk létezésének és kényszerítőerejének. Kezdő spekulánsok, úgy tűnik, többnyire nem rendelkeznek ezzel a tudattal. Őket úgy teperi le a többségi vélemény, hogy még csak észre sem veszik. Ezért találsz annyi kezdő spekulánst a különféle spekuláns divathóbortok áldozatai közt. Amikor a hónap spekulációs eszköze az arany amikor mindenki erről beszél, minden pénzügyi újságíró vadul erről ír , a kezdő spekuláns ilyenkor többnyire beugrik, és aranyat vesz. Az arany ára egyébként ilyenkor ugrik abnormális magasságokba, ám az emberek úgy tűnik, lassan tanulnak. Ehhez hasonló az, amikor kis tőkéjű high-tech cégek a Wall Street-i kedvencei és amikor részvényárfolyamaik az egekben járnak ,akezdők akkor mennek sorban állni, hogy kiadják pénzüket olyan részvényekért, amelyek később a töredékét sem érik majd az akkori árfolyamuknak. A kezdőt úgy ugráltatják, hogy a nyomást nem is érzi. Meg sem áll, hogy feltegye magának a kérdést: Azért döntök így, mert én úgy gondolom, hogy jól döntök, vagy pedig azért, mert a többség szerint ez a helyes lépés?” Descartes is ezt kérdezte volna. Ha aranyba vagy high-tech cégbe fektetett volna, akkor csak saját maga által kigondolt okok miatt tett volna így, függetlenül attól, hogy a tömeg mit tett, vagy mit mondott. A tömeg nyomása mellett azonban van még más nyomás is, aminek néha ellen kell állnunk. Ez pedig a brókerek és mindazok által ránk gyakorolt nyomás, akik a vásárlásainkból profitálnak. Ezek az emberek jutalékért és díjakért nyilván arra próbálnak rávenni bennünket, hogy vásároljunk, méghozzá azt, aminek jó magas az árfolyama, amit mindenki vásárolni akar. Ha szintén spekuláns vagy, gondolom, téged is állandóan bombáznak a reklámok és az ügynökök, hogy vásárolj azt, amit a többség. Ez persze nem azt jelenti, hogy a spekulánsvilág szolgáltatói arra esküdtek volna fel, hogy elszegényítsenek téged. Szó sincs róla. Jobban örülnek, ha meggazdagszol, részben azért, mert akkor magasabb jutalékot kapnak a magasabb forgalom után, részben pedig azért, mert ők is csak emberek: job-ban szeretik, ha mosolyognak rájuk. Ennek ellenére, mint mindenkinek, aki kereskedik valamivel, tudniuk kell, hogy mit akar a többség. A tömeg majdnem minden recesszió alkalmával aranyat akar. A sárga fém ára, úgy tűnik, jól megőrzi az értékét, miközben gazdaságok, valuták, tőzsdék és más pénzpiaci struktúrák inganak meg, vagy hanyatlanak. A korai nyolcvanas évek sötét időszakában is azért emelkedett az arany árfolyama, mert sokan akarlak vásárolni belőle. Mint már szó volt róla, ilyenkor kell nagyon odafigyelni arra, hogy vajon azt kell-e tenned, amit a többség. De ugyanígy akkor is, ha az emberre a legnagyobb nyomás nehezedik, hogy eladjon. A nyolcvanas évek elején az újságok tele voltak rúdaranyat,érmét és medált kínáló hirdetésekkel. A brókerek Homestake és más aranybányák részvényeit kínálták mindenkinek. Befektetési alapok, amelyek arannyal kapcsolatos befektetésekre specializálódtak, kamionnyi szórólapot osztogattak szét reménybeli ügyfelek közt. Tanácsadó szolgáltatások arannyal kapcsolatban kínálták legtöbb
beszámolójukat és jóslatukat. Ha aranyba vagy arannyal kapcsolatos befektetésbe akartad tenni a pénzedet, csak a hirdetésekben megjelölt tucatnyi ingyenes szám egyikét kellett feltárcsáznod, és azonnal le is adhattad a rendelésedet a készséges ügyfélszolgálati referensnek. 1983 vége felé azonban a gazdasági feltételek már jobbnak tűntek, az arany ára pedig esett. Ekkor már kemény hajtóvadászatra volt szükség, hogy találj valakit, aki hajlandó lett volna aranyérmét eladni neked. *** Ez persze nem jelenti azt, hogy minden esetben automatikusan a többség cselekedetének ellentettjét kellene tenned. Csupán azt jelenti, hogy makacsul el-lent kell állnod a többség nyomásának,ahelyett, hogy hagynád, hogy magukkal sodorjanak. Minden helyzetet tanulmányozz, és jól gondolj át. Nagy valószínűséggel persze nem mindig arra a következtetésre jutsz, hogy a többségnek nincs igaza. Ha úgy döntesz, hogy mindenki másnak igaza van, tedd azt, amit ők. De bármit teszel, akár úgy, ahogy ők, akár ellenükben, először magadban, tőlük függetlenül gondold végig a dolgot. Egyes spekulánsok megrögzötten ragaszkodnak ahhoz, hogy mindig a többségi döntés ellentettjét tegyék. Ellentétes gondolkodóknak vagy ellenzőknek hívják magukat. Filozófiájukat az általunk már tárgyalt paradoxonra alapítják: néha akkor a legjobb valamit vásárolni, amikor az a legkevésbé vonzó. így aztán az ellenkezők a depresszió mélységeiben részvényt vásárolnak, a gazdasági növekedés csúcsán pedig aranyat, vagy az egyik vagy másik irányzatba tartozó festményt, amikor azt az emberek többsége maximum tányéralátétnek használná. Az ilyenfajta ellenkezéssel az a baj, hogy egy jó ötletből kiindulva rögtön a rend grandiózus illúzióját kreálja. Igaz, hogy akkor a legjobb valamit venni, amikor az senki másnak nem kell. De egyedül emiatt vásárolni automatikusan, gondolkodás nélkül legalább annyira butaság, mint gondolkodás nélkül a tömeggel tartani. A tömegnek ugyanis nem mindig nincs igaza. Ha Trashvvorthy festményeinek piaci ára négyzetméterenként tíz centre esne, ez elég vonzó vételi ár ahhoz, hogy vásároljanak. De elképzelhető, hogy a tömegnek igaza van, és a festmények tényleg nem érnek többet. Lehet, hogy csak tányéralátétként vagy csomagolópapírként használhatók. Az évtized elején majdnem mindenki tartózkodott a Chrysler részvényektől. Kockázatos volt olcsó GM vagy Ford részvényeket venni, de a Crysler részvények egyenesen szerencsejátéknak tűntek. A cég fél lábbal már a sírban volt, amikor a kormányzat pénzügyi segítséget nyújtott nekik, amelynek jogosságát sokan vitatták. A cég hosszú távú kilátásai azonban ekkor sem javultak. A nem túl népszerű részvényt már három vagy négy dollárért kínálták a brókerek 1980 és 1982 között. A Chryslernek azért nem volt nagy a népszerűsége, mert a tömeg tudomásul vette az objektív realitást. Úgy tűnt, alig van esélye a talpra állásra, már a halálán van. Ma már, visszatekintve, tudjuk, hogy a közmegítélés túlzottan pesszimista volt. A Chrysler minden várakozást felülmúlva ismét talpra állt, és részvényei 1983-ban már több mint 35 dollárt értek. Aki egy évvel korábban bevásárolt belőlük, megtízszerezhette a pénzét.
De ez még mindig nem változtat azon a tényen, hogy a részvény 1981 nézőpontjából nagyon-nagyon hosszú távú, lassan megtérülő befektetésnek tűnt. A spekulánsok nagy része mindenki,aki tartózkodott tőle teljesen logikusan viselkedett. Botorság lett volna automatikusan a tömeg megítélése ellenében cselekedni. És valóban, ez az az eset, amikor az I. Kis Axióma alól kivételt kellene tenni, ha valaki mégis részvényvásárlás mellett dönt. Az Axióma ugyanis kimondja, hogy csak jelentőségteljes összeget érdemes befektetni. Ugyanis ha 1982 előtt Chrysler részvényt vásárolt valaki, az illető ezzel az erővel akár lottószelvényt vagy tombolát is vehetett volna. Ha az esélyed egy a millióhoz, nem kockáztatsz többet, mint néhány dollár. Azt is csak a móka kedvéért. Ha a kormány törvényt hozott volna, hogy minden állampolgárnak kötelessége Chrysler részvényt vásárolni, én biztosan nem vettem volna egynél többet. Na jó, néhány százat. De azt álmodni sem mertük volna, hogy másfél évvel később megtízszerezzük az ebbe fektetett pénzünket. Spekulatív stratégia A Tizedik Axióma arra tanít, hogy a többség bár nem mindig, és nem automatikusan, de nagyobb eséllyel téved, mint amekkora annak az esélye, hogy igaza van. Ez ellen védekezz úgy, hogy gondolkodás nélkül ne dönts sem a többség véleménye szerint, sem pedig ellenkezőleg, mint a többség. Különösen veszélyes, ha gondolkodás nélkül a többséggel tartasz. Mindent te magad gondolj végig, mielőtt kockára tennéd a pénzedet. A legnagyobb és legáltalánosabban érzett nyomás az, hogy fogadásunkban a tömeg megítélésének megfelelően döntsünk. Az Axióma figyelmeztet arra, hogy ilyen, a tömeg viselkedéséhez idomuló spekuláció sokba kerülhet, mert a jelenség természete miatt általában akkor késztetnek vásárlásra, amikor az árfolyam magas, eladásra pedig akkor, amikor alacsony. A nyomás ellen úgy védekezhetünk a leghatékonyabban, ha teljes mértékben tudatában vagyunk a jelenség létezésének, valamint alattomos erejének. Tizenegyedik Fő Axióma: A makacsságról Ha elsőre nem kifizetődő, felejtsd el. A dolgokhoz való ragaszkodás olyan, mint az optimizmus: mindig jó sajtója van. Ha elsőre nem sikerül, próbáld újra” mondta állítólag egy régen élt angol uralkodó, miközben azt figyelte, hogy sok rossz próbálkozás után miként építi meg hálóját egy pók. A tanács pókok számára nyilván jó. És királyok számára is, akik általában gazdagon születnek. De az átlagemberek, mint te vagy én, akik a meggazdagodásért küzdenek, jobb, ha óvatosan kezelik ezt a szabályt. A kitartás életünk számos területén hasznunkra válhat: ha például egy hatósághoz telefonálsz valamilyen ügyben, és konkrét választ szeretnél kapni tőlük. A spekulációban azonban miközben néha hasznos időnként még a károdra is válhat.
Miért? A Merrill Lynch egyik munkatársától hallottam a következő tanulságos történetet. Az utóbbi néhány évben az illetőnek volt egy hölgy ügyfele, egy megrögzött Sears rajongó. A nő el határozta, hogy akkor is Sears részvényekkel fog próbálkozni a tőzsdén, ha esetleg csődbejut miatta. Ahogy majdnem meg is történt. Akkor lett rajongója a cégnek, amikor még a chicagói egyetem adminisztrátoraként dolgozott. A chicagói székhelyű Sears mindig nagylelkű volt az egyetemmel. Egyik ilyen ajándékuk az Encyclopaedia Britannica kiadó, amely eredetileg a cég tulajdona volt 1943 óta, és amelynek rengeteg, szerzői jogból származó bevételét az egyetemnek ajánlotta fel. A nőt elbűvölte ez a nagyvonalúság, ezért még diákévei alatt úgy döntött, ha valaha befektető lesz, csak olyan cégekbe fektet majd, amelyek tesznek a közösségért és az emberekért. Most, hogy már közel negyvenéves volt, és sikerült némi megtakarított pénzt felhalmoznia, úgy döntött, Sears részvényeket vesz rajtuk. Azzal önmagában nincs gond, hogy ilyen alapon döntesz a befektetéseidről, amennyiben nem feledkezel meg arról, hogy valójában a pénzpiacról szól az egész. Ha nem fektetsz olyan cégekbe, amelyeknek politikájával társadalmi vagy politikai okok miatt nem tudsz egyetérteni, attól még találhatsz jó cégeket. A nő megvette élete első kis részvénycsomagját, amely sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött érzéseket és reményeket. Egy azóta sem ismert ok miatt ugyanis a vásárlók ettől kezdve egy egész éven át hanyagolták a Sears áruházakat. Még a telefonos rendelés forgalma is érezhetően csökkent. A nagy áruházláncok, így a Sears árfolyama is, a mélybe zuhant. Jó tanácsra hallgatva lásd a Harmadik Axiómát a reményről , a nő eladta részvényeit, 15 vagy 20 százalékos veszteséggel. A részvények árfolyama tovább csökkent. Ekkor betette pénzét egy bankba. A Sears árfolyama egy éven át nem változott. Aztán mindenki legnagyobb csodálkozására megugrott, és elhagyta azt az árfolyamot, amelyen a nő megszabadult részvényeitől, és tovább emelkedett. Ő persze mérgesen nézte a történteket. Minél magasabbra mentek az árak, annál mérgesebb lett. A hátrahagyottak szomorúsága tört rá. Hogy merészelte így cserbenhagyni őt a részvénye? Úgy érezte, hogy a részvény tartozik neki, és elhatározta, hogy kiprésel belőle valami pénzt, még ha ki is kell tekernie a nyakát. Rátört az állhatatosság. Felhívta a brókerét, és megbízást adott neki Sears részvények vásárlására. A bróker megpróbált vitába szállni vele. Úgy érezte, hogy az ár túlzottan magas. Olyan magas volt, hogy a részvény osztalékhozama (az éves osztalék-kifizetés az árfolyam százalékában kifejezve) 4 százalék alatt volt, ami még szinte sosem fordult elő a Sears esetében. Ő azonban konokul ragaszkodott elhatározásához. Sears részvényeket akart, mert a jussát akarta a Searstől. De a részvény valahogy nem akarta. Sőt. Ismét zuhanni kezdett. És így ment ez éveken át. Annyira ettől a részvénytől várta a nyereséget, hogy közben észre sem vett
más lehetőségeket. Csak Sears papírt akart. Még akkor is, amikor az árfolyam az egekben volt, és aztán a mélybe zuhant. Szinte mindig veszített a vásárlásain, mert józan ítélőképességét elhomályosította a megszállottság. Végül 1982 végén éppen akkor voltak Sears részvényei, amikor úgy tűnt, az árfolyam végre beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ez aztán lecsendesítette benne a megszállottságot. A Sears részvény végre visszafizette neki az adósságát. Legalábbis ő úgy érezte. De valóban? A sok év alatt, amíg állandóan Sears részvényekre vadászott, tehette volna a pénzét más vállalkozásokba. Olyanokba, amelyeket a hozamuk, és nem a puszta megszállottság alapján választott. Néhányból akár meg is gazdagodhatott volna. A Sears kaland után éppen csak kicsit volt több pénze, mint amikor belevágott. És voltak időszakok, amikor akár nagyot is veszíthetett volna az ügyön, mert nem volt hajlandó kiszállni. Pusztán a szerencsén múlt, hogy nem járt sokkal rosszabbul. Lehetséges mód lehet-e ez egy spekulatív program lefuttatására? Nem, ám az új spekulánsok közt mégis tipikus. Még a tapasztaltakkal is előfordul, hogy pusztán komiszságból az utolsó csepp hozamot is igyekeznek kipréselni egy részvényből. Bármi áron. Sosem értettem az okát, de Frank Henry állandóan New Jersey állam Morristown városkájában üzletelt ingatlannal. Vett és eladott, pedig jobb lett volna, ha figyelme másra irányul. Egyszer veszített egy ottani ingatlanon, és azóta úgy érezte, hogy átkozott legyen, ha nem tesz valamit a veszteség orvosolására. Nekem ugyanez volt a tapasztalatom az IBM részvényeimmel, de csak részben sikerült ebből kigyógyulnom. Ez az átkozott részvény pénzzel tartozik nekem, és bár úgy döntöttem, hogy többé nem kereskedem vele, mindig elképzelem magam, hogy IBM eladási vagy vételi opciókat veszek, és mindig zavar, ha az ár nélkülem nő. Ez emberi tulajdonság. Hogyan is tartozhatna” nekünk pénzzel egy befektetési eszköz? Tartozni csak egy ember tud a másiknak. És ha az illető nem adja meg tartozását jogunkban áll követelni tőle a pénzt, és mérgesnek lenni rá, ha felelőtlen viselkedését tovább folytatja. De ha az arany-vagy a műtárgypiacon pénzt veszítesz, nem logikus megszemélyesítened a befektetési eszközt, és arra gondolni, hogy az bármivel is tartozik” neked. Nem csupán logikátlan, de olyan viselkedéshez vezethet, amivel még több pénzt veszíthetsz. Tegyük fel, hogy pénzt veszítesz Sears részvényeken. Nyilván vissza aka-rod szerezni a pénzedet. De vajon miért épp a Searstől? A nyereség ugyanaz a nyereség, mindegy honnan származik. Ugyanaz a pénz. Annyiféle befektetési lehetőség létezik ebben a csodálatos világban, miért ragaszkodjunk megszállottan épp ahhoz, amin korábban már veszítettünk? Miért ragaszkodjunk a Searshez akkor, amikor más befektetések sokkal ígéretesebbeknek tűnnek? A ragaszkodásnak érzelmi gyökerei vannak, és nem könnyű ennek a végére járni. A tartozás érzése onnan származik, hogy, mint azt korábban már említettem, megszemélyesítjük a befektetési eszközt. Ez a befektetés pénzt vett el tőlem, és esküszöm, addig fogom kísérteni, amíg vissza nem fizeti nekem !” Némi bosszú érzése is vegyül az ilyen kijelentésekbe. Majd én megtanítom ennek a részvénynek, hogy engem nem lehet csak úgy hülyére venni!”
Aztán ott van még az, amikor az ember az ítélőképességét szeretné tisztázni. Erről korábban már volt szó az egyik Axiómánál. A végén úgyis kiderül, hogy igazam volt!” Mindezek az érzelmi válaszok kavarognak az emberben, amitől olyan lelkiállapotba kerül, hogy a spekuláns már nem is tud rendesen gondolkozni. Az ilyen érzelmi felforduláson felülemelkedni semmivel sem könnyebb, mint a többi belső változás végrehajtása, amelyeket a spekulánsok kénytelenek megtenni. Egy másik nehéz mentális manőver magyarázatakor korábban már említettem, hogy ez nem egy pszichológiai témájú könyv, ezért nem tudok tanácsokat adni az ilyen kérdésekben. Ha nehéz túltenned magad azon, hogy ki kellene szállnod egy veszteséges vállalkozásból, beszélj a barátoddal , a házastársaddal, de lehet, hogy még a bárpincér is segíthet. Esetleg menj el moziba, vagy egy jó koncertre, és kapcsolódj ki néhány órára. Velem egy 6-7 kilométeres séta csodákat tesz. Mindnyájan megtaláljuk a saját üdvözülésünkhöz vezető utat. így vagy úgy, meg kell tanulnod legyőzni a kitartásra irányuló kívánságodat, amikor a kitartás tévútra vezet. Az egykori király mondását pedig igencsak felül kell vizsgálnod, mielőtt a tőzsdei ügyletekre próbálnád alkalmazni. Ha elsőre nem vagy sikeres, az ördög vigye a dolgot.
XV. Kis Axióma Soha ne próbálj megmenteni egy rossz befektetést azzal, hogy leátlagolod”. A leátlagolás” a befektetési világ egyik leginkább csábító csapdája. Olyan, mint azok a tuti nyerő rendszerek a rulett kerék legyőzésére”, amelyeket Las Vegas és Atlantic City bárjaiban és utcáin tukmálnak az emberre. Első ránézésre teljesen logikus rendszerek. Nos, igen, ez tényleg működik, ugye?” mondod csodálkozva. A leátlagolás” is olyan, mint a rulett-rendszerek, amelyek néha működnek is ami kor a játékos szerencsés. Ez persze még inkább hozzáad a dolog vonzerejéhez. De ne hagyd, hogy ez megtévesszen. A leátlagolás ugyanis mérgező tüskéjű rózsa. A következőképpen nézne ki ez az eljárás működés közben. Veszel száz darab Hoo Boy Computer részvényt, darabját száz dolláért. Költséged (az egyszerűség kedvéért most ne számoljunk a brókerek jutalékával) tehát tízezer dollár. A dolgok rosszul alakulnak, és a részvény árfolyama ötven dollárra esik. Úgy tűnik, fél befektetésedet elbuktad. Ó jaj, sóhajtod. De várjunk csak! Minden azért nem veszett el! Barátod és szomszédod,Tökfej Géza, aki egyébként minden befektetési klisét fejből tud, ő maga azonban sosem keresett egyetlen fillért sem spekulánsként, rögtön a segítségedre siet. Azt javasolja neked, hogy jobb lenne a helyzeted, ha leátlagolnád” a befektetésedet. Géza szerint vegyél még százat ebből az olcsó, immár ötven dollárért kapható részvényből. így már kétszáz darab részvényed lesz, tizenötezer dollár befektetéssel. Egy részvényre eső átlagköltséged így már nem száz, hanem csak hetvenöt dollár. Micsoda csoda! Géza elmés tanácsára hallgatva, rossz helyzeted már nem is tűnik olyan rossznak. Beletettél egy kis pénzt, így a régi pénz is jobban néz ki.
Miután ily módon leátlagoltad” a befektetésedet, Géza szerint már nem is kell sokat várnod arra, hogy veszteség nélkül szállj ki az üzletből. Nem kell addig várnod, amíg újra száz dollárra emelkedik az árfolyam, hiszen elég, ha hetvenötnél kiszállsz. Gyönyörű, nemdebár? Csakhogy van a dolognak egy kis szépséghibája. Az átlagolás” ugyanis nem más, mint önmagunk hülyítése. Akárhogy csűröd-csavarod a dolgot, azon nem tudsz változtatni, hogy az eredeti száz részvény darabját száz dollárért vásároltad meg. Hiába veszel további százat ötven dollárért, eredeti vásárlásod attól még változatlan marad. Lehet, hogy egy ideig jobban esik arra gondolni, hogy átlagosan már csak hetvenöt dollár a költséged, pénzügyi szempontból ez nem jelent számodra semmi jót. Sőt. Akár sokkal rosszabbá is teheti. Tegyük fel, hogy a Hoo Boy Computer árfolyama száz dollárról ötven dollárra esik. Feltehetően a piac okkal értékelte le ennyivel a cég papírjait. Melyek ezek az okok? Tanulmányozd őket, lehet, hogy van bennük valami. Nem kizárt, hogy a cég hosszú, szerény bevételű évek elé néz. Lehet, hogy a részvény egy ideig nem ígérkezik túl jó befektetésnek. Ha így van, minek vegyünk akkor még többet belőle? Bármilyen helyzetben, amikor felmerül benned, hogy leátlagolod” a költségeidet, gondold át a következőt. Vásárolnék-e Hoo Boy Computert ötven dollárért, ha nem lenne már egy csomó részvényem tőlük százért? Vajon a Hoo Boy Computer van olyan jó befektetés-e, amelynek részvényeiből vásárolnék?” Ha a válasz ezekre a kérdésekre NEM, akkor ne vásárolj többet. Úgy is dönthetsz természetesen, hogy a válasz IGEN. A Tizedik Axióma szerint ugyanis gyakran ki fizetődő a többség ellenében dönteni. Lehet, hogy független számításaid szerint a Hoo Boy Computer gondjai nem lesznek olyan hosszú távúak, mint ahogy a legtöbben hiszik, ezért az ötvendolláros árszint valóban nagyon jutányos ár. Előfordulhat. De légy nagyon biztos abban, hogy ez nem csupán kívánság-gondolkodás. Ha alkalmi vételekre hajtasz, a tőzsde, és minden más spekulációs piac, tele van velük. Mielőtt ismét ötezer dollárt ölsz bele a Hoo Boy Computer kalandba, tedd fel magadnak a kérdést: Miért éppen ebbe fektetek? A többi alkalmi vétel közül tényleg ez tűnik a legvonzóbbnak? Vagy csak azért döntöttem emellett, mert ťleátlagolássalŤ próbálom elviselhetőbbé tenni a költségeimet?” A költség-leátlagolás, mint a makacsság egyik speciális fajtája,elködösíti az ember ítélőképességét. Miközben a Hoo Boy Computer befektetésedet próbálod kihúzni a csávából, oda sem figyelsz más, valószínűleg ennél jobb lehetőségekre. Pénzt veszítettél a Hoo Boy Computeren, amit vissza akarsz kapni. De ahogy a Sears esetében már feltettük a kérdést, miért fontos, hogy ez a Hoo Boy Computertől jöjjön? A nyereség ugyanolyan elkölthető pénz lesz, bárhonnan is származik. Szabadul j meg a Hoo Boy Computer megszállottságtól, és meglátod, sokkal nagyobb a választási lehetőséged, mint gondoltad, és jobb eséllyel szerzed meg az általad kívánt nyereséget.
*** A leátlagolásnak” van még egy hátránya. Arra késztet, hogy megfeledkezz a fontos Harmadik Axiómáról, a reményről. Ha a hajó süllyed, ne imádkozz, hanem ugorj! A Harmadik Axiómánál már láttuk, hogy a kis veszteségek gyors elviselése sosem könnyű, és sokak számára nagyon fájdalmas élmény. Az ember mindig keresi az okot, hogy ne ugorjon. Az egyik kedvenc kifogás a leátlagolás” lehetősége, ami majd mindent rendbe hoz. Á, most még nem kelleladnom. Ha majd sokkal rosszabbul mennek a dolgok, legfeljebb veszek még belőle, és leátlagolom…” Ott ülsz a süllyedő hajón, és bátran ellenállsz a menekülésnek, pedig a víz egyre inkább körbevesz. Van ennek értelme? Nincs. De szükséged volt arra, hogy igazold a tétlenségedet. Pedig az ilyen félelmetes helyzetben elvárható lenne, hogy felülvizsgáld a kifogásaidat azzal kapcsolatban, hogy vajon helytállóak-e. Frank Henry ismert egy embert, akinek sikerült rábeszélnie magát arra, hogy örüljön annak, amikor a befektetései rosszul mennek. Amikor vett valamit, aminek az árfolyama zuhanni kezdett, vásárolt belőle még, így gyorsan leátlagolta a költségeit. Minél olcsóbb lett a papír, annál többet tudott belőle vásárolni, és annál alacsonyabb lett az átlagköltség, mire ő egyre boldogabb lett. Ez egy jó kis pszichológiai trükk, de elég volt a számára ahhoz, hogy elégedett maradjon. Gazdagabb azonban nem lett tőle. Évekre bent ragadt valamilyen veszteséges befektetésben, és miközben folyamatosan átlagolta le” költségeit, meg volt győződve arról, hogy okosan cselekszik. Spekulatív stratégia Most nézzük meg gyorsan a Tizenegyedik Axióma lényegét. Mit javasol a pénzünkkel kapcsolatban? Azt mondja, hogy a kitartás jó tanács pókok és királyok számára, a spekuláns számára azonban csak ritkán. A tanulás, a fejlődés, a gazdagodás általános tevékenységében nem árt, ha állhatatos vagy. De ne ess abba a csapdába, hogy kitartóan próbálsz nyereséget kisajtolni egyetlen spekulatív eszközből vagy üzletből. Makacsságból soha ne ragaszkodj egy befektetéshez. Ne érezd úgy, hogy egy befektetés tartozik neked” bármivel is. És ne hagyd magad megtéveszteni ama csalóka ötlettől, hogy a leátlagolás” bármilyen helyzetet is jobbá tenne. Értékeld azt a szabadságot, hogy csupán saját értékére tekintettel választhatsz befektetést. Ne add fel ezt a szabadságot semmi áron. Ezért ne légy megszállottja egyetlen sikertelen befektetésnek sem. Tizenkettedik Fő Axióma: A tervezésről A hosszú távú tervek magukban hordozzák azt a veszélyes hitet, hogy a jövőnk felett rendelkezünk. Fontos, hogy sem magunk, sem mások hosszú távú terveit ne vegyük komolyan.
George és Martha 1940-ben ismerkedtek meg. Még ugyanebben az évben össze is házasodtak. George könyvelő volt egy kis kaliforniai vállalatnál, Martha pedig titkárnőegy biztosítási cégnél. Ahogy annak idején általánosan bevett szokás volt, Martha nem sokkal az esküvő után otthagyta munkahelyét, hogy ettől kezdve főállású anyaként és háziasszonyként álljon férje mellett. George fizetése nem sok, de kiszámítható és állandó jövedelemforrás volt. Kiszámítható, mint ő maga. A világ biztonságosnak és nyugalmasnak tűnt. Hogy még inkább azzá tegyék, Martha kisvállalkozó apjának javaslatára leültek egy pénzügyi tanácsadóval, hogy elkészítsék a házaspár hosszú távú pénzügyi tervét. Ez ésszerű és irigylésre méltó cselekedet volt, és az lenne ma is. Minden fiatal párnak kellene ilyet készítenie. A tervet készítőés az előre nem tervező emberek annyiban különböznek, mint Esopus meséjében az a bizonyos hangya és a tücsök. Az előrelátó hangya végigdolgozza a nyarat, mert télre gyűjtöget. Eközben a tücsök egész nyáron hegedül és élvezi a napot, nem tervez előre. A mese végén szegény tücsöknek kéregetnie kell a hangyától, mire a hangya kárörvendően így szól: Haha! Ugye megmondtam?” A való életben azonban inkább a hangyák járnak rosszul. Kifüstölik őket, ledózerolják a lakhelyüket. Nekik gyökereik vannak (lásd a Hatodik Axiómát), és hosszú távú terveik. A tücsök meg nem kötődik, csak odébb ugrik, ha baj van. George és Martha ma már nyugdíjasok, a hatvanas éveikben járnak. Szinte nincstelenek. Ha sokkal tovább élnek, teljesen elszegényednek, és jótékonysági egyesületektől várhatnak majd segítséget. Hosszú távú tervük szinte egyetlen részlete sem valósult meg úgy, ahogy arra számítottak. A negyvenes években úgy tervezték, hogy nyugdíj- és tb-jövedelmük összesen havi 700 dollár lesz, ami évente 8400 dollárt jelent. Ez akkoriban nagyon jó pénznek számított. A legtöbb kérdőíven a legmagasabb jövedelemkategória akkoriban 7500 dollár volt. Ez volt a jólét csúcsa. Senki sem ismert olyan embert, aki ennél többet keresett. Ma havi 700 dollárért legfeljebb egy pici apartmant tudsz bérelni, feltéve, ha nem akarsz enni. Ha mégiscsak eszel, ruhát szeretnél venni, pénzt kell kiadnod orvosra és más szükségleteid kielégítésére, bajban vagy. George és Martha hosszú távú tervében az szerepelt, hogy egy kis házat vesznek majd nyugdíjas éveikre. Úgy tervezték, hogy készpénzért veszik, hogy ne kelljen foglalkozni a jelzáloghitel törlesztőrészleteivel. A terv szerint ehhez hatvanöt éves korukra 20 ezer dollárra lenne szükségük. Ha a negyvenes években ennyi pénzed volt, vehettél két házat, és még maradt is pénzed autóra. A terv nem látta előre, hogy a nyolcvanas években ekkora összeg már szinte egy kutyaólra sem volt elegendő. George-nak és Marthának persze már nincs is ennyi pénze. Az évek során felmerült néhány olyan költség, amire nem számítottak (és ez mindenkivel előfordul). 1960-ban George munkáltatója bajba került, mert állítólag pénzügyi kimutatásokat hamisítottak. A cég emiatt csődbe is ment, George állása pedig megszűnt. Ezzel együtt a tervezett nyugdíja is. Hosszú keresés után végül talált magának egy másik állást, de a nyugdíja sosem érte el a tervezett 700 dollárt.
Amióta George nem dolgozik, megtakarításaikat élik fel. Bár a pénzük kamata a negyvenes évek 2-3 százalékának háromszorosa, tőkéjük mégis megállíthatatlanul apad. Aprócska kis lakásban élnek, sok babkonzervet esznek, és azon morfondíroznak, hogy vajon mi is történt. Két dolog történt: a tervezés, amit követett a kiszámíthatatlan jövő. George és Martha túlzottan függtek a tervüktől, valósággal belegyökereztek. George például átlagos karrierje során számos alkalommal ki ugorhatott volna más, sokkal többet ígérő irányokba. Egyik barátja például saját könyvvizsgáló céget indított, és ehhez keresett könyvelőtársat. Mára az üzlet virágzik, a barát pedig gazdag. Amikor felajánlotta George-nak a lehetőséget, ő félt belevágni. Úgy gondolták Marthával, hogy nincs szükségük a kockáztatásra. Az egész életük ki van találva. A tervben ott volt, hogy lesz egy kis házuk, és kényelmes jövedelemre számíthatnak öregkorukra. Úgy gondolták, a veréb birtokában nincs szükségük túzokvadászatra. így jutottak aztán oda, ahol most tartanak. Nem gondolták, hogy a veréb el fog repülni a kezükből. *** Az Axióma kimondja, hogy a hosszú távú tervek azt a hitet hordozzák magukban, hogy a jövő kiszámítható, hogy a jövőnek urai vagyunk. Ez hajmeresztően veszélyes hit. Ha előretekintek, a jövő hetem struktúráját talán még látom is homályosan, az események folyamatossága ennyit még megenged. Leülhetek szerdán, hogy jövő szerdáig megtervezzem a pénzügyeimet, talán. Némi tévedésnek helyt hagyva aránylag jól meg tudom tervezni egy hétre előre saját és nejem részvényeinek árfolyamát, ingatlanaink, bankszámlán levő pénzünk, ezüstünk és más eszközeink értékét. De előfordulhat, hogy még ez a terv is nevetségesen rossznak bizonyul. A tőzsde például még a jövő szerda előtt egyik napról a másikra összeomolhat. Lehet, hogy autóval ráhajtok valakinek a lábfejére, és a kártérítési perben mindenemet elvesztem. Mégis, én aránylag nyugodt vagyok, ha hét napra előre tervezek. A láthatóság nem túl jó, de tűrhető. Egy hónapra előre már jelentősen csökken a dolgok láthatósága. Egy évre előre már szinte teljes a homály. Tíz év … húsz év … Ez túlzottan messze van. Olyan messze el sem látunk, még a kontúrok is elmosódnak. Semmit sem látni. Körülbelül olyan, mintha éjszaka tejfehér ködben próbálnál látni valamit. Bármi is várjon ránk olyan messze, arról fogalmunk sincs. De ha nem tudod, mire tervezzél, hogyan lehet egyáltalán ésszerűen tervezni? A láthatatlan jövőre tervezni bolond vállalkozásnak tűnik, életbiztosítási ügynökök, befektetési tanácsadók, és más szakértők mégis mind-mind erre ösztökélnek bennünket. Egyes családok pedig különösen a fiatalok meg is próbálják. A hosszú távú terv készítése ma is olyan dicséretesnek tűnik, mint George és Martha idejében. És legalább annyira hasznos, mint az ő számukra volt. A terv az élethosszig tartó rend illúziója. Közgazdászok, pénzügyi tanácsadók és mások, akik
húszéves tervet próbálnak eladni nekünk, mindig úgy beszélnek, mintha a pénz világában rend uralkodna, amelynek változásai mindig lassan és kiszámíthatóan történnek, ahogy egy fa növekszik. A jövőbe tekintve ők ugyanolyan pénzügyi világot vizionálnak, mint a mostani, csak még olyanabbat. Nagyobb, automatizáltabb, ilyenebb, olyanabb… Ezekre a megnyugtató következtetésekre úgy jutnak, hogy megnézik jelen világunkat, megvizsgálják a változások trendjét, és a trendet kivetítik a jövőre. Minden nagyon átlátható, kiválóan alkalmas egy hosszú távú terv elkészítéséhez. Ezek a reménykedő tervezők vagy megfeledkeznek arról, vagy nem hajlandóak észrevenni, hogy a pénzpiac csak bizonyos tekintetben olyan, mint egy növekvő fa. Nevetséges azt hinni, hogy a jövő látható csupán a jelenben bizonyítható trendekből való következtetések alapján. Néhány ilyen trend biztos, hogy megszűnik vagy megfordul az elkövetkező húsz év során. Senki sem tudja, melyek ezek. Egészen új irányvonalak keletkeznek, olyan tényezők lesznek lényegesek, amelyekről ma még nem is álmodunk. Eddig ismeretlen események történnek velünk, hirtelen fellendülések, válságok, lázadások, háborúk, összeomlások: ki tudja, mi minden van még előttünk? Az a világ, ahol húsz év múlva kell élned, olyan függöny mögött rejtőzik, amelyen még egy kicsinyke lyuk sincs, amin keresztülkémlelhetnénk. Nem tudjuk, hogy lesz-e egyáltalán pénzvilág. Lesz-e dollár, vagy lesz-e mire költeni a dollárt. Ezt figyelembe véve ne próbálj hosszú távú tervet készíteni, de ne hagyd azt sem, hogy mások készítsenek ilyet a számodra. Csak zavarni fog. Inkább maradj mobilis, mint a tücsök. Ugrásra kész. Ahelyett, hogy a jövő eseményeit is bele próbálnád kalkulálni a tervedbe, reagálj azokra az eseményekre, amelyek a jelenben történnek. Ha lehetőséget látsz, használd ki, ha viszont veszélyt, ugorj el onnan, mint a tücsök. Egyetlen hosszú távú tervre van szükséged a pénzt illetően: akarj gazdag lenni. Azt, hogy miként éred majd el ezt acélt, nem tudhatod,csupán általánosságban. Én például imádom a tőzsde világát, és általában ide is szoktam befektetni, ezért azt feltételezem, hogy meggazdagodásom mikéntje is kapcsolatban lesz a tőzsdével. Ennél többet azonban nem tudok a pénzügyi jövőmről, és nem is próbálok többet megtudni róla. A következő évtizedre tehát csupán úgy készülök, hogy folyamatosan tanulmányozom a piacot. És megállás nélkül tanulok és fejlődöm. Ha egyáltalán tervnek lehet nevezni ezt a ködös valamit, akkor ez az én tervem. A tied is legyen ennyire rugalmas. Határozd el, hogy minél többet megtanulsz az általad vonzónak tartott spekulációról. De soha ne add fel annak a valószínűségét nem, inkább mondjuk úgy, hogy biztosságát , hogy spekulatív eszközöd és az azt érintő körülmények oly módon fognak megváltozni, amit most még el sem tudsz képzelni. Ne hagyd, hogy a terv röghöz kössön. Ne hagyd, hogy leragadj, mint a hangya,akinek otthonát tönkre tudja tenni egy buldózer.
XVI. Kis Axióma Kerüld a hosszú távú befektetéseket.
A Svájci Bank (Frank Henry alma materja) elnöke egyszer elmesélt nekem egy történetet egy hosszú távú befektetőről. Nevezzük a hölgyet W. Paulának, aki hagyta, hogy rendesen lebulldózerezzék az otthonát. Egyszerű gyári munkásként kezdett dolgozni a Ford Motor Companynál. Hála a cég nagyszerű képzési és önfejlesztési programjainak, egészen a menedzsmentig jutott a vállalati szamárlétrán. Időközben néhány ezer Ford részvényre is szert tett. Amikor a férje meghalt, a hölgy az ötvenes évei közepénjárt. Férje ráhagyott egy nagy házat Detroit külvárosában, és egy Floridai nyaralót. Paula egyiket sem kívánta megtartani. Úgy döntött, mindkét ingatlant eladja, nyugdíjba megy a cégtől, pénzét Ford részvényekbe fekteti, és majd kényelmesen megél az osztalékból. Ez a hetvenes évek végén történt. A Ford akkoriban 2,60 dollár osztalékot Fizetett egy részvényre. Paulának az újonnan vásárolt részvényekkel együtt összesen körülbelül 20 ezer Ford részvénye volt. Az éves osztalék így körülbelül 52 ezer dollárt tett ki. Az összeg után ugyan jövedelemadót kellett fizetnie, de ha ehhez hozzátette a nyugdíjjövedelmét, Paula kényelmesen megélt belőle. Brókere, szintén egy nő, kétszer is rátelefonált Paulára, hogy az autóipar felett sötét fellegek gyülekeznek, és jó lenne a Ford részvényeken túladni, mielőtt zuhanna az árfolyam. Mert ha Paulát főként a jövedelem érdekli, miért nem vesz, mondjuk, egy közműszolgáltató részvényeiből. Ezek a cégek hagyományosan sokat fizetnek ki bevételükből osztalékra. A részvények árfolyama viszonylag lassan mozog, az osztalék azonban elég magas, akár 915 százalék is lehet, ami jó két-háromszorosa annak, ami t más cégek kínálni szoktak. Paula azonban nemet mondott, inkább a Ford részvényeknél marad. Ismerte a céget, bízott benne. A részvényárfolyam esése nem érdekelte, hiszen hosszú távra fektetett be. Nem tervezte azokat eladni belátható időn belül. A részvényárfolyamot is csupán évente nézte meg a lapokban. Föl nyolc, le nyolc, kit érdekel? Őt nem. A részvények csupán az osztalék miatt érdekelték. Egyébként felőle el is zárhatják a bróker trezorjába. 1980-ban a Ford leszállította részvényeinek osztalékát 2,60-ról 1,73-ra. Paula jövedelme évi 34 600 dollárra csökkent. Más összefüggésben korábban már volt szó róla, hogy az autóipar gondjai igen elmélyültek 1980 során. Ez tükröződött a részvények árfolyamán, így a Fordén is. Paulának már jóval korábban ki kellett volna szállnia ebből a befektetéséből, de nem tette. A gyökerek miatt. 1981 -ben a Ford már csak 80 cent osztalékot Fizetett részvényenként. Paula bevétele már csak évi 16 ezer dollár volt. 1982-ben aztán a Ford egyáltalán nem fizetett semmit. Paula ekkor már kétségbeesett. El kellett adnia4ezer részvényt, hogy egyáltalán megéljen, és fizetni tudja adósságai törlesztőrészleteit. A részvény árfolyama ekkorra persze már jó alacsony volt. Sokkal olcsóbban volt kénytelen megválni a papírjaitól, mint amennyiért megvette. 1983-ban a Ford elkezdett végre kimászni a bajból. Az igazgatótanács 50 centes osztalékot szavazott meg. Paulának már csak 16 ezer részvénye volt az év elején,és az év során további kétezertől
voltkénytelen megválni. 1983ban osztalékjövedelme 7 ezer dollár körül járt. A dolgok kicsit jobban néztek ki 1984-ben. Az osztalék ekkor már 1,20 dollár volt, és mivel 14 ezer részvénye volt, jövedelme ebből 16 ezer dollár volt. Életben maradáshoz elegendő volt, de nem ezt képzelte el magának hosszú távra. *** Jesse Livermore azt írta: Úgy hiszem, biztosra vehetjük, hogy a (rövid távú) spekuláción elveszített pénz jelentéktelen ahhoz a gigantikus összeghez képest, amennyit az úgynevezett befektetők el veszítenek, akik magára hagyják a befektetéseiket. Szerintem a (hosszú távú) befektetők nagy szerencsejátékosok. Fogadnak, benne maradnak, és ha minden kötél szakad, el is veszíthetik mindenüket. Az intelligens spekuláns ezzel szemben … azonnal reagál, így a minimumon tartja veszteségeit.” Láthattuk, hogy Livermore sem volt teljes egészében sikeres spekuláns. Nemcsak felépített négy vagyont, de mind a négyet el is veszítette, sőt végül még az életét is, olyan sötéten látott mindent. Am amikor spekulánsként jól funkcionált, olajozottan, mint egy gépezet, akkor olyan hangja volt, mint egy Rolls-Royce-nak. Érdemes volt hallgatni rá. Nézzük meg ismét kijelentését: A (hosszú távú) befektetők nagy szerencsejátékosok.” Igen, azok. Elég, ha a holnapra fogadunk. Húsz vagy harminc napra előre fogadni egyenesen őrültség. A hosszú távú befektetésnek, mint minden csalóka dolognak, amit eddig végignéztünk, vannak vonzó tulajdonságai. A legfőbb az, hogy nem kell gyakran döntést hozni, amelyek időnként fájdalmasak. Egyetlen döntést hozol Megveszem ezt, és nem csinálok vele semmit” , és relaxálsz. Ez az út kedvez a lustaságnak és a gyávaságnak annak a két emberi tulajdonságnak, amelyből mindnyájunkban van, nem is kevés! A hosszú távú befektetés, hosszú távú tervvel együtt, kényelmes érzést biztosít az embernek. Az életünk meg van tervezve. Nem történhet velünk semmi rossz. Legalábbis így hisszük. A hosszú távú befektetés másik vonzó tulajdonsága, hogy mentesít a brókerekjutalékának fizetése alól. Minél gyakrabban adsz megbízást részvény, valuta vagy ingatlan eladására vagy megvételére, annál több jutalékot kell kifizetned a brókerednek. Az lehet, hogy ez az összeg az ingatlanoknál aránylag jelentős, de az összes többi eszköznél szinte elhanyagolható. Mégis rengeteg hosszú távú befektető magyarázza ezzel az általa választott stratégiát. Brókered jobban szeretné, ha laza, gyorsan cselekvő spekuláns lennél. Minél több megbízást adsz neki, őannál többet keres rajtad. Ebben az esetben kettőtök érdeke megegyezik. Ne ragadj le egy dolognál. Minden befektetést legalább három hónaponként újra kell értékelni. Mindig tedd fel magadnak a kérdést: befektetnék-e ebbe a dologba, ha most látnám először? A felé a zárópozíció felé halad, amit én elképzeltem? Ez persze nem azt jelenti, hogy csupán a tevékenység kedvéért adj és vegyél . De ha a körülmények változtak, amióta először befektettél abba a bizonyos eszközbe, ha lefelé megy az árfolyam, ha a várható zárópozíció a tiedtol távolodik, ha látsz más lehetőséget, ami nyilvánvalóan jobbnak tűnik,
mint ez akkor lépj! *** A hosszú távú befektetésen való kotlás” igénye nem csupán saját lustaságunkból, gyávaságunkból és más belső problémáinkból fakad. Nagy eladási nyomás nehezedik ránk a környezetünk részéről is. Sok részvénytársaság jól hangzó befektetési csomagokat kínál dolgozói számára,akik így részvényeseivé válhatnak munkáltatójuknak. Feliratkozol, hogy havonta ennyi vagy annyi részvényt szeretnél vásárolni. Egyes cégek még azt is felajánlják az egyszerűség kedvéért, hogy a vásárlás automatikus, a vételárat pedig a fizetésedből vonják minden hónapban. így sosem látod a pénzt, amit befektetésre fordítasz. És ha nem látod, nem fáj kifizetni. Ilyesmit szeretnek mondani neked. Egy ilyen szerződés azonban gyökeret jelent egy bizonyos helyen, ahol nem biztos, hogy örökké maradni akarsz. Mi értelme lett volna például GM részvényekbe fektetni hosszú távon az elmúlt néhány évtizedben? Az árfolyam 1971-ben 90 dollár felett volt, amit azóta sem közelített meg. Az egyéni brókerek számos spekulatív eszközből kínálnak úgynevezett kényelmes” havi befektetési tervet. Havonta bizonyos összeg elköltésére adsz megbízást, amiből az általad meghatározott eszközt veszi a bróker. Ez nem annyira kötött, mint a hosszú távú terv, mégis van benne tendencia. Az a veszélye, hogy hosszú távú terv készítésére ösztönöz. Nézzük, ha havonta X dollárt fektetek Hey Wow Electronics részvényekbe, és az árfolyam egy visszafogott évi 10 százalékot növekszik, hatvanöt éves koromban X ezer dollárom lesz. Gazdag leszek!” Ne számíts erre, barátom! A befektetési alapok tanácsadói is rengetek csalóka hosszú távú befektetést lebegtetnek meg szemünk előtt, és nekik is megvan a kényelmes havi befektetési tervük. Pompás, négyszín-nyomású grafikonokkal teli brosúrákat küldenek neked, amelyekben láthatod, milyen jól jártál volna, ha náluk lett volna a pénzed az elmúlt húsz évben. Ha teljesítményük olyan siralmas, hogy azt még grafikonokkal sem lehet elfeledtetni, akkor jön a B terv. Csodás színes grafikonok a jövőről. Arról szólnak, milyen nagyszerű jövő vár rád, ha most csatlakozol hozzájuk. Aztán ott az életbiztosítás iparág. Ez az ijesztő összetettség világa. Ha a lényeget nézzük azonban, az életbiztosításnak két fc> fajtája van. Az egyikkel legyökerezel egy hosszú távú befektetésbe,a másikkal nem. Én azt mondom, tartózkodj az előzőtől. A hosszú távú, vagy egyesek által teljes” életbiztosításoknak (hogy csak két nevet említsek a sok közül) két fő célja van. Pénzt ad az örököseidnek arra az esetre, ha meghalsz, illetőleg évente bizonyos összeget vagy egyösszegű kifizetést ad abban az esetben, ha életben maradsz egy bizonyos életkoron felül. Ennek rengeteg fajtája lehet. Egyetlen dolog változatlan: ezek a biztosítások nagyon drágák. A visszafogott, konzervatív öltözködésű biztosítási ügynök, aki látogatásakorgyönyörűábrákkal kápráztatja el az embert, miközben hosszú távú tervekről beszél, kissé monoton,de megnyugtató
hangon,őszintén szeretné, ha ezt a fajta életbiztosítási formát választanád. Ha megnyer téged, ezzel jó nagy jutalékhoz jut. A te pénzedet húsz-harminc évre szerelné lekötni, miközben számára a dolog jóval rövidebb távú előnyt jelent. A harmincévnyi jutalék jó részét ugyanis már az első két év során felveszi. Legfőbb érve az lesz, hogy az általa kínált csomagot nem megveszed, hiszen ez befektetés. Tehát befektetsz. Ha minden jól alakul, végül visszakapod mindazt, amit beletettél, vagy legalábbis a jelentős részét. Eközben a családodnak védelmet nyújtasz arra az esetre, ha idő előtt feldobnád a talpad. Csodás, nemde? Hát nem az! Az üzletkötő ugyanis őrült dologra kér téged. Arra, hogy dollárezreket fektess a messzi jövőbe. Honnan tudhatnád, hogy a világ akkor is ugyanilyen lesz? Most itt ülsz, és döntesz egy befektetési csomag mellett. De nem tudhatod, hogy tíz vagy húsz év múlva is ugyanezt a formát választanád-e? Lehet, hogy a világ úgy meg fog változni, hogy az ígért járadék már semmit sem fog érni. Miért ragadnál benne egy ilyen konstrukcióban? Ha szeretnél gondoskodni szeretteidről, akik nagy bajba kerülnének nélküled, vásárold meg a lehető legolcsóbb életbiztosítást. Fizet, ha meghalsz, de ez az egyetlen célja. Nem köti meg a kezed. Ha eljön az idő, hogy szeretteidnek már nincs szükségük rád anyagilag, vagy valami más változás történik az életedben, egyszerűen nem fizeted többé a részleteket. Addig is, mivel a havi részlet nem túl magas, némi pénzed is marad, amit biztosítás helyett befektetésekre költhetsz. A jövőről csak annyit tudunk, hogy ideér, amikor ideér. Nem láthatod a formáját, de legalább felkészülhetsz arra, hogy reagálj a lehetőségekre és a veszélyekre. Nincs értelme annak, hogy csak állj, és hagyd, hogy áthajtson rajtad. Spekulatív stratégia A Tizenkettedik és egyben utolsó Axióma a láthatatlan jövőre való tervezés veszélyeire és értelmetlenségére hívja fel a Figyelmet. Ne ragadj benne hosszú távú tervekben és befektetésekben. Ehelyett inkább csak reagálj azokra az eseményekre, amelyek éppen történnek veled. Tedd a pénzedet időközben felbukkanó ígéretes vállalkozásokba, és vedd ki onnan, ahol veszélyt érzel. Értékeld a mozgásszabadságot, amelynek köszönhetően képes vagy ilyen reakciókra. Ezt a szabadságodat minden körülmények közt őrizd meg. A Tizenkettedik Axióma kimondja, hogy csak egyetlen hosszú távú pénzügyi tervre van szükséged. Arra a szándékra, hogy meggazdagodj. A hogyan nem tudható, és nem tervezhető. Mindössze annyit kell tudnod, hogy valahogyan meg fogod valósítani! www.bacolwar.hu
Délelőtt megrendeli, másnap kézhez kapja!” Mennyiségi kedvezmények, heti ajándékkönyv! További ajánlott olvasmányok
Kim Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Trump - Kiyosaki Robert T. Kiyosaki Bodo Scháfer T. Harv Eker Klontz-Klontz-Kahler Napoleon Hill Foundation George S. Clason Brian Tracy Gazdag nő Gazdag papa, szegény papa Kijutás a mókuskerékből CASHFLOW négyszög Gazdag papa befektetési tanácsai Gazdag papa - Üzleti iskola Visszavonulni fiatalon és gazdagon Gazdag papa próféciája Gazdag papa - Adósság-kalauz Ki vette el a pénzem? Fejleszd pénzügyi IQ-dat Gazdag Fivér - Gazdag nővér A gazdagok összeesküvése Miért szeretnénk, hogy GAZDAGODJ Tisztességtelen előny Út az anyagi függetlenséghez A milliomos elme titkai Gazdagságra hangolva Három lábnyira az aranytól Babilon leggazdagabb embere Önerőből milliomos Rendeljen Most! www.baaolvvar.hu Délelőtt megrendeli, másnap kézhez kapja!” Mennyiségi kedvezmények, heti ajándékkönyv!